Bőven vannak, akik csalódtak az eddigi demokratikus kísérlet eredményeiben és közülük számosan visszasírják a harminc évvel ezelőtti korszakot. Ez nem csak magyar jelenség, a gazdagabb Németországban is így van...lásd az "osszikat".

Lehetséges hogy nem a demokráciával van a probléma, a vele járó szabadságot mindenki kedveli, hanem a hozzá fűződött elvárásokkal: jobban fogunk élni.... mondták...és lám nem?

Mi történhetett? A demokratikus változással jött az áttérés az igazi kapitalizmusra. Ez azt jelentette, hogy máról holnapra magyar gazdaság a világpiaci verseny mélyvizébe pottyant. Itt úszkálni más, mint a Balcsiban. A kormány és a gyorsan kialakuló új elit nem volt megfelelően felkészülve. Noch dazu a későbbi válságok csak rosszabbítottak a már egyébként is nehéz helyzeten. A következmény az elkerülhetetlen leépítések voltak. Idősebb dolgozók és nem megfelelően iskolázottak különösen érintettek voltak. Munka nélkül, kevés pénzzel a "régi idők" biztonsága bizony érthetően kívánatosnak tűnhet.

Mégis a demokráciát nem sorolnám a jelen áldatlan állapot okai közé. Mi is a demokrácia? Alapvetően az ország polgárai (vagy egy részük, ha önkormányzatról van szó) időnként titkos szavazásban vesznek részt, a szavazatokat megszámolják, akinek (amelyik pártnak) a legtöbb a szavazata az nyer. Mi lehet ennél egyszerűbb/jobb? Nekem semmi más nem jut eszembe.

De tökéletes-e a szisztéma, vannak negatívumok?

1/ Persze a pénz az eredményt befolyásolja, érdekeltségek (lobbik) hirdetéseket tudnak vásárolni úgyszintén a versengő pártoknak más módon adományozni. Ez a támogatás (ha nem is nyílt) befolyást eredményez. Ha mást nem is hát közvetlen meghallgatást fognak kapni a kulcspozícióban levő politikusoktól….módjuk lesz "tanácsot adni"...te meg én, egyszerű szavazók, ilyet nem tudunk produkálni.

2/ Választások előtt a képviselő jelöltek és a pártok hajlamosak olyan ígéreteket tenni, amik a választóknak tetszik, tekintet nélkül hogy ezek az ígéretek reálisan megvalósíthatóak-e vagy sem? Kicsit olyan ez, mint az udvarlás…azt mondod a másiknak, amit az hallani akar…

3/ Ha a nyertes párt többségi győzelemmel nyer (ez választási rendszerek szerint lehet akár 50%-nál is alacsonyabb!), akkor gyakorlatilag képes azt megszavaztatni a parlamentben, amit akar. Az eredmény az, hogy fontos határozatok nem lesznek kellően megvitatva és a kisebbség érdekei nem lesznek figyelembe véve.

4/ Ha meg nincsen többségi győzelem, fontos intézkedéseket sokszor lehetetlen behozni, mert az ellenzék nem járul hozzá, agyonvitatják, időt húznak…meg is tudják a kormányt buktatni… ilyenkor idejekorán újra választani kell …nincsen haladás, megy a pénz fecsérlése. Lásd, ami most megy az USA-ban.

5/ Vannak, országok ahol a lakosság eleve nem bízik a szabad választásokban, csalásra gyanakszanak (sokszor jogosan). Úgyszintén sok helyen nem látják be azt, hogy a demokráciában, a választók egy része elkerülhetetlenül vesztes lesz, még akkor is, ha nem volt csalás, és ez azzal jár (főleg egy többségi kormány megválasztása esetén) hogy a vesztesek a következő választásig (+/- 4 év) olyan intézkedéseket fognak látni, ami éppenséggel nincs a kedvükre. Válaszul az ellenzék tüntetésekbe, bojkottálásba, rágalomhadjáratba és rendbontásba keveredik és az állam működését megbénítja. Ez nem segít az ország gazdasági helyzetén. Kinek árt mindez? A lakosság szegényebb rétegének. Lásd eklatáns példáját most lejátszódni “élőben” Egyiptomban. Kicsit úgy érzem MO is ide tartozik.

6/ A szólásszabadság ajtót nyit addig lappangó gyűlöletek szellőztetésére.

Mi más létezik a demokrácia mellet?

1/ Technokrácia: Én ennek nevezem, ami most Kínában, Vietnamban, stb. megy. Nincs igazi demokratikus választás, a vezetők, mint nagy magán vállatoknál feltételezhetően hozzáértésük (és összeköttetéseik) alapján emelkednek a karrier létráján. Ha nincs is tejhatalmuk a népnek közvetlenül nem felelősek. Fontos határozatokat aránylag kisszámú bennfentesek hozzák. A vezetőknek időnként maguktól félre illik lépni, és le is válthatják őket. Ez a rendszer előnyös abban, hogy képes gyorsan reagálni. Ugyanakkor a néppel való kapcsolata távolibb. Ellentmondás általában csak bizonyos keretek között van megtűrve. Cenzúra, a joggal való visszaélés gyakori.

2/ Diktatúra: Van erre bőven példa, Szaúdi Arábia, Kuba, Észak Korea, számtalan afrikai ország ide tartozik. Jellemzőjük hogy a vezetők sokszor családi alapon “öröklik” az uralkodás jogát. Persze a hatalmat eredetileg sokszor forradalom/puccs, avagy igenis demokratikus alapon szerezték meg, de esze águkban sincs a hatalomról lemondani. Ezek a rendszerek, azok ahol dilettantizmus, avagy olyan irány követése, ami a népességet nem jól szolgálja, szabadon virágozhat. Ellentmondást nem tűrnek. Jogállam csak formájában létezik, gyakorlatban nem.

Gondolom ugyan hosszútávon a demokrácia a leghatásosabb államforma, nem minden ország érett rá. Miért? A demokrácia főképpen gazdagabb társadalmakban működik, ahol megengedhetik maguknak a lassabbfajta igazgatás luxusát. Szegényebb országokban és ott ahol nincs lényeges demokratikus hagyomány, ahol a közelmúltban még diktatórikus, mesterséges és korrupt állapotok uralkodtak, a polgárok nehezen fogják megérteni, hogy a demokrácia nem garancia a jólétre. Ezek, főleg egy gazdasági válság nehézségeivel küszködve, megkérdőjelezik a demokráciát. Az embereket elsősorban a saját jólétük érdekli és nem az államforma.

A jólét nem függ a demokráciától, a jólét jó vezetés és jó gazdálkodás eredménye, ami versenyképességet és azt követően beruházásokat eredményez. Na de ez egy más posztnak lenne a témája.

Templomba mentünk Karácsonykor, San Franciscóban. Na nem éjféli misére. December 25.-e egy esős nap volt, és ilyenkor minden be van zárva. Nekem aznap nem volt más feladatom mint egy kappant sütni az estebédre. Mit csináljunk addig?

Reggeli után nejem javasolta hogy illene templomba mennünk. És hogy ki is nézte a templomot a zöld Michelinből: a Cathedral of Saint Mary of the Assumption-t.

Nosza fel is szálltunk a 47-es buszra és 20 perc mulva már bandukoltunk is fel a Katedrális Domb tetejére ahova ezt a modern templomot építették. A régi templom 1962- ben leégett, az új templom 1971 ben lett kész. A domb tetején, egy nagy tér szélén található. 

A templom fedett alagsorában sok hajléktalan volt látható, gondolom ingyenes karácsonyi ebéd, és alvás lehetőségek vannak ilyenkor ilyen helyen.

Beléptünk a templomba úgy de 11 körül. Késve érkeztünk mert éppen áldozás volt és a mise hamar véget is ért. Még hallottuk a szép kórust, a hatalmas orgona klavatúrája pedig szakértői kézben volt. Az orgonista befejezésül még egy Bach Tocata és Fugát is játszott, nagy gusztóval….Kedvenc darabom… csak úgy remegett bele az épület …https://www.youtube.com/watch?v=ho9rZjlsyYY

A mise után volt időnk ide oda járni a templomban, érdekes épület, a modern templom építészet egy méltó példája. Alkotói közül két nevet kell megemlíteni: Pietro Belluschi olasz származású amerikai építész, a hires MIT egyetem építész karának egykori dékánja, neve a New Yorki Pan Am épületéhez is fűződik, a mérnök pedig Luigi Nervi, neve többek között a párizsi UNESCO székházzal és a milánoi Pirelli toronnyal kapcsolatos.

A vasbeton (de fehér) szerkezet, kivülről (rossz-nyelvek szerint egy mosógép lapátjára emlékeztet) hyperbolikus alakú. Belülről az oltár mögül, nagyszerű a kilátás San Franciscóra. Modern szines-üveg berakott ablakok, tágas oszlop nélküli belső tér, nagy benyomást tesz a legtöbb látogatóra.

A nézelődés közben magyar szavakra lettünk figyelmesek, egy magunk korú magyar házaspár volt akik mint mondták, a nem messzi Napa Valley-ben laktak, es szokásuk szerint a karácsonyi misére ide behajtottak.

Kicsi a világ.

PS: Az alábbi linken további képek és adatok találhatóak, angolul.

http://www.archdaily.com/207439/ad-classics-the-cathedral-of-st-mary-of-

 A Karácsonyt idösebb fiamnál, San Franciscóban töltöttük. Ilyenkor a hömérséklet tavaszias, napközben +15C.

Kalandos dolgokat kedvelvén elhatároztam átbiciklizem az Arany Kapú hídon, mondtam is az nejemnek jösz vagy sem? Kissé felemelte szemeit ugyan de mondta jön.

December 27.-én egy gyönyörű felhőtlen napon, reggel 10-re elgyalogoltunk a legközelebbi bicikli bérlőbe, vagy 20 perc séta, amit Bicycle Hutnak hívnak, és a parton van, a Pier 40-nél.

