Tegnap láttam egy dokumentumfilmet a Húsvét Szigetekről, jobban mondva arról, hogy hogyan is szállíthatták ezeket a nagy szobrokat ott a kőbányából a tenger parti helyükre.

Szigetek mindig is kis romantikát idéznek fel bennem. Gondolj csak a Margit Szigetre, a Hajógyári szigetre és a Szentendrei szigetre, amik mellett a hajó Tahiba menőben elmegy.

Ezek csak egy párak kis országunk szigetei közül. Európa rendelkezik egy jó csomóval és a világ számtalannal.

Szóval következzen egy kis sziget pornó. Azon szigetek listája, nem fontossági sorrendben, ahová el szeretnék jutni, de valószínűleg nem fogok: Madagaszkár, Sri Lanka, Tahiti, Zanzibár, Galápagos, a Húsvét szigetek, Faroe sziget és Izland. Na, ennyi most elég.

Jártam egypár szigeten, amikre kellemesen emlékszem vissza. Mt. St. Michel, a Cité, a szigetek a Gárda tóban és Capri, Kuba, Martha’s Vineyard, Nantucket, Bock sziget Massachuset államban, Alcatraz Kaliforniában és Tasmania tartozik ide. Végül Vancouver Sziget British Columbia, Prince Edward szigete és persze New Foundland, az utóbbi kettő provinciák itt Kanadában ahol jártam. Hong Kong és Manhattan is szigetek.

Most pedig befejezésül két már régebben látogatott sziget kissé részletesebben.

1/ Hiddensee, Német ország.

Én itt keletnémet barangolásaim alatt jártam, 1966-ban, nyáron, egyedül. Rostockban élő barátom ajánlotta nagyon melegen. A sziget a nagyobb Rügen szigethez van egész közel. Rügen maga pedig Stralsund városhoz. Először Rügenbe kell elmenni majd onnan kis komppal át Hiddensee-be.

Ha jól emlékszem, már akkor is természetvédelmi terület volt, gépjármű csak a hatosságok kezében és (talán) a helybélieknek volt megengedve. A sziget 17 km hosszú és min 250 méter max 2.5 km méter széles, a Baltik tengerben. Svédország északra nincsen messze. A tengeri klíma gyönyörű füves mezőket és jóddal teli levegőt eredményez. Építkezni nemigen szabad. Régi paraszt házakkal találkozol és egypár fogadóval. Én egy parasztház padlásán aludtam fillérekért és a napot sétálással töltöttem. A változó tengerpart, az ott élő madarak és a hullámok bámulásával. Magyarul, semmit tevéssel.

2/ Grand Manan sziget, New Brunswick megye, Kanada.

A hetvenes évek végén egy nyaralás alkalmával jártunk itt. A sziget az Atlanti óceánhoz tartozó Fundy öbölben található, ami két kanadai megyét választ el, New Brunswick-ot és Nova Skócia-t. Black Harbor nevezetű faluból (NB), mégy egy komppal. Kb. egy óra az út. Az úton majdnem biztos látsz bálnákat és delfineket. Ebben az öbölben van a legmagasabb apály dagály különbség, néha 16 méterről beszélünk!

A kevés turista általában csak egy napra látogat, és este visszamegy. Mi a kocsinkat is vittük (négy biciklivel is megtűzdelve). Gyerekestől három napra jöttünk. Ahogy a komp a szigetet közelíti, a zord nyugati oldalát látod, ami egy folyamatos 100m magas fekete sziklafal, és mint egy hatalmas bálna emelkedik ki a tengerből. Később, ahogy közelebb érsz a falon egy megtörést látsz, ahol egy kis öböl mutatkozik. Az út végén a hajó megkerüli a sziget északi csücskét és a kellemesebb lankás, addig nem látott keleti oldalán köt ki.

A sziget mérete, kb. 34 km hosszú és max. 18 km széles. Van egy út a sziget hosszában, egypár fogadó és néhány kiadó szoba. A lakosság nem több mint 2500. Az első telepesek 1750-ben jöttek. Halászatból élnek. A szigetlakók nagyon hasonlítanak egymásra, a múltban sok összeházasodás kellet hogy legyen. Ide senki sem jön letelepedni, innen a fiatalok jobbára elmennek.

Mi sétáltunk és bicikliztünk. Van áfonya, egypár világító torony, senki sem látogatta romantikus tengerpart. A levegő isteni, a víz hideg. Találkoztunk egy magányos japánnal, akinek a feladata a Japánba irányuló hal szállítmányok ellenőrzése volt. Hogy a halak a japán szabványoknak megfelelően legyenek mindvégig kezelve. Egy évig kellett a szigeten tartózkodnia.

Elmentünk egy kis úton a sziget nyugati, zord részébe, az érkezéskor látható kis öbölbe is. Itt a kristály tiszta vízből tengeri hínárt gyűjtenek a helybéliek, és a szűkös homokos parton teregetik ezt ki, hogy csomagolás előtt kiszárítsák. Ez a világ sok helyén keresett eledel, magas jód tartalommal.

Videó Hiddenseeről:

https://www.youtube.com/watch?v=bBC9RFRa4us

Videó Grand Mananról:

https://www.youtube.com/watch?v=K3zd71I43go

Az Upstairs Downstairs egy híres angol TV sorozat, remélem magyar olvasóknak is ismeretes. Ha nem, hát röviden a sorozat az angol felső osztály és azok számtalan szolgáinak életét és sorsát mutatja be nagyon élethűen és szórakoztatóan.

Ugyan az angolok ebben nagyon elől jártak, szerte Európában és kis hazánkban is létezett. Talán az olvasók nem fogják vitatni, hogy a negyven évig tartó ránk tukmált esetlen, fületlen-farkatlan kommunista kísérlet után, ma Magyarországon ugyan ott vagyunk, mint a második világháború előtt. Ámbátor a felső pénzes osztályban ma megtalálhatjuk a volt kommunista felső osztály fiait és leányait. Mondjuk az ügyesebbeket. Szóval volt egy kis átrendeződés, de nem kiegyenlítődés.  Nem így igaz? Mindenki tiszteletére, aki azt az időt nagyszerűnek tartotta emelem poharamat. Egészségetekre!

Most pedig azt a házat szeretném bemutatni ahol én nőttem fel Pasaréten, az 50-es években, a kommunista kísérlet kellős közepén. Ugyan családunkból osztályidegen lett, és őket vagyonuktól rendesen megfosztották, mégis a házunkban létezett egy fura upstairs downstairs.

