elso

ujrakezdek

ujrakezdek

Firenzéről

1970. január 01. - littke

Szerelem volt első látásra. 1968-ban, piros (70 dolláros) magyar útlevéllel, autóstoppal érkeztem Pisából. Pisa szélén sokáig kellet várnom, míg nagy végre megállt egy teherautós, aki Firenzébe ment. Nem az autósztrádán, hanem egyenesen egy kis úton. Egyedül voltam, huszonéves, hátizsákommal. Meleg augusztusi késő délután volt. A sofőr alsóingben a hegyeken keresztül hajtott. Az út vége fele, egy magas ponton egyszerre rám nézett és lemutatott. „Vedi Firenze!” – mondta (Nézd, Firenze).


Ott lent a völgyben, mint egy repülőről, egy csoda várost láttam meg. A lemenő nyugati napfényben, megannyi ékszer, villogtak az ablakok. A nagy Dóm, a kígyózó Arnó folyó, annak hídjai, a hegyek körülötte, felejthetetlen látvány. Mintha Budapestet életedben először a Gellérthegy tetejéről pillantanád meg. Az olasz látta rajtam a hatást. Megállt. Kiszállhattam, hogy a látványt élvezzem. Lekígyóztunk a szerpentin úton, át a Piazzale Michelangelo szobra mellett. Nem sokkal ezután a folyónál kiszálltam.

Firenze Dom, szenben, keresztelőkápolna balra, harangtorony jobbra.

Elmentem a diákszállásra. Kicsit kint volt a város másik oldalán, a szemközti hegyekre (Fiesole városka felé) kapaszkodó úton. Egy jómódú kertvárosban, egy nagy, elhanyagolt reneszánsz kastélyban. Körülötte ősfás park. Tele fiatalokkal, mint jómagam a világ minden tájáról. Busszal lehetett a városba menni.

Azóta többször is visszatértem ide. Tartozunk azzal, hogy a hozzánk közel levőeknek bemutassuk azt, amit mi szépnek tartunk. Nálam Firenze ide tartozik.

Ghiberi bronze ajtó, egy része

Kevés város hozhat fel annyi ismert nevet, vagy műkincset, (per ezer lakos), mint Firenze. A nevek közé tartozik Dante, Michelangelo, akit a Medici család pártfogolt, és aki itt alkotta Dávid szobrát. Petrarca, Boccaccio, Leonardo da Vinci, Brunelleschi, az utóbbi nevéhez az híres Dóm kupolájának konstruálása fűződik. Festők Fra Angelico, Botticelli és akkori neves politikusok (?), Savonarola és Machiavelli is itt éltek. Legyen most ennyi elég.

Palazzo Vecchio, Firenze

Ma 350 ezer lakossal Firenze mindig is fontos város volt. A 14. és 16. század között Európa egyik legfontosabbja. Nemcsak a reneszánsz szülőhelye, hanem az akkori Európa pénzügyi központja is volt. Mostani forintunk neve Firenzére vezethető vissza. A gazdagság eredménye: pazar templomok és paloták, jobbára épségben megmaradtak.

Nagy a különbség, ha ma látogatod, vs. amikor én 50 éve először itt jártam. Ma évente 10 millió turista látogat ide és a fő szezonban, nyáron, minden látnivaló előtt hosszú sor áll. Én annakidején csak úgy be tudtam sétálni a Dómba. Ma sor, jegy, tömeg fogad. Egypár helyre, pl. az Uffizi Múzeumba (évente 1.6 millió látogató) és talán manapság már máshova is, az interneten lehet jegyet venni. Így érdemes tervezni.

San Marco, dominikánus templom, Firenze

Az alábbiak egy útiterv három napra:

Első nap, elsőként a Dómot nézd meg, amit Santa Maria del Fiore-nek is hívnak. Mint sok hasonló korban épült templomnál, három épületről van szó. A gótikus katedrálist, 1296-ban kezdték építeni. De a kupola váratott magára. Végül is téglából épült, Brunelleschi terve és irányítása alapján, és csak 1436-ra lett kész. A kupola egyike a világon a legnagyobbaknak.