A tulaj, Craig ellátott minket egy egy bringával (20 dolcsi per bringa) és hipp hopp úton voltünk. Innen az út kb 16 km hosszú, maga a híd 2.5 km, a visszamenő utat komppal ajánlatos tenni.

Kicsit a hídról magáról, 1937-ben lett kész 4 év épitkezés utan, akkori 35 millió dollárért. A szoros amit átível 2 km széles, a híd legmagassabb pontja, 113 méter. 6 sáv van autóknak, a történelmileg is híres US 101 (California 1) országutat rövidítette le. Ha autóval mégy ingyenes átmenni, de a visszaterni 8 dolcsi.  A tervező mérnök neve, Joseph Strauss.

Először vagy 10 km-t a SanFrancisco „Duna Korzóján” biciklizel, ami ennek a félsziget városnak a tenger partját követi és  Embarcaderó-nak hivják. Kezdéspontunk a másik nagy híd, az Oakland híd elött volt, szóval ez alatt is elmentünk. Ez híd hasonlóan óriási, ráadásul két emeletes.

Innen a Ferry (Komp) Épület mellet hajtasz el, ahol farmer piac és jó éttermek vannak. Következőleg az egyik legturistásabb rész következik, a Fishermen’s Wharf, a Halászbástyához hasonlóan ember-ember hátán, a biciglit tolni kell.

Tovább jön egy kis emelkedő, Fort Mason,  egy volt katonai bazis, most műemlék, majd a Marina negyed.  Mindvégig jobbodon a tenger, balodon a város, a sok domb, az út látványos. A Marina körzet kedvecem, szép sorházak, ugyan a legutolsó földrendéskor (1989) egypár összedölt.

Végül is elbringáztunk Crissy Fields mellett, nagy zöld területek. Messzebb a Presidió egy  hires tengerész támaszpont műemlék épületei találhatóak.

Egészen a híd déli lábához bicikliztünk, feletted kb 100 méterre a híd és a déli hídoszlop. Ez már alig védett az oceán tarajos óriás hullámaitól. Van itt egy kis erődítmény: Fort Point. Innen vissza kell pedálódzni és felkapaszkodni az említett magaslatra hogy végül is a hídra jussál.

Mint említettem gyönyörű idö, volt, és ugyan hétköznap de rengeteg túrista. Hétköznap a híd két oldalán levő, járókelökre és biciklistákra megengedett járdái közül csak az egyik van nyitva. Hatalmas káosz, emberek száza gyerekeivel, biciklisek mindkét irányból, úton útfélen családok fényképezik egymást....az átkelés nem éppen nyugis, sokszor le is kellet szállni a bicikliről és tolni.

Maga a híd kb 2.5 km hosszú, nyitott repülőgépen érzed magadat, magasan a szoros vize felett, jobbról gyönyörű kilátás a városra, és körülötted ez a mérnöki csoda, a méteres kábelek, a hatalmas tartószerkezet...egy nagy élmény.

A végéhez érven, lefelé megy az út egy jó ideig, amig a bájos Sausalító városkába nem érsz ami San Franciscóval szemben van és ami (sajnos) dugig tele van turistákkal mint nyáron Velence.

Nosza vettük a kompot ami 6 dollárért 20 perc alatt visszavisz a városba.

Ott egy késői de jó halas ebédet rendeltünk a Ferry Épületben, egy bárszéken ülve és a tengerszorost nézve...büszkén gondoltunk a napi nagy erőfeszítésünkre.

Bár én épületgépészként dolgoztam, építész családból származom, anyai ágon. Rajzolni nem tudtam jól és dolgokat lakásunkban én reparáltam. Így mérnök lett belőlem. De szívem mindig is hódol a nagy építészek előtt. Ma röviden egy ilyenről szeretnék írni.

Pont a hétvégi New York Times-ban olvastam, hogy bajok vannak egy alkotásával, a valenciai új Operaház homlokzatáról a mozaikok kezdenek leesni. No de ez értékéből nem vesz le semmit, talán a maltert nem jó arányban keverték.

A spanyol építészek közül Antonio Gaudi (1852-1926) katalán építész után Calatrava a legismertebb. Alkotásait a világ sok helyén lehet látni.  Kanadában is vannak művei. Én a malmői Csavart Toronyházra (Turning Torso, 2005) figyeltem fel először. Láttuk egy hídját Buenos Airesben és remélem hogy a következő New York-i látogatásunk alkalmával az új PATH metró állomást meg tudjuk nézni, a lerombolt majd újjá épített World Trade Center helyén.

Ha Velencében jártál az utóbbi időben, ott is láthatod új hídját az állomás közelében, Ponté della Constituzione, (2008). 125 éve az első híd Velencében. Nem egy munkája vitatott, a velencei hídnak is sok bírálója van. Jóval többe került,  tovább tartott építeni mint eredetileg mondta, használata időseknek/mozgásképteleneknek nem alkalmas.