Ez időben a nagyapám építette nagy házban „fent” is igen sokan laktak. Nagyapám és nagyanyám, ők aránylag hamar meghaltak. Egy, már özvegy leánya, három közel huszon éves gyerekével és második leánya, anyám apámmal és jómagammal. Én akkoriban kicsi voltam, 1950-re lettem hét éves. Úgyszintén velünk maradt a régi szakácsuk, Ida néni, aki öreglány volt, nagyon vallásos. Volt egy szobája és ingyen főzött a fentieknek.

Egy idő múlva, az 50-es évek elején ennek tetejébe a Széchenyi család is beköltözött. Felülre. Ők a híres gróf Széchenyi egyenes leszármazottjai voltak, két én korom béli gyerekkel. A beköltözés ellenértékében a Széchenyiek elvállalták, hogy (együtt a nagyapámtól maradt kis pénzzel), a „felsőházat” leválasztják. Eredményeként három önálló lakás lett, plusz még két lakás konyha és fürdőszoba nélkül. Itt bérlők laktak. Ezek szobájukban egy villany főzőlapon főztek. A háznak maradt egy közös WC-je azt használták. Lavórban vagy isten tudja hogyan mosakodtak. A három leválasztott lakásnak lett konyhája, fürdőszobája.

Lent semmi változás nem történt. Ezek félig pincelakások voltak következésképpen igen sötétek és nedvesek. Az ottani lakóknak volt egy közös fürdő szobája és egy különálló WC-jük. „Lent” a házmesterék laktak. Ez már régóta építkezés vállalkozó nagyapám egyik művezetője volt. Volt családja, feleség és két gyerek. Nagyobbak, mint én, egy fiú és egy leány.

Úgyszintén miután az építkezési vállalat a magas adók és az államosítás miatt tönkrement, a ház alagsorában levő iroda egy lakássá lett átrendezve, ohne fürdőszoba, ahova egy gyerekes család költözött be. Ezek rendesen szaporodtak, a gyerekek sorra évente születtek. Az idősebb családfő, állítólag valamikor idegen légiós volt. Úgy emlékszem nem dolgozott, talán valami rokkant jövedelmen éltek, ugyan a rokkantság jeleit nem mutatta. Legtöbbször a Fasor és utcánk sarkán található kocsmában tartózkodott. Kocsma túl jó szó, lebuj jobban illő.

Láthatjátok a ház per kapita négyzetmétere igen szűkös volt fent is lent is, akkoriban ez persze normális volt.

Megemlítem, hogy a háznak volt központi fűtése. Kis gyerekkoromban néha lementem nézni, ahogy az öntöttvas kazánba a házmester a kokszot lapátolta. Látványos volt. A kokszot nem volt könnyű beszerezni. De ősz végére, nagy nehezen el lett intézve. Jött a szállítmány, eleinte lovas kocsival és félmeztelen emberek nagy kosarakban a hátukon a kazánházba lehurcolták. A volt házmester halálától a kazán etetését annak a veje vette át.

Telente a fűtés nem kezdődött csak du négy fele, amikor a házmester (vagy a veje) munkájából haza jött. Úgyhogy reggel mindig hideg volt a házban.

Városi gáz szolgáltatta a meleg vizet. Ezeket a sokszor eldugulódó masinákat, amit autó-gejzírnek hívtak, csak a hétvégén használtuk, mert a gáz ára túl drága volt. A konyhákban szintén városi gáz volt.

Az alagsorban volt egy mosókonyha ahova havonta egyszer profik jöttek mosni. Ehhez a vizet nagy kondérokban melegítették. A tiszta ruhát a padlásra kellet felvinni. Négy emelet, nehéz munka volt.

56-ban, október végén a Széchenyiek csapot papot otthagytak és külföldre távoztak. A kommunizmusból nem csak nekik volt elegük. Apám és anyám is vitatkozott menjünk vagy sem? De ők már 53 évesek voltak, én 13, szóval úgy döntöttek, hogy maradunk.

A fenti üresedésre lentről a házmesterék felköltöztek. A házmester helyére, lent, egy ÁVOs sofőr költözött be, a feleségével. Nem sokkal 56 múltán az ÁVOs sofőr valahogy megtudta hogy az egyik fenti lakásban lakó unokatesim főkönyvelő élettársa lebukott. Ez egy komcsi volt, aki kegyvesztett lett 56 után. A jó isten tudja talán a vállalatánál a munkástanácsba belépett. „Bűnét” mi nem tudtuk. Egy szó, mint száz a sofőr elérte, hogy unokatesómat és élettársát a fenti lakásukból kitegyék. Ők maguk költöztek ide be, szép pasaréti lakás volt. Láthatod, hogy akik „felül” laktak nagyon kezdtek megváltozni. Mint ahogy ez a változás a mi kis országunkban is elkezdődött. Ekkor még csak kicsiben.

Az ÁVOs üresedésére lent egy másik sok kis gyerekes család költözött be. Ez volt a szituáció távozásomig, ugyan persze válásokkal megspékelve, de jobbára békés egymás mellett élés elemeit tisztelve.

Ha ma (két évente hazalátogatok) arra járok, mindezen emlékek feljönnek. Benézek az udvarra, néha be is megyek. Ma már idegenek laknak itt jobbára, kivéve a sok gyerekeseket, akik az ÁVOs helyére költöztek be.

A kocsma sincs ott, benzinkút van. De sokan azt mondhatják alapjában a helyzet nem változott.

Célom a kagylók bemutatása kulináris szempontból. Bocsánatot kérek azon sokaktól, akik már ismerik őket, és gondolom már Magyarországon is kaphatóak és fogyaszthatóak.

Az angolban három szó található kagylókra. Clam az egyenlő a kagylóval, de a mussels-re nem találtam magyar szavat. Az osztrigával, ami szintén ide tartozik, nincsen ilyen probléma. Posztomat nem akarom túl bonyolulttá tenni, ezért a tengeri csigákkal nem fogok foglalkozni.

1 Kagyló.

Kagylók kinézésre szabályosak. Különböző méretben kaphatóak, sok féle van. Konzervben a kagylót házától mentesen árulják. Úgyszintén amikor fagyasztottan vásárolod. Így nagyon könnyű velük főzni. Készítsd kedvenc szószod, például egy olaszos paradicsom szószt és tedd bele őket. Csak nagyon rövid ideig főzzed. Utána tálaljad spagettivel vagy rizzsel.

