Mint sok magyar honfitársam, tudok sakkozni. A kora gyerekkorom homályában elveszett, hol tanultam meg, és hogy kitől. Túl jó sosem voltam, túl sokat nem játszottam.

Jóval később itt Kanadában volt a házunkban egy sakktábla. Fiaimmal néha játszottunk, egész kicsik voltak. Itt Észak Amerikában első látásra úgy tűnhet, hogy a sakk nem divat, kevesebben játsszák. Olyan európai furcsaságnak számít, mint belsőséget enni, vagy temetőbe járni. De várjál, a történetemből hamarosan ki fog derülni, ez csak a látszat.

Egy nyáron nejemmel elhatároztuk, hogy két fiunkat, akik ekkoriban 10 és 8 évesek lehettek, elküldjük München mellé, az unokatestvéremhez. Nyáron, egy hónapra. Azért, hogy magyar szót tanuljanak. Unokatesómnál egy hasonló korú fiúgyerek volt, és egymás között ők hárman, magyarul társalogtak, nem németül. Nem úgy, mint mi Torontóban, angolul. Tervünk azonban nem sikerült. A müncheni magyar rokonok saját angoljukat gyakorolták fiainkon, a magyar használata helyett.

Sakkozók a Keleti Pályaudvaron:

Ez volt az utolsó és kétségbeesett kísérlet, mielőtt a magyar nyelvtanulást véglegesen feladtuk. A szüleink nem éltek már. Így gyerekeinket Magyarországra, nyaranként hozzájuk hazaküldeni, mint ahogyan azt itt sokan csinálják, nálunk nem volt lehetséges.

Szóval München mellett történt, hogy sógorom, gondolom idősebbik fiamat szórakoztatni akarván, sakkozott vele, és én csak gondolom, hagyta magát egypárszor megveretni. Németországból hazajővén, e fiam, rögvest sakkozni akart velem. Láttam nagyon lelkes, és mondta szeretne jobban megtanulni. 10 éves lehetett, 1984-t írhattunk. Ettől kezdve sakkoztam vele.

Egyik nap egy hirdetést láttam az újságban, miszerint egy friss emigráns, volt orosz sakkbajnok, gyerekeknek sakk leckéket ad. Torontóban, nem messze attól ahol laktunk. Egy kis boltot nyitott, sakk dolgokat árult és ott leckéket adott, csoportoknak.

Fiamat beírattuk. Lelkesen járt. Egy idő múlva az orosz félrehúzott és mondta, hogy fiam és egy másik tehetséges fiú, jobban fejlődnének, ha privát leckét vennének. Így is lett. Nemsokára fiam az egyik torontói sakkclub tagja lett, és a ranglistán emelkedett. Az orosz volt a trénere. Minden hét végén, versenyeken vett rész, ahova én vittem és hoztam, és így láttam milyen sok sakk rajongó él ebben a két milliós városban.

Fiam sakk tudása lévén kortársai között is tiszteletet ért el, ami jól jött, mert ő a sportokban, nem úgy mint a fiatalabbik fiam, nem volt olyan jó. Nem telt bele sok idő, Kanada második legjobb ifjúsági sakkozója lett, nagymester, és volt olyan, hogy a bajnok helyett neki kellett az ifjúsági világbajnokságra menni. Így volt egyszer Argentínában, másodszor Porto Rico -ban.

Nemzetközi, főleg észak amerikai túrákra is jártunk vele. A legnagyobb, a New York Open, mindig húsvétkor van. A Madison Square Garden-hez közel levő óriási hotelben, (a Macy Áruház mellett), ahol ilyenkor a résztvevőknek kedvezményes a szobaár. A hotel számos termeiben, ezrével látod a sakkozókat, gyerekektől aggastyánokig. Érdekes látvány. Még hogy itt a sakk nem népszerű!!! A fő díjak elég magasak, több ezer dollár volt már ekkor is. Jó pár húsvétot itt töltöttünk, nagyobbik fiam sakkozott, feleségemmel és a kisebbikkel mi a várost néztük.

Egy idő után fiam annyit kezdett utazni, hogy nem tudtunk vele menni. Mindketten dolgoztunk. Első útja New Yorkba vezetett. Már Ottawában laktunk, így vonattal ment Montrealon keresztül. New Yorkban a sakkverseny-hotelben egy szobában aludt más fiatalokkal. Emlékszem nagyon izgultunk. Talán túl fiatal egyedüli utazásra? Mondtuk neki, az állomásról, a Pennsylvania Station -tól, csak egy rövid séta a hotelig…hívjon fel minket, érkezése után. Meg is tette. Jött a telefon, kérdeztük: „Milyen New York? Hogy érzed magadat?” Ma is emlékszem válaszára: „Dad - mondta…it is awsome!” (Apu, lenyűgöző).

Ez a fiam jóval később egyetemi diplomája után, kémia doktorátust akart. Professzora tanácsára, aki amerikai volt, a legjobb amerikai egyetemekre jelentkezett és ösztöndíjat kérvényezett. Ugyan egész életében kitűnő tanuló volt, ez ilyen helyekre jelentkezéskor, alapállás. De az hogy kanadai ifjúsági sakkbajnok volt, és Kanadát több nemzetközi bajnokságon képviselte, döntő szerepet játszhatott abban, hogy több helyre fel is vették. Ha ilyen egyetemekre téged felvesznek, ingyen meghívnak, etetnek-itatnak csak azért, hogy elfogadjad. Egy szó mint száz, fiamnak megszaladt. A Cal Tech, Harvard és MIT között kellett választania!

New York, Pennsylvania Station balra:

Kisebbik fiam, bátyja akadémiai sikerét látván, lám bekerült az MIT-be (!), hamar rájött, hogy mégis érdemes tanulni. Mert addig kicsit lenézte azt, és bátyját könyvmolynak tekintette. Rákapcsolt, az ő jegyei nagyot javultak.

Sok idő telt el. Ez a fiam ma San Franciscóban él. Az utóbbi időben látom, szerelme a sakk iránt nem múlt el. A szabad idejében sakkot kezdett tanítani. Tanítványai ambiciózus szülők gyermekei, akik Harvard-ra, az MIT-re akarnak bejutni, de felnőttek is, akik csak szeretnek játszani. San Francisco az IT egyik amerikai bástyája, ahol okos embereknek nem kell azt titkolniuk.

50 dollár egy óra. Fiam mondta, annyi tanítványa lehetne, hogy munkáját is abbahagyhatná.

PS

Végül is egy videó, a jelen sakk világbajnok, a norvég Magnus Carlsen, 24 éves, és Polgár Judit, amint Dubai-ban játszanak,  a Blitz, (Villám) Világbajnokságon, 2014. június 20 - án.

https://www.youtube.com/watch?v=9iAa7WYi9OA&feature=youtu.be