Itt Kanadában is van egy hídja, Calgary városában, ugyan mozgásképtelenek tudják használni, de a többi probléma itt is jelentkezett. Az építéssel kapcsolatos nehézségeket hamar el fogjuk felejteni, a merész művek, a nagyszerű látvány az marad mindenkinek.

Calatrava fő irodája Zürichben van. Spanyolországban, Benimamet-ben született 1951-ben, a hely ma beolvadt  Valencia városába. Nemcsak építész de statikus mérnök is, az utóbbi diplomát a Zürichi Egyetemen szerezte. Hídjaival és fura épületeivel szerzett magának nemzetközi hírnevet. Azóta sokan utánozzák stílusát.

De több szó helyett beszéljenek alkotásai, amikből bemutatok egypárat.

Tizenéves koromban emlékszem, állítólag művész volt, valaki egy nyitott piros Skoda Felíciát hajtott meghatározott időben a Malinovszkíj fasoron (ma Szilágyi Erzsébet fasor). Az arra járók nagy áhítatára. Úgyszintén Tabányinak, a zenekar vezetőnek, volt egy sport Mercije. Itt-ott látható volt parkolva, ő maga a kávéházban egy csinibabával. Volt akkoriban parkoló hely bőven, csinibaba is ha ilyen kocsival jártál.

A 60-as években legtöbb ember, köztük jómagam, álmodni sem mert autó vásárlásról. Úgy két évente egy Amerikában élő rokon meglátogatott minket. Szokása volt hogy egy VW-t vett Frankfurtban, azzal járt európai utazása alkalmával, aztán átvitte Amerikába. Mivel a jogsit megszereztem, ezt tudtam hajtani Budapesten mint ingyenes sofőrje, mert az illető látta sóvárgásomat, és jó szívű volt. 

Így, és autóstoppolásaim alatt is megszerettem a VW-t és azt vettünk sokáig itt az új hazában. Utána jöttek más praktikus autók is, Hondák és Toyoták. Most legutóbb vettünk egy drágább kocsit, van ereje is bőven, de posztom tárgya, a sport kocsi, az más. 

Sportkocsit hajtani csak ritkán volt alkalmam. Az elsőre emlékszem, egy Alfa Rómeó Spider volt a 70-es évek elején. Akkoriban barátkoztunk egy gyerektelen Romániából származó mérnök házaspárral. Mindketten mérnökök voltak. A férfi vett egy új Alfát. Ezzel jöttek egyszer vacsorára hozzánk, és még evés előtt felajánlotta, akarom e vezetni? Hát hogyne akartam. Mellém ült, én meg kezdem vezetni, mint a VW-t. Különösebben nem voltam elragadtatva, ámbátor nyár volt és a tető leeresztve. Rövidesen megbök a román, aszongya pörgessem fel a motort kicsit. OK, addig nem akartam, mert tán félti kocsiját? Szóval kezdtem 2000 helyett 4000-nél váltani. Csodák csodájára az autó életre kelt. A precíziós kormányzás, a rugói, a motor hangja mind megjött, ami azelőtt nem volt érzékelhető. Az olasz vitalitás ordított a kocsiról, a kis út ami unalmasnak indult, nagy élmény lett.

Hosszú évek teltek, nagyobbik fiam hogy hogysem sportkocsi kedvelő lett. Egy BMW M3 vel kezdődött, ezt újonnan vette. Mesélte hogy egy vasárnap amikor még morfondírozott megvegye-e az M3-t vagy sem, BMW kiküldött a lakására valakit egy M3-vel. Mint kiderült egy ex autó versenyzőt. Hogy el akarja vinni egy kis túrára “kocsikázni”. Elhajtottak Newark egy (vasárnap) elhagyatott ipari negyedébe és a kiküldött vezető, mesélte a fiam, “ bemutatta” mire képes ez a kocsi.  150–re gyorsított egy utca blokkon, 80-al vette a kanyart, fiam az életéért aggódott. De volt eredmény, a kocsit megvette. 

Ezután két évre rá vett egy használt (négy éves) Porsche 911 Turbót. Az M3 eladásra került, mondtam megveszem. De mielőtt nyélbe ütöttük volna az üzletet eladta valakinek ott New Jerseyben. Kanadaiaknak körülményes használt kocsit venni az US-ból, a procedúra nagyon bürokratikus, de azért sajnáltam. Fiamnak később lett egy második autója is, egy KIA. Azt hamar megunta, leváltotta egy másik sportkocsival. Kaliforniában megint vett egy használt BMW M3-t, ezúttal leengedhető tetővel. 

A Porsche biztosítója nem engedi hogy azt más mint ő vezesse. Kivitt minket többször is a Porschével. Ugyan van hátul is ülés, oda csak egy kisgyerek fér be. Fekete kocsi, kívül belül. Csak a keramikus fékek sárgák, és a biztonsági öv. Az narancs színű. Irtó kool. A kerekek agresszívan szélesek. A csomagtartó nagyon kicsi. Ahogy benn ülsz az érzés más mint egy normál autóban. 500 lovacska kis hangot ad. A kocsi pár másodperc alatt képes 100 km/órára felgyorsulni, az érzés hasonló ahhoz amit egy felszállásra startoló repülőgépen tapasztalsz.

