Hölgyeim és uraim, most pedig valami teljesen más, ahogy a híres angol Monty Python televízió sorozat mondaná…. a besózott tőkehalról egy poszt! Gondolom kevesen hallottak róla, még kevesebben ettek ebből készült ételeket.

Ha sétáltál mediterrán piacokon, talán láttad, nem túl gusztusos, ahogy ki van lógatva vagy egy halomba rakva a halasnál. Nálunk ahol kapható, már plasztikba van csomagolva, és a legjobb részét árulják, kiszálkázva.

Talán ma már Magyarországon is kapható, jobb helyen. Ha igen, azoknak akik szeretik az új ízeket, melegen ajánlom. Ha nem kapható, avagy azoknak, akik óvatosabbak, ajánlom, hogy friss (vagy fagyasztott) tőkehalból készítsd a posztom végén ajánlott ételeket.

A szárított és besózott tőkehal ismerete kb. 500 évre megy vissza. Új Fundlandban, Norvégiában, Izlandban és a Fáraó szigeteken, szóval az Atlanti Óceánnal határos területeken lett ekkoriban népszerű. Így kezdték tartósítani ezt a bő mennyiségben rendelkezésre álló halat. A halakat kibelezték, ketté vágták, besózták és kinn a szabadban szárították. Mivel az így tartósított hal sok évig eláll, hajóval elvitték messze földekre. A besózott tőkehalból készített ételek manapság messze földön is népszerűek, így Brazíliában, a Karib szigeteken, de Nyugat Afrikában is.

Használatában első helyen Portugália áll (bacalhau) majd Spanyolország/Olaszország (bacalao) de a Horvátok is használják, (bakalar).

Az alábbi recept sajátom, nem követ semmi hivatalosat, kissé hasonlít a rác ponty receptére. Ezt csupán azért jegyzem meg, mert a kritikáknak elébe szeretnék vágni.

Szóval vegyed a sós halat és egy nagy lábosban sok hideg vízben áztasd, a vizet pászor váltva, egy napig. Így a sok só kilúgozódik, de egy kicsi mindig marad, kellemes ízt eredményezvén.

Ezután vízben főzd a halat kb. 15 percig, majd vegyed ki egy tálra hűlni. Ha friss halból készíted, a halat a vízben csak igen rövid ideig főzzed, mondjuk maximum öt percig, a recept ugyanaz ezután.

Eközben egy másik lábosban, dinsztelj olíva olajban egy kis hagymát, (vagy póréhagymát), fokhagymát és utána tegyél bele zöld zeller szárat, karikára vágott répát, kis zöldpaprikát és paradicsomot. Párold maximum 20 percig.

A hal forró vízébe tegyél egypár krumplit, és főzd, amíg nem túl puhák.

A következő lépés a főtt burgonyát meghámozni és karikára vágni, majd egy beolajozott tűzálló tál aljára rakni, remélhetőleg egy rétegbe. Csínján a sóval, mert a halban maradt só.

Ezután kezeddel szaggasd a főtt halat kis darabokra. Ha találsz szálkákat, vedd ki. A hal darabokat keverd össze előbb leírt dinsztelt zöldségekkel. A keveréket öntsed a krumplik tetejére. Önts rá kis tejszint (vagy tejfelt, ha azt jobban szereted) és egy forró sütőben fél óráig süssed.

Jó étvágyat.

PS

Ezen a linken van egy recept. magyarul, kissé lejjebb az oldalon:

http://www.mindmegette.hu/kostold-meg-portugaliat-34872

Ez nem egy recept, de ideillő, mert Portugáliáról szól:

http://gasztroutazasok.blogrepublik.eu/2011/03/08/enni-portugaliaban-a-bacalhau/

Ez a videó angolul egy kis bemutató Portugáliáról, a házigazda egy neves new yorki séf:

https://www.youtube.com/watch?v=5NTD1dqEzmo

Ez a videó egy híres portugál halleves recept, angolul, de megérted, mert a belevalókat mutatja:

https://www.youtube.com/watch?v=vIwQodULA3M

Az első nap

Nyolc órába telik, míg Torontóból Rómába érsz. Éjszaka repülsz, keletre menvén lerövidül az éjszaka.

Virágvasárnap reggel volt, déli 11 óra. Rászálltunk a reptéri vonatra, ami bevitt a Termini pályaudvarhoz.

Itt vettünk egy egész hétre érvényes közlekedés bérletet és a 86-os busszal elmentünk a bérlakáshoz, amit az interneten 10 napra foglaltam. Egy nagyobb lakást béreltem, mert Húsvétra fiam és felesége is át ugrott Londonból, velünk találkozandó.

Találkoztunk a tulajjal, elmagyarázta a tudnivalókat. A lakás 10 percnyire volt a Borghese parktól, Róma Margitszigetije. Egy jómódú negyedben amit Parioli-nak hívnak. A Kanadai követség történetesen 5 perc séta volt. Egy csodálatos ingatlan, nagy kert, szép palazzo. A következő életemben nagykövet szeretnék lenni.

Pontosan 39 éve volt, hogy Rómában jártunk. Most tavasz volt. Roma számos utcáját narancsfák szegélyezik, és ezek pont tavasszal gyümölcsöt hoznak. Furcsa volt a kanadai télből narancsokkal roskadozó fákat látni. A hőmérséklet napközben olyan 15 fok volt. Kanadában ilyen melegben, tavasszal, az emberek rövid ujjú ingben járnának, de itt az olaszok még mindig téliesen öltözködtek. Ez nekik még mindig hideg, és mint mondták éjjelre még 6 fokra is lemehet!

Séta a lakásunk közelében

Este 6-kor rendszerint egy sétára mentünk a lakásunkból. A séta vége fele elkerülhetetlen volt, hogy egy barátságos kávézóba vagy borozóba, a járda melletti asztalhoz le ne üljünk. „Due prosecci”-t rendeltünk, két pohár habzóbort. Ez az, amit a helybéliek csinálnak, mi csak imitáltuk őket. Ilyenkor szokás barátoddal, kedveseddel leülni és csevegni. Kis falatokat, mogyorót majszolni, ez a pia rendeléssel jön, automatikusan.

Ahogy sétálsz, látod a kis üzleteket. Ilyenkor az élelmiszer boltok voltak a legforgalmasabbak. Az itt lakók úgy tűnt a közeli boltokban vásárolnak és nem nagy mennyiségben. A tipikus élelmiszer bolt nem nagy. Ahogy belépsz, balra vannak a borok, és sörök, meg az ásványvíz, esetleg a kólák. Ezután jöttek a zöldségek. Ezek mind helybéliek és nem messze földről berepítettek. Az articsóka és a spárga volt szezonban. Úgyszintén a vérnarancs és eprek. Ezzel szemben levő polcon voltak a felvágottak és a halak. Ez volt az egyedüli hűtött polc, fagyasztót bevallom nem láttam. Előre elkészített és fagyasztott kajára látszólag nem igen van igény. Jobb oldalon voltak a tejtermékek, kenyerek és végül is a tisztító szerek.

A kis üzlet fogalom nem csak élelmiszerre terjed, de a divat üzletekre, a bútor üzletekre, és másra is. Ezek az üzletek, legalább is a környékünkön, nagyon ízlésesek voltak. A ruhák, cipők, bútorok, csillárok nagyon egyénieknek tűntek, ha összehasonlítom azzal ami itt Kanadába kapható. Kanadában a legtöbb ember a mega üzletekben vásárol, mint például IKEA és Gap. Az olasz dizájn áradata meleg érzéssel töltött el.

