Március 21.-én lesz a 10 éves évfordulója ennek a “sorry” háborúnak.

A nyugati médiában van cikkezés bőven, sokan akik akkor buzgón támogatták ma beismerik hogy felesleges volt, sok életbe került. Na nem mindenki…

Itt a bloggon, de még az NOL-en is, eddig csend uralkodott. Persze van még két nap. De van Magyarországon másról is beszélni…. és ez a hóvihar!

De vissza az évfordulóhoz. Miért is kezdődött? Talán te tudod. Ha nem vegyél egy (vagy több) kártyát a lenti listából:

1 G.W Bush így akarta. Apukájának akarta bizonyítani hogy ő ezt a problémát meg tudja véglegesen oldani.
2 Befolyásos csoport (úgynevezett neokonzervatívok), az ifjabb Bushhoz közelállók, rábeszélték hogy a demokráciát ha kell erővel is lehet terjeszteni.
3 Szadamnak olyan fegyverei vannak/készűlnek amivel “árthat nekünk” (értsd a nyugatnak).
4 Szadam megérdemli. Véres kezű diktátor. Jobb Irak lesz utána.
5 Olaj van ott és nem kevés.
6 Szadam nyíltan támogatja a PLO-t.
7 Hadseregünknek nem árt néha egy kis csetepaté, ha sokáig béke van még a budgetünket is visszavághatják.
8 Nem árt ezeket az új fegyvereket kipróbálni, az öregeket elhasználni.

Szerintem, bár a 3-es kártya teljes fantáziának bizonyult, a többi bizony mind tényező volt. NB, a harmadik kártyáról csupán annyit hogy (saját tapasztalatom szerint) az alkalmazottak (ebben az esetben a CIA) majdnem mindig tálcán szolgálják fel azt az eredményt amiről sejtik hogy a nagyfőnök szeretne. Ha valami szürkének néz ki és a fönök a fehért szereti biztos lehetsz hogy az elemzés után nem marad szürke, de nem is lesz fekete. Váll veregetés, még talán előléptetés is következhet ilyen jó/alapos munka után.

A nemzetközi téren Tony Blairre jutott a hitelesítő szerep. Ő két végén égette a gyertyáját e cél érdekében.

A “bizonyítékokat” mint tudjuk az ENSZ előtt hatásos videóval, stb. prezentálták. Nem kissebb hitelű államférfit dobtak be mint az akkori US hadügy miniszterét, Colin Powellt a viccet nem ismerő katonát. (Megjegyzem újabban jópárszor hallottam saját szájából mennyire nem büszke erre a szereplésére).

Ugyan az ENSZ sosem szankcionálta, ez kaput nyitott a háborús tervek befejézésére és támadás kezdetére. Nem kevés “követő” csatlakozott a “coalition of willing” táborba. Beleértve majdnem az összes országot az egykori “szocialista táborból” … Romániát kivéve. Említendő hogy a franciák és a németek nem csatlakoztak. Kanada is nemet mondott. Erre sok kanadai, magam is, büszke volt.

OK. Forgassuk előre ezt a szalagot. Szóval jobb az élet most Irakban mint Szadam idejében volt? Őket kellene megkérdezni. Gondolom azokat akik ártatlanul meghaltak már nem lehet. Több mint százezer irakiról beszélünk. Azok sokaságát pedig akik megcsonkultak, szeretetteiket, házukat elvesztettek, talán szintén nem érdemes. Hogy a