Na de a BMW M3 is nevezetes kocsi. Ez az amit fiam most karácsonykor nekünk kölcsön adott a mi mini Csendes Óceán menti túránkra. Szintén fekete, 2006-ban gyártották, van benne vagy 100 ezer kilométer.... és.... 333 lóerő. Automata. Ezen kocsik automatája, (a Porsche is automata), a DCT dupla kuplungos szisztéma. Nem hidraulikus mint a legtöbb automata sebváltó. Ugyanaz a szisztéma mint a GP verseny autókban. A sebváltó csak egy joystick, elektromosan közvetíti milyen módon akarod hajtani, és a váltás valahol történik. Automatikusan, ha úgy állítod be, vagy a kormánynál levő két billentyű pöccintésére, ha félautomatikusra állítottad. Kuplungozni nem kell. Ha félautomatikusan hülyeséget csinálsz, pl. hatosból 2-be akarsz leváltani, hát nem csinálja, felül ír téged, mert a motort védi. 

Az M3 vezetése nagy élmény volt. Hallod a motor zúgását. Erejét nem tartja titokban, a váltások 4000 körül történnek. Érzed hogy a kocsi tapad az úthoz. Köszönhető ez a széles és sebességprofilos autógumiknak, a kemény rugózásnak és a csillapítás minőségének és azok beállításának. A hátsó kerekek úgy a Porschén mint az M3-n még szélesebbek mint elől levőek. Míg túl gyorsan hajtani nem ajánlatos, mert a rendőrök elkaphatnak és a büntetés komoly, a kanyarokban hajthatsz jóval gyorsabban mint az ajánlott és a kocsi, mintha nem is lenne kanyar, nem dől sehova. Az ülésedbe ragadsz, az élvezet nem megvetendő. Állítólag ha túl gyorsan mégy egy kanyarba és a kicsúszás veszélye fenn áll, a stabilitás kontroll átveszi az irányítást és a fékek és a gáz úgy lesz irányítva hogy nem csúszhatsz ki. Ugyan ezt én nem próbáltam ki.

PS

Az alábbi videón egy M3 követ egy 911 turbót.

Folytatom megkezdett sorozatom, lefordítok néhány számomra érdekes cikket a New York Timesból. A mostani szerzője neves rovat író, Thomas Friedman. A linket az eredeti cikkhez a fordításom végén találod.

Ha lenne egy kalapácsom

Kedvenc történetem Erik Brynjolfsson és Andrew McAffe „A második gépkorszak” című nagyszerű új könyvéből az, amikor a holland sakk nagymestert, Jan Hein Donnert megkérdezték, hogyan készülne fel egy meccsre egy olyan komputer ellen, mint mondjuk az IBM által megalkotott Deep Blue? Donner így válaszolt: “Vinnék magammal egy kalapácsot.”

A nagymester nem áll egyedül azzal a vágyával, hogy néhány új szoftvert és automatikát megsemmisítene – gondolj a magukat kormányzó, beparkoló, vezető autókra, a robotizált gyárakra – hiszen a technikai fejlődés egyre gyorsabban nemcsak a képzettséget nem igénylő munkakörökben váltja fel az emberi munkaerőt, de a fehér galléros beosztásokban is. Még a sakk nagymestert is feleslegessé teszi! 

Az elmúlt évtizedben valami nagyon, nagyon jelentős dolog történt. Ez minden állásban, gyárban és iskolában érezhető. Szerintem a világ összezsugorodott, illetve a kapcsolatteremtés lehetősége hiperszintre került, és ennek következménye, hogy az átlagos már nem jó, mert a munkaadóknak manapság jóval egyszerűbb és olcsóbb megoldás megszerezni a legnagyszerűbb szoftvereket, illetve az ugyancsak olcsóbb külföldi lángelmék tudását. Brynjolfsson és McAffe, akik mindketten az MIT oktatói, ennél részletesebb magyarázattal álltak elő: A második gépkorszak kezdeténél állunk.

Az első gépkorszak az ipari forradalom volt, és a gőzgép megalkotásával kezdődött az 1700-as években. Ez a korszak az “izomerőt segítő gép erejéről szólt” mondta McAfee egy interjúban, “és az ezt követő felfedezésekről, amelyek egyre nagyobb és több teljesítményt nyújtottak. De ezeket a gépeket még az ember irányította”. Ezért az akkori felfedezések az emberi munkát és felügyeletet éppenséggel “megbecsültebbé és fontosabbá tették”. A munka és a gépek kiegészítették egymást. 