A koncert

Róma új hangversenytermét Auditóriumnak hívják (vagy Parco della Musica). Az épület komplexusnak legalább három ága van. Három terem, 2800, 1200 és 700 embert befogadó képességgel. Van egy szabadtéri rész is. Helyileg a centrumtól kijjebb épült, közel ahol az 1960-as Olimpia sok eseményét tartották. 2002-ben nyitották meg. Az építész a híres Renzo Piano. Kinézésre vita keltő, mint valami három óriás repülő csésze-alj, amik itt landoltak. Belül szépen kidolgozva, tükör medencék, kis vízesések. Van persze hely eszegetni és prosecco-t inni és akkoriban volt egy jó lemezbolt is. A hangversenyterem fa panelekkel van burkolva, nagyszerű az akusztika. A mi jegyünk egy Csajkovszkij és Schumann koncertre szólt, a Római Szimfonikus Zenekar játszott. Érdekes hogy olasz szokás szerint a tűzoltók bent ülnek a teremben, díszesen olasz módra kiöltözve.

A turista tömeg.

Említettem 39 év szünete után látogattuk újra Rómát. Én úgy emlékeztem, hogy annak idején, még nyáron is, aránylag könnyen be tudtál jutni Róma múzeumaiba. A két legfontosabb látnivaló, a Vatikáni Múzeum és a Villa Borghese. Az utóbbi látogatásához ma már előzetes rezerválás kell. Az elsőhöz, a Vatikán Múzeumhoz, ajánlatos. Hacsak nem akarsz óránkon keresztül sorba állni. Még ahhoz is sorba kell állni, hogy a Szent Péter Bazilikába bekerülhessél. Nekünk egy órába tellett.

Mindkét múzeumba volt foglalásunk. Mivel a villa Borghese közel volt ide elsőként elsétáltunk. Előttünk egy ruszki csoport volt a pénztárnál, ahol a rezervációjukat készpénzben fizették. A vezető egy euro paksamétát nyomott a pénztáros kezébe. A pénztáros nyugisan előtte leszámolta, minden bank jegyet a lámpán át megnézte, és fejét csóválva a felét vissza adta. Mondván azok hamisak, adjanak rendes pénzt. Na, volt fejek összedugása és a végén jó pénz váltott kezet.

A Vatikán Múzeumba, véleményem szerint a világ legszebb múzeuma, volt rezervációnk, így simán bekerültünk. Amint bent vagy látod a változást. A régi világban stikában csatlakozhattál egy angolul/németül beszélő csoporthoz és ingyen hallgathattad a vezető szavait. De ma már… rádió kapcsolatban van a csoport. A vezető halkan beszél, és rádión irányítja csoportját amint a múzeumon átrohannak, mert ugye a „lásd Európát egy hét alatt” túrán még itt sem marad elegendő idő. Fickók bedekkerrel a kezükben, mint például jó magam, nagyon passé-k.

Kb. három órába tellett, míg át mentünk a kiállításokon. Csodálatos volt. Igen, Laocoon még mindig birkózik az óriáskígyóval, és a festmények (Rafael) még mindig ott vannak. És a folyosókon itt ott nyitva hagyott ablakokon keresztül még mindig rá tudsz pillantani a pápa csodás kertjére. Micsoda folyosók! Szóval csak kövesd a nyilat ami mutatja az irányt a Sistine Kápolnához. Az a végén van. És akkor egy kis ajtón, majd kis szobán keresztül ahol a biztonsági őrök mondják, ne beszéljél hangosan, ne egyél, tilos fényképezni, tilos leülni… belépsz…és kb. ezer ember között találod magadat. Mint egy nagy szardínia dobozban. Az emberek nyaka furcsa pozícióban, a plafont nézik… Michelangelo csodás freskóit. Ez az ember tömeg kissé lerontja az élvezetet, hívjál elitesnek. És persze hangosan beszélnek, fényképeznek, és az örök képtelenek fegyelmet tartani. Amióta erre jártam a freskókat megtisztították. A látvány felejthetetlen.

Az alábbi videó Róma Trans Tevere negyedét mutatja be, angolul.

http://video.nationalgeographic.com/video/travel-source/italy_trastevere?source=searchvideo

Mindig is szerettem vonatokon utazni. A repülőgép hasonló egy buszhoz. Be vagy préselve az ülésedbe, és mozgásra alig van lehetőség.

A vonaton azonban amellett hogy (még a fapadoson is) több helyed van, sétálhatsz, elmehetsz a büfé kocsiba, társaloghatsz idegenekkel, nemcsak a melletted ülőkkel, és a tájat is jól látod.

Szóval most elhívlak egy kis internetes vonatozásra. A videókat az youtube-on találtam. A járatok korántsem a világ legérdekesebb járatainak listája, ugyan az utolsó három szerintem azok közé tartozik.

1/ Barcelona-Madrid.

Az első videó a Barcelona Madrid utat mutatja, egészében. A videó két és fél óra, pontosan annyi amennyi időbe telik ezen a vonaton a 670 kilométert megtenni. A nagysebességű vonat 310 km/h sebességet ér el. Ha persze nincsen ennyi időd, a kép alatti pontot húzd előre, így gyorsabban fejezheted be az utat.

https://www.youtube.com/watch?v=qjGZvt4SFk8

2/ Japán bullet train egyike

A 17 perces videó a japán nagysebességű vonatokat mutatja be. Mindig is szerettem volna Japánba eljutni, talán legközelebbi Hong Kong-i (egyik fiam itt él) látogatásunk alkalmával két hétre meg fogunk tudni itt állni.

https://www.youtube.com/watch?v=zs-msd2YpTw

3/ Rotterdam-Antwerpen

A mozdonyvezető fülkéjéből van filmezve. A Benelux államokba menő vonatokat a Thalys üzemelteti. Mi is ültünk egyszer rajtuk, Párizsból Brüsszelbe látogatásunk alkalmával.

4/ Trans Canadian

A 23 perces turista videó a híres Trans Canadien járat egy részét mutatja be. A legszebbiket, a Vancouver és Banff közötti szakaszt. A videón magára a vonatra a 6. perc után szállsz fel. A teljes vonal 1886-ban lett kész és sok ezer kínai vendégmunkás (kuli) vett részt az építésében.

A Trans Canadian a leghíresebb kanadai vonat járat. Torontó és Vancouver között közlekedik. Az egész út 5 nap. A legolcsóbb jegy 2000 dollár, fejenként. Az út 4300 kilométer. Ha ez nem elég, vehetsz vonatot Halifax-Torontó-Vancouver-re. Torontóban át kell majd szállnod. Így óceántól óceánig fogsz utazni.

Az észak amerikai vasutak az európaitól és japánoktól messze le vannak maradva, villamosítva csak nagyon kevés járat van.

5/ Trans Siberian

Beszámolóm nem lenne teljes a Trans Szibéria vonat bemutatása nélkül. A 10 perces videó egy 11 sorozat elsője, de jó képet ad erről a világhíres utazásról.

A vonal 1916-ra lett kész. A Moszva-Vladivosztok távolság 9300 kilométer, a teljes út 6 napot vesz igénybe.

https://www.youtube.com/watch?v=K3NIWiaW1n8

6/ Lima-Huancayo

Befejezésül a Peruban található kis járatot szeretném bemutatni. Lima a tengerszinten van, Huancayo kisváros 3300méter magasan az Andes-ben. A járat világhíres, mert az egyik legmagasabbra (4818 m) felkúszó vonat. (Az újonnan megnyitott kínai vonal Lhasa Tibetbe magasabb). A magasságot egy csomó „switch back” révén éri el, azaz nem kanyarog a sin, hanem meghatározott helyeken a mozdonyt hátra viszik és az emelkedést kanyarok nélkül érik el. A járat csodálatos hegyvidéken megy keresztül és egzotikus településeket érint. Sajnos manapság már csupán havonta kétszer közlekedik.

Peruban más híres vasútvonal is található, például a Cusco Machu Picchu, és a Cusco Puno (Titikaka tó) járatok.

https://www.youtube.com/watch?v=WLPu0RkcsX4

A posztom címe, egy ismert könyv. A címe angolul, God of Small Things. Az író, Arundhati Roy asszony. Ez a könyv első regénye volt, egy életrajzi mű. Más regénye azóta se íródott. 1997-ben lett kiadva. Nemsokára a New York Times könyv lista élére kúszott és megnyerte a patinás Man Booker díjat is. Azóta több mint hat millió példányt adtak el világszerte, magasan a legtöbb példányszám egy Indiában élő írótól.

A könyv megjelenése idejében India 50 éves függetlenségét ünnepelte. Arundati-t, aki eredetileg építésznek készült, a világsiker késő 30 éves korában érte. Sikere után az új India képviseletének megtestesítője lett, hazájában nagyon ismert. De az elmúlt 20 évben fokozatosan baloldali aktivista lett. Kritizálta India ellenségeskedését Pakisztánnal, az indiai atombomba kifejlesztését, a vízi-erőművek építését, az US vezette háborúkat Irak és Afganisztán ellen, Izrael terjeszkedését, a korrupt kapitalizmust és újabban még magát a majdnem szent Mathma Ghandit is. Ugyan Ghandi az érinthetetlenséget meg akarta szüntetni, de magát a kasztrendszert állítólag nem.

Ms Roy 1961-ben született, egy kis faluban Észak Kelet Indiában. Anyja szíriai keresztény vallású, apja bengáli hindu, Kalkuttából. Apja egy tea ültetvény igazgatója volt, és alkoholista. Így a házasság nem tartott sokáig. Két éves korában, édesanyjával és bátyával anyja szüleihez vonultak vissza, Kerala városába, majd innen a nagyapja kis házába Ooty faluba. Indiában az elvált asszonyok élete nagyon nehéz.

Iskoláit egy jobb (angolok vezette) neves bent lakásos kollégiumban végezte majd az építészeti egyetemre járt Újdelhiben. Első férje építész volt. Hamarosan elváltak. Belekerült a filmvilágba, volt szerepe is, és második férje filmes volt, de már nem élnek együtt.

Mint említettem, az Apró Dolgok Istene félig meddig önéletrajzú, gyerekkori élményeit dolgozta fel. A gyerekek szemszögéből van írva, de India sok problémája bele van fonva. A kasztrendszer, a hosszú angol gyarmatosítás hatása, az egyedüli anya sorsa, a tiltott szerelem és a tabuk, például pedophelia, inceszt…..semmi sem szent előtte. Egyedüli stílusa, az események, az ottani élet nehézségei és a helybeli rejtélyek beleszövése egy szerintem a könyvet különleges és nagyon élvezetes olvasmánnyá teszik.

Ha mindez nem bátortalanít el, próbáld elolvasni, nagyszerű élményben fogsz részesülni.

http://bookline.hu/product/home.action?id=2100487564&type=10&_v=Roy_Arundhati_Az_apro_dolgok_istene

Az alábbi cikk a közelmúltban jelent meg New York Times-ban. Szerzője Sendhill Mullainathan közgazdaságtan professzor a Harvard egyetemen.

Én is aggódom a jövedelem-eloszlás egyenlőtlensége miatt. De még jobban aggaszt, hogy a polémia túlságosan egysíkú. Aggódom, hogy az az általános felháborodás, amelyik a legfelső egy százalékot érinti, elvonja a figyelmünket arról, amire igazán koncentrálnunk kellene. Arról, hogyan kellene azokat a változásokat elérni, amelyek az alsó 20%-nak normális megélhetését eredményeznék.

Érzelmeink az egyre szélesedő szakadék a vagyonosság és jövedelmek miatt érthetőek. Tanulmányok sora bizonyítja, hogy az egyenlőtlen jövedelmek csökkentik a boldogság érzetét. Persze hogy csökkentik. A féltékenység és az irigység erős, elemi érzések, amelyek már 4 éves korunkban kifejlődnek. Még arra is van bizonyíték, hogy a majmok is idegenkednek az egyenlőtlenségtől. Ugyan van erről vita, és akadnak a témában bőven szórakoztató videók.

Szóval felháborodásunk az egyenlőtlenség miatt mélyről fakad. De ezek az ősi érzelmek nem mindig nemesek. Persze, hogy ha látok egy kollegát, aki egy díjat kapott, azt az elismerést én is szeretném. De ez nem a jó énem, és ezek az érzések nem azok, amit gyerekeinkbe akarnánk oltani. Ahogy azt sem akarjuk, hogy ilyen érzelmek hajtsák őket. Szóval miért is akarnánk, hogy kormányzati politika hasonló utat járjon be?

A jövedelmek egyenlőtlen elosztása komoly problémákat eredményez. Joseph E. Stiglitz, Nobel díjas közgazdász ezt nagyszerűen mutatja be az 2012-ben kiadott „Az egyenlőtlenség ára” című könyvében. Például azzal, ha a pénzzel politikai befolyás vásárolható, a koncentrált gazdagság magát a demokráciát veszélyezteti.

Hogy egy másik példát említsünk, Robert H. Frank a Cornell egyetem közgazdász professzora a New York Times-ban azt állította, hogy egyes javak, például az elit egyetemekre való bekerülés, az illetők gazdagságától függ. Így a fokozott egyenlőtlenség csupán megerősíti ezt a folyamatot, azaz mások kizárását.

Ezek nagyon fontos megoldásra váró problémák. De nem szabad megengednünk, hogy ezek az érvek ködösítsék látásunkat, és abba a tévedésbe essünk, hogy a gazdagság szimplán veszt-nyer játszma, azaz ha a felső 1 % gazdagságát csökkentjük az automatikusan mindenki más helyzetének javulását fogja eredményezni.

Ha kizárólag a gazdagokra koncentrálunk, annak ára van. Akkor, amikor a felső 1%-ról beszélünk, nem foglalkozunk az alsó 20% életének gondjaival. Például az órabérben dolgozók fokozódó bizonytalanságáról. Képzeld el, hogy nem tudod hány órát fogsz majd dolgozni és mikor. Hogyan leszel képes egyrészt a munkádat ellátni másrészt a családodat eltartani? Milyen szülő lesz belőled? Hogyan fogod a lakbért fizetni, ami ugyanannyi marad akkor is, ha kevesebbet dolgozol? És vedd figyelembe a bizonytalanságot, ami ezekkel a zsákutcás állásokkal mindig együtt jár.

Amikor a felső 1 %-ra koncentrálunk, nem beszélünk arról, hogy képtelenek vagyunk egyenlő, akárcsak elfogadható állapotokat teremteni mindenki számára. A Chicago Egyetem Bűnözés Laboratóriuma szerint: „A legegyszerűbb számítások azt mutatják, hogy 15 olyan postai irányítószám van, ahol az ott születők esélye börtönbe kerüléshez az egy a kettő, míg 775 olyan postakód van ahol erre az arány egy a három.” De, ha a jövedelmet nézzük, egy közelmúltban készült részletes tanulmány szerint a 80-as években a jövedelemi szintek alsó ötödébe születő gyerekeknek csupán 8% esélye volt, hogy életük során a felső ötödbe kerüljenek.

Arra kellene koncentrálnunk, hogy mindenkinek legyen egyenlő esélye a jólétre. A cél eléréséhez politikai akaratra és találékony politikára lesz szükség. Obama elnök beígért adó visszatérítése ebbe az irányba mutat, de ez még nem elegendő.

Ahhoz hogy többet tegyünk, több pénzre van szükség, ami valószínűleg a gazdagok fokozottabb adózását jelenti. De a magasabb adó csak eszköz, amire szükség lenne, és nem magában a cél. A jó politika nevén nevezi a célokat és a módszereket, amelyek azok eléréséhez szükségesek. A célok azok, amelyek elérésével a sikerünket mérni tudjuk. Céljaink eléréséhez gyakorlati okok miatt néha olyan kompromisszumokra van szükség, amelyekre csak nagyon nehezen vagyunk képesek. Módszereinket azonban állandóan tanulmányozzuk és változtatjuk.

Tekintsük egy város esetét, ahol az (ingatlan) adót, amit a gazdagok fizetnek, meg akarják emelni. Ne aggódjunk, hogy a gazdagok esetleg el fognak költözni? Amikor a gazdagok megadóztatása az egyedüli cél, ezek az észrevételek kicsinyesnek és politikailag inspiráltnak tűnnek. Ha valamit így elérünk az csupán az, hogy növeljük a gazdagokkal szembeni felháborodást.

Azonban, ha az a célunk, hogy javítsunk az alsó 20% helyzetén, akkor igenis minden lehetséges következményt meg kell fontolnunk. Tanulmányoznunk kell őket, és józan fejjel meg kell határoznunk, melyik adókulcs maximalizálja az abból fakadó többletet. Az lesz a legmegfelelőbb eszköz célunk elérésére. Ehhez elszántságra van szükség. Eltökéltségre a kívánt eredményhez vezető megfelelő módszerek/eszközök kiválasztására. És megismételném: a gazdagok megadóztatása csupán egy lehetséges eszköz, nem a cél.

A Princetoni Egyetem közgazdásza, Alan S. Blinder „Kemény fejek, lágy szívek” című könyvében azt állítja, a sikeres politika feltétele, hogy a könyv címének mindkét elemét tartalmazza.

Ha szívünkre hallgatunk, tudjuk, nem helyes, hogy akadnak emberek, akik a hidegben a hidak alatt sátrakban alszanak. És szívünket nem lehet olyan érvekkel meggyőzni, hogy ezek az emberek felelőtlenek, emiatt ne juttassunk nekik a megélhetéshez szükséges elemi javakat.

A puha szívünk az mondja, akármilyen körülmények között születtettél, kell, hogy legyen esélyed az előrébb jutásra. Szívünk nem hiszi el, hogy a miénk a lehetőségek országa, ha a tények mást mutatnak.

De a kemény fejünknek ennek az állapotnak a megváltoztatására kell koncentrálnia. Így biztosíthatjuk, hogy praktikus módszert választunk a sok közül. Attól félek, ha kizárólag az egyenlőtlenségre figyelünk, csak azzal foglalkozunk, az sokkal inkább demagóggá tesz minket, semmint praktikussá.

PS Köszönet egy NOLBlog társunknak, aki fordításomat átfésülte. Kattints a linkre az eredeti cikkhez.

Szerencsés vagyok, jártam Buenos Airesben. Már kilenc éve hogy ide látogattunk. A télből, Torontóból, 11 óra állandó déli irányú repülés után Buenos Airesben, nyárban, landoltunk. Az órát nem kellett átállítani. Először pár napot egy a római partnak megfelelő nyaraló-külvárosban töltöttünk. Erről már írtam egy posztot. Ezután négy napra betelepedtünk a nagyvárosba.

Nincsen jobb szó: nagyváros. Buenos Aires 3 milliós.

Előzőleg az első napra az interneten egy idegenvezetőt béreltünk. A hotel lobbijában várt. Egy fiatal történelem szakos egyetemista leány volt, aki nyáron így dolgozott. Egy bérelt kocsival és egy sofőrrel, 6 órán keresztül velünk volt. A nap végére bemutatta a város legérdekesebb részeit és elmagyarázta mi a „dörgés”, azaz hogy biztonság szempontjából mire kell vigyázni. Pl. csak a „rádiós” taxikba szabad beszállni.

Megmutatta a Plaza Mayo-t ahol (annak idején) hosszú éveken keresztül vártak a kétségbe esett anyák valami kis hírre az eltűnt gyermekeikről. Itt van ugyanis az elnöki palota és a nagy katedrális is. Megnéztük a Plaza Republica-t és a közelében levő Operát. A belvárost, a diplomata negyedet, az ismeretlen katona sírját és a Falklandi Háború emlékművét, meg a nagy parkokat.

A következő naptól kezdve sajátmagunk jártuk be a város érdekesebb negyedeit, barrios ahogy itt ezeket hívják. Az alábbi ezek rövid leírása.

Recoleta, egy jobb központi városrész ahol a hotelunk volt. Innen sok helyre gyalog tudtunk elsétálni az árnyas fákkal szegélyezett körutakon és kisebb utcákon. Többek között híres temetőbe. Itt vagy 6400 mauzóleum van. Mint egy szűken épített városban, térkép nélkül elveszhetsz. Ezt persze a bejáratnál ingyen kapsz, és saját lábadon bejárhatod a hírességek sírját. Legnevezetesebb ezek közül Éva Peron-é aki itt az Evita néven közismert.

Innen ajánlom, tolass el a közelben levő híres Buenos Aires-i nagy kávéházak egyikébe, a La Biela-ba. Itt nyitott meg 1850-ben. Ülj le egy asztalhoz kint a nagy gumifa árnyékában. Rendelj egy italt a tökéletesen fehérbe öltözött pincérek egyikétől. Nyújtsd ki a lábad, érezd magadat a múlt században. Nagyapád korában, valahol Budapesten, amikor a kávéházi élet divatos volt. Buenos Airesben még mindig az. Érdemes a Café Tortoni-be is el látogatni. Itt megnézheted Argentína nagy írójának, Jorge Luis Borges (1899-1986) asztalát.

Buenos Airesben a régi világ szokásaival számtalanszor találkozol. A jövedelem különbség lényeges, vannak akik nagyon jól élnek, mások nem, de ezeket itt nemigen látod.

Palermo városrész talán a legromantikusabb, ugyan sokan San Telmo-t tartják annak, amire majd később kitérek. Palermo mellett óriási parkok vannak, ahol napközben profik sétáltatják a jobb emberek kutyáit. Sok bohém művészetet kedvelő ember is lakik erre. Tele van hangulattal, jó, nem drága éttermekkel, ízléses butikokkal, borozókkal. Palermónak több része is van, Palermo Hollywood az argentin filmgyártás centruma, Palermo Soho ahol sok az étterem, a bár és az éjszakai élet zajlik.

La Boca városrészbe érdemes elmenni. Itt van a Boca Junior klub hatalmas foci stadionja, az argentin megfelelője a Ferencvárosnak. Az eredetileg olasz emigráns városrész Buenos Aires egyik legrégibb települése.