A harangtorony, és a keresztelő kápolna a másik két épület. Ha a tömeg miatt nem is tudsz magába a templomba bemenni, furakodj a keresztelőkápolna keleti (a dómmal szemben levő) ajtajához. Tekintsd meg, Ghiberti bronz mesterművét, amit a Paradicsom Kapujának hívnak. Mellesleg a keresztelő kápolna, Firenze legrégibb épülete. Dantét és a legtöbb Medicit itt keresztelték meg.

Santa Croce, ferences templom, Firenze

A Dóm térről kis séta a Palazzo Vecchio, az Öreg Palota, ami egy román (stílusú) erődítmény jó példája. Ma ez a városháza és nagyobb része egy múzeum. Mindez a látványos nagy téren (Piázza della Signoria) található, ahol Michelangelo Dávid szobrának a másolatát láthatod, több más híres szobor másolata mellett. Az eredeti Dávid az Accademia Múzeumban van, ahova bejutni sorállást jelent, vagy internetes jegy kell.

Medici kápolna, Michelangelo, Hajnal és Alkony

Csakhogy ne legyen hiányérzeted templomokból, ajánlanám a Basilica Santa Croce-t. Ide könnyebb bejutni és itt lehet Giotto freskóit ingyen csodálni. Ez a világ legnagyobb ferences temploma. A templom (gondolhattad volna) a hasonló nevű nagy Piazzán van. Maga a tér is gyönyörű. Le lehet ülni, a téren minden árban lehet kávézni és enni.

Ponte Vecchio, az Öreg Híd, Firenze

Még nem fejeztük be a templomokat. A harmadik neve San Lorenzo. Az ebben található a Medici kápolna, ahova sok Medicit temettek. Ezt nem szabad elmulasztani. A sírokon fekvő négy misztikus meztelen szobor, Michelangelo mesterműve. Nevük: Nap, Éjszaka, Hajnal, Alkony.

Uffizi, Firenze

Másnap menjél el az Uffizi Múzeumba. Ide vegyél jegyet az utazás előtt az interneten, mert másképpen brutálisan hosszú sort kell majd állnod. A jegy pontosan mondja, milyen órában léphetsz be. Az Uffizi, Irodákat jelent. Az U alakú épületet 1581-ben adták át a Medici család megbízásából, mint magisztrátust. Az építész Giorgio Vasari (szintén festő) volt. Az utolsó Medici leszármazott 1765-ben nyilvános múzeummá változtatta, a család képeit és szobrait bemutatandó. Ma Európa egyik leghíresebb múzeuma. Én nagyon szeretem. Gazdag és aránylag nem túl nagy reneszánsz gyűjtemény, 2-3 óra alatt kényelmesen megtekinthető. Csodáld a nagyszámú Botticelli képet, és festményeket a legjobbaktól, köztük Tícián, Leonardo, Michelangelo, Rafael és Caravaggio.

Boticelli, Vénusz, Uffizi

Az Uffizihez közel van Firenze híres hídja, a Ponté Vecchio, (Öreg Híd). Mivel az Arnó folyó itt a legkeskenyebb, már a rómaiak alatt is volt itt egy híd. Középkorban szokás szerint a híd minkét oldalára emeletes házakat építettek. Eredetileg a földszinten hentesboltok voltak, de manapság az épületek nagy része ékszerbolt. A hídon turisták tömege.

A híd másik végén, a folyó túloldalán, Firenzének egy a turistákkal kevésbé elárasztott negyedével lehet megismerkedni, amit Oltrarno-nak hívnak. Csak barangoljál, ne félj eltévedni, kis tereken leülni, pihenni és a helybélieket figyelni.