Kagylók a homokos óceán parton találhatóak, a vízhez közel, kb. tíz centire a homok alatt.  Nyaraláskor sokan szeretik őket kiásni. A gyerekek imádják ezt a munkát. Mielőtt megfőznéd őket jobb a helybelieket meg kérdezni, sokszor főleg nagy esők után egy fertőzés terjedhet el a kagylók között, amit Red Tide (vörös dagály)-nak hívnak, és ha ilyenkor eszel, nagyon megbetegedhetsz.

Már Olaszországban tartózkodásunk alatt megszerettük a kagylókat. A latinai menedéktábortól nem messze volt egy „proli Beach” a Mediterrán tengernél, és mi ide a sok más disszidálttal együtt sokat jártunk a kanadai (mások más) beutazási engedélyre várván. Itt árulták őket, mint a fagylaltot fillérekért. Nyersen lehetett enni.

A spagetti vongole, egy népszerű olasz étel, kis kagylókkal készült szósz. Nagyon finom. Néha meg tudtuk spendírozni étteremben.

2 Osztriga.

Ha a kagylót szereted, innen lehet „magasabb iskolába járni” és osztrigákkal próbálkozni. Itt Kanadában van bőven, főleg egy Atlanti Óceán melletti tartományban, a Prince Edward nevezetű szigeten. Tudni kell, hogy az itteniek sokáig nem ették az osztrigát, addig, amíg az Európából származó divat itt is le nem horgonyzott.

Érdekes hogy az osztriga Amerikában eredetileg nem a felső osztály étke volt. A 19. századig osztrigák a legolcsóbb ételek közé számítottak. Például New York kikötője akkoriban tele volt velük. Manapság ezek a természetes „ágyak” kimerültek és az osztrigát tenyésztik az óceán partján létesített farmokon.

Az osztriga ma a kagylók arisztokratája, és a legdrágább. Leginkább nyersen eszik, de vannak híres főtt osztriga ételek is, pl. az osztriga Rockefeller módra, vagy az osztriga leves. Az utóbbi egy krém leves, nagyon kiadós.

Kinézésük egy durva lapos kőre emlékeztet, nem szabályosak, mint más kagylók.

Ha Párizsban jársz, sok étteremben szolgálnak fel osztrigát. Gyakran az osztrigákat az étterem előtt egy fa pulton, a járdán tárolják és itt nyitják őket ki azután, hogy rendeltél.

Amerikában a tengerpart melletti városokban és üdülőhelyeken, népszerűek az osztriga bárok. Főleg „New Englandben”. Az US Atlanti Óceán melletti államait, New Yorktól északra, hívják így. Ezek lényegében kocsmák, ahol friss osztrigát is árulnak. Itt felülsz a magas székre a pulton levő összetört jéghegyhez, amin az osztrigák kínálkoznak. Rendelsz, mondjuk egy fél tucatot. Sörrel, fehér borral, vagy, ahogy én szeretem, pezsgővel. A kiszolgáló előtted nyitja ki őket, majd kis tálcán teszi eléd, egypár tunkolásra való szósszal. Árak manapság minimum két dolcsi darabonként. A halas üzletben egy dolcsi, de akkor otthon magadnak kell kinyitni őket. Ez nem egyszerű, de megtanulható. Valentin napon sok van a boltokban, fogyasztásuk állítólag jót tesz a libidónak!

Osztrigákat hagyomány szerint csak az r-es hónapokban illik enni. Gondolom ez babona és onnan ered, hogy ezek a hónapok nem melegek és így a régi időkben szállításkor nem romlottak meg. Osztrigák sokfélék, az „igazi” atlanti óceáni elég taknyos, a csendes óceáni húsosabb. Mérete szerint árazzák, a nagyobbak drágábbak. Nyersen ízük a tengerre emlékeztet, a keserűség nélkül. Én nagyon szeretem őket.

3 Mussel

A mussel, a tengerparti köveken nő tömegesen és fekete. Az összes kagyló között a legolcsóbb. Nagyon könnyű belőlük ízletes ételeket csinálni. A köves tengerparton apálykor gyakran ezeken járkálsz, talpadat fel is vághatja. Sokáig szemétnek tekintették. Manapság elismerten egy olcsó és egészséges étel.  A belga mussel ételek nagyon híresek. Brüsszelben egypár jó helyen jártunk ahol kiváló musselt szolgáltak fel. Rósejbnivel szokásos enni.

Előkészítése egyszerű. Egy magas nagy lábosban olíva olajban dinsztelj kis hagymát, még jobb ha póréhagymát, majd paradicsomot és petrezselymet. Öntsd fel egy ujjnyira fehér borral. Tegyél ekkor bele jócskán musseleket és gőzöld őket, nem tovább mint tíz percet. Amikor kagylók kinyíltak a mussel megfőtt, tessék nekiállni és enni. Ne főzd túl őket. Egy kevés nem fog kinyílni azokat ne edd meg. Egyed először a kagylókat, majd a levét levesként. Jó étvágyat.

PS

Befejezésül ajánlom az alábbi videót, ami a világ talán leghíresebb hal éttermét mutatja be. A new yorki főpályaudvar (Grand Central Station) alagsorában található, neve az Oyster Bar. Egy fogalom. Tipikusan new yorki. Pazar, isteni kaja, felejthetetlen, de nem túl olcsó.

https://www.youtube.com/watch?v=gEcTRm7mxR4

Ma van Valentin napja. Most tudtam meg, Magyarországon ez Bálint napja. De olvasom az itteni Valentin nap szokásait már otthon is átvettétek. Elég az hozzá, egy ide illő témáról fogok írni.

A posztom tartalma a múlt hét New York Times hétvégi Magazin-jának egyik cikkét követi. A szerzője Lori Gottlieb, aki egy sikeres könyvet írt 2008-ban. A címe: Menj férjhez hozzá! Milyen férfihez érdemes hozzámenni? Előfordulhat, hogy magyarra is lefordították.

A hölgy egy tanácsadó, Los Angelesből. A NYT cikk címe hasonlóan provokatív: Az egyenlőségi dilemma a házasságban. Írja, egyenlőbbé lettünk, de a házasságon belüli szex rovására. Arra a látszólag ellentmondó kérdésre próbál válaszolni, hogy vajon a nők (bizonyított) elégedettsége a házasságon belüli egyenlőséggel miért eredményezi a szexuális kielégedettségük csökkenését?