Utoljára említem, de elsőként érdemes meglátogatni a San Telmo negyedet. És kétszer kell oda elmenni, egyszer nappal a nagy bolhapiacot és az antik üzleteket megtekintendő, és késő este, hogy az egyik tangó bárban egy előadást megnézzél. Az előadás nem olcsó, előre foglalni kell. A mi bárunk egy kis romantikus téren volt, macskakő, gázlámpák, nagy élet. A műsorban szóló táncosok, híres énekesek szerepelnek megspékelve fiatal profi táncosokkal. Láthatod (úgy tűnik) Argentína legszebb nőit. És feleséged a legfessebb latin férfiakat. A párok egymás karjaiba simulnak. Tangót táncolnak. Estélyi ruhában, szmokingban. A tangó zenéje nagyon érzéki, a férfiak, fekete hajuk lesminkolva, vezetnek. A büszke senoríták meztelen válluk, tökéletes lábuk, simulnak, hajladoznak. Nincs itt semmi egyenlőség, a levegőben elemi az erotika. A műsor végén a leányok és fiuk szétszélednek és a közönséget táncra kérik. Ha szerencsés napod van, egy gyönyörű argentin leányt vihetsz táncba.

Mellesleg a tangót, az argentin táncot, a városban nappal is látod táncolni. Úgy tűnik mindenhol. A tereken, a metró megállóban, szól a zene, táncol a profi pár, csak nézed és a végén pár pesót fizetsz nekik. Úgyszintén vehetsz leckéket vagy csak elmehetsz a sok szomszéd tangó klub egyikébe táncolni. Ezeket a helyeket milongának hívják, argentin specialitás. Az itteniek élnek halnak a tangóért.

Befejezésül egy történet. Egy étterembe volt rezervációnk. Tudnivaló, ha valahova gyalog lehet elmenni, mondjuk 30 percen alul, mi nem taxizunk. Szóval olyan este tízkor, az argentinok a spanyolokhoz hasonlóan nagyon későn esznek, kiléptünk hotelunkból. A fényes nagykörútra. Rögvest egy sereg egész fiatal gyerek a cipődet akarja megtisztítani. De nem kellet. Követnek és dollárt kunyerálnak, de ez is megszűnik egy idő múlva. Nemsokára észreveszed, hogy az utcára kitett szemetet sokan turkálják. Néha egész családok. Megint egy idő múlva rájössz, hogy ezek az üvegeket és a fémet/plasztikot választják külön. Ezért gondolom pénzt kapnak. Szépen, profi módra dolgoznak, rendetlenséget nem hagynak. Itt nincs szükség különböző színű szemetes bödönre mint Kanadában, a szegények így elintézik.

Nosza, egy mellékutcába kell most mennünk. Ugyan nem a legjobban kivilágított, de biztonságos. Az elegáns bérházak előtt a házmesterek ülnek kis székeken és a nyári melegben és az utcán keresztül pletykálnak. Egész nap az ajtókat nyitogatták és annak bronzát fényesítették, most kikapcsolódnak. És azután még egy bal kanyar, majd egy kis tér. Megérkeztünk. Belépünk az étterembe, Ovideo-nak hívták. Dugig tele, van egypár család kis gyerekekkel is. Csillárok, fehér terítő, sürgő forgó pincérek zöld kötényben. Egy nagy asztalon a legjobb hideg meleg antipasti (előételek) választéka. Itt aztán csak a jólét dúl. Az argentin kaja, a grillezett marhahús, a vörösborok fenomenálisak. http://www.oviedoresto.com.ar/menu.php

És akkor jól eszel, iszol és a végén, mert már késő van, egy taxiba szállsz. És a taxiban elbeszélgetsz a vezetővel, aki (történetesen tud angolul) egy tanár, de mondja a fizetéséből nehezen tudja családját eltartani. És akkor hirtelen a rádióban egy csodálatos zene szól…olyan Verdis…megkérded mi az? Az argentin himnusz, mondja sofőrünk. Éjfél van, a himnuszt játsszák Argentínában. A hotelünkhöz érkeztünk, megállunk. A hotel portás már nem szolgálatos, de valaki kinyitja nekünk az ajtót…megismerem, azon kisfiúk egyike, aki cipőnket akarta tisztítani pár órája. Már rég ágyban lenne a helye. Szóval jár neki egypár peso. Mi megyünk aludni, de az élet nem áll meg Buenos Airesben.

https://www.youtube.com/watch?v=SnWO_8f-1O0

https://www.youtube.com/watch?v=lE3Hs4bsPhg

https://www.youtube.com/watch?v=qHNgJN-KUf8

http://utazasok.nolblog.huhttp://fressstart.blog.hu/media/image/2016-01-13/8270096/.

http://jelentes.nolblog.hu/archives/2012/12/15/Buenos_Aires_rundefinedmai_partja/

Volt egy idő, amikor mozdonyvezető akartam lenni, majd TV operatőr, végül is műszaki pályára adtam a fejemet szüleim nagy megnyugvására.

De a jó filmek máig is érdekelnek.

Mielőtt Magyarországot elhagytam, 1969 előtt, e hobbimnak csak módjával tudtam hódolni, mert az akkori cenzúra és a valuta hiány a nyugati filmek behozatalát szigorúan szabályozta.

De már akkor is voltak kiemelkedően jó, a szoci táborban készült filmek. A Kés a Vízben (1962) jut eszembe és voltak más ebben a korban készített nagyszerű lengyel filmek. Érdekes hogy az az állapot, amikor egy rendszer gyengülőben van, avagy az elnyomás nem teljes, a filmek minőségére jó hatással van. A Ceaucescu bukása után készült remek román filmek és egypár argentin, iráni és izraeli-palesztin film jó példák erre.

De vissza a 60-as évekbe, az olasz filmek jórészét azért behozták, Vittorio de Sica (Bicikli tolvajok, 1948) és egypár korai Fellinit, (Országúton, 1954) hogy csak egy keveset említsek.

A nyugati életbe beleolvadván azt tapasztaltam, hogy a mozi piac itt el van árasztva „pénzt csinálni akaró” Hollywood-ós filmekkel, amiknek a filmművészethez sokszor kevés a köze. És hogy külföldi filmeket az itteni átlagember eleve nem néz. Mert a feliratot nem szeretik és ismerjük be sokszor komolyabb témájú filmek, fárasztóak tudnak lenni. Míg a piff-puff és a sok pénzzel megalkotott, trükk-technikás filmek szórakoztatóak. Ugyan vannak kivételek, azaz van jó pár USA-ban készített remekmű, pl. a Midnight Cowboy, 1969 (Az Éjszakai Cowboy?) és a Taxi Driver, 1976 (Taxis), hogy csak két közismertebbet említsek ebből a korból.

Amint azonban külföldi filmrendezőről van szó, pl. a korabeli Kuroszava, Fassbinder, Ingmar Bergman és a francia/olasz rendezők, tudatlanság uralkodik, tisztelet a kivételnek. Pedig volt (és van) három mozi is Torontóban, amik ilyen művész filmekre specializálódnak. Itt, mostani városomban is van egy. Torontóban mi rendszeresen jártunk ezekbe. Az volt a szisztéma hogy egyszer én mentem el jó magyar barátommal, majd máskor feleségeink. Így a kisgyerekekre kellő felügyelet megoldódott és mind a négyen láttuk azokat a filmeket, amiket érdemes volt megnézni.