Fra Angelica, festmény

Még sok látnivaló maradt a harmadik napra. A San Marco dominikánus templom és kolostorra gondolok. Az utóbbi ma egy múzeum. A kolostorban Fra Angelico barát élt és ma festményei láthatóak. Savonarola, a híres prédikátor szerzetes is időt töltött itt. A San Marco után vagy az Accademia Múzeumot, vagy a Pitti Palotát és annak kertjét ajánlanám az utolsó napra.

Avagy mindez helyett az utolsó napon látogass el a helyérdekű vonattal a közeli kis toszkán városkák egyikébe, Pistoia-ba vagy eggyel tovább, Lucca-ba.

Pistoia, Dóm

Beszámolóm nem lenne teljes egy tipikus firenzei étel leírása nélkül. Több ilyen van, de én azt az egyszerű és olcsó ételt választom, amit első látogatásom alatt ismertem meg. Lampredotto-nak hívják. Ez nem más, mint egy pacal szendvics. A pacalt a tereken árulják, kondérokból. Vízben, paradicsommal, hagymával és zellerrel főzték. Fillérekbe kerül és egy félbevágott zsemlébe tömik.

Lamprodetto szendvics

PS

Az alábbi három videó, közül az első egy 4 perces turista videó, angolul, a firenzei Nagycsarnokról:


A második egy 24 perces turista videó, angolul, Firenzéről.


A harmadik egy órás National Geographic és Nova (American Public TV) dokumentumfilm, megint angolul. Ez a firenzei dóm építés technikáját próbálja megmagyarázni. A kupola építéséről, a világon a téglából épült kupolák között a legnagyobb, nem maradtak tervek, és annak titkát Brunelleschi magával a sírba vitte.


A bejegyzés trackback címe:

https://fressstart.blog.hu/api/trackback/id/tr588269766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

60145 1970.01.01. 01:00:00

Ha volna bakancslistám, rajta lenne. A képek kedvet csináltak!

Virág elvtárs s.k. 1970.01.01. 01:00:00

1. Bakancslista? Az egy jó film! Firenze valóban elragadó! *****.....a pacalos szenyóra viszont rácsudálkoztam, azt hittem csak mi meg a lengyelek esszük inségünkben a pacalt.....

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 1. Atlasz 2014. 09. 08. 10:23 Nézd meg a videókat is! re 2. Virág elvtárs s.k. (látogató) 2014. 09. 08. 10:28 + Pacal "csak" magyar és lengyel??? Hah. Francia: Trip a la Caen, Olasz, a bemutatotton kívül Tripa Toscana, Spanyol, Mexikói, és sorolhatnám....

11677 1970.01.01. 01:00:00

Kedves Little! Bár a Tőled megszokottan csináltál kedvet nekem Firenzéhez, azt hiszem, már csak másoknak fogom ajánlani az ottani turistáskodást...

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 4. lord 2014. 09. 08. 10:36 +

301782 1970.01.01. 01:00:00

Hű, de szeretem a pacalt :) Ezt a szendós változatot nem ismertem eddig. Firenze tipikusan az a hely, ahová visszakívánkozik az ember. Ahogy írtad :) +++

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 6. Valika 2014. 09. 08. 12:39 igen.

338311 1970.01.01. 01:00:00

Firenzéig nem jutottam el, talán már nem is fogok, de hírét ismerem és itt vannak a videók és dokumentum filmek. Az olasz tájak látványosak, sokszor olvasni a lendületet amivel karban tartják, vagy léhaságot, hogy elhanyagolják. Velencében és a környékén áttam mindegyiket.

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 8. BundiB 2014. 09. 08. 14:41 Viva Italia!

178873 1970.01.01. 01:00:00

Már egyszer írtam, hogy halálközeli élményem volt, amikor egy firenzei ismerősöm felvitt a domb tetején álló Dávidhoz, hogy onnan is lássam a várost, és útközben részletesen elmagyarázta, a KRESZ csak a gyengéknek való. Aztán, amikor megérkeztünk és elénk tárult a panoráma, igazi olaszos temperamentummal mutatta, miközben ellentmondást nem tűrően közölte velem: La piu bella citta del mondo!