A szerző mindezt a cikkében a legújabb kutatások eredményeivel támasztja alá.

Íme a cikk fő pontjai:

1/ Azok a férjek, akik főznek, porszívóznak és a mosást is elvégzik, másfélszer kevesebbszer szeretkeznek párjukkal, mint akik mindezt nem csinálják.

2/ Amerikában 23%-a a házas anyáknak többet keres, mint a férjük. Ennek hatása férjük libidójára negatív.

3/ A válások rizikója a legalacsonyabb, amikor a férj a házimunka 40%-át csinálja és a feleség a közös jövedelem 40%-át hozza haza.

4/ Amikor a férj ténylegesen férfimunkát csinál, 17.5%-al több a szex, mint amikor nem.

5/ Egy tanulmány szerint azoknak a nőknek, akik beismerték hogy férjüket megcsalják, 34% százaléka kijelentette, hogy boldog házasságban él. Mellesleg a férfiaknál ez az arány még magasabb, 56%.

Hát ezen rágódjatok! Aki akarja, olvassa el a hosszú cikket (a link a posztom végénél található) ami tele van adatokkal és egyetemeken végzett kísérletekkel, tanulmányokkal miszerint mit tartanak a nők szexinek. Nem fog meglepni, hogy a porszívózó férfi nem az, de a súlyemelő/átizzadt férfi nagyon is az.

http://www.nytimes.com/2014/02/09/magazine/does-a-more-equal-marriage-mean-less-sex.html

Hát kérem én nem tudom mi történik, de úgy tűnik, hogy ez az egész ország érmeket számol. A posztom írásakor már van négy arany és az éremlista első helyén állunk, megelőzve Norvégiát és Hollandiát! Azzannyaköcsögit! A jóslat itt 35 érem, ha ezt megkérdőjelezed vigyázz testi épségedre!

Más sincs a TV-n, mint olimpia és még több olimpia. Az állami TV (CBC) összes számításra méltó riportere, sport vagy akármilyen, Szocsiban nyüzsög, és onnan közvetít. Ma hozzák nyilvánosságra a parlamentben az évi költségvetést, ez mindig nagy csinadratta, de hej, az idén kit érdekli?

Kit érdekelnek most más hírek? Hokis leányaink megverték a finneket, elég nehezen, és el sem merem képzelni mi lesz, ha a férfi hokiban nem szerzünk aranyat. És muszáj nyernünk férfi korcsolyában is, na, az nem lesz könnyű. Mert ezek a ruszkik is komolyan veszik és mások is.

Nem volt ez mindig így. Nagyon frusztráltak voltunk, amikor az első időkben, negyven évvel ezelőtt, azt tapasztaltuk, hogy az olimpiát az itteni népek semmibe sem vették. A téliről sokan azt sem tudták eszik vagy isszák. Nem vicc a kommunista magyar sport hiszti után ezt a változást nehéz volt megemészteni. Ez a sok flegma itt határozottan bosszantott.

Kanada annyira nem törődött a téli olimpiával hogy 1980-ig, Lake Placid, csak valami helybéli hoki csapatot küldött és nem válogatottat. Merthogy az megzavarná az itteni NHL hoki bajnokságot! Nem is nyertek érmet, de a népek itt mondták maguknak „bezzeg ha a nagyokat küldtük volna!” De amikor már válogatottakat küldtünk, mint például 1988-ban, a saját országunkban rendezett téli olimpiára és csak negyedikek lettünk már nem volt exkuzáció. Csak a tény maradt és az, hogy erre fel is kell készülni, a játékosoknak egymással trenírozni is kell! Hoppá! Calgaryban csupán öt érmet szereztünk, és azok egyike sem volt arany! Nahát! Mi, akiknek 4 hónapos telük van tonnányi hóval. Ahol tavak folyók vannak befagyva. Ahol a hegyekben nyáron is lehet síelni! Nyápicok lennénk?

Bezzeg a fránya szomszédunknál, igen ott délre, ott másként mentek már régóta a dolgok. Persze ők többen vannak és nagyobbak, de főleg az iskolákban és az egyetemeken folytatott nagyszerű sport programoknak köszönhető folytonos jó szereplésük és majdnem állandó első helyük.

Nem is tudom mikor/mire fordult a helyzet meg Kanadában? Talán amikor a kanadai profi hoki csapat kikapott a ruszkiktól, meg az amerikaiaktól is? Mert kérem a profi hoki elsőségünkben és felsőbbrendűségünkben ott viccet nem ismerünk! Még hogy megvertek? Minket? Avagy amikor saját meglepetésünkre 1970 körül lesikló síelőink, a Crazy Cannucks (őrült kanadaiak), sorra legyőzték azokat az arrogáns európaiakat?

A kormány végre rájött, hogy ami kellene az pénz és nagy végre kinyitotta a bukszáját. Meglátta, hogy a sportra költött pénzzel a szavazókat is lehet biztosítani. Külföldi szakértőket fogadott fel. Plusz ettől kezdve nem csak a hokiban kutatták a tehetséget gyerekkorban, hanem más téli (és nyári) sportokban is.

És érdekes módon a népek is kezdtek az eredménnyel törődni. A nemzeti büszkeség, ami régen ritkán jött a felszínre az eredmények láttán megérkezett. És nem kellett sok idő átcsaptunk a másik végletbe. Az eseményeken mi lengetjük a legnagyobb zászlókat és biztatásban sem maradunk el. Hajrá Kanada mi vagyunk a legjobbak! Igen!

Na, majd mi megmutatjuk nekik! És az a hoki arany? Az a mienk kell hogy legyen! Az egész ország erre számít!

Sok amerikai sikeres szappanopera és TV sorozat átjön Európába, de amiről ma írok, a fenti című, gondolom ismeretlen.

Saturday Night Live (SNL) from New York (http://www.nbc.com/saturday-night-live) egyike a leghosszabban tartó sikeres televízió komédia sorozatoknak itt Amerikában. NBC kezdte, 1975-ben.

Főleg fiatalokra van irányítva. Ami itt történik arról azoknak, akik tájékozottnak vallják magukat, illik tudni.

Az adás minden szombaton késő este, fél 12 kor kezdődik és másfél óra hosszú. Évente csak kb. 20 műsor van, a többi szombaton ismételnek. Manapság felveszem a fekete dobozomba és más időben nézzük, mert ilyen sokáig már nem szeretek fenn maradni.