Manapság inkább videón béreljük ezeket. Van egész közelben egy kis önálló videó kölcsönző, ami művész és idegen nyelvű filmekre van specializálva. Nagyszerű, szakértő alkalmazottai vannak, akik ajánlani is tudnak. Magyar filmjeik is vannak. Persze videón a filmek csak késéssel jelennek meg, úgyhogy várni kell. Úgyszintén nem minden filmet forgalmaznak itt Észak Amerikában. Ha nincsen forgalmazó, a kölcsönző nem ajánlhatja. Marad az internet.

Befejezésül két korunkbeli kedvenc rendezőmről szeretnék röviden írni. Mint a zenében, ahol kedvencem Wagner, filmekben is szeretem a mélyre szántó stílusút és e két rendező, azt hiszem egyet értetek, ebbe a kategóriába tartozik.

Az első az osztrák Michael Haneke, majd nemhogy kortársam. Haneke általam látott filmjei, bocsánat, ha a magyar fordítás nem megfelelő: Furcsa játékok (1997), Zongora tanár (2001), Cache (2005), Fehér szalag (2009), Szerelem (2012) mélyen elgondolkodtatóak. Korunk problémáira próbál választ keresni, még ha olykor a múlttal foglakozik is.

A másik kedvencem a dán Lars von Trier. Lars von Trier. Ő egy különc, de szerintem egyedülálló főleg merészségében. Ez alatt azt értem, ahogyan a nőket ábrázolja. Filmjei majdnem legtöbbször a női főszereplők körül szövődik. Első, tőle látott filmje, a Breaking the Waves (Hullám törés?) 1996-ban készült. Röviden, egy megbénult olajmunkás arra kéri feleségét, hogy más olajmunkásokkal megcsalja, és e történetekkel szórakoztassa.

Sokszor filmjei vetítésénél egypáran a moziból kisétálnak, nem bírják a kíméletlen realitást, avagy a meztelenség és szexuálitás hű ábrázolását. A nézőket filmjeinek befejezése is sokszor felzaklatja. Nincsenek happy endings. Az előbb említett filmén kívül láttam még az Idiótát (1998-ban készült), a Dancer in the Night (Táncos az éjszakában?), (2000), a Dogville (Kutya város?), (2003) és a Melancholia (2011) című filmjeit. Az utóbbi egy megrázó film a világ végéről. És ne felejtsük el a napjainkban bemutatott, sokat vitatott filmjét, aminek Nimfománia a neve.

https://www.youtube.com/watch?v=fcZWZhUozr4

Az alábbi a múlt vasárnapi New York Times egy cikkének fordítása. Az orosz származású szerző, Lara Vapnyar, ma egy író (és egy anya) az US-ben. Moszkvában nőtt fel.

Pár hónapja 15 éves leányom felpillantott a házi feladatából és megkérdezett, tudom-e, mi a szmegma? Fogalmam sem volt. Leányom elmagyarázta, és utána még egy kérdése volt, mutassam meg a Cowper-mirigyeket egy hímvessző metszeti rajzán. Rámutattam arra, ami olyan mirigynek nézett, de rám szólt immár kissé leereszkedően: „Nem Mami, az az ondóhólyag!”

Az órán megvitatott anyag nem tűnt ilyen nehéznek. Leányom le is tesztelt egy kérdéssorral: mitől lesz belőled jó szerető?

A Tapasztalat, B Szenvedély, C Magabiztosság és D a nemi szerv alakja és mérete?

Ráböktem, hogy B Szenvedély, de ő megnyugtatott, hogy nem, a helyes válasz C Magabiztosság.

Ezek után leányom elhessentett, mert sok leckéje volt, és én nem bizonyultam megfelelő segítségnek.

Magara hagytam hadd gondolkozzon békésen mi a különbség a herezacskó és a mellékhere között, de elgondolkoztam, hogy az ismeretanyag, amit el kell sajátítania egy kissé talán túlságosan is specifikus.

Mindenesetre jobb volt, mint a semmi, ami pontosan az a szex oktatás, amiben én részesültem tinédzserként a Szovjetunióban.

Először 10 éves koromban próbáltam szexről informálódni. Akkori barátom, Marik Shakhvonich hirtelen kijelentette, hogy nem fog feleségül venni. Azzal érvelt, hogy én majd gyerekeket akarok szülni, amihez szex kell, és a szex undorító.

Aznap este, a legjobb barátnőmmel Kátyával vésztalálkozót tartottunk, három pontot megvitatandó:

A Szex undorító? B Szükséges ahhoz, hogy gyereket csináljunk? És C Mi az a szex?

Érdeklődtünk, de senki sem adott választ. A család nem segített. Anyám azt mondta: „Majd megtudod, amikor itt az ideje”, Kátya Mamija nem volt hajlandó megbeszélni velünk „ezt a mocskot”. Amikor a frissen nősült unokatesómat kérdeztem arról, hogyan érezte magát a nászéjszakán, egyszerűen azt válaszolta, hogy „hülyén”.

Hova máshova tudtunk volna menni?

Nem voltak könyvek a szexről, sem újság cikkek. A TV darabok és a filmek a szerelem fizikai oldalát sohasem ábrázolták, az egyetlen esetleges kivétel a „Moszkva nem hisz a könnyeknek” volt. Ebben egy jelenetben a férfi a nőt a díványhoz vezeti, a nőt ráfekteti és ezután lámpa csiki-csuki küzdelem következik. A férfi leoltja a nő felkapcsolja. A férfi megint le, de a leány megint fel. Le fel, le fel… le. Akkor a vászon elmosódik és következő jelenetben az illető hölgy terhes…. Ami miatt terhes lett, az sötétben történt.

Kátya és én tucatnyi könyven szaladtunk át, mohón a szexről legkisebb információra is vadászván. De mind haszontalan volt, rengeteg célzás, de kevés információ-annak ellenére hogy a címek sokat ígértek! Bováryné, Bel Ami, Szép remények, Ezeregy éjszaka. Hogy őszinte legyek, az Ezeregy Éjszakában volt szó magáról az aktusról is, de olyan kacifántos virágnyelven volt leírva hogy minket megzavart.

És akkor kérem, mire 16 éves lettem, kész arra, hogy randizzak, beköszöntött a rendszerváltás és a trafikokat a metró mellett elárasztották a nyugati dolgok. Szexi alsónemű, kozmetika, tampon, csokoládé, pia, pornó magazin, régen lejárt óvszerek - minden, ami azelőtt elérhetetlen volt, egy helyen megvásárolható lett. És a ponyvairodalom tele lett történetekkel incesztről, bestialitásról, necrophiliáról és erőszakról, erőszakról, erőszakról. Barátaimmal a romantikus szerelemről ábrándoztunk, és ugyanakkor fulladoztunk az erőszakos leírásokban. Még jobban lelombozódtunk, mint kiskorunkban.

Randijaim a kissé kényelmetlentől a borzasztóan kiábrándultig terjedtek. Tudatlanságom és zavartságom nem ismert határt. Egyik korai írásom (Szeretkezési lecke reggel 9-kor) főszereplője ezt mondja: „Nem voltam szűz… legalábbis azt hiszem nem voltam, nem voltam teljesen biztos”. Mondjuk csak azt, hogy nem volt egyedül ebben a szituációban. Az egyik oka hogy korán mentem férjhez az, hogy ezektől a szégyenteljes randi helyzetektől megszabaduljak.

