Len, ami Leonard rövidítése, kollegám volt. Ugyan fiatalabb, jópár évvel előbb ment nyugdíjba mint én. Tartjuk a kapcsolatot, úgy évente egyszer találkozunk.
Amikor egyszer, kb. 15 éve felvetettem, hogy el kellene menni Spanyolországba és a Camino Santiago-t, (760 km, minimum négy hét) le kellene gyalogolni, Len egy percig sem gondolkozott, igennel válaszolt és nagyon lelkes lett. Hozzá kell tenni, Len addig, 55 éves koráig, sohasem utazott sehol, Kanadán kívül, talán átment az USA-ba egyszer kétszer, de az nem számít.
Első reggel a Camínon, Len előttem:
Kanadában, főleg a környéken, sokat mozog. Barátaival évente vadászni mennek, járnak horgászni, még télen is a jeges tavakra. Ezek a hobbik nagy ivászatokkal járnak. Imád kempingezni, hosszú autóutakra menni. Volt a Yukonban, még Északra is felhajtott. Van egy Harley motorja, néha elmegy motorbiciklis találkozókra. Van Honda terepjárója, talán hójárója is.
Első nap átkelés a Pireneusokon:
Len ős kanadai. Az ükapja ide vándorolt Ottawa környékére, Írországból. Korán házasodott, gimnáziumi kedvesét vette el. De házassága után pár évre elvált, állítólag az asszony megcsalta. Azóta, hosszú évekről beszélünk, egyedül él. Egyetlen leánya a feleségével maradt, és állítólag az ellene nevelte. Egy szó, mint száz, nem akar tartósabb új viszonyba kerülni nőkkel, úgy érzem tart attól, hogy újra fog csalódni.
Baszk falu, második reggel:
Len egy „hús és krumpli” típusú ember…itteni kifejezés, használatos azokra, akik nem szeretik a változatos ételeket, nem igen adnak a minőségre, sajnálnak arra pénzt kiadni. Kicsit aggódtam, mert a fentiek miatt Len sok mindenben az ellenlábasom. Én soha sem vadásztam, talán kétszer horgásztam életemben, imádok enni…és folytathatnám.
Borozás Ír vándorokkal, Len jobbra elől, én hátul, balra:
De hosszú utunk Spanyolországban sikeres lett. A titka ennek az volt, hogy egyikünk sem érezte a kényszerét annak, hogy a másikhoz kell alkalmazkodnia. Len kissé lassabban gyalogolt az elején, főleg hegyre fel. Plusz gyakran leült ut menti kocsmákba sörözni. Én meg mentem a magam sebességével, sörözni csak napi túra befejezése után kezdtem.
A nap kezdetén megbeszéltük meddig megyünk, és délutánonként az ottani turistaszállóban találkoztunk, de egyébként az utat gyakran külön jártuk.
Len (középen) és én (balra) egy jobb borozó/sörözőben egy svéd túrázó társaságában, félúton, Burgos városában:
A napi gyaloglás végén Len kedve szerint elment egy élelmiszer boltba ahol bevásárolt sült csirkét, és egy tucat olcsó konzerv sört és ezeket a turistaszálló kantinjában elfogyasztotta, a söröket más túrázókkal megosztotta.
Katolikus menhely, valahol Spanyolországban. Len, hátul balra:
Én pedig olyan túrázókkal, akik azt szerették, gyakran kikutattam a helyi legjobb éttermet vagy kocsmát, az ilyenek a spanyol falvakban és kis városokban, nem drágák. Az étlapot tanulmányoztuk, jó helyi söröket és borokat rendeltük. Ez is OK volt Lennel, nemegyszer csatlakozott, és csirkét rendelt. Ha együtt ettünk, nem noszogattam, hogy próbálja ki a kemencében sült kecskét, vagy a pacal pörköltet. Ugyan a vége fele néha belekóstolt, amiket ettem, és legnagyobb meglepetésemre egyes dolog, például a galíciai főtt polip, ottani ínyencség, ízlett neki.
Len és én úton:
Történt egy fárasztó nap végén, az út a hegyekben vezetett, hogy szállásnézőnél elfelejtettem a narancssárga hátizsákomat a szállás ajtajánál kint hagyni, ami megegyezett jelünk volt, hogy leálltam, és így Len tovább battyogott. Mint később kiderült egy 5 km-re levő másik faluban szállt meg. Nem lévén mobil telefonunk, csak körülményesen e-maileken keresztül tudtunk estéként kommunikálni és vagy 5 napon keresztül külön mentünk, amíg csak úgy véletlenül egy út menti kávézóban egymásba szaladtunk. Át is öleltem. Nagy kő esett le a szívemről….hiányzott.
Megérkeztünk a végcélba, Santiago Compostella, Galícia:
