Szeptemberi magyarországi látogatásunk fontos állomása volt két osztálytalálkozó. Az egyik Pannonhalmán ahova a gimnázium első két évét jártam, a másik Budán ahol végül is érettségiztem, 60 évvel ezelőtt. Ezek a találkozók évente vannak, általában májusban. A Covid miatt a 2020 találkozó el lett halasztva és az idei most szeptemberben zajlott le. Én tengerentúról kétévente látogatok vissza Európába, és igyekszem úgy időzíteni, hogy a találkozók idejével hacsak lehet egybe essenek.

Pannonhalma:

A ma virágzó Pannonhalmi Bencés Kollégium a 30 as években épült, olasz segítséggel, és az ezer éves apátsághoz van csatolva. Az 50-es évek végén, amikor én itt oktatódtam, egyike volt azon kevés egyházi iskoláknak, (számukat egy kezemen tudom megszámolni), amit a kommunista rendszer, gondolom mutatónak, az egyház kezében hagyott. Bentlakásos vallási gimnázium (mint Pannonhalma) még kevesebb volt, tudtommal csak kettő: Pannonhalma fiúknak és a debreceni Svetits, leányoknak.

Ugyan az oktatás szigorúan az állami tanterv szerint folyt, politikáról szó nem volt és nem volt KISZ. Köztudott volt, hogy dacára az oktatás jó hírének, egyetemre ezekből az intézményekből jóval nehezebb volt bekerülni. Ez utóbbi tény volt a fő oka, hogy sokan (köztük jómagam), a második év után tanulmányaikat máshol folytatták.

A pannonhalmi találkozó szeptember végén történt, a nejek is meg voltak híva és egy éjszakát itt lehetett tölteni a kollégiumban, ahol éppenséggel a diákok nagy része távol volt, mert “szabad hétvége” volt. A bentlakás miatt ez be lett vezetve. Nem úgy mint máshol, manapság itt szombatonként is van oktatás, és így lehetséges hogy havonta egy hétvégén kettőnél több szabadnap áll a diákok rendelkezésre, amikor is sokan haza tudnak menni.

Az én időmben ilyesmi nem létezett. Hazamenni az iskola év alatt csak a karácsonyi, a húsvéti és a nyári szünetben volt lehetőség. Mondanom sem kell, hogy akkoriban a szombati oktatás a norma volt.

Az Apátságot Géza herceg alapította 996-ban. Ha a Győrt megkerülő autópályán vezetsz tiszta időben és jó a szemed, láthatod délre a 280 méteres „Kupacot” (a diákok viccesen így titulálják) és az arra épült templomot. Érdemes letérni, és a kb. 30 kilométerre levő műemlék templomot, a hozzátartozó neves könyvtárat és bencés monostort, valamint a környéket megtekinteni.

Az Apátság és a Kollégium szerencséje a rendszerváltozás után nagyot javult. Látható, hogy komoly pénzeket fektettek be, az egykori épphogy megtűrt oktatási intézmény ma virágzó vállalkozás. Az apátság profi módra van vezetve. Idők során neves borászat alapult, van bor kóstoló, rangos étterem (ez most a Covid alatt ez nem üzemel), van mikró sörfőzde, virágzó gazdaság és nem utolsósorban az épületeket (úgy a műemlékeket mint a kollégiumot) felújították.

Mikor én itt tanultam, az 50-es évek végén, kemény volt az itt lakó diákok élete, mondjuk hasonló az angol boarding school mintájához. Az alsó osztályba járók nagy termekben aludtak, reggelente csak hétvégeken volt meleg víz, amikor is egyszer egy héten zuhanyozni lehetett, és egyszer egy hónapban fürdeni. A koszt csapnivaló volt. Manapság persze van meleg víz, és láthatólag egy szakértő szabja meg mit szolgálnak fel az ebédlőben. A kollégium padlástere be lett építve, eredményeként az alvótermek méretét le tudták csökkenteni, így ma az alsóévesek is kevesebben alszanak egy teremben.

Egy csodálatos új fedett sportlétesítményt építettek a hegyoldalba. Az oktatók egy része ma civil, nem szerzetes, ezeknek (és családjaiknak) házakat építettek.

Az egész ma egy érdemes turisztikai célponttá vállt, (ugyan mindig is az volt) és ami a legfontosabb, az itt végző diákok nem szenvednek megkülönböztetést, amikor felsőoktatási intézményekre pályáznak.

A budai Rákóczi Ferenc Gimnázium:

Ez a találkozó szeptember elején zajlott le, rögvest érkezésünk után. Miután a szülői tanács anno nagy nehezem jóváhagyta kérelmemet, hogy Pannonhalmáról hazajöhessek, anyám, aki családunkban a nadrágot viselte, a Rákóczi Gimnáziumot választotta, mint a „legjobb” budai oskolát.

A Rákóczi jóval nagyobb volt mint Pannonhalma, ott két párhuzamos osztály volt, itt öt. Ez is az is csak fiúkat „szolgált”. A diákok java a Rózsadombról és Pasarétről jött, tehát nem egy fontos párt funkcionárius fia járt ide, de a többség az erre található értelmiségi és a háború előtti közép/felső osztály ivadékai voltak.

Pannonhalmáról jőve azonban, ezt a gimnáziumot akadémiailag könnyebbnek találtam, és persze élveztem a nagyobb szabadságot iskola után és hétvégeken.

Osztályunkba jó pár neves úszó és vízilabdás járt, amit a Császár és a Sportuszoda közelsége magyarázhatott. Egyik osztálytársam, aki menő úszó volt még nyugaton is járt és mesélte az ottani jóval nagyobb forgalmat, az esti neonfényeket, és azt az akkoriban még számunkra elérhetetlennek tűnő világot.

Hatvan év után:

Elszaladtak az évek, 78 évesek lettünk, legtöbben nyugdíjasak, unokákkal. Egy jelentős részünk már nem képes a találkozón részt venni mert nincsen köztünk, de vannak olyanok is akik nem jönnek, mert talán nem élvezik az ilyen eseményeket.

Külföldön élőek is akadnak bőven, főleg a Rákócziban végzettek közül. Egy Svájcba ment fogorvosi diplomájával, egy másik egy svéd egyetemen tanár, míg talán a leghíresebb aki mindig hegedűjével járt az iskolába, Finnországba telepedett le, ahol azon ország zenei oktatásában jeleskedett.

A Pannonhalmán végzettek közül is végül is mindenki aki akarta elérte a felsőbb végzettséget, ha egypár év késéssel is. Sok osztálytársam, mindkét iskolából, dolgozott külföldön, amikor ez már lehetséges volt. Egypáran meg is látogattak annak idején itt Kanadában, akkoriban Torontóban éltünk.

Akad nem egy politikus, és fontos ember. Osztálytársaimmal, mindenkivel rangra és státuszra nem tekintve, nagyon szívesen jövök össze ha, hála a rendezőknek, erre alkalom adódik.