Az adást élőben közvetítik a new yorki NBC stúdióból (Stúdió 8H), a Rockefeller Center-ből.

A show-nak meghatározott formátuma van. Rögvest egy jelenettel kezdődik, majd az állandó fő szereplőket mutatják be. Ezután jön a meghívott híresség bemutatója, aki az aznapi show-nak a „házi gazdája” lesz, majd annak monológja.

Később különböző politikai és más, általában a mindennapot kifigurázó jelenetek következnek. Egypár formailag mindig ugyanaz. Pl. a „hírek”, vele a New York szórakozás rovatok kiviccelője, Stefon, majd a kaliforniaiak kifigurázása (vagy másoké). Mindezek közé ékelve a meghívott rock zenekar két száma, egy a műsor elején egy a végén. A meghívott zenekarok a feljövő zenekarok tömege közül a legjobbak, ide meghívva lenni nagy lökést ad karrierjüknek.

A posztomhoz felteszek videókat két ilyen zenekar szerepléséről. Az egyik, nevük Imagine Dragon, a múlt héten játszott és Las Vegasból származnak. A másik a múlt évben meghívott Alabama Shakes, blues banda. Nekem mind a kettő nagyon tetszett, a videók a SNL-on tartott előadásukat mutatják.

Ne felejtsük el ezeknek a show-nak a döntő befolyását. A Beatles is sokban annak köszönhette hírnevét itt Amerikában, hogy 50 évvel ezelőtt Ed Sullivan, (ez a TV show már megszűnt) sikeresen bemutatta őket.

A SNL-ra sokszor igazi politikusokat is meghívnak. Barack Obama, George Bush, Mitt Romney is meg volt híva és ilyenkor jól kifigurázzák őket. Legjobb nekik is hülyéskedni és nem venni komolyan.

Az állandó tagok, a vagy 12 fiatal komikus egyike mindig nagyszerűen imitálja ezt vagy azt a politikust. Sarah Palinnak, a republikánus elnökjelölt helyettesének kifigurázása világhírre tett szert.

A Great Barrier Reef ahogy angolul hívják, Ausztrália észak-keleti partjánál található, a Korall tengerben. Hossza körülbelül 2600 km. Budapest London távolság légvonalban csupán 1500 km. Kb. 100 km-re fekszik a parttól, É-D irányban. Állítólag az űrből is látható.

Ausztrál túráknak szerves része ide ellátogatni. 2004-ben mi is megnéztük, dacára hogy se én se nejem nem vagyunk különösebben vízi lények. A korallokat látni légző csőznöd (snorkelling) kell, azt se csináltuk még. Fiammal azonban nem lehetett vitatkozni, ezt muszáj volt megnézni.

Elmentünk egy hétre. Sydneyben repülőre szálltunk és elrepültünk Cairns városába északra. Vagy két óra repülés. Itt már bőven „zátony” közelben vagy, de mi itt autót béreltünk, és még északabbra mentünk. Két óra vezetés után egy kis helyre, Port Douglas-ba értünk.

Mondanom sem kell, hogy a koráll zátony messzebb levő részénél voltunk. Nem sokkal távolabb, északra Port Douglastól az ország út meg is szűnik és tovább északra csak kalandos földutakon tudsz menni. Terepjáró kell, trópusi dzsungelen és lakatlan helyeken keresztül hajthatsz, amik tele vannak krokodilokkal és különleges állatokkal.

Port Douglasban elmentünk a hotelunkba, majd kisétáltunk a fő utcára, vacsorázni. Kis balatoni hely benyomását keltette bennem, ha eltekintesz a pálmafáktól és a piacon árult kókuszdióktól. A fő utcán volt sok utazási iroda ahol a zátony megnézését az ember elintézhette. Másnapra lefoglaltunk egyet. Nem olcsó, fejenként száz dollár. Egész napos út. Az árban minden benne van, büfés ebéd a tengeren, stb. Reggel korán indulsz. Mivel Port Douglas kis hely, aránylag kis hajóval fogsz menni.

A mi hajónk, egy katamarán motor- jacht, kb. 20 embert volt képes vinni. Három személyzet: a tulaj a kapitány, öccse és egy hölgy, valószínűleg az egyik felesége volt a személyzet.

Az utasok, nejem, fiam és akkoriban a menyasszonya, (ma már felesége), plusz vagy tíz más, főleg európai turista. Szóval reggel 8-kor a kapitány beindította a motort, és mint egy őrült neki a tengernek, vagy 60 km/ó sebességgel.

A tenger sosem nyugodt. A kis hajó úgy rázkódott, hogy még olyat nem tapasztaltam. Lett is ennek eredménye. Az utasok nagy része tengeri beteg lett. Én közép magasan ültem a hajónak legalább három szintje volt. Pillanatok alatt mintha másnapos lennék, gondoltam is hogy már látom, miért ajánlanak büfé ebédet…. alig fog valaki is enni. Meg mozdulni sem mertem, mert úgy éreztem rögvest okádni fogok. Lenéztem a hajó aljában, többen már hánytak, fiamat beleértve. A nőket nem láttam, de keresni se erőm se merszem nem volt. Csak egy helyben gubbasztottam, halál betegen. Végül is, istennek legyen hála, megérkeztünk. Ez egy a tulajnak szentelt hely volt a GPS szerint.

Nyílt tengert láttam, se sziget se semmi. A tengeribetegség mintegy varázslatra mindenkinél elmúlt. Kis kioktatásban részesültünk, ha medúzát látsz, ne fogd meg. Ne állj le, ha úgy érzed, tudnál is. Aki tud könnyű búvárkodni, extra pénzért lehetett felszerelést bérelni. Mi meg kaptunk szemüveget, lélegző pipát és a lábadra uszonyt és isten áldjon, gyertek vissza két óra múlva. Ebéd szolgáltatás akármikor, a büfé asztalon.

Említettem szkeptikus voltam. Szóval beugrottam az aránylag meleg vízbe, és kis idő alatt elsajátítottam hogyan kell ezzel a pipával lélegezni, stb. Na, lássuk, mi van itt!

És csoda történt. Mint egy álomban egy virágos kert felett lebegtem. Még annál is jobb, mert itt ott trópusi halak iskolái voltak, akik százával, mint valami láthatatlan kéz irányítására egyszerre úsztak, fordultak. Voltak magányos nagyobb halak is, akik egész a közeledbe jöttek… egy mese világ. Nem lehet vele betelni! Néha éreztem olyan közel lebegek, hogy hasamat megérintik az ezer színű korállok. Nem bántam meg egy percre se hogy ide, messze, eljöttünk.