A második gépkorszakban azonban, Brynjolfsson szerint „automatizálni kezdjük az információs gazdaságot, valamint azokat az irányító rendszereket is, amelyek azt határozzák meg, miként használjuk fel a rendelkezésünkre álló erőforrásokat. Ma már a mesterséges intelligenciával ellátott gépek sokszor az emberinél jobb döntéseket hoznak”. Így az emberek és a szoftverrel vezérelt gépek nem kiegészítik egymást, hanem felcserélhetőek egymással. Ami a szerzők szerint ezt lehetővé teszi, az három jelentős technológiai eredmény, amelyek éppen fordulópontjukhoz értek. Ezeket az eredményeket a szerzők exponenciálisnak, digitálisnak és kombinációsnak nevezik.

Hogy az exponenciálisat megértsük, elmesélik annak a királynak a történetét, akit annyira lenyűgözött a sakk, hogy kitalálójának az mondta, akármit kérhet ajándékul. A felfedező rizst kért családjának. Kérte a királyt, hogy egyszerűen tegyen egy rizs szemet a sakk tábla első kockájára, majd a következő kockára kétszer annyit mint ami az előtte levőn volt, és így tovább. Az uralkodó beleegyezett, egész addig, amíg rá nem jött, hogy a 63-szoros duplázás fantasztikusan nagy számot eredményez. Bár csupán egyetlen szem rizzsel kezdődött - közel 18 kvintillió rizsszem kell mire a tábla feléhez ér. 

A szerzők a sakktábla második felét Moore törvényéhez hasonlítják. Ez a komputerek digitális teljesítményének két évenkénti megduplázódásáról szol. Nem úgy, mint a gőzgépnél, ahol a fizikai teljesítmény minden 70 évben duplázódott meg. A számítógépek „gyorsabban fejlődnek, mint akármi más, akármikor” - mondja Brynjolfsson. Most, amikor a digitális sakk tábla második felén járunk, már láthatunk vezető nélküli autókat, “ki mit tud”-ot nyerő szuper komputert, flexibilis gyári robotokat és okostelefonokat, amelyek tudásban egyenlőek az egy generációval korábbi szuperkomputerrel. 

Ehhez add hozzá az Internet elterjedését. Hamarosan mindenkinek lesz okostelefonja. Minden pénztárgép, repülőgép motor, diák iPad és termosztát digitális adatokat fog küldeni az Interneten. Ez a töménytelen adat azt jelenti, hogy szempillantásnyi időn belül felismerhetjük és analizálhatjuk a hasonlóságokat, más területekre kiterjeszthetjük azt, ami a világon valahol bevált, és azonnal módosíthatunk azon, ami nem – legyen az a szemoperációval kapcsolatos technika, a törtek tanítása, vagy az, hogyan lehet a legjobban működtetni a GE motort 10 ezer méter magasságban.

A kombinációs eredmények azt jelentik, hogy a Google térképet párosíthatod egy okos telefon applikációval, mint pl. a Waze, és így a vezető a telefonján keresztül automatikusan forgalmi információkat kap az úticéljához vezető lehetőségekről, illetve azok adott pillanati jellemzőiről, amit a GPS feldolgoz, és így nemcsak az derül ki, hogy melyik a legrövidebb út, de az is hogy, a pillanatnyi forgalmat figyelembe véve melyik a legelőnyösebb. Így te leszel a legokosabb vezető a városban. 

Ha ezeket a tendenciákat végiggondolod, láthatod, hogy az elkövetkező generációknak jóval több hatalma lesz változtatni a világon (javítani vagy éppen lerombolni azt), mint akármikor máskor, és/de eközben kevesebb emberre és több technológiára lesz szükségük. Csakhogy mindez azt is jelenti, hogy komolyan újra kell gondolnunk jelen szociális elkötelezettségeinket, mivel a munka rendkívül fontos egy személy közérzetében, társadalmi rangjában, valamint a szociális stabilitásában. A szerzők felvetése, hogy a munkára rakódó adóterheket csökkenteni kellene, hogy az emberek foglalkoztatása olcsóbb legyen. Javasolják, hogy gondoljuk újra az oktatást, hogy az versenyképesebb tudást adjon. További javaslatuk, hogy hatékonyabban kellene támogatni azokat, akik új beruházásokra vállalkoznak és munkahelyeket teremtenek. Odáig mennek, hogy meg kellene fontolni a garantált alapjövedelem biztosítását minden amerikainak. Sok mindenről kell közösen gondolkodnunk, mondják, és nemcsak azért mert recesszióban vagyunk. Technológiai hurrikánban is vagyunk, ami dühöng és újraformálja munkahelyünket - miközben magát duplázza.

PS

Köszönet egy NOLBlog tag társunknak, aki fordításomat átszűrte és azon sokat javított. Számomra a fordítás (angolból magyarba) nehezebb mint a poszt írás, lévén hogy más fogalmazásáról van szó. A link az erededi cikkhez:

http://www.nytimes.com/2014/01/12/opinion/sunday/friedman-if-i-had-a-hammer.html?ref=thomaslfriedman

Nyugdíjba mentem.

Ma volt az utolsó nap hogy dolgozni mentem, holnaptól nyugdíjas vagyok. 70 éves voltam elmúlt tavasszal. Na gondoltam a 70 szép kerek szám. 