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 10. solide 2014. 09. 08. 16:50 Hát szépnek szép.

338273 1970.01.01. 01:00:00

Eddig azt hittem, hogy a pacal a "vilaghiru magyar konyha" remeke, diakkoromban fanyalodtam ra olykor, utoljara a Sorszanatorium"-ban a koruton, kozel a Wesselenyi utcahoz. Meg most is moccan a gyomrom ha ragondolok. Firenzeben legalabb izesitik, fuszerezik, kipofozzak, kulturaljak a kulturalhatatlant. De 1950-ben a Koruton? Kulturalni? Talan meg most sem.

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 12. csazi30 2014. 09. 08. 20:18 Helló, Ne ítélj a 50-es évek magyar pacalja után. Azt én sem kedveltem. De ma már a magyarok is jó pacalpörköltet készítenek, és persze a francia és olasz pacal ételek nagyon jók. Én ha pacal van az étlapon, azt rendelek. Megszerettem.

338311 1970.01.01. 01:00:00

Valamit még a pacalról... A házkapu nyílott, késő este volt, hallottam, hogy a tulaj megérkezett, éppen a lépcsőház korlátjára könyököltem, lenéztem a földszintre. Felnézett, én meg le rá, majd hirtelen felkiabált. – Mi ez a rettenetesen büdös ebben a házban? Mondja vitéz úr – mindig így szólított –, mi a bánatos szakramentumot főzz maga itt, sz…? Mert ennek olyan a szaga! Közben elindult felfelé. – Sajnos ezt már többen is mondták.., de a szakaszvezető úr jóváhagyta, hogy ebből lehet még jó vacsorát főzni, mert ez pacal. Szerinte ebből mindenképpen ennivaló lesz, ezt nem lehet elrontani, csak türelem kell hozzá. Prüszkölt, hogy milyen választ kapott, arról beszélt, hogy minden fordulóban egyre büdösebb volt, ahogy feljebb jött. A fiúk már kint voltak minden emeletem, némelyik nevetgélt. Az öreg tombolt. – Mondja, mit ettek maguk Magyarországon, normális emberek maguk? Zoli csak most bújt elő a szobából, és morgott rám, hogy őt miért avattam bele. Az öreg felért, bejött a konyhába, levette a fedőt, belenézett a fazékba. Szemét az égre emelte, undorodva elfordult, és csak annyit mondott, hogy azt hittem, hogy kulturált nép vagyunk. Jóval éjfél után lett kész, amit már nehéz volt ételnek nevezni, ha jól emlékszem talán csak hárman ettünk belőle, és csak egyszer. Fúrta a kíváncsiság az oldalam, mert voltunk mi már a piacon egy párszor, és én sehol sem láttam pacalt árulni. Így a következő szombaton bejártuk az egész piac környékét, míg el nem értünk egy kis sarki üzlethez, ami kívül esett a piacon, s ahol valóban volt egy felirat az ablakba, hogy a pacalnak hat Schilling kilója. Már messziről láttam, feltűnt, hogy milyen olcsó. Ahogy odaértünk felnézek az üzlet feletti cégtáblára, a tulaj az ajtóban állt, karjait a mellén összefonta. A nevetnék kerülgetett. Érdeklődtem a pacal iránt - Zoli kérdezte is, hogy milyen üzlet ez -, közben a tulaj válaszolt, hogy ő itt kutyaeleséget árul, a pacal nincs kifőzve, ez a hátsó gyomra a marhának és ez nem az a minőség, amit emberek fogyasztanak. Ránéztem Zolira, kitört belőlem a röhej, lefordítottam neki. Elfordult, azt hittem hányni fog, a fejét rázta. – Hát nem haltunk meg tőle. De barom is az ember, ha nem beszél egy idegen nyelvet. A lakótársunk még keresett is két Schillinget rajtunk minden kilón, amit itt megvett. – Azért viszont ezt a kölyköt otthon elkapom, emlegette egész úton hazáig.

