Bevallom, mi, akik a műszaki szakmában dolgozunk, hátrányban érezzük magunkat, amikor laikusok körében a foglalkozásunkról beszélünk. A hites könyvvizsgálókkal együtt abba a csoportba tartozunk, akik munkája a kívülállók szerint nem túl érdekes. Ez lehet az oka annak, hogy borospohárral a kezünkben egy szomszédsági összejövetelen vagy a bár pultjánál, mi inkább másról csevegünk, hacsak nem egy kollegával állunk szemben.

Közgazdászok, ügyvédek, orvosok, tanárok, irodalmárok és költők, gyakran írnak szakmájukkal kapcsolatosan nagyon tanulságos és szórakoztató történeteket (a szórakoztatót nem csak a közgazdász jóslatokra értem), de mi műszakiak? Szóval láthatod a rizikót, amit magamra veszek, amikor most mégis kivételt teszek és egy volt és kedvenc projektemről röviden beszélek.

A Kanadai Haditengerészeti Tűzoltóképző Akadémia, írásom tárgya. 20 évvel ezelőtt bővült két új létesítménnyel, egyiket az Atlanti, a másokat a Csendes Óceán partján levő hadi kikötőjükbe építettük. Én a kezdettől az épületek átadásáig ezzel foglalkoztam, több mint öt éven keresztül.

 A Tűzoltó Képző Akadémia a Csendes Óceán mellett:

Tűz egy hajón, ha lehetséges ezt mondani, minden más tűznél veszélyesebb. Nincsen hova menekülni, nincsenek tűzoltók, akiket hívni lehetne. A hajó személyzete a tűzoltó. Mindegyiküket ki kell a tűz oltására képezni.

A tűzoltók trenírozása az utóbbi időkben nagy változáson ment keresztül. A régi világban, és sok helyen még ma is, e célból tüzet gyújtanak, és nosza, a tűzoltókat ráuszítják, oltsd el! Ennek hátrányai vannak. Többek között a folyamat megállíthatatlan, veszélyes, sokszor nem reális és persze légszennyeződéssel jár.

Okos emberek kitalálták, hogyha tűzálló szobákat, és azokba tűzálló berendezéseket konstruálunk, amikbe komputerrel vezérelt gázégőket rejtünk el, plusz olyan érzékelőket, amik jelzik, hogy mi az oltószer és mennyi ideig van az alkalmazva, akkor komputeren keresztül a láng intenzitása az oltás minőségének megfelelően manipulálható. Meghatározható, mit csinál a tanonc és jól e? El tudja oltani azt a hálószoba tüzet az előírt fél perc alatt vagy nem?

A gyakorló tűzoltónak a füsttel teli szobában először is fel kell ismernie milyen tűzről, van szó? Normál, elektromos vagy olaj alapú (pl. konyha tűz)? Ezt felismervén, a megfelelő oltószert kell alkalmaznia. Víz, homok, hab, stb. A tűz forrását, ha lehet, el kell zárnia. Miután a jó oltó anyagot választotta, a megfelelő módon a megfelelő ideig kell oltania, hogy teljesen kioltsa.

Mindezt az oktatók a tanító épület komputerén (az érzékelők révén) számon tartják, és a diákokkal megbeszélik a gyakorlat után. Ha minden rendben van, a tűzet a komputer lefojtja majd lezárja (gáz lángja másképpen elolthatatlan). Ha meg a tanonc nem megfelelően oltja a tűzet, a komputer azt újra éleszti.

A training két féle módon történhet. Automata mód az, amikor a tűzoltók egyedül harcolnak a tűzzel és utána megbeszélik, mi hogyan ment. A fél automata módban a tanár a tűzoltó tanoncok mellett áll és látja, ha valamit nem jól csinálnak. A tanár ilyenkor a tüzet a komputeren keresztül leállíthatja, és újra lejátszhatja, hogy bemutassa hol volt a hiba.

Egy szó, mint száz, a cégem feladata az volt, hogy két ilyen épületet létrehozzon.

Először is egypár már ilyen technikát alkalmazó létesítményt néztünk meg. Egyet az USA-ban, ami atomerőművekben keletkezhető tüzek eloltását tanítja. Egyet Németországban és kettőt Angliában. Ezek városi épület tüzek oltására voltak dedikálva. Majd legutoljára még egyet Norvégiában látogattam meg, Bergenhez közel, az egyetlen, amelyik speciálisan hajókon keletkező tüzek eloltásának gyakorlására volt építve. Olyan amilyen nekünk kellett.

Az ilyen épület egy „elvarázsolt kastély”. Sokféle színdarabot lehetett a „kastély”-ban lejátszani: konyha tűzet, legénység alvó teremébeni tűzet, gépház tűzet, stb. Megjegyzem, hogy propán a tűzhöz használt gáz, azért mert a propángáz lángja élethű, míg a földgáz lángja nem, mert az kék. Úgyszintén, mivel a propán füst mentesen ég, a valós hatás kedvéért füst generátorok is kellenek. Ezek szerves olajból ködöt képeznek, ami csak látszatra füst.

 A helikopter katasztrófa szimulátorja:

Elég az hozzá hogy elkészítettünk egy „Teljesítmény Követelmény” dokumentumot. Ebben leírtuk, amit akartunk. Hány és milyen speciális „égő” szobát (könyvtár, háló, konyha, villany elosztó, hajó gépháza, helikopter, stb.) kell a nyertes vállalkozónak átadnia és hány más normál szoba (tantermek, iroda, raktár stb.) kell nekünk. Leírtuk, hogyan fogjuk a nyertes vállalkozót kiválasztani, a tervezést és az építkezést ellenőrizni és a haladást engedélyezni. Mikor és hogyan fogunk fizetni. És így tovább.

Evvel a dokumentációval felfegyverezve árajánlatokat kértünk. Annak idején, az egész világon csak három cég volt képes ilyen berendezések szállítására. Ezeknek társulnia kellet helyi építkezőkkel és normál tervezőkkel, mert az épületben a speciális szobák mellet tantermek, irodák, stb. is kellettek.

 Az iskola az Atlanti Óceán mellett:

Sok klímában az égő szobák nem egy épület belsejébe lesznek telepítve, hanem a szabadba. Így egyszerűbb a tervezés, mert égéshez szükséges levegő kéznél van és az égéstermék eltávolítása egyszerű. De a hideg kanadai klíma megkövetelte, hogy a speciális szobákat is egy fűtött épületbe helyezzük. Ez azt jelentette, hogy az a tüzekhez szükséges nagymennyiségű levegőt ventilátorokkal, télen előre melegítve, kellett szolgáltatni, plusz, zárt térségről lévén szó, a robbanás elkerülésére az épületben speciális propángáz érzékelőket kellett elhelyezni. A égő szobákat gyakorlat előtt és gyakorlat után ventilátorokkal szellőzetni kellett, hasonlóan egy kazánhoz. Ha akárhol az épületben veszélyes propángáz koncentráció mutatkozik, riadó állapot lesz, és az egész épület általános szellőzésbe vált át.

Csupán egy szerencsétlenség makettját építettük a szabadban: a „lezuhant” helikopterét. Ezen élethűen hatalmas tüzet lehet reprodukálni, mert a valóságban is a kiömlött üzemanyag a helikoptert és a benne levőeket lángba borítja. Az oltás a tanoncok bátorságát igencsak igénybe veszi. A mentéshez Wagner muzsikáját illene játszani, és egy Brünhilda bábut a kabinba helyezni, de ez kimaradt a specifikációból.

 Tűzoltás egy lehuzuhant helikopter szimulátorjánál.

Valaki egy hőlégballonban repül, és egyszerre rájön, hogy elveszett. Alacsonyabbra száll, meglát valakit. Még alacsonyabbra ereszkedik és lekiabál: „Bocsánat tud segíteni? Megígértem egy barátomnak, hogy találkozom vele egy fél óra múlva, de nem tudom, hol vagyok?” Lent a férfi így válaszol: „Igen tudok. Egy hőlégballonban van, kb. 10 méterre a föld fölött lebeg. Mellesleg a 40 és 41 északi szélességi és az 59 és 60 nyugati hosszúság kör között.

„Ön biztos, hogy egy mérnök” – válaszolta a ballonos.

„Így igaz, de honnan tudta?”

