Előre figyelmeztetek mindenkit, egy nosztalgia poszt következik. Egy étteremről. Arról, ahol elemista koromban, mondjuk az ötödiktől, előfizetéses ebédelő voltam. Veronika volt a neve.

Pincérnő a Veronikából:

Ha beteszed a Google keresőbe sok ilyen nevű étterem jön fel. De ezek nem azok. Ez a Hadapród (1953-tól Kelemen László) utca kezdeténél volt, a villamosmegállóval srégen szemben. Az akkori Vörös Hadsereg útján, (ma Hűvösvölgyi út). Kissé később közvetlen mellette, egy esti szórakozóhelyet is nyitottak, a Budagyöngyét. De maga a Budagyöngye villamosmegálló, kettővel a Szénatér fele volt. 

Hétvégeken szólt a zene:

Ma már a Veronika helye hűlt. Kattintsd a narancs betűsre, látod, mi van ma ott. Lebontották, egy társasház díszeleg a helyén. A Veronika, egyszintes düledező ház volt. Szép kerthelységgel, gesztenyefák árnyában. Télen, belül, túl sötét volt. Elöl volt egy kétes hírű borozó-kocsma, hátrább egy fehér-asztalterítős étterem, külön bejáróval. Talán harmadosztályú lehetett. Nyáron, hétvégeken még a cigánybanda is játszott. Nem mintha nekünk pénzünk lett volna itt mulatni. Évente egyszer mentünk anyámmal étterembe, születésnapomkor, az Apostolokba, vagy a Mátyás Pincébe.

A Mátyás Pince, korabeli kép:

Miután anyám dolgozni kezdett, Angyalföldön, a DUX „Géphurkoló” Szövetkezetben, nem volt ideje főzni. Valami oknál fogva nem akartak a napközibe beiratani. Először egy családhoz jártam a Gábor Áron utca közelébe, ahol egy nő „kifőzött”. Innen telente még haza is hoztam a kosztot szüleimnek, vacsorára. Egy emeletes alumínium ételhordóban. De valami ok miatt ez megszűnt.

Szüleim elkezdtek a munkahelyükön enni. Jómagamat meg befizettek a Veronikába. Volt tésztás és nem tésztás menü. A tésztás háromfogásos volt, míg a másik, hát kettő. Ha jól emlékszem az enyém nem volt tésztás. Szűkös idők jártak, az 50-es évek. A heti étkezés ára, kb. 30 Ft lehetett.

Fröccs, bagózás:

Kaptál jegyeket, abból tépte le a pincér a napot az ebédnél. Nyicsta választék. Ebédidőben az iskolából ide sétáltunk, kb. 20 perc volt. Többen is be voltak ide fizetve. A befizetősek el voltak különítve az igazi étlapból rendelőktől, az étterem hátsó részébe, és a legtöbb pincér nem igen vett minket emberszámba, lévén hogy borravaló, tőlünk nem jött.

Minket a pincér tanonc szolgált ki. Emlékszem, majdnem velünk egykorú volt, a 8 elemi után került ide. Álma az volt, hogy a Nagyszállóba kerüljön. Ott külföldi vendégek is voltak!

Korabeli kép:

Persze hétköznaponként étlapos vendég alig volt. De emlékszem, egy akkoriban híresebb idősebb színész, Kovács Károly, aki a környéken lakott, sokszor ott evett. Egyedül, komótosan, a menüből rendelt! Nap, mint nap! Plusz borocska, vagy sör…a pincérek hajladoztak, nagy ember volt ám ő! Az étlapon a frissen sültek között, volt rántott csirke, a kedvencem, bécsi szelet, resztelt máj, rántott velő, bélszín, hagymás rostélyos…na, ilyesmit mi még véletlenül se kaptunk. Tökfőzelék feltéttel, paradicsomos káposzta valami oldalassal, ilyenek jutottak nekünk.

Kovács Károly szinművész:

És a mi adagjaink ijesztően kicsik voltak. Gondolom sokat loptak a konyhán a mi rovásunkra. Pedig ez az az idő, amikor a gyerekek étvágya óriási. Emlékszem az egyik ott ebédelő fiúra, Barlainak hívták. Szüleinek gondolom jobban ment. Kikönyörögte, hogy kettőre fizessenek be neki. Nem véletlen hogy kis idő múlva növekedése meggyorsult, jóval magasabb lett, mint én.

Ezt teljesen a dupla ebédjeinek írtam fel…nagyon irigyeltem.

PS

A képek a http://www.fortepan.hu/ weboldalról jöttek.