Később visszafele jövet Cairns-ben is elmentünk a korallokat megint megnézni. Ott nagyobb hajóval, több száz japán turistával mentünk. Itt a célnál egy másik üveg fenekű hajóra átszálltunk és egy hasonló élményben megint átmentünk. Mivel nagy hajóval mégy, nem lettem tengeri beteg. De a több száz turista, az állandó fényképezés és japán karattyolás sokat elvett az élményből.

http://video.nationalgeographic.com/video/places/parks-and-nature-places/oceans/oceans-barrier-reef/

Ez a konyha az egyik legismertebb regionális konyha Észak Amerikában. Sokan creole cuisine-nek is nevezik. A kettő nem ugyan az, én ebben nem vagyok szakértő. Mindkettő nagyon jó és hasonló. A posztom végén be fogok bemutatni egy nemrég látogatott népszerű éttermet San Franciscóból, ahol ilyen jellegű ételeket szolgálnak.

Először egy kis történelem. A korai kanadai francia bevándorlókat az angolok a hét éves háborúban leverték. Ezt követően 1760 körül, azok a francia származású telepesek, akik az Atlanti óceán mellett éltek, ki lettek űzve. Akkoriban Acadiának hívták ezt a területet. Szerették vagy sem, elszállították őket délre a mai Louisiana állam környékére, ami akkor még spanyol fennhatóság alatt volt. Ezen idetelepült franciák leszármazottjait hívják cajun-oknak.

A cajunok idő múltával nyelvileg beleolvadtak az angol tengerbe. Ma már csupán kevesen beszélik a fura dialektust, a helybeli franciát. A francia nyelv itteni eltűnése ma is figyelmeztető a Kanadában élő francia kisebbségnek. El vannak szánva, hogy itt (Québec megyében) ez nem fog megismétlődni

Visszatérve a tárgyra Louisiana állam és New Orleans város nevezetes a jó koszról, és amellett a jó jazzről. Az utóbbiba persze az itt élő feketéknek, a volt ültetvényes rabszolgák leszármazottjainak is volt lényeges hozzájárulása. Kellene egy posztot szentelnem New Orleansnak ahol egyszer húsz éve jártunk, mert egy csodálatos hely. Itt sok minden összejön: tradíció, jó zene, jó kaja, meleg klíma, szép város és a városon kívül a nagy Mississippi mellett az ültetvények. Na majd nemsokára.

A cajun konyha felhasználja a tenger, a folyó (Mississippi) és az árterület (bayou) által szolgáltatott alapanyagokat. Ezek közé tartoznak az édes vízi rák (cray fish), a harcsa, a tengeri herkentyűk, a disznóhús, rizs, a kukorica, paprika/paradicsom.

Kis bemutató a cajun konyhához:

Gumbo: Az itteni egy tál étel/leves, olyasmi, mint nekünk a gulyás. A fő zöldség benne a gombó, (angolul okra) ami sűríti a levest. Be is van rántva és lehet benne akármi, rák, vagy hús, néha mind kettő.

Jambalaya: Megint csak egy tál étel, leginkább a magyar rizses húshoz hasonlít. Jól fűszerezett paprikával. http://www.mindmegette.hu/jambalaya.recept

Po-boy: Tulajdonképpen egy szendvics, kettévágott francia kenyérben felszolgálva, a kenyérben rántott osztriga, disznósült és hasonlók.

És most bemutatom a San Franciscóban levő híres cajun éttermet, neve Brenda’s. http://frenchsoulfood.com/

Brendánál enni nem drága. Bekerülni nem egyszerű. Karácsony előtt kis várakozás után bekerültünk, ugyan már du 3 óra volt, az is segített. A két ünnep között, amikor sok ember szabadságon van, fiammal is el akartunk menni hármasban. De ekkor már túl sokat kellet volna várni. Szomorúan elmentünk, éhesen. Végül is egy közeli ismeretlen burmai étterembe mentünk, ez is nagyon kellemes volt.

Brenda a város Tenderloin (bélszín) nevű nem éppen jó hírű negyedében található. 652 Polk St. Közel az Eddy utcához. Nincsen messze a városházától. A környék tele van hajléktalanokkal, tarhálókkal, fura alakokkal. Brendánál nincsen foglalás. Szabályok vannak. Be mégy, oda mégy a nagy fekete táblához és felírod nevedet sorrendbe, és hogy hányan vagytok. Pl. én „Steve 2”. Az áthúzott nevek már asztalnál ülnek, az áthúzatlan nevek és számok mutatják a várakozás hosszát.

Utána ki kell menned és kinn vársz, míg sorra kerülsz. Akkor majd valaki a nevedet az utcán ordítani fogja. Addig gyönyörködj az utca képében. Ha szerencsés vagy mint mi esetleg láthatsz olyasmit, amit eddig nem láttál. Pl. egy meztelen párt, akik tanúikkal mennek gyalog a városházára. Megesküdni. Mert így akarják a figyelmet arra felhívni, hogy San Franciscóban a nyilvános meztelenséget nem kellene büntetni. A rendőrség, a sajtó, a TV követi őket, vagy hat pucér ember masírozik a városházához.

További szövegelés helyett nézzétek a képeket, és a videót.

https://www.youtube.com/watch?v=pRfU592-Wwk

Életemben egy kezemen számolhatom meg hánnyal volt dolgom. Hűséges fajta vagyok.

Fodrászokkal való kalandjaim gyerekkoromig mennek vissza.

Először anyám vitt, a "Kubához", annak a Házmán utca és Fasor sarkánál levő boltjához. Egy ideig ő volt a tulaj, aztán "szövetkezet" lett belőle, és ezzel Kuba jó kedélye is csökkent.

Kuba konstatálta hogy nekem két "forgóm" van. Elől is, ami ritka, és hátul ami szokásos. Közbe szűröm, tudod hogy hívja az angol a forgót? Cowlick! (Tehén nyalás).

Fogók ide forgók oda, nyaranta anyám kopaszra vágást rendelt. Szívből utáltam, de hiába. "Megerősödik a hajad" - mondá anyám.