Ki is javítom a Facebookon, foglakozása “retired” (nyuger)…. ezt fogja mutatni holnaptól kezdve, láthatod, mármint az aki ott ismerősöm (Steven Littke).

Már két hónap óta, amikor ezen szándékomat bejelentettem, mindenki kérdezi, “és mit fogsz csinálni????” Nem is tudom. Közel állok ahhoz ha még egyszer valaki kérdezi hát megfojtom, azt büntetik és akkor nyugdíj helyett börtönbe mennék.

Volt egy búcsú ebéd. Életemben számtalanszor voltam másokén, és tessék ott ültem a magamén. Fura érzés. 

Kissé úgy érzem magamat mint amikor első elemibe elvittek, tudtam hogy egy új fejezet kezdődik az életemben.

Mérnöki könyveimet és jegyzeteimet ott hagytam az irodában. Már régóta persze nem használtam, a szakmában már mindenre szoftver van, könyvek nagyon passzé.

Berkley városában sétálván, ellátogattunk kedvenc könyvesboltunkba. Neve Moe’s Bookstore, a Telegraph Avenue-n. Erről már egy éve írtam egy posztot.

Elkerülhetetlen hogy Moe nagy asztalain ne találnál olyan könyvet amit meg ne kívánnál és, a fenébe az olcsóbb internetes árakkal, megvettem a címbeli fotográfus legújabb albumát, címe Dancers among us (A táncosok köztünk).

Be szeretnék mutatni egypár képet és a fotográfust magát.

Specialitása hogy balett táncosokat, atlétákat tesz szürreális kép kompozícióiba, amik a mai amerikai életet mutatják.

Nekem nagyon tetszenek.

A linken további képeit láthatod és a másikon, róla is olvashatsz. Angolul.

https://www.google.ca/search?q=jordan+matter&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ei=vtPSUsDcJMrHqgGx9oDYAw&sqi=2&ved=0CE4QsAQ&biw=1037&bih=618

http://www.jordanmatter.com/

Munkába gyalog járok. Körülbelül 30 perc. A városunk főutcáján megyek. Reggel 8 előtt alig vannak emberek de már akkor minimum kettővel találkozom. Hazafele jövet, jóval nagyobb forgalomban, még több mellett megyek el. Tél vagy nyár, ott ülnek, kalapjuk kinn, jó reggelt/estét kívánnak. Pedig sokszor -10 fok hideg van. 

San Franciscóban voltunk karácsonykor. Ott még többen vannak. A fő utca, Market St, tele van velük. Néha a látvány szürreális. Például a földalattiból kijővén látjuk az egyiket. A tolószekerén a szokásos cuccok, de egy kutya is dugja ki a fejét. Jaj de helyes kutya mondjuk önkéntelenül! Magam korabeli férfi, tiszta szimpatikus szemek, büszkén mondja: van még három kutyám is! Viccelsz! Erre férfi fel lebbenti a koszos takarót, még három kutya, összesen négy volt a szekerén, a sok plasztik zsák mellett. Nem tudtuk sírjunk vagy nevessünk. Az utca másik részén kis tér, a hajléktalanok találkozó helye. Az egyik magányosan áll hosszú öreg télikabátban, a lámpa oszlop padkájánál ahol mint egy bár pultjánál a piája: Moet francia pezsgős üveg...jó talán csak az üveg és valami más van benne...de a kép, az veled marad. Feleségem nem engedett fényképeket készíteni, talán jobb is, nem szeretik, nem ildomos. A kutyásnál meg nem volt megfelelő bankjegy nálam, pénzt kell adni ha fényképezni akarsz. 

Miért vannak itt többen? Jobb a klíma vagy jobban szeretik a nyugati szeleket? Ebben lehet valami, Kanadában Vancouverben, nyugaton található a legtöbb. Ott a legkedvezőbb a klíma. És a nyugati part mellet élő emberek a legelnézőbbek.

Fiam, akit látogattunk szeret olyan negyedekben lakni ami a belváros közelében van, és “átalakuló negyed”. Azt értsed ezalatt hogy jelenleg sok a hajléktalan és az azokat etető és segítő jótékonysági intézmény. De (mondja ő) a negyed lassú változáson megy keresztül. Egyre több fiatal költözik ide akiknek jó fizetése van de a “jó” negyedek ház/lakás árait nem tudja, vagy nem akarja megfizetni. Bíznak abban hogy ez a negyed át fog menni egy “dzsentrifikáción”, azaz a hajléktalan majd máshova megy, a ház/lakás árak meg emelkedni fognak, amit olcsón vettek drágán adják majd el. Erre számos konkrét példát lehet találni. 

Amikor előszörre megjegyeztük a hajléktalanok sűrűségét fiam azt mondta: “ Apa nem kell félni…nem bűnözők ezek, csak szegény és néha alkoholista emberek. Velünk ők nem törődnek és nekünk nem ártanak.” Igaza van. 

Kik ezek a hajléktalanok? Miért vannak olyan sokan? Hogyan lehetne számukat csökkenteni, rajtuk segíteni? Tárgyi hozzászólásodat érdeklődéssel várom. Mert én nem tudom. Az az elterjedt  gondolkodás ezen a blogon (tisztelet a kivételnek) hogy ez a kapitalizmus hibája. És persze Orbáné. Bezzeg Kádár (Sztálin/Hruscsov nevezd akit akarsz) alatt ilyen nem volt! 

Ja. Bevallom én sem láttam anno az átkosban. Sem Kubában és bár nem utaztam Észak Koreában, akarsz fogadni??? Nincsen hajléktalan ott! Ergo, egy párotok szerint azok a rendszerek jobbak (voltak)!  

Persze persze laikus vagyok a tárgyban. Vannak bőven doktorátusi dolgozatok, tanulmányok. Nívósak, és magas röptűek. Megoldást nem tudom mit javasolnak, gondolom úgy mint a közgazdászok, időjárást jelentők...van olyan aki ezt, aztán van olyan is aki azt ajánlja. Egyszerű gyógyszer azonban nincsen. A probléma szerintem nem egyszerűen a munkanélküliség eredménye. Igen ezek az emberek szegények és tetejébe sok rabja az alkoholnak avagy kábítószereknek. Sokuk nem hallgat jó tanácsra, a kapott pénzt nem ételre, szállásra költi. Nem, hanem “a saját zenéjére táncol”, ahogy itt azt mondani szokás. Sokjuk depresszióval küzd, sokjuk az elemi dolgokkal nincsen tisztában, pl. hogy ahol laksz azt időnként tisztítani, karban tartani kell. Így aztán kiteszik őket egy bérházból vagy olcsó hotelból még akkor is ha az állam a bért fizeti. Magyarán, sok betegségben szenved, rendszeres munkára nem alkalmas. 

Kanadában és az US-ben a nincstelenek szállását támogatják, vannak helyek ahol ingyen ehetnek, vannak “kaja bankok” Kanadában és “food stamps” (kaja jegy) az US-ben. Nem kellene éhezni, a szemetes ládákat kutatni. Nem kellene a járdán aludni, a híd alatt pisálni, cuccodat egy szekérben magad előtt tolni. És mégis ezt csinálják.  

Hogy az átkosban ilyen nem volt? Biztos vagy te ebben? Az biztos hogy ezt nem tűrték meg tehát nem volt látható. New Yorkban emlékszem rengeteg hajléktalan volt. Este ott aludtak a kapu aljakban, napközben sokszor erőszakosan tarháltak….manapság nem. Megszűnt? Ugyan kérem. Volt egy polgármester, Rudi Giuliani, aki elhatározta hogy a belvárosban ezt nem lehet csinálni és a rendőrség rövid idő előtt megtisztította az utcákat. Hol vannak most a hajléktalanok New Yorkban? Talán San Franciscóba mentek. 

Karácsonyi kaliforniai látogatásunk alkalmával ellátogattunk San Franciscótól északra. Az erre kalandozónak háromra látnivalóra kell leginkább a figyelmét felhívni: a vad Csendes Óceán partjára, a beljebb levő bortermelő vidékre, azaz a Sonoma és Napa dimbes-dombos tájaira és a parkokra ahol az óriás vörös fenyőket lehet megnézni. Az utolsóról szeretnék röviden beszámolni. 

Két ilyen parkban is jártunk: az első a Armstrong Redwoods State Natural Reserve, a másik, a SF-hoz közelebbi (és így népszerűbb), John Muir National Monument. Az elsőbe kocsival is be lehetett hajtani. A SF-hoz közelebb levőbe, nem lehet behajtani. Talán ünnepek miatt is, de itt egy tömeg volt, a parkoló tele volt, és messze az országúton kellet parkolni majd onnan begyalogolni. 

Mindegy, az élmény hasonló. Ahogy a nagy fenyőkhöz érsz besötétedik. A toronymagas fák a kék eget és a szikrázó napot kizárják. Hideg és misztikus lesz, majdhogy sötétben jársz. A nagy fák csodálatosak, amikor olvasol róluk az eléjük helyezett táblákon meghatódsz. Nem egy már a honfoglaláskor is ott volt. Átéltek tűzet, vizet, háborút,… mindent. Itt vannak, megfoghatod őket. Megrendítő érzés. Érzed hogy a te életed milyen semmi amikor magadat velük, szintén élő lényekkel, összehasonlítod. 

Ezen a részén a fákat hosszú évek során kivágták. Ezeket a parkokat annak köszönhetjük hogy az 1900-as évek elején egypár tehetős természetvédő a földet megvásárolta és a fakitermelést megtiltotta. 

Az Armstrong Parkban a legmagasabb fenyő 94 m, a legöregebb 1400 éves. 
A John Muir parkban, a legmagasabb 79 m, a legidősebb 1200 éves. 
A fa egy fajtája az óriás seqovia fenyőnek ami képes 115 méterre nőni és elélni 1800 évig. A fák átmérője sokszor a 8 m-t közelíti meg.

A fényképek sajátjaim.