Mostantól kezdve ez hivatalos. A tudósok átnézték az adatokat, és megállapították azt, amit szívünkben mi már tudtunk. A szociális média nyomorúságossá tesz minket.

Eddig is sejtettük, hogy az nem lehetséges, hogy mindenki más annyira sikeres, gazdag, menő, nyugis, intellektuel és örömteli legyen, mint aminek magát a Facebook oldalán feltűnteti. De még így is összehasonlítjuk magunkat Facebook-ismerőseink szerkesztett életével.

Hogy mennyire különbözik az igazi világ a szociális média világától? Az igazi világban évente a The National Enquirer, egy hetilap, háromszor annyi példányt ad el, mint a havonta megjelenő The Atlantic. A Facebook-on az Atlantic 45-ször népszerűbb.

Mi amerikaiak kb. hatszor annyi időt fordítunk tányérmosogatásra, mint golfozásra. De durván dupla annyi tweet létezik a golfról, mint arról hogy mosogatunk.

Las Vegasban a középáras Circus Circus Hotel és a luxus Bellagio Hotel kb. ugyanannyi embert képes elszállásolni, de Bellagio háromszor annyi bejelölést kap a Facebook-on.

Az interneten a státus kutatás nagyon eltorzult. A Facebook egy vállalkozón keresztül felmérte milyen autókat tartanak a tagjai. Facebook-nak saját magának szintén van felmérése arról, hogy milyen kocsikkal azonosítják magukat tagjai, ez a posztokra és a lájkokra van alapozva.

Azok, akik luxus kocsit tartanak, mint pl. BMW-t vagy Mercedest, két és félszer gyakrabban teszik ezt nyilvánossá, mint azok, akik közönséges márkákat vezetnek.

Az Egyesült Államokban univerzális a kitűnni akarás és a jólét eltúlzása. Az európai, és az ázsiai származású amerikaiak, az afrikai amerikaiak és a hispán származásúak mind kétszer - háromszor gyakrabban azonosítják magukat egy márkával akkor, ha luxus kocsijuk van, mint akkor, amikor csak egy nem luxus járgánnyal rendelkeznek.

De különböző és helytől függő az emberek elképzelése arról, hogy mi az, ami menő és mi az, ami nem. Vegyük az ízlést a zenében. A Spotify Insight adatai szerint nagyon közel áll egymáshoz az, hogy kit hallgatnak a legszívesebben a férfiak és nők, a férfiak listájáról a 40 közül 29 zenész volt az, akit a nők is szeretnek.

A Facebook-on azonban a férfiak nem mutatják érdeklődésüket a nőiesnek tekintett művészek iránt. Például a Spotify-on Katy Perry (egy nő) a 10. legnépszerűbb a férfiak listáján, megelőzvén Bob Marley-t, Kanye West-et, Kendrick Lamar és Wiz Khalifa-t. De a Facebook-on az utóbbiak mind kedveltebbek a férfiak között.

A kényszer, hogy egy bizonyos fényben mutatkozzunk a szociális médián, jóval túlmegy azon, hogy torzítjuk az információt, aszerint, hogy mások milyen zenét hallgatnak.

Különböző betegségben szenvedők egyre gyakrabban használják a szociális médiát arra, hogy másokkal kapcsolatot keressenek és betegségükre felhívják a figyelmet. De ha ez szégyen teli, akkor nem valószínű, hogy bevallják.

Az irritábilis bél szindróma és migrén hasonlóan gyakoriak, mindegyik kb. az amerikaiak 10%-át gyötri. De a migrénesek két és félszer annyi támogató csoportot alapítottak, mint a nehezen emésztőek.

Mindezen viselkedésmód nem újdonság, csupán az, ahogyan manapság jelentkezik. Az emberek mindig is hivalkodtak barátaik előtt. Mindig is nehezükre esett magukat arra emlékeztetni, hogy mások előtt szerényebben illene viselkedni.

Gondolj a Névtelen Alkoholisták aforizmájára: „Ne hasonlítsd össze azt, amit érzel azzal, amit mások mutatnak.” Persze nehéz követni ezt a tanácsot. Sosem látjuk azt, amit mások éreznek.

Éppenséggel én az elmúlt öt évet azzal töltöttem, hogy mások érzéseit kifürkésszem. A Google kutatások összesített adatait tanulmányoztam. Egyedül a képernyő előtt és névtelenül az emberek általában elmondanak olyan dolgokat, amiről a szociális médián hallgatnak. Még azt is elmesélik a Goggle-nak, amit senkinek sem mondanának el. A Google digitális igazság szérummal jár. Azok a szavak, amit ide beírunk őszintébbek, mint a képek, amiket a Facebook-on vagy az Instagram-on prezentálunk.

A kontraszt adatok forrásától függően olykor szórakoztató. Nézzük meg, hogyan beszélnek a feleségek a férjeikről.

A szociális médián legtöbbször a mondat, ami úgy kezdődik: „A férjem…..” így folytatódik: „…..nagyszerű… a legjobb barátom…. elképesztő… óriási…. cuki…”. A Google-n csak az egyik az első öt jelző közül ugyanaz, és pedig az „elképesztő”. Ez megegyezik. De a másik négy: „….bunkó…bosszantó…meleg….undok…”.

Érthetően: öt évet a képernyőre bámulni és az emberek legfurcsább és legsötétebb gondolatait tanulmányozni legtöbbeteknek nem tűnik élvezetnek, én meglepően az őszinte adatokat biztatónak találtam. Egyre inkább nem éreztem egyedülinek saját bizonytalanságaimat, aggodalmaimat, küzdelmeimet és vágyaimat.

Ha az aggregát adatokat egy ideig tanulmányoztad, nehéz komolyan venni a szociális médián található leírásokat/képeket. Avagy, összefoglalva, ezt tanította nekem a Google: „Mindannyian meg vagyunk kavarodva”.

Nos, jómagad esetleg nem vagy a nagy számok kutatója. Nem tudod, hogyan kell kódolni az R-t, avagy megállapítani a konfidencia intervallumokat. De te is tanulhatsz az adattömegből és vehetsz a digitális igazmondás szérumából, úgy hogy véget vetsz az irigységnek – vagy legalább is nem okozod azt.

Ha netán a Facebook nézegetése után életedről lehangoltan vélekedsz, menj a Google-ra és kezdj valamit beírni a keresőbe. A Google autocomplete megmondja mit keresnek mások. Írd be „Én mindig…” és látni fogod a tanácsokat, amik mások kutatására lettek alapozva. „Én mindig bíztam benned” „Én mindig fáradt vagyok”. Mindenesetre nagy a kontraszt azzal, ami a szociális médiában megy, ahol is mindenki mindig egy Karib tengeri vakáción van.

Miközben életünk egyre inkább a netre vándorol, javaslok egy önsegítő mantrát a 21. századra - köszöhetően a tömeg adatoknak - „Ne hasonlítsd össze a Google kereséseidet azzal, amit mások Facebook-ra tesznek.” 

PS

1          A fenti egy cikk fordítása, a New York Times 2017 május 7-i vasárnapi számából. A szerző, Seth Stephens-Davidowitz, közgazdász, az „Everybody lies, Big Data, New Data, and What the Internet Can tell us about Who we Really are” könyv szerzője és a NYT vélemény rovatának gyakori hozzájárulója.

2          Köszönet blogtársunknak, aki a fordításom magyarságát átfésülte.

3          Az eredeti cikk itt található:

https://www.nytimes.com/2017/05/06/opinion/sunday/dont-let-facebook-make-you-miserable.html?_r=0