A korai 90-es években, amikor elhagytam Oroszországot és az Egyesült Államokba emigráltam, a szexuális oktatásom hivatalosan befejeződött, férjezett voltam, terhes és egy tanári diploma birtokosa. A taxiban ülve a Seremetyevoi reptér felé menet, könnyekkel küzdve, enyhe hányinger közepette reménykedtem, hogy gyermekeim a szexet jóval kedvezőbb körülmények között fogják elkezdeni.

Amikor eljött az ideje boldogan írtam alá a papírokat beleegyezve és engedélyezve, hogy leányom részt vehet olyan egészségügyi oktatásban, amely nemi szervekkel is foglalkozik és a randikon való viselkedéssel, meg a terhességgel…. én már beszéltem leányommal ezekről, de reméltem, hogy a profik jobban fogják ezt csinálni, és az osztály hangulata kellemesebb lesz, mint az én privát ismertetésem.

És jobbára nagyon örülök annak, ami az osztályában történik. A tanár kitűnően magyarázta el a biztonságos közösülést és a klitorisz helyét. De a szex anatómia része talán kissé el van túlozva. Muszáj a tizenéveseknek tudnia mi a sperma hőmérséklete? Avagy, hogy mi a különbség a frenelum labia és a vestibular fossa között?

„Nem ártana, ha valami kis titok maradna…” - mondtam leányomnak.

„Óh, az van – válaszolta ő. – A titok az, hogy mit fogunk szex közben érezni, mert még egyikünk sem tapasztalta.”

PS

Köszönet egy NOLBlog társunknak, aki fordításomat átfésülte. A link az eredeti cikkhez:

http://www.nytimes.com/2014/03/02/opinion/sunday/soviet-era-sex-ed.html?ref=opinion

Bevallom, mi, akik műszaki szakmában dolgozunk, kicsit hátrányban vagyunk. Mármint amikor alkalom van arra, hogy laikusok körében tudásunkat fitogtassuk. Mi nem tartozunk abba a csoportba (a hites könyvvizsgálókkal együtt) akik olyan hű de szórakoztatóak lennének munkánkról beszélvén. Ez lehet az oka hogy borospohárral a kezünkben egy szomszédsági összejövetelen vagy a bár pultjánál inkább másról csevegünk, hacsak nem egy kollegával állunk szemben.

Itt a Bloggon is közgazdászok, ügyvédek, tanárok, irodalmárok és költők, gyakran írnak szakmájukkal kapcsolatosan nagyon tanulságos/szórakoztató posztokat (és szórakoztatót nem csak a közgazdász jóslatokra értem), de mi műszakiak?

Szóval láthatod a rizikót, amit magamra veszek amikor most mégis kivételt teszek és egy volt és kedvenc projektemről röviden beszélek. A tűzoltó képző akadémia, írásom tárgya, 15 évvel ezelőtt jött létre. Én kezdetétől az átadásáig foglalkoztam vele, mondjuk öt évet.

Tudni illik, hogy kb. ebben a korban a tűzoltók trenírozása nagymértékű változáson ment keresztül. Mindenki tudja, hogy a tűzoltókat a tüzek oltásában kell kioktatni. A régi világban, és sok helyen még ma is, tűzet gyújtottak, és nosza, a tűzoltókat ráuszították, oltsd el!

Ennek hátrányai vannak. Többek között a folyamat megállíthatatlan, veszélyes, sokszor nem reális és persze légszennyeződéssel jár.

Nosza, nálamnál okosabb emberek kifundálták, hogy ha szobákat tűzállóan építjük és azokba tűzálló berendezéseket konstruálunk, amikbe komputerrel vezérelt gázégőket rejtünk el plusz olyan érzékelőket is, amik észlelik, hogy mi az oltószer és mennyi ideig van az alkalmazva akkor komputeren keresztül a láng intenzitása az oltás minőségének megfelelően manipulálható. Meghatározható, mit csinál a tanonc és jól e? El tudja oltani azt a hálószoba tüzet az előírt fél perc alatt vagy nem?

A gyakorló tűzoltónak a füsttel teli szobában először is fel kell ismernie milyen tűzről, van szó? Normál, elektromos vagy olaj alapú (pl. konyha tűz)? Felismervén, a megfelelő oltószert kell alkalmaznia. Víz, homok, hab, stb. A tűz forrását, ha lehet, el kell zárnia. Miután a jó oltó anyagot választotta, a megfelelő módon a megfelelő ideig kell oltania. Mindezt az oktatók a tanító épület komputerén (az érzékelők révén) számon tartják, és a diákokkal megbeszélik a gyakorlat után. Ha minden rendben van, a tűzet a komputer lefojtja majd lezárja (gáz lángja másképpen elolthatatlan). Ha meg a tanonc nem megfelelően oltja a tűzet, a komputer azt újra éleszti.

A training két féle módon történhet. Automata mód az, amikor a tűzoltók egyedül harcolnak a tűzzel és utána megbeszélik mi hogyan ment. A fél automata módban a tanár a tűzoltó tanoncok mellet áll és látja, ha valamit nem jól csinálnak. A tanár ilyenkor a tüzet a komputeren keresztül leállíthatja, és újra lejátszhatja, hogy bemutassa hol volt a hiba.

Egy szó mint száz, a feladatunk az volt, hogy egy ilyen épületet létrehozzunk.

Először is egypár már ilyen technikát alkalmazó létesítményt néztünk meg. Egyet az USA-ban, ami atomerőművekben keletkezhető tüzek eloltását tanítja. Egyet Németországban és kettőt Angliában, ezek városi épület tüzek oltására voltak dedikálva. Majd legutoljára még egyet Norvégiában látogattam meg, amelyik speciálisan hajókon keletkező tüzek eloltásának gyakorlására volt építve.

A mi „elvarázsolt kastélyunkban ”sokféle színdarabot kellet lejátszani. Megjegyzem, hogy a használatos gáz propán, mert a propán-gáz lángja élethű, a földgáz lángja kék így nem élethű. A gáz füst mentesen ég, szóval a valós hatás kedvéért füst generátorok is kellenek. Ezek szerves olajból ködöt képeznek, látszatra füst de semmi köze hozzá.

Elég az hozzá hogy elkészítettünk egy „Teljesítmény Követelmény” dokumentumot. Ebben minden le volt írva mit akarunk. Hány és milyen speciális „égő” szobát (könyvtár, háló, konyha, villany elosztó, hajó gépháza, helikopter, stb.) kell a nyertesnek átadnia és hány más normál szoba (osztály, iroda, raktár stb.) kell nekünk. Hogyan fogjuk mi a tervezést és az építkezést követni és a haladást engedélyezni. Mikor/hogyan fogunk fizetni. És így tovább.

Evvel a dokumentációval felfegyverezve árajánlatokat kértünk. Annak idején, az egész világon csak három cég volt képes ilyen berendezések szállítására. Ezeknek társulnia kellet helyi építkezőkkel és normál tervezőkkel, mert az épületben a speciális szobák mellet tantermek, irodák, stb. is kellettek, lévén egy tűzoltó iskola.