320591 1970.01.01. 01:00:00

Little! Úgy látom sokaknak az első szerelem volt Itália. Nekem is. 1973-ban léptük át először életünkben a magyar határt a férjemmel. Hova vitt volna életünk első külföldi útja? Persze, hogy Velencébe! Nekünk már kék útlevelünk volt... mikor a hosszú vonatozás után kiléptünk a pályaudvarról, azt hittük álmodunk.. a forgatag, a színek, a víz, a gondolák, a Rialtó és persze az olasz zene.. Mi kell több két huszonéves embernek? A párom 23 volt akkor, én 22.... Ez a zene szólt, 40 évvel ezelőtt - itt Magyarországon is a fülbemászó olasz zenék kíséretében teltek e napjaink, nem is értem, ma miért nem hallunk olasz slágereket???? No, ez volt az a zene, a posztodat is ezzel a háttér zenével olvastam végig.. Fantasztikus volt így látni Firenzét - mert ott még nem jártam! https://www.youtube.com/watch?v=md6t8An26QI

320591 1970.01.01. 01:00:00

Nagyon jó írás ez, Little! Szédületesen jó minőségűek a képek is, tökéletes! Köszönet érte!

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 14. BundiB 2014. 09. 09. 11:46 + A pacal készítéséhez érteni kell. http://allrecipes.com/video/367/how-to-make-roman-style-tripe/detail.aspx re 15. és 16 Quick 2014. 09. 09. 12:01 Köszi a videót. Kár hogy itt is olasz slágereket ritkán hallani, nem megy más mint angol nyelvű ez/az. Nekem hiányzik valami más is. Olasz, francia, stb. Köszönöm a dicséretet is.

320591 1970.01.01. 01:00:00

Pacal ügyben lehet hozzám is fordulni! Eredendő szerénységem tiltja, hogy közhírré tegyem, de nektek megsúgom: az én pacalomat jegyzik a világban! :-))))) 1. Hogy ne legyen szaga, egy éjszakát enyhe ecetes vízben kell áztatni! 2. Jó sok hagyma, jó minőségű paprika, fokhagyma, egy kis malackörömmel megbolondítani, hozzá tenni egy kis borjúmirigyet... kb. 2 órán keresztül főzni... tört krumplival, fejes cukorsalátával.. ..egyszerűen pazar! (A műsodik mondatom vicc volt!)

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 18. Quick 2014. 09. 09. 12:46 ++++ Jutalom: https://www.youtube.com/watch?v=zRDVQT_MT-o

336586 1970.01.01. 01:00:00

Lehet, hogy összekevered a pizzát Pisával? Ez nem a magyar nyelv kérdése. Elképesztö. Oda a kultúra miatt megy az ember, éppen.

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 20. napos 2014. 09. 11. 9:09 Azt hittem magyarul Pizza. Kijavítottam.

Klári 1970.01.01. 01:00:00

Köszönöm! Szép emlékek, 56 évesen én is részese lehettem a csodának!

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 22. Klári (látogató) 2014. 09. 11. 15:33 üdv

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 24. rodosto1 2014. 09. 11. 17:47 Grazie

Klári 1970.01.01. 01:00:00

Annyira szépen leírtad, hogy többször is elolvastam. Ki is nyomtatom.

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 26. Klári (látogató) 2014. 09. 12. 13:50 Köszi a dicséretet.

338273 1970.01.01. 01:00:00

little. napos ide (is) Pisalt. Torultesd fel vele. Amugy gratula. Kepeid es osszekoto szoveged utan megtudtatad szerettetni a pacalt is. Vegul is Ms Qick szakertelem nem elhanyagolhato.

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 28. csazi30 2014. 09. 12. 20:11 Hello again
süti beállítások módosítása