„Nos – mondta a ballonos – mindaz, amit mondott szigorúan mondva igaz, de az információja semmire sem jó és tény az, hogy még mindig el vagyok veszve.”

„A lenti ember így válaszol: „Ön kell, hogy egy menedzser legyen”.

„Így igaz, - mondta a ballonos – de honnan tudta?”

„Nos – így a lenti - nem tudja hol van és hova megy, egy ígéretet tett amit nem képes betartani, és tőlem várja a problémája megoldását. Ugyan abban a helyzetben van, mint azelőtt hogy találkoztunk, de most valahogy mindez az én hibám.”

PS

Az angolt gyakorolni akaróaknak itt a vicc angolul:

A Man in a Balloon

A man in a hot air balloon realized he was lost. He reduced altitude and spotted a man below. He descended a bit more and shouted,

"Excuse me, can you help me? I promised a friend I would meet him an hour ago, but I don't know where I am."

The man below replied, "You are in a hot air balloon hovering approximately 30 feet above the ground. You are between 40 and 41 degrees north latitude and between 59 and 60 degrees west longitude."

"You must be an engineer," said the balloonist.

"I am," replied the man, "How did you know?"

"Well," answered the balloonist, "everything you told me is technically correct, but I have no idea what to make of your information, and the fact is I am still lost. Frankly, you've not been much help so far."

The man below responded, "You must be a manager."

"I am," replied the balloonist, "but how did you know."

"Well," said the man, "you don't know where you are or where you are going. You have risen to where you are due to a large quantity of hot air. You made a promise that you have no idea how to keep, and you expect me to solve your problem. The fact is, you are in exactly the same position you were in before we met, but now, somehow, it's my fault."

Volt egy idő, nem is olyan régen, amikor munkám révén sokat utaztam. Egy építész/gépész/elektromos tervező irodának dolgoztam.

 Ez egy "nagyobb" gép Attawapiskat-ba érkezvén:

Feladatom volt a már megtervezett és épülőfélben levő projektek dajkázása, majd azok üzembe helyezése. Minden projekten általában kéthetente vannak magas fokú értekezletek, ahol a tulaj (vagy annak képviselője), a vállalkozó embere (aki az építkezésért felelős) és a tervező (a mi cégünk) képviselője van jelen.

A találkozó előtt illett az építkezést végig járnom és megbeszéltük a problémákat. Magának az értekezletnek a menete sablon, a felek végigmennek a legutóbbi találkozó jegyzőkönyvének pontjain. Ki mit intézett azok közül, ami rá volt bízva? Ez után jön a „new business” azaz újabb ügyek és problémák. Néha vannak meghívott vendégek, például a tűzoltóságtól, a várostól, gyártóktól, stb.

 A befagyott tavakot létesített téli út:

Elég stresszes, nem kell mondanom, hogy mindenkinek, megvan a saját érdeke: a tulaj nem akar többlet költséget és a befejezést határidőre akarja, a vállalkozó minél több extra munkát akar, amiért külön számlázna. Ez-az szerinte nem volt mutatva (vagy nem jól volt mutatva) a terveinken, nekem meg azt kellett bebizonyítanom, ha lehet, hogy igenis jól/tisztán volt minden mutatva a rajzokon és a dokumentációban. Előfordult azonban, hogy mi hibáztunk. Ha ez az eset fontos, hogy nem vádold magadat….az ilyesmi előfordul.

Ugyan munkánk jó része Torontóban zajlott le, ott ahol laktam, egypár vállalkozásunk vidéken volt, sokszor nagyon messze. Ide jobb esetben autóval, de legtöbbször repülővel kellett menni. Így eljutottam Kanada sok sarkába és sokszor az US-ba is. Volt idő, amikor minden 2 héten kellett repülnöm. Ezek az utak fárasztóak, néha van időkülönbség is. Kanada nagy ország. Átlagosan két éjszakát kellett a helyszínen tölteni, beindításkor többet.

A rutinhoz hozzá tartozott, hogy érkezésem után beköszöntsek a tulajhoz, és meghívjam a megbízottját ebédre/vacsorára, dolgokat megbeszélendő és az üzleti kapcsolatot ápolandó. A számlát a cégem fizette.

Attawapiskat llátképe a levegőből:

Meglepődnél hányan akartak olyan helyekre menni, ahova én nemigen járok, például sztriptíz bárokba. Igen, ezek ebédidőben is nyitva vannak. Sok embernek ez a fajta szórakozás tetszik. Sok kliens szeretett inni is. Mondanom se kell, hogy a koszt ilyen helyeken pocsék. Mivel a kliens választ, még ha étterembe is akart menni, kis helyeken mindig ugyanazon bejzlibe kellett menni, más nem igen volt, és azt a kosztot enni. Kanada nem Európa, vidéken az éttermi étkezés - tisztelet a kivételnek - csapnivaló.

Ha rajtam múlott, vagy ha nem kellet a klienst szórakoztatni, egy, már előre lekutatott jó helyen ettem. Ha volt olyan. A szabadidőmben pedig (bérelt) kocsival bejártam a látnivalókat és a város szép részét.

 A korház:

Befejezésül, egy egzotikusabb út leírása, képekkel, ízelítőül:

Az Attawapiskat kórházat mi terveztük és üzembe kellett tenni. Ez a hely egy indián rezerváció, a Hudson Bay (Öböl) mellett, légvonalban kb. 1500 kilométerre Torontótól. Vagy 2000 indián él itt, az Attawapiskat törzs egy része. A világ végén van. Út ide nincsen. Jobban mondva a hosszú télen, amikor a víz és a mocsarak megfagynak, csinálnak ideiglenes utat a jégen. Nagyobb dolgokat ilyenkor szállítanak.

Először egy Észak Ontario kisvárosba, Timmings-be repülsz. Emlékszem a repülőtér ősszel tele volt turistákkal, amerikai vadliba vadászokkal. Rendesen be voltak öltözve terepszínekbe. Innen őket privát géppel repítik ide-oda a vadonba, ahol „dug- out” (leshelyek) vannak. Tele itallal és a férfiember vadászhat, piálhat.

 Egy indián kajiba:

Nekem egy kis kb. 10 személyes gépre kellett átszállni, és vagy egy órát még északabbra repülni. A táj lent lapos, számtalan tó és mocsár alattad, majd egy füves rétre szállsz le, akkoriban még beton sem volt. Innen bevisznek a településre.

Itt az indiánok kis Honda terepjárókon furikáznak. Fogalmam sincs mit csinálnak, mert ugye régen vadásztak és halásztak, de manapság ez nem muszáj. Van bolt, minden jó drága, és a kormánytól kapnak valami pénzt. Étterem nincsen, alkoholt, sört, nem árulnak. Mint látogató a munkásszálláson alszol és eszel.

 A falu házai:

A kis korház vagy 10 millió dollárba került a megye (Ontario) adófizetőinek. Volt vagy 30 ágy, röntgen, nőgyógyászat, stb. Csak éppen orvost (szakorvost felejtsd el) nem lehetett szerezni. Mert senki sem akar ide jönni, élni. Erről a megye elfelejtkezett. A korház az uralmon levő párt választási ígérete volt. Az orvosok a 700 km-re levő kisvárosból repültek fel, hetente egyszer. De még műszaki embereket sem lehetett szerezni, a helybéliek pedig nem eléggé iskolázottak. A berendezéseket (kazán, stb.) az idősebb apáca ápolónők kezelték, akik itt a főnővérek voltak és a „mindenesek”.

A munkásszállás:

Ezek az apácák, egy kihaló fajta, csak ketten voltak. A többi ápolónőt európai „nővérvásárokon” szerződtették, ahol fiatal ápolónőket próbálnak jó pénzért két éves szerződésre ilyen helyekre elcsábítani. Mondták sok a fiatal ápolónők közül félidőben otthagyja őket, mert halálra unják magukat. Az ilyen helyen abszolút semmi szórakozás vagy társaság számukra nem létezik.

Mondják neked, ha ott vagy, ne igen kódorogj el a településtől helybeli vezető nélkül. Mert ha igen, könnyen eltévedsz, és vissza nem találsz. A táj monoton, fák sincsenek, nincsen templomtorony, útjelzés…. semmi. Ha elvesztél magadra maradsz, meg is halhatsz egy idő múlva. 

Messze mentünk. A repülőgépünk éjfél után 15 perccel indult. Fiamnál voltunk karácsonyra, San Franciscóban. Európai szokás szerint 24.-én este ünnepeltünk. Az itteniek a karácsonyt 25.-én ünneplik. Mi azonban 25-én este 10-kor beültünk fiam kocsijába, kivitt a repülőtérre. Irányunk a nyár, Chile. Az út 16 óra a levegőben, két részletben, 5 óra időeltolódás, egyszóval Santiago Chile igen messze van.

Fiam százzal hajtott a magasított sztrádán. Karácsony napján ebben az időben kevesen voltak az úton, 20 perc alatt ki is értünk, elbúcsúztunk.

A nagy repülőtér aránylag üres volt, ilyenkor kevesebben utaznak, a jegyek ára ezért állítólag olcsóbb. Kerestük hol van a bejelentkezés, egy panamai repülőtársasággal utaztunk: Copa Airlines. Panamába reggel fogunk érkezni, ott egy másik gépre kell majd átszállnunk, (ugyanaz a légitársaság), míg azzal, estére megérkezünk úti célunkba, Chilébe. Panama City félúton van, és kb. 8-8 óra repülésről beszélünk.

A légitársaság alkalmazottai még nem voltak az ablak mögött, túl korán volt. Kis sor kezdett gyülekezni. Néztem az arcokat, többségük dél amerikai származású, itt dolgozó emberek voltak. Családok nagy bőröndökkel, sokjuk érthetően nyűgös gyerekekkel. A panamai repülőtér egy nagy elágazó pont, a Copa légitársaság Panamából Dél Amerika sok pontját eléri.

El is beszélgettem az egyik férfival. Peruból származott. Büszkén mondta, hogy már nyugalomban van. „Biztonsági” munkában dolgozott – adta tudatomra – itt San Franciscóban. Mostanában a házát bérbe adja és hosszabb időre évente egyszer haza látogat Peruba. Dicsérte az USA-t, de szíve a hosszú itt tartózkodás ellenére megmaradt peruinak.

Mondtam neki Peruban még nem jártunk, de szeretnénk elmenni. A Machu Pichu-t megnézni és a híres perui konyhát ott helyben megízlelni. Láttam ezzel beloptam magamat a szívébe. Büszke volt. A sok perui séfre, akik országát az inyencek között a nagyvilágban ismertté tették. Mondta Peruba ősszel érdemes menni, most esős. Az nem jó a Machu Pichu látogatására.

Kérdeztem miért utaznak ilyen óriási bőröndökkel? Ajándékokat visznek – válaszolta - dolgokat, amiket Peruban nem lehet kapni. Kérdeztem mit nem lehet Peruban kapni? Válasza meglepett: Lindt csokoládét és antisztatikus szárítógép papírt! Nem éppen életszükséglet.

Na, kinyitott a pult, elsők között bejelentkeztünk. Itt a jegyeden kívül megnézik az útleveledet is és betáplálják a komputerbe.

Most irány az ellenőrzés. Észak Amerikában nem kell útlevél vagy vámvizsgálaton kifelé menőben átmenni. Nincsen pecsételés. Minek is az? Csak jól megnéznek nincsen e rajtad és poggyászodban robbanószer vagy fegyver.

Ezután mehetsz, ahova a jegyed szól…..őket nem érdekli hova.

Talán politikailag nem korrekt arról írni, hogy egyes etnikai és vallási csoportok képesek lényegesen többre vinni, mint az átlag amerikai.

Az Indiából származók majdnem dupláját keresik (évi 90 ezer dollár vs. évi 50 ezer). Az iráni, libanoni és kínai származásúak ugyancsak. A mormon vallásúak aránytalanul többen vannak vezető állásban.

A zsidók az ország lakosságának 2 %-át teszik, ám a legfelsőbb bíróság tagjainak egyharmadát, úgyszintén egyharmadát a Nobel-díjasoknak. Ezt nem szabad úgy értelmezni, hogy ezek a csoportok „jobbak” mint mások, de nem lehet nem észrevenni.

Egyszerű lenne az a magyarázat, hogy ezek az eredmények pusztán az osztályban/csoportban meglevő előny megtestesülései, azaz a tehetős középosztályú szülők átadják gyermekeiknek az előnyös élet titkát, avagy a szülők, akik ezekből az országokból emigráltak ide, magas végzettségűek. Ez csak a kép egy kis részét magyarázza. Több mint fele az indiai és kínai emigránsoknak nem iskolázott és szegény.

Mégis a Russel Sage Alapítvány 2013-ban kimutatta, hogy az Ázsiából származóak jóval ambiciózusabbak, akármilyen családból származnak. New York City városának elit gimnáziumai, mint a Stuyvesant és a Bronx Science, amelyek az Ivy League egyetemek fő utánpótlás forrásai, a következő arányban ajánlották tanulóikat, csupán a felvételi vizsgák eredményeire támaszkodván: 9 fekete, 24 hispán, 177 fehér és 620 ázsiai. Az ázsiai gyerek szülei sok esetben tányérmosogatók és hasonló rosszul fizetett állásúak.

Mindez a rasszizmus vádját vonná maga után, de az az igazság, hogy a tények ezt meghazudtolják. Egyes színes emigráns csoportok, pl. a Jamaikaiak nagyon jól tanulnak, de kiemelkedően a Nigériából származóak, akik kevesebben vannak mint a népesség 1 %-a, mégis a Harvard Business School diákjai között a feketék negyedét képviselik.

A Kubából származóak, akik üres kézzel érkeztek Miamiba, egy generáció alatt odáig jutottak, hogy 2013-ban kétszer annyira voltak esélyesek évi 50 ezer dollár feletti jövedelmet biztosítani maguknak, mint a nem hispán származásúak.

Igen fontos azt is látni, hogy ezeknek a csoportoknak a sikere idővel változik. A kezdeti siker pár generáció után elmúlik, pl. a harmadik generációs ázsiaiak már nem különbek, mint az átlag fehér.

A helyzet az, hogy ha megvizsgáljuk, a különböző sikeres csoportokban három közös tulajdonság található:

1/ Felsőbbrendűségi érzés

2/ Látszólag a fenti ellentéte, bizonytalanság, és

3/ Fegyelem

Ugyan akármilyen csoport felkarolhatja ezt a három jellemvonást, a kutatás azt mutatja, egyesek ezt jobban teszik és eredményeként sikeresebbek.

Nehéz elképzelni olyanokat, akik felsőbb rendűnek érzik magukat, ugyanakkor bizonytalannak. De ez a kombináció vezet oda, hogy bizonyítani akarnak, és ez fegyelemmel kombinálva, azt jelenti, hogy képesek a jövőnek szentelni magukat, ami sikert eredményez.

Ironikus hogy ez a három szabály ellentmond a mai amerikai gondolkodásnak.

A felsőbbrendűséget megvetjük, a bizonytalanság érzését nem akarjuk gyermekeinknek tanítani/átadni. És mégis a sikeres csoportok családjaiban akarva/akaratlanul (és számunkra hihetetlenül) ezek az érzések ivódnak a gyerekekbe.

A mormonok azt hiszik, hogy ők Isten gyermekei, akik azért születtek, hogy megváltsák a világot, az irániak felsőbbrendűnek érzik magukat, míg számos zsidó gyerek azt hallja otthon, ők a kiválasztottak.

Az, hogy a bizonytalanság sikerhez vezethet, érthetetlen Amerikában. Itt ilyen érzéssel terápiára küldenek. És, hogy vannak családok, ahol ezt az érzést bátorítják, az hihetetlennek hangzik. Mégis, amikor a szociológus Rumbaut 500 emigráns gyerekét tanulmányozta, azt találta, hogy a gyerekek bizonyítani akarnak, mert úgy érzik, ezzel tartoznak szüleik szenvedéséért. Egy másik tanulmány, amely kínai emigránsok gyerekeivel foglalkozott, kimutatta, hogy a szülők elvárása hihetetlenül magas. Eredményeként a gyerekek tanulmányaik sikerét családjuk becsületét érintő kérdésnek tekintették.

Ezzel ellentétben az amerikai családoknál a társadalmi kapcsolatteremtési képesség és a magabiztosság fejlesztése az, ami fontos.

Emigránsnak lenni eleve bizonytalansággal jár. Ezért közös a hitvallásuk: „Vagyonodat és házadat elvehetik, de a tudásodat nem”.

A kubaiak érkezésükkor „kutyákat és kubaiakat nem látunk szívesen” táblákkal találkoztak.  A mormon vallásúaknak hallani kellett amint Mit Romney mormon vallású elnökjelölt jólfésült fiait a média gyakran „ijesztőnek” írta le.

Végső soron a fegyelmezettség direkt ellentéte a mai „élj a percnek” kultúrának. Ezekben a sikeres csoportokban nem a jelennek élsz. Ellenkezőleg, fegyelmet tanítanak, azt, hogy a mai örömöket a jövő érdekében el kell halasztaniuk.

A három tulajdonságból csak egy nem elég. A felsőbbrendűség egyedül önteltséghez vezet, a bizonytalanság romboló és a fegyelmezettség egyedül aszkétizmussá válhat.

Mondanom sem kell, hogy a sikeres csoportok nem minden tagja fogja elérni a kellő kombinációt. De, ha mondjuk, négyen érik el tíz közül, szemben a nagy átlag egy a húsz közülijével, akkor az eredmény hamarosan jelentős lesz.

Persze a sikernek ára van. Több tanulmány kimutatta, hogy az ázsiai fiatalok között nagyobb a stressz-terhelés, és a nemzeti/vallásos hév könnyen intoleranciává válhat.

Ismerjük be, nem könnyű Amerikában egy kisebbséginek felsőbbrendűnek éreznie magát. Amerika mindent megtett azért, hogy ennek az ellenkezője történjen, főleg a színes kisebbség, és főképpen a feketék esetében. Nem mintha a feketék nem próbáltak volna ez ellen harcolni. De az ő történetük nagyon negatív. Rabszolgasággal kezdődik, tüntetésekkel folytatódik, és gengszterizmusba torkollik - mondta Diddy Comps, a rap énekes. Jóval nehezebb ilyen csoportokból sikeresként kitörni, nincsenek olyanok, akikre fel tudnának nézni a fiatalok. A család, a barátok nem segítenek. Ezen túl, ha egy csoport nem bízik a rendszerben, akkor nem fog igyekezni, mert nem hiszi, hogy képes sikeres lenni.

Ezek és hasonló érzések idővel mélyen beívódnak, amit a mélyszegénység és a kilátástalanság követ.

Azt sem lehet tagadni, hogy aki „szájában ezüstkanállal született”, azaz egy gazdag családban, az több lehetőséggel fog rendelkezni ahhoz, hogy sikeres legyen, mert az osztályok igyekszenek a gazdagságukat és a hatalmukat utódaiknak átadni.

A jó hír mindebben az, hogy nem egy varázs gén a siker titka, sem pedig az 5 ezer éves „tanulási kultúra”. A sikerre vezető erő mindenki számára elérhető.

Ezek a hajtóerők átvehetők. Ugyan nem könnyű, és nem mindenki fog erre vállalkozni. A siker a kitartáson alapul.

Jó példa erre (a 4 éve kinevezett) legfelsőbb bíró, Sonia Sotomayor esete. Szegény portórícói családból származik. Apja alkoholista, ő maga korán cukorbajjal küszködött és csak közepes tanuló volt. De ötödik elemiben valami rendkívüli történt vele. Önmagától odament a legjobban tanuló leányhoz és megkérdezte hogyan kell tanulni? Nemsokára a legjobb jegyeket szerezte és érettségi után megkérvényezte, majd bekerült Princeton egyetemre.

A lényeg nem az, hogy „látod, mindenki sikeres lehet Amerikában”, hanem az hogy mennyire különlegesnek kell lenned, hogy környezetedből ki tudjál törni.

Gyerekkorban, a kutatások szerint a kitartás és a motiváció könnyen tanítható. A Nobel díjas közgazdász James J. Heckmann kimutatta, hogy a szegény gyerekek korai oktatásába fektetett pénz, kezdve az óvodával, a legjobban költött segély.

Maga az Egyesült Államok jó példája annak, aki a „hármas csomag”-gal született. Különlegesnek tekinti magát, bizonyítani akart az arisztokratikus Európának és a puritán örökség fegyelmet prédikált.

De lám a jólét és hatalom mindezt szétrágta. Mára csak a felsőbbrendűségünk maradt, ami jelen feljogosultságunkat és azonnali kielégülni vágyásunkat eredményezi.

Így aztán, az elvesztett háborúk és Kína emelkedését látván megint elbizonytalankodtunk.

Azok, akik Amerika hanyatlásáról beszélnek, egy dologról elfelejtkeznek: Amerika akkor a legjobb, amikor egy nehézség ellen küzd és akkor magát (a világon) bizonyítani tudja.

Szeretjük vagy sem, ez az idő újra beköszöntött.

PS

A fenti írás egy a New York Times-ban pár éve megjelent cikkre alapult. Nem fordítás, mert az túl hosszú lenne, hanem a cikk összefoglalója. A cikk szerzői Amy Chua és Jed Rubenfeld, oktatók a Yale Egyetem jogi karán.

Az eredeti cikk itt található:

https://www.nytimes.com/2014/01/26/opinion/sunday/what-drives-success.html?_r=0

Az első nap

Nyolc óra, míg Torontóból Rómába érsz. Éjszaka repülsz, keletre, így lerövidül az éjszaka.

Roma, látkép a Borghese Parkból:

Virágvasárnap reggel volt, déli 11 óra. Az útlevélvizsgálat és a vám után jegyet vettünk a reptéri vonatra, minden félórában indul egy, ami bevitt a Termini pályaudvarhoz.

Itt vettünk egy egész hétre érvényes közlekedés bérletet és a 86-os busszal elmentünk a bérlakáshoz, amit az interneten egy hétre lefoglaltam. Egy nagyobb lakást béreltünk, mert Húsvétra fiam és felesége is át ugrott Londonból.

Találkoztunk a tulajjal, elmagyarázta a tudnivalókat. A lakás 10 percre volt a Borghese parktól, ami a római Margit Sziget. Egy jómódú negyedben, amit Parioli-nak hívnak. A Kanadai követség történetesen 5 perc séta volt. Egy csodálatos ingatlan, nagy kerttel, szép palazzo. A következő életemben nagykövet szeretnék lenni.

Canova: Paolina Borghese szobra. Villa Borghese:

Pontosan 39 éve volt annak, hogy Rómában jártunk. Tavasz volt. Roma számos utcáját narancsfák szegélyezik, és ezek pont tavasszal gyümölcsöt hoznak. Furcsa volt a kanadai télből érkezvén narancsokkal roskadozó fákat látni. A hőmérséklet napközben olyan 15 fok volt. Kanadában ilyen melegben, tavasszal, az emberek rövid ujjú ingben járnának, de itt az olaszok még mindig téliesen öltözködtek. Ez nekik még mindig hideg, és mint mondták éjjelre még 6 fokra is lemehet!

Séta a lakásunk közelében

Este 6-kor rendszerint egy sétára mentünk a lakásunkból. A séta vége fele elkerülhetetlen volt, hogy egy barátságos kávézóban vagy borozóban, a járda melletti asztalhoz le ne üljünk. „Due prosecci”-t rendeltünk, két pohár habzóbort. Ez az, amit a helybéliek csinálnak, mi csak utánoztuk őket. Ilyenkor szokás barátoddal, kedveseddel leülni és csevegni. Kis falatokat, mogyorót majszolni, ami az ital rendeléssel jön, automatikusan.

 Egyike a sok kis kávéháznak:

Ahogy sétálsz, látod a kis üzleteket. Ilyenkor az élelmiszer boltok voltak a legforgalmasabbak. Az itt lakók úgy tűnt a közeli boltokban vásárolnak és nem nagy mennyiségben. A tipikus élelmiszer boltban balra vannak a borok, és sörök, meg az ásványvíz, esetleg a kólák. Ezután jöttek a zöldségek. Ezek mind helybéliek és nem messze földről berepítettek. Tavasz volt, az articsóka és a spárga szezon. Úgyszintén a vérnarancs és eprek.

Az ezzel szemben levő polcon voltak a felvágottak és a halak. Ez volt az egyedüli hűtött polc, fagyasztót bevallom nem láttam. Előre elkészített és fagyasztott ételekre látszólag nem igen van igény. Jobb oldalon voltak a tejtermékek, kenyerek és végül is a tisztító szerek.

A kis üzlet fogalma nem csak az élelmiszerre terjed, de a divat üzletekre, a bútor üzletekre, és másra is. Ezek az üzletek, legalább is a környékünkön, nagyon ízlésesek voltak. A ruhák, cipők, bútorok, csillárok egyénieknek tűntek, ha összehasonlítom azzal, ami itt Kanadában kapható. Kanadában a legtöbb ember a mega üzletekben vásárol, mint például IKEA és Gap. Itt az olasz dizájn áradata meleg érzéssel töltött el.

 Koncertterem, Auditórium:

A koncert

Róma modern hangversenytermét Auditóriumnak hívják (vagy Parco della Musica). Az épület komplexusnak legalább három ága van. Három terem, 2800, 1200 és 700 embert befogadó képességgel. Van egy szabadtéri rész is. Helyileg a centrumtól távolabb épült, közel ahol az 1960-as Olimpia sok eseményét tartották. 2002-ben nyitották meg. Az építész a híres Renzo Piano. Kinézésre vita keltő, mint valami három óriás repülő csészealj, amik itt landoltak. Kívül és belül szépen vannak kidolgozva, tükör medencék, kis vízesések. Van persze hely eszegetni és prosecco-t inni és akkoriban volt egy jó lemezbolt is. A nagy hangversenyterem fa panelekkel van burkolva, nagyszerű az akusztikája. A mi jegyünk egy Csajkovszkij és Schumann koncertre szólt, a Római Szimfonikus Zenekar játszott. Érdekes, hogy olasz szokás szerint a tűzoltók bent ülnek a teremben, díszesen olasz módra kiöltözve.

 Turisták hosszú sora a Vatikáni Muzeum előtt:

A turista tömeg

Említettem 39 év szünete után látogattuk újra Rómát. Én úgy emlékeztem, hogy annak idején, még nyáron is, aránylag könnyen be tudtál jutni Róma múzeumaiba. A két legfontosabb látnivaló, a Vatikáni Múzeum és a Villa Borghese. Az utóbbi látogatásához ma már előzetes rezerválás kell. Az elsőhöz, a Vatikán Múzeumhoz, ajánlatos. Hacsak nem akarsz óránkon keresztül sorba állni. Még ahhoz is sorba kell állni, hogy a Szent Péter Bazilikába bekerülhessél. Nekünk egy órába tellett.

 Roma, Angyalvár:

Mindkét múzeumba volt foglalásunk. Mivel a villa Borghese közel volt, ide elsőként elsétáltunk. Előttünk egy orosz turistacsoport volt a pénztárnál, ahol a rezervációjukat készpénzben fizették. A vezető egy euro paksamétát nyomott a pénztáros kezébe. A pénztáros mindent komótosan megszámolt, tetejébe minden bankjegyet egy lámpán át megnézett. Fejét csóválva a felét vissza adta. Mondván azok hamisak, adjanak rendes pénzt. Na, volt fejek összedugása és a végén jó pénz váltott kezet.

Bramante Spirális Lépcsőház, Vatikáni Muzeum 

A Vatikán Múzeumba, ami az én véleményem szerint a világ legszebb múzeuma, volt rezervációnk, így simán bekerültünk. Amint bent vagy, látod a változást. A régi világban stikában csatlakozhattál egy angolul/németül beszélő csoporthoz és ingyen hallgathattad a vezető szavait. De ma már… rádió kapcsolatban van a csoport. A vezető halkan beszél, és rádión irányítja csoportját amint a múzeumon átrohannak, mert ugye a „Lásd Európát egy hét alatt” túrán még itt sem marad elegendő idő. Fickók bedekkerrel a kezükben, mint például jó magam, nagyon passé-k.

A Tevere folyó, Transtevere városrésznél: 

Kb. három órába tellett, míg át mentünk a kiállításokon. Nem először jártunk itt, de így is csodálatos volt. Igen, Laocoon még mindig birkózik az óriáskígyóval, és a festmények (Rafael) még mindig megvannak. És a folyosókon itt ott nyitva hagyott ablakokon keresztül még mindig rá tudsz pillantani a pápa csodás kertjére. Micsoda folyosók! Szóval csak kövesd a nyilat, ami mutatja az irányt a Sistine Kápolnához. Az a végén van.

És akkor egy kis ajtón, majd egy kis szobán keresztül ahol a biztonsági őrök mondják, ne beszéljél hangosan, ne egyél, tilos fényképezni, tilos leülni… belépsz…és kb. ezer ember között találod magadat. Mint egy nagy szardínia dobozban. Az emberek nyaka furcsa pozícióban, a plafont nézik… Michelangelo csodás freskóit. Ez az ember tömeg kissé lerontja az élvezetet, hívjál elitesnek. És persze hangosan beszélnek, fényképeznek, és az őrök képtelenek fegyelmet tartani. Amióta erre jártam a freskókat megtisztították. A látvány felejthetetlen.

PS

1/ Ajánlom ezt a három perces videót Rómáról, https://www.youtube.com/watch?v=1g7TrcIlpMk

és

2/ Az alábbi 10 perces videó Róma Transz Tevere negyedét mutatja be, angolul.

 https://www.youtube.com/watch?v=v75H2alRIW4

Kanada egy óriási ország. A második legnagyobb Oroszország után. Amikor Európából érkezel, a repülőgép hosszú ideig Labrador felett száll. Ha felhőtlen az idő, látsz számtalan tavat, végtelen erdőket, de semmi jelét emberi településnek vagy utaknak. Kis szorongás is elfoghat, a mi Balatonunk itt elveszne a sok között.

A véleményem szerint a Kanadát rendesen megismerni lehetetlenség. A déli, az USA-val határos része a legsűrűbben lakott, ugyan az Atlanti Óceán mentén is akadnak települések, beleértve a legutolsóként csatlakozott sziget tartományt, Újfundland-t is. Az utóbbi, Kanadának Európához legközelebb eső része. 1949-ig az Egyesül Királysághoz tartozott.

 Az észak vad és lakatlan. de nagyon szép:

Az ország jelentős része vadon. Ritkán lakott, mert ezeken a helyeken a fakitermelésen és a bányászaton kívül nem lehet másból megélni. Az eredeti indián népesség nomád életet élt, halászott és vadászott.

Új Foundland, Kanada legújabb megyéje:

A sarki vidékeken a talaj kissé mélyebben még nyáron is fagyott (permafrost). Itt az eszkimók élnek. NB, az „eszkimó” nem politikailag korrekt kifejezés, helyette Inúit, stb. népeket illik mondani.

Országút a semmibe:

Ezek a hatalmas, jobbára lakatlan részei Kanadának Szibériához hasonlóak, és ki meri azt mondani, hogy ismeri Szibériát?

A távoli helyekre ellátogatni, mint vakációs cél, komoly pénzekbe kerül. Persze érdekes, gyönyörű, vad tájakról beszélünk. Egy távoli településre kell repülni, ott egy vezetőt felfogadni, és komoly camping felszerelést kell bérelni az összes élelemmel és műholdas telefonnal. Sokszor még innen is, kis (általában hidroplán) repülővel, repítenek a kezdőponthoz, és egy megegyezett idő után, a túrád végén, felvesznek.

Névtelen tó, egy a milló közül:

A túra gyakran kenu/kajak használatát veszi igénybe. Néha egyes szakaszokon az alacsony a víz miatt, a kenudat cipelni kell (ezt "portage"-nak nevezik). És ezután vissza kell menni a cuccaidért, mert azokat is át kell vinni, mielőtt újra evezni tudsz. Nehéz fizikai munka.

Este a vadonban tábort kell felállítani, utána konzervekből (manapság inkább fagyasztva szárított dolgokból) főzni, mert éttermek csupán nagyon messze léteznek. Az élelmet egy zsákban egy fa elérhetetlen ágára fel kell húzni, hogy a mackók meg ne dézsmálják. A sátorodban nem szabad enni, mert a mackók meglátogathatnak éjszaka a szag után kutatván.

Máskor gyalogolsz, nehéz hátizsákkal. Nyáron nemegyszer éhes szúnyogok és legyek ezrei között. Ősszel a legjobb ilyen vadon túrát megtenni, mert a fagy a legyeket és szúnyogokat megöli. És vigyázni kell, nehogy medve kerüljön az utadba. Jobb, ha többed magaddal, zajosan mégy, mert késen kívül más fegyvert (vadász szezon és engedély kivételével) nem vihetsz.

Ez a tengeri oroszlán ennek a kis szigetnek az ura:

Mindent meg kell szervezni, mert sokszor több száz kilométerre vagy a civilizációtól. Egyszóval itt nem balatoni kempingezésről beszélünk, hanem valami olyasmiről, ami komoly gyakorlatot és felkészültséget igényel. És ha a reggelt egy kapucsínóval szereted kezdeni, hát ilyen úton nem fogod.

Mi a jutalom mindezért? Az igazi vadont látod. Madarak ezreit. A tengeren bálnákat, fókákat. Van rénszarvas, medve, róka, hatalmas hegyek, lakatlan völgyek, romlatlan kristálytiszta patakok, nevenincsen tavak. Egyedül érzed magadat, kicsinek és jelentéktelennek. Megismered a természetet.

Valahol a Yukon környékén. Itt egyedül lehetsz:

A legtöbb ember ilyen helyre nem megy. Városoktól nem messze is vannak szép tavak és tartományilag védett erdők. A kempingezés népszerű. Mint mindenhol sok kanadai megy egyhetes vakációkra, főleg télen Floridába, Disney országba, Las Vegasba. Na meg a Karib tengerre. Ezeken a helyeken nincsenek szúnyogok és medvék.

Családostul mi sem mentünk ilyen vad, távoli helyekre. Többe került volna, mint egy európai út. Helyette iskola szünetben elutaztunk a tenger partra, márciusban síelni ide oda, és néha közelebbi helyekre elmentünk kempingezni, ugyan az utóbbit a nejem nemigen kedvelte.

Nyugaton, a Csendes Oceán szigeteinél a levegő nagyon tiszta:

A munkám során azonban, főleg abban az időben, amikor a kanadai katonaság volt a kliensünk, alkalmam volt kissé távolabbra utazni, és kalandos utakon is részt venni. Ezeknek a túráknak (évente egy, általában szeptemberben) a célja az volt, hogy a kliensünk (a katonák) és mi, ezeken a fárasztó (általában egy hetes) kirándulásokon egymást jobban megismerjük. Így később, az elgondolás szerint, jobban fogunk majd együtt dolgozni.

Szarvasbika nem kedvel látogatókat:

Négy ilyen túrán vettem részt, ezeket fogom most röviden leírni. Általában 15 résztvevő volt, többsége férfiak, de mindig volt egy-két nő is. Családtagok nem jöhettek. A túra vezetője mindig egy katonatiszt volt. A kanadai katonák jól képezettek a vadonban szükséges túlélésre. Fegyvert magukkal nem hozhattak.

A fekete medve sem megbízható:

1/ Assiniboine hegy, Alberta és British Columbia tartomány

A túra Calgary városából, jobban mondva az attól nem messze fekvő Canmore városkából indult. Először egy busszal az egy órányira fekvő tartományi parkba vittek. Innen két nap gyaloglás után, állandóan felfelé, a hegy lábánál levő tóhoz érsz. A tó 2000 méter magasan van.

Az Asssibione hegy Kanada Matternhornja:

Az úton szarvassal, medvékkel lehet találkozni, az utóbbiakkal persze nem akarsz. E célnak érdekében van a hátizsákodon egy kis csengő, aminek zaja (remélhetőleg) figyelmezteti a medvét. Mert ő sem akar veled találkozni.

A parkvédelmi emberek figyelmeztettek, hogy két szürke medve is erre járt, ezek a medvék különösen agresszívek. Manapság állítólag majdnem mindegyik szürke medvén van egy GPS öv, és a park őrei pontosan tudják, hol vannak. Mivel egy Pest megye nagyságú területről beszélünk, ahol két szürke medve van, kevés a valószínűsége hogy szemtől szembe találkozzál eggyel.

Bálna a Csendes Óceánban:

A tónál van egy „menedékház”, ahova a jobb klienseket helikopterrel hozzák. De vannak a túrázóknak fa kalyibák is, meg egy kemping. Szóval van némi civilizáció, de ide felgyalogolni jó erőben kell, hogy legyél. Mi három éjszakát töltöttünk itt, sátrakban. A látvány, a levegő tisztasága, felejthetetlen. Az előtted magasló hegyet, magassága 3618 méter, csak engedéllyel lehet megmászni.

Fókák az Atlanti Óceánban:

2/ Broken Island Group, British Columbia tartomány

Ezek az „Eltört” szigetek, Kanada legnyugatibb részén, a Csendes Óceánban találhatóak. Először a tartományi fővárosba, a hatalmas Vancouver szigeten levő Victoria-ba repültünk. Innen bérelt kocsival északra kellett hajtani, több órán keresztül. A végén, földutakon, egy kis parti településhez értünk, ahol a tengeri kajakokat béreltük. A bérlés egy rövid biztonsági oktatással jár. Elmondják, mit kell csinálni, ha felborul a kajak. Ez nem elég, be kell ülnöd, és fel is borítanak.

Kajakozom a Megtört Szigetek között:

Ott aludtunk, majd másnap reggel, vagy 8 kajakkal elindultunk. Páros kajakokban eveztünk, gyakorlottabb evezőssel párosítva. A part menti óceán tele van kis lakatlan szigetekkel, közel egymáshoz. A víz halakban gazdag, bálnákat is lehet néha látni. Fókákat, tengeri oroszlánokat, delfineket, igen gyakran. Reggel a táj ködös, később ez felszívódik.

A sok sziget miatt nincsenek nagy hullámok. A dagály-apály azonban tekintélyes. Egy este, egy kis szigeten ahol kempingeztünk, tanúja lettünk mi a következménye, ha nem vigyázol. Egy gyönyörű luxus vitorlás, az apály kezdetén nem elég mély vízben horgonyzott le az éjszakára. A hajón szólt a zene, boroztak az ott levők, míg egyszerre a hajó dőlni kezdett. A víz szabályosan eltűnt alóla, és a jacht vészesen fél oldalára dőlt. Egy nagy, sima tenger alatti sziklán „felült”.  Végül is, 6 óra múlva, kora hajnalban, jött a dagály, és akkor el tudtak menni.

Nincs egy kávéház sem a közelben:

3/ A Chick Chock hegység, Gaspe félsziget, Québec tartomány.

Mivel francia Kanadában található, az angol nyelvűek kevésbé ismerik ezt a vad, hegyes vidéket. A hegyek lényegében a messze délen, a Virginia államban kezdődő jól ismert Appalachian hegyvonulat, utolsó, északi része. A védett park a látványos Gaspe félsziget belsejében, az itt már tenger méretű Szent Lőrinc folyótól, kb. 40 kilométerre délre található. Egy hetes gyalog túrára jöttünk. A védett területen jó néhány (személyzet nélküli) menedékház található, tűzifával és matracos ágyakkal jól ellátva.

Ezeket a köveket egy gleccser hagyta maga mögött:

Az környező hegyek 1000-1500 méter magasak. Az ösvények mintha csak a Tátrában lennének, nem könnyűek, állandóan le-fel mennek. A táj zord, kevés a turista. A valamikori gleccser rengeteg laza követ hagyott maga után. Mintha egy más bolygóra tévedtél volna. Csupán a szarvasok és jávorszarvasok, meg a fekete medvék, utalnak arra, hogy a Földön jársz.

4/ A French River, Ontario.

Ez a folyó, egyike azoknak, amik teljes hosszúkban egy várost sem érintenek. A French River (Francia folyó) a kenuzók/kajakozók kedvenc úti célja. Torontóból és Ottawából, északnyugatra egy olyan 10 órás kocsizás után érsz ide, ahol a túrát kezdheted. Mivel a folyóval együtt utazol, a kocsidat valakinek haza kell vezetnie és egy hét múlva a megbeszélt helyen és időpontban, társaidat és téged fel kell vennie.

A táj lapos, a folyó sehol sincsen szabályozva. Sok helyen leszűkül, kisebb vízeséseken kell átevickélned, sokszor a víz nem elég evezésre, cuccodat, a csónakot, cipelni kell. Kemény munka.

A Francia folyó. Ontário megye. Sehonnan, sehová:

Ne felejts el elég sört vinni, nem lesz semmiféle bolt, kocsma. Semmi, ahol utánpótlást vásárolni lehetne. A sör és a whisky fontos az esti tábortűz mellé. Mert így a szűkszavú emberek nyelve is meglazul, és ahogy az éjszaka hosszabbodik, a résztvevők egymás után elalszanak, a jó Isten nyári, csillagos sátra alatt.

PS

Mellékelek egy pár linket a fentiekhez:

1/ 5 perces videó: kajakozás a Csendes Óceánban

https://www.youtube.com/watch?v=eEF_CIXRryE

2/ 4 perces videó az Assibione hegyről és környékéről

https://www.youtube.com/watch?v=BysU9rxctLM

3/ 10 perces videó a Francia folyóról ami Ontário megyében van

https://www.youtube.com/watch?v=98omdliaPcQ

4/ 3 perces videó a Gaspe vidékről ami Quebec megyében van a Szent Lőrinc folyó végénél

https://www.youtube.com/watch?v=OExwARmpRsM

Az informátor szó nem egészen megfelelő az angol whistleblower fordítására, de nem tudtam mást találni. Azokat az alkalmazottakat nevezik "fütyülő"-nek (gondolom a labdajátékoknál szereplő bírók után) akik a munkahelyi visszaélések és a törvényekbe ütköző gyakorlatok ellen szólnak fel. A vezetőség és a hatósságok tudatára adják, és ha mindez eredménytelen, nem kevés esetben a médiát is belevonják.

Az informátorok sokszor sokáig névtelenek maradnak. Példa erre a Watergate információk mögötti egyén, (Mark Felt az FBI 2. embere) akinek azonossága csak az illető halála után, 30 évre jött nyilvánosságra. Gyakoribb azonban hogy nevük akarva/akaratlanul is nyilvánosságra kerül, mint például Daniel Ellsberg-é, aki 1969-ben a Pentagon Papers-t hozta nyilvánosságra, (titkos iratok, amikben az US kormány beismeri, hogy a vietnami háborút nem lehet megnyerni).

Ez a viselkedés bátor, sokszor hősies. A legjobb esetben a bánásmód velük szemben hasonló ahhoz, amit az iskolában az „árulkodó” kapott. Ugyan manapság papíron, azaz törvények által, az informátorok védettek, mégis nagyon gyakran állásukat vesztik, ki lesznek a kollegai körből közösítve, de még be is perelhetik őket. Amennyiben a terrorellenes harcnál előforduló cselekedetekről van szó, mivel állami titkos adatokra alapozottak, az információ nyilvánosságra hozatala törvényellenes. Az informátor ilyenkor a hazaáruló titulust kapja amiért hosszú börtönbüntetés vár.

Mostani írásomat egy a kanadai TV-n (CBC) látott adás ihlette. A TV műsor sorozat neve Passionate Eye, a dokumentumfilm címe: Silenced, War on the Whistleblowers, (Elhallgatatva, Háború a whistleblowereken). A posztom végén megadom a linket, ahol a teljes műsort megnézheted (angolul).

Három emberről volt szól, akik az USA kormánygépezetében található rendellenességről szólni merészeltek, és a szent teheneket, a CIA és az FBI terrorellenes (cél szentesíti az eszközt) harcát, jobban mondva a harc nevében elkövetett törvényellenességeket merészelték nyilvánosságra hozni. Ezeknek az illetőknek a neve nem közismert, nem úgy, mint az Oroszországba menekült, Edward Snowden-nek.

Egész röviden a szinopszis:

1 Jesselyn Radack

A hölgy az US Igazságügyi Minisztériumban dolgozott, mint jogász. Feladata az volt, hogy állami alkalmazottakat, köztük CIA és FBI ügynököket is, jogi tanáccsal lássa el. Felhívták, megkérdezték, hogy egy Pakisztánban elfogott terrorgyanús amerikai állampolgárt kihallgathatnak-e anélkül, hogy a jogait felolvasnák (maradhat csendben, kérhet ügyvédet). Radack hölgy válasza az volt, hogy nem. Másnap reggel megint felhívják, mondták, hoppá, későn értesítették a kihallgatókat, a kihallgatás megtörtént. Most mit csináljanak? Válasz az volt, hogy ami információt kaptak az tőrvénytelen, a perben nem lesz használható.

Pár év múlva Radack véletlenül látja a reggeli TV híreken, hogy az USA Legfőbb Ügyésze egy sajtóértekezleten kijelentést tesz, miszerint ezt az illetőt Pakisztánban két évvel ezelőtt elfogták, úgy bántak vele, ahogy kellett, azaz ami egy amerikai állampolgárt megillet. A vallomása alapján most elítélték. Egyszóval hazudtak. Jesselyn elmondta a főnökének mi történt. Az azt tanácsolta, hogy hallgasson. A dokumentációkat ezután valaki eltüntette. Jesselyn egy műszaki ember segítségével az elektromos e-maileket ki bányászta, és a sajtóhoz fordult.

2 John Kiriakou

John egy CIA ügynök volt. Nyilvánosságra hozta, hogy a CIA rutinszerűen kínozza a foglyokat. Romániában, Lengyelországban, az arab államokban. És hogy a CIA saját dokumentumai szerint, mindez eredményeket nem produkált. Ez ellentétben van azzal, amit a CIA már nyilvánosan beismert, nevezetessen, hogy kínzás csak „igen ritkán fordult elő”, és hogy nagyon „eredményes”.

3 Thomas Drake

Magas rangú tisztviselő az NSA-ben (elektromos lehallgató kémelhárítók), akik törvényellenesen, engedély nélkül, amerikai polgárok privát beszélgetéseit éveken keresztül lehallgatták. Thomas sikertelen ezt be akarta szüntetni, de sikertelen maradt. Senki sem hallgatott rá. Végül is a sajtón keresztül nyilvánosságra hozta.

Mind három cselekedet következménye, ugyanaz lett: Elbocsájtás, plusz kémkedéssel vádolás. Mind hármukat a bíróság elé hurcolták. A védelem költségét a vádlottak képtelenek fedezni. Végül is a bíróságon kívül egy kisebb „bűnt” beismertettek velük. A cél az illetőket elhallgattatni, a törvényellenességet eltussolni, és a jövő "árulkodóit" így megfélemlíteni.

PS

A műsort a lenti videón megnézheted, egy óra angolul:

https://www.youtube.com/watch?v=mKGfAdSeeuQ

Az első megálló: A Demokratikus szabad választások.

Itt, ha kiszállsz, nagy a zűrzavar uralkodik. Az oroszok (élükön a gonosz Putyinnal) beleavatkoztak a legutóbbi amerikai választásokba. Donald Trump pártján voltak. Nemcsak segítették, de össze is esküdtek. Avagy, kapaszkodj, Trump-ot zsarolni képesek, mert birtokukban vannak olyan videók, satöbbik, amik a huncut Donaldot mutatják kompromittáló helyzetekben moszkvai látogatása alkalmával. Következésképpen az új elnök Putyin bábja.

Bizonyíték erre egyelőre nincsen, de ez a médiát a legkevésbé zavarja. Majd lesz. De ha esetleg nem, hát oda se neki. A cél: Trump megbuktatása. Trump egy nagyvad, vadászatára minden eszközt igénybe kell venni.

A média ezzel van elfoglalva, minden más, ami a világon történik, éhezés Jemenben, Erdogan török elnök és a németek/Hollandia csetepatéja, de még a koreai dolgok is másodrendűek.

Az hogy az Egyesült Államok saját maga, vagy proxyjain keresztül a világ sok választásába igen gyakran beavatkozott, fel sem merül, az senkit sem zavar.

 A második megálló: A Mély Állam (az angol Deep State-ból fordítva).

A mély államnak a kormány bürokráciát hívják és a washingtoni tanácsadók seregét. Ezek összessége úgy érzi jobban képesek kormányozni, mint a megválasztottak. Mivel Trump egy Washington (értsd rendszer) ellenes alapon futott és megválasztották, ezek a befolyásos emberek ma veszélyben vannak. Trump Drain the Swamp jelszava (csapold le a mocsárt) rájuk vonatkozik. Elbocsájtások elé néznek, ha privát tanácsadó cégek, munkájuk felszáradóban van. Nem meglepő, hogy mindent megtesznek az újonnan választott elnök rendelkezéseinek szabotálására.

A következő megálló: A titkos szolgálatok.

Egyszerűség kedvéért csupán a legfontosabbakat hozom fel: a CIA, az FBI, a DIA és a DHS. Míg az első kettő jól ismert, (a CIA az országon kívülre, az FBI az USA-n belülre koncentrál) a DIA a Pentagonhoz tartozik, a DHS durván egyenlő azzal, amit máshol a belügyminisztériumnak hívnak. Az itt dolgozók persze a Mély Államba sorolható bürokraták, akiknek feladata az állambiztonság felügyelete.

Akár hiszed akár nem itt érdemes körülnézni. Van látnivaló. Az új sport a Trump kabinet és az elnök meghazudtolása. A jelen titkos szolgálat Trump esküdt ellensége. Miért? Kétségbe merte vonni szolgáltatásuk értékét. Fel merte hozni az eddigi tabut, a látványos és fatális tévedésüket az Iraki Háború támogatásában. Trump szerint a CIA politizálva lett és azt szolgáltatta, amit az akkori elnök, George W Bush akart, ahelyett hogy a tényleges helyzetet ismertette volna.

A legutóbbi Wikileaks-ból tudjuk, hogy a lehallgatási technikák ma olyan tökéletesek, hogy az elől senki sem menekülhet. Ezen hatósságok előtt nagyon nehéz titkokat tartani. Az átkosban létező ÁVO, Stasi közelükbe sem ért hatékonyságban.

Igen ám de itt ahhoz, hogy egy amerikai állampolgárt le tudjanak hallgatni, előzőleg (elméletileg) bírósági engedélyt kellene biztosítani. Plusz a lehallgatások eredményének titkosnak kellene maradnia.

Az elmúlt időkben azonban kiderült, hogy a lehallgatók mindezt nem igen veszik komolyan. Trump biztonsági tanácsadóját (Mike Flynn) lehallgatták az orosz nagykövettel folytatott beszélgetésében. Maga a beszélgetés nem volt törvényellenes, de mivel ezt a tanácsadó elhallgatta, a lehallgatók a bizonyítékot a sajtóhoz eljuttatták, és a tanácsadónak le kellett mondania.

Az a kérdés, hogy volt e bírósági engedély a lehallgatáshoz, és ha igen hány Trump táborbelit (beleértve magát Trump-ot) hallgattak le a választások során és az után, törvényesen vagy sem, az egyelőre nem tisztázott, mert ennek kivizsgálása a médiának nem fontos.

Ezen a megállón megtudhatod azt is, hogy a Wikileaks, ami sokáig a média kedvelt hírforrása volt, kegyvesztett lett. Miért? Mert Putyin szolgálatába állt! Csupán az amerikai titkosszolgálat tevékenységei érdekli, másé, legfőképpen az oroszoké, nem. Aktíven segített Hillary asszony jó hírének lerombolásában a választások alatt. Egyszóval Julian Assange, a Wikileaks alapítója Trump párti és Putyin bérence.

Az utolsó megálló: A baloldal forradalma.

Amikor a baloldalról beszélünk az Egyesült Államokban óvatosnak kell lenni. Hillary Clinton, a Demokrata Párt jelöltje Trump-tól balra állt, a Demokrata Párt balra van a Republikánustól, de a baloldaliság tiszta fogalma szerint egyik sem baloldali. Itt mindenki a kapitalizmus híve, baloldaliságod inkább abban jelentkezik, hogy mennyire akarod közjót az állam eszközeivel terjeszteni, ez a baloldalra jellemző, avagy a szabad piac eredményeként elérni, ami a jobboldal mantrája. Támogatod a jogot az abortuszhoz vagy sem? Ha igen balra állsz, ha nem hát jobbra. Ellene vagy az illegális migránsoknak? Állj jobbra, ha nem balra. És így tovább.

Egy szó, mint száz, ma a baloldal ellenállásra hív, dacára hogy a választást elvesztették. Mik a baloldal eszközei? Ez elsősorban polgári ellenállásban jelentkezne. Tüntetésekben, és a kormány rendelkezéseinek be nem tartásában. Úgyszintén sajnálatosan a szabad vita lehetetlenné tevésében. Konzervatív előadók, képtelenek nézeteikről beszélni a szabad beszéd bástyáiban, az egyetemeken. Ellenkező nézeteket, álláspontot alig hallasz/olvasol a nagy médiák kiadásaiban.

Hogy ez mennyire lesz sikeres azt még nem tudni.

Péntek fárasztó nap volt. Kétszer is bementünk a városba. Délelőtt a japán vasúti bérletet vettük meg, amivel két hétig majd ott utazni fogunk. Ez az Euro Railpass japán megfelelője. A Japán Turista iroda a város Kowloon nevű részében van, pont a tőlünk ellenkező oldalon, túl a Victoria öblön, a kontinensen. Hongkong ugyanis egy sziget.

Fiamék Hongkongban egy kertvárosban laknak, a neve Repulse Bay, ami Hongkong szigetének zöldebb, nyugodtabb, déli oldala. Itt amolyan Riviéra szerű a táj. Sok a homokos strand, és a meredek hegyekbe csuda bérházakat és házakat építettek. Hongkongban az ingatlan árak és a lakbérek a világon a legmagasabbak. Repulse Bay-ben, a város egyik jobb negyedében, kifejezetten szemérmetlenek.

Először egy emeletes buszon kell menni, egy alagúton keresztül a belvárosba, majd onnan földalattival az öböl másik oldalára, Kowloonba. A tömeg közlekedés nagyszerű, nem drága. Legegyszerűbb egy előre kiváltott kártyával fizetni. Befizetsz, mondjuk húsz dolcsit, kapsz egy plasztik kártyát, és ettől kezdve csupán odaérinted a vezetőnél vagy a bejáratnál tálalható szkennerhez, ami automatikusan levonja a megfelelő összeget.

A földalattiból kiszállván a város egy eddig ismeretlen részében találtuk magunkat. Rengeteg ember, utcai árusok, mindenféle boltok között. A vasútbérlet vásárlása után először kávéztunk, majd elmentünk egy közeli virágpiacra. Sokjuk jázmint árult, kis csokrokba kötve. A jó illatot utca szerte érezni lehetett.

Lassan ebédidő lett. Elhatároztuk, hogy egy a turista könyvünkben ajánlott kis kínai étterembe megyünk, ami állítólag a közelben volt. Neve, Ma Étterme. Nem könnyű az ilyen helyeket megtalálni a sok kis sikátor utca között. Végül is egy csoport gimnazista mutatta meg az utat.

Az egyszerű étterem már majdnem tele volt kínaiakkal, de találtak helyet nekünk. Ahogy leülsz, teát adnak, majd az étlapot, amin hála Istennek képek is voltak, meg angol szöveg. Szóval aránylag könnyen lehetett választani. Én currys marhanyelvet rendeltem rizzsel, nejem tavaszi tekercseket. Az egész nem került többe, mint tíz US dollár.

Ezután haza tartottunk, mert elfáradtunk és este megint a városba kellett mennünk, ezúttal a fiatalokkal. Később otthon, mivel a bérháznak van saját uszodája, lementünk kicsit lubickolni. Nagy a meleg már májusban is, rendes kánikula.

Vacsorára egy olasz steak étterembe foglalt fiam egy asztalt. Vissza a nagyvárosba, most taxival mentünk. A taxi sem drága. Ami drága, az a saját autó tartás. A kocsik drágábbak, mert ezeken kivételesen nagy az adó. A benzin is drága. Gondolom, a kocsi tartást ilyen népesen lakott helyen nem akarják támogatni. Persze a sok itteni gazdagot ez nem tartja vissza, a luxus kocsik gyakorisága szembetűnő. Nem hinném, hogy akad olyan város ahol több Ferrari, Maserati, Rolls Royce, stb. árus lenne. Még Mc Larentet is árulnak, ha éppenséggel erre fáj a fogad.

Péntek este a város szórakozó negyedében, a Londoni után Sohónak hívják, nagy volt az élet. A fiatalok tömegesen álltak a bárok előtt, és a sétáló utcákon is, a nagy melegben nyüzsögtek, ittak, ismerkedtek. Az étterem után mi is ide látogattunk, egy bárba ahova fiamék gyakran járnak. Megismerkedtünk egypár barátjukkal, köztük három pilótával. Egy svéd, a másik walesi és a harmadik angol származású volt. Itt dolgoznak, kínai légitársaságoknak. Hongkong tele van külföldiekkel, jól képzett emberekkel, akiket a magasabb fizetés és a kozmopolita életmód vonz ide.