Kicsit később és a Széna térre kezdtem járni. Nagy üzlet volt legalább 10 borbéllyal. Azokat nagy néha megcsaltam a Váci utcában, mert hiú voltam, de a Széna tér az megmaradt. Emlékszem az esküvőnk előtt még meg is borotváltattam magamat! Azelőtt és azóta soha. Ugyan a borotválkozás nem volt az én dolgom, mégis kár hogy kezd kimenni a divatból. Jó szokás a férfiember életében, politizálhat, sportról beszélgethet egy szimpatikus szakértővel.

Itt Kanadában, Torontóban 18 évig, az elköltözésünkig, egy férfi fodrászhoz jártam. Szép üzlete volt egy jó negyedben. Olasz származású, voltak segédjei. De idővel az üzlet kezdett rosszabbul menni. Az uniszex szalonok tehetősebb klienseit elcsábíthatták. Üzlete felét leválasztották és oda valami optikus költözött be. Ő egy maga maradt.

Itt elmesélem hogy fiaim haját anno magam vágtam. Vettem egy vágó készletet. Jött vele masina is. Nagyon élveztem. Művészi munka. De idővel fiaim emlékeztettek hogy a "daddy" vágás, nem kool. Elhagytak, nem volt kit vágnom.

Fodrász szalonok között nagy a verseny. Nejem például mindig is a "legjobba" jár. Ilyen helyeken a mesterek művészeknek tekintődnek. Következésképpen komoly összegekről beszélünk. A művészek nevét a hölgyek egymás között megtárgyalják..."jaj kihez jársz" beszélgetések elképzelhetetlenek férfiak között.

Itt Ottawában én is elmentem a közelünkbe levő divatos hajszalonba. Ide hölgyek is járnak. Na a nejem nem, ő a belvárosba megy!

Szóval Bruce-hoz jártam 25 évig. Bruce nagy darab fiaim korabeli ember. Ő és bátyja a tulajok, és van még talán négy másik akiknek saját klientúrájuk van, gondolom Brucéknak fizetnek a bérlésért. Bruce és bátyja Libanonból származnak.

De hát hogy nyugdíjba mentem gondoltam elmegyek egy kevésbé drágához. Minek is nekem a vágás előtti hajmosás és fejbőr masszázs a csinibaba tanoncoktól, a csillogó villogó szalon, megyek ide a szomszédba a régi módi borbélyhoz. Itt nem kell előre telefonálni hogy "Bruce tud venni?", van e hely?

Csak besétálok az emeleten levő kis műhelyébe, leülök és várok ha kell. Szigorúan férfi fodrász. Ő is Libanonból származik. Olvashatom a helyi újságot, a TV-n sport csatorna, ott megy a hoki. Csak a mester van, van két borbély széke, és fele annyit kér a vágásért mint Bruce. És vele is beszélgethetsz akármiről.

A továbbiakban szokásom szerint megint egy érdekesebb cíkket ismertetek a New York Timesból. Ez most nem fordítás, mert az túl hosszú lenne egy posztnak, hanem a cikk összefoglalója. A cikk szerzői Amy Chua és Jed Rubenfeld, oktatók a Yale Egyetem jogi karán.

Talán politikailag nem korrekt arról írni, hogy egyes etnikai és vallási csoportok képesek lényegesen többre vinni mint az átlag amerikai.

Az Indiából származók majdnem dupláját keresik (évi 90 ezer dollár vs évi 50 ezer). Az iráni, libanoni és kinai származásuak ugyancsak. A mormon vallásúak aránytalanul többen vannak vezető állásban.

A zsidók az ország lakosságának 2 %-át teszik, ám a legfelsőbb bíróság tagjainak egyharmadát, úgyszintén egyharmadát a Nobel-díjasoknak. Ezt nem szabad úgy értelmezni hogy ezek a csoportok „jobbak” mint mások, de nem is lehet nem észrevenni.

Egyszerű lenne az a magyarázat hogy ezek az eredmények pusztán az osztályban/csoportban meglevő előny megtestesülései, azaz a tehetős középosztályú szülők átadják gyermekeiknek az előnyös élet titkát, avagy a szülők, akik ezekből az országokból emigráltak ide, magas végzettségűek. Ez csak a kép egy kis részét magyarázza. Több mint fele az indiai és kinai emigránsoknak nem iskolázott és szegény.

Mégis a Russel Sage Alapítvány 2013-ban kimutatta, hogy az Ázsiából származóak jóval ambiciózusabbak, akármilyen családból származnak. New York City városának elit gimnáziumai, mint a Stuyvesant és a Bronx Science, amelyek az Ivy League egyetemek fő utánpótlás forrásai, a következő arányban ajánlották tanulóikat, csupán a felvételi vizsgák eredményeire támaszkodván: 9 fekete, 24 hispán, 177 fehér és 620 ázsiai. Az ázsiai gyerek szülei sok esetben tányérmosogatók és hasonló rosszul fizetett állásúak.

Mindez a rasszizmus vádját vonná maga után, de az az igazság hogy a tények ezt meghazutolják. Egyes szines emigráns csoportok, pl a Jamaikaiak nagyon jól tanulnak, de kiemelkedően a Nigériából származóak, akik kevesebben vannak mint a népesség 1 %-a mégis a Harvard Business School diákjai között a feketék negyedét ők adják.

A Kubából származóak, akik üres kézzel érkeztek Miamiba, egy generáció alatt odáig jutottak, hogy 2013-ban kétszer annyira voltak esélyesek évi 50 ezer dollár feletti jövedelmet biztosítani maguknak, mint a nem hispán származásúak.

Igen fontos azt is látni hogy ezeknek a csopotoknak a sikere idővel változik. A kezdeti siker pár generáció után elmúlik, pl a harmadik generációs ázsiaiak már nem különbek, mint az átlag fehér.

A helyzet az, hogy ha megvizsgáljuk, a különböző sikeres csoportokban három közös tulajdonság található:

1/ Felsőbbrendűségi érzés

2/ Látszólag a fenti ellentéte, bizonytalanság, és

3/ Fegyelem

Ugyan akármilyen csoport felkarolhatja ezt a három jellemvonást, a kutatás azt mutatja, egyesek ezt jobban teszik, és eredményeként sikeresebbek.

Nehéz elképzelni olyanokat, akik felsőbbrendűbbnek érzik magukat, ugyanakkor bizonytalannak. De ez a kombináció vezet oda, hogy bizonyítani akarnak, és ez fegyelemmel kombinálva, ami azt jelenti, hogy képesek a jövőnek szentelni magukat, sikert eredményez.

Irónikus hogy ez a három szabály ellentmond a mai amerikai gondolkodásnak.