Sok klímában az égő szobák nem egy épület belsejébe lesznek telepítve. Így egyszerűbb a tervezés, azaz égéshez szükséges levegő ott van és az égéstermék eltávolítása egyszerű. De a hideg kanadai klíma megkövetelte, hogy a speciális szobákat is egy fűtött épületbe helyezzük. Ez azt jelentette, hogy az a tüzekhez szükséges nagymennyiségű levegőt ventilátorokkal, télen előre melegítve, kellett szolgáltatni, plusz a robbanás elkerülésére speciális érzékelőket kellet elhelyezni az épületben mindenütt. Tetejébe a szobákat gyakorlat közben, plusz előtte és utána ventilátorokkal alaposan szellőzetni kell. Az egész épület általános szellőzésbe vált át, ha csak egy érzékelő is veszélyes gáz koncentrációt mutat.

Csupán egy szerencsétlenség makettját építettük a szabadban, a „lezuhant” helikopterét. Ezen élethűen hatalmas tüzet lehet reprodukálni, mert a valóságban is a kiömlött üzemanyag a helikoptert és a benne levőeket lángba borítja. Az oltás a tanoncok bátorságát igencsak igénybe veszi. A mentéshez Wagner muzsikáját illene játszani, és egy Brünhilda bábut a kabinba helyezni, de ez kimaradt a specifikációból.

https://www.youtube.com/watch?v=p4kBMH-M2EM

Előre le szeretném szögezni, hogy főleg az angol nyelvű médiában vagyok járatos. Már amennyire. A magyar médiák ismerete nálam kimerül naponta egy látogatásban a NOL-re, és nagy ritkán a HVG-re. Magyar ismerőseim a Facebook-on olykor felkeltik érdeklődésemet más honlapok olvasására is. Más nyelvű publikációt nem olvasok.

Az utóbbi időkben, mondjuk mióta a gyerekeink eltávoztak maguk életét élni, kissé több időm lett a híreket olvasni, mint azelőtt. Ennek dacára azóta az általunk előfizetett napilapok száma kettőről nullára csökkent, ha a vasárnapi New York Times-t, ami még mindig jár, nem soroljuk ide.

A híreket a TV-n nézem, és az interneten keresem fel. Az az érzésem hogy az én példám, mármint hogy nem fizetek elő egy napilapra sem, terjed. Eredményeként sok napilap jövedelme csökkent. Ezért ma már legtöbbje az interneten korlátozza hogy havonta hányszor olvashatsz ingyen és azon felül csak internet előfizetéssel nyithatsz ki egy cikket. A nyomtatott médiára nehéz idők járnak. De a többinél is nagy a versengés, sokan vannak.

A TV-n sokféle híreket nézhetsz. Tisztelet azoknak akik még foglalkoznak világpolitikával. A „nagy három” (ABC, CBS és NBC) az USA-ban az esti 6:30-as hírekben, Kanadában (CBC, CTV és Global) este 9-kor. Én mindig nézem a vasárnap sugárzott (reggel 10:30) két befolyásos amerikai heti politikai összefoglalót is. Ezek NBC, Meet the Press (Találkozz a sajtóval) és CBS, Face the Nation (Szemben a nemzettel). A műsorok gazdái a legbefolyásosabb amerikai (és más) politikusokat és bürokratákat interjúvolják, ezt neves újságírók és média guruk panel beszélgetése követi.

Persze vannak a kizárólagos hír TV adók, mint például a BBC World News, az én kedvencem. Ez baloldalinak van nyilvánítva. A legismertebb a CNN. Ide tartozik a Fox News, ez jobboldali.

És van számtalan más kábel csatornás adó, sokuk kétes hírekkel és főként szenzációt hajszolóakkal.

Szóval vannak hírek és azok szolgáltatói dögivel, de ki hallgatja őket? Nem tudom, egyet értesz e velem, de én az embereket három tájékozottsági kategóriába sorolom.

1              Az első, majdnem hogy semmi időt nem fordít hírek hallgatására. Ők pl. nem tudnak az ukrajnai helyzetről, hogy a Thailandben lezajló dolgokat meg se említsem. Ide tartozik itt élő az emberek nagy része, én 60-70%-ra saccolnám. Ezen embereknek nincsen sem ideje sem igénye hírekre. Néhányuk ugyan a kocsiba munkába vezetvén, naponta kétszer, értesül a rádió útján a környezetükben történő eseményekről. Ki gyilkolt/gázolt kit? A lebukott politikusok és más nevezettességek hírére is mindig van sok hallgató. Választások alkalmával az ide tartozók a hirdetésekre és persze szomszédjaik és munkatársaik véleményére hallgatnak és így döntenek.

2              A második kategória veszi a fáradságot, hogy naponta egy TV híradást megnéz, pl. az esti híreket. Ide tartozik, mondjuk az emberek 25%-a. Érdeklődésük gyengül egyenes arányban a hír otthonától való távolságával. Az érdekli, érethetően, hogy az ő jóléte hogyan lesz ezekkel az eseményekkel befolyásolva, és ha úgy látja hogy nem, hát el is ereszti a füle mellett. Ide tartozik az a „jól informált” réteg is, aki imádja a szindikált rádió „duma órák” gazdáit. Itt Észak Amerikában ezeknek a műsorok igen népszerűek. Legtöbbször ezek a műsorok erősen jobboldaliak. Rush Limbaugh, Sean Hannity, Glenn Beck napi műsorai tartoznak ide.

3              Az utolsó csoportba tartoznak azok, akik több médiát is olvasnak és néznek. Ez a hobbijuk, imádnak politizálni, van véleményük sokszor nem a tieddel megegyező, de legalább lehet velük egy társalgásba belekezdeni. Az itteni emberek max. 5 %-át sorolnám ide.

Befejezésül beszéljünk arról, ami itt a Bloggon oly sokszor említett. Miszerint a sajtószabadság csupán mese és minket a világ média hülyít, és orrunknál fogva vezet. Ezekkel az összeesküvés hívőkkel nem értek egyet. Igaz hogy a legtöbb média magánkézben van és így a tulajok véleménye és beállítottsága nem hanyagolható el (kivételek az állami adók: BBC, az amerikai PBS, a kanadai CBC és hasonlók). A tulajok gazdag emberek, sokszor részvénytársaságok. Ha nem is avatkoznak be minden nap, befolyásuk tagadhatatlan. Ha máshol nem hát az előléptetésben. Következésképpen idők során a lap (vagy TV adó) vezetése az ő nézetüket tükrözheti.

Ugyanakkor nagyon nagy a verseny, és ha minőségi hírt szolgálsz (nem bulvár médiáról beszélek) több esélyed lesz a profitra vagy egyszerűen (a mai világban) a tönkremenést elkerülni.

Az sem vitás hogy egyes vezető médiák, pl. a BBC, a Guardian és a New York Times téma választásukkal talán akaratlanul, de  megszabják milyen baloldali témák azok amik elfogadhatóak és így tárgyalandók, míg a jobb oldalon a Wall St. Journal, vagy a FOX TV tölti be ezt a szerepet. Akik innen ballra vagy jobbra akarnak beszélni vagy írni azok sokszor nem szalonképesnek minősülhetnek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy fontos híreket elhallgatnak, csupán azt, hogy érzik felelősségüket és csupán megalapozott hírekről számolnak be és nem szélsőségekről.

Érdekes módon a (szerintem téves) közhitt itt Észak Amerikában a NOL Bloggon uralkodó nézet ellenkezője. Ezen nagy tábor szerint a média „ab óvó” baloldali beállítottságú. Ezek szerint még a Wall St. Journal és a FOX News is baloldali lenne.

Szóval jobbra vagy balra húznak? Szerintem médiája válogatja.

https://www.youtube.com/user/Cbsfacethenation1