A felsőbbrendűséget megvetjük, a bizonytalanság érzését nem akarjuk gyermekeinknek tanítani/átadni. És mégis a sikeres csoportok családjaiban akarva/akaratlanul (és számunkra hihetetlenül) ezek az érzések ivódnak a gyerekekbe.

A mormonok azt hiszik, hogy ők Isten gyermekei, akik azért születtek, hogy megváltsák a világot, az irániak felsőbbrendűnek érzik magukat, míg számos zsidó gyerek azt hallja otthon, ők a kiválasztottak.

Az, hogy a bizonytalanság sikerhez vezethet, érthetetlen Amerikában. Itt ilyen érzéssel terápiára küldenek. És, hogy vannak családok, ahol ezt az érzést bátorítják, az hihetetlennek hangzik. Mégis, amikor a szociológus Rumbaut 500 emigráns gyerekét tanulmányozta, azt találta, hogy a gyerekek bizonyítani akarnak, mert úgy érzik, ezzel tartoznak szüleik szenvedéséért. Egy másik tanulmány, amely kínai emigránsok gyerekeivel foglalkozott, felderítette, hogy a szülők elvárása hihetetlenül magas. Eredményeként a gyerekek tanulmányaik sikerét családjuk becsületét érintő kérdésnek tekintették.

Ezzel ellentétben az amerikai családoknál a társadalmi kapcsolatteremtési képesség és a magabiztosság fejlesztése az, ami fontos.

Emigránsnak lenni eleve bizonytalansággal jár. Ezért közös a hitvallásuk: „Vagyonodat és házadat elvehetik de a tudásodat nem”.

A kubaiak érkezésükkor „kutyákat és kubaiakat nem látunk szivesen” táblákkal találkoztak.  A mormon vallásuaknak hallani kellett amint Mit Romney mormon vallású elnökjelölt jólfésült fiait a média gyakran „ijesztőnek” írta le.

Végső soron a fegyelmezettség direkt ellentéte a mai „élj a percnek” kultúrának. Ezekben a sikeres csoportokban nem a jelennek élsz. Ellenkezőleg, fegyelmet tanítanak, azt, hogy a mai örömöket a jővő érdekében el kell halasztaniuk.

A három tulajdonság csupán egyike nem elegendő. A felsőbbrendűség egyedül önteltséghez vezet, a bizonytalanság romboló és a fegyelmezettség egyedül aszkétizmussá vállhat.

Mondanom sem kell, hogy a sikeres csoportok nem minden tagjukban érik el e tulajdonságok kellő kombinációját. De, ha mondjuk négyen érik el tíz közül, szemben a nagy átlag egy a húsz közülijével, akkor az eredmény hamarosan jelentős lesz.

Persze a sikernek ára van. Több tanulmány kimutatta, hogy az ázsiai fiatalok között nagyobb a stressz-terhelés, és a nemzeti/vallásos hév könnyen intoleranciává válhat.

Ismerjük be, nem könnyű Amerikában egy kisebbséginek felsőbbrendűnek éreznie magát. Amerika mindent megtett azért, hogy ennek az ellenkezője történjen, főleg a színes kisebbség, és legkivált a feketék esetében. Nem mintha a feketék nem próbáltak volna ez ellen harcolni. De történetük nagyon negatív. Rabszolgasággal kezdődik, tüntetésekkel folytatódik, és gengszterizmusba torkollik - mondta Diddy Comps rap énekes. Jóval nehezebb ilyen csoportokból sikeresként kitörni, nincsenek olyanok, akikre fel tudnának nézni a fiatalok. A család, a barátok nem segítenek. Ezen túl, ha egy csoport nem bízik a rendszerben, akkor nem fog igyekezni, mert nem hiszi, hogy sikeres tud lenni.

Ezek és hasonló érzések idővel mélyen beívódnak, amit mélyszegénység és kilátástalanság követ.

Azt sem lehet tagadni, hogy aki „szájában ezüst kanállal született”, azaz egy gazdag családban, az több lehetőséggel fog rendelkezni, hogy sikeres legyen, mert az osztályok igyekszenek a gazdagságukat és a hatalmukat utódaiknak átadni.

A jó hír mindebben az, hogy nem egy varázs gén a siker titka, sem pedig az 5 ezer éves „tanulási kultúra”. A sikerre vezető erő mindenki számára elérhető.

Ezek a hajtóerők átvehetők. Ugyan nem könnyű, és nem mindenki fog erre vállalkozni. A siker a kitartáson alapul.

Jó példa erre (nemrégen kinevezett) legfelsőbb bíró, Sonia Sotomayor esete. Szegény portó ricói családból származik. Apja alkoholista, ő maga korán cukorbajjal küszködött és közepes tanuló volt. De ötödik elemiben valami rendkívüli történt vele. Önmagától odament a legjobban tanuló leányhoz és megkérdezte hogyan kell tanulni? Nemsokára a legjobb jegyeket szerezte és érrettségi után megkérvényezte, majd bekerült Princton egyetemre.

A pont nem az hogy „látod mindenki sikeres lehet Amerikában” hanem az hogy mennyire különlegesnek kell lenned hogy környezetedből ki tudjál törni.

Tanulmányok kimutatták hogy kitartás és motiváció könnyen tanítható gyerekkorban. Nobel díjas közgazdász James J. Heckmann kimutatta hogy a szegény gyerekek legkoraibb oktatásába fektetett pénz, óvódával kezdve, a legjobban költött segély.

Maga az Egyesült Államok jó pédája annak aki a „hármas csomag”-gal született. Különlegesnek tekinti magát, bízonyítani akart az arisztoktatikus Európának és a puritán örökség fegyelmet prédikált.

De lám a jólét és hatalom mindezt szétrágta. Mára csak a felsőbbrendűségünk maradt, ami jelen feljogosultságunkat és rögtönös kielégülni vágyásunkat eredményezi.

Így aztán, elvesztett háborúk és Kina emelkedését látván megint elbizonytalankodtunk.

Azok akik Amerika hanyatlásáról beszélnek egy dologról elfelejtkeznek: Amerika akkor a legjobb amikor nehézség ellen küzd és magát (a világon) bizonyítja.

Szeretjük vagy sem, ez az idő újra beköszöntött.

PS

Egy blogtársunk segített összefoglalóm átfésülésében. A link az eredeti cikkhez itt van:

http://www.nytimes.com/2014/01/26/opinion/sunday/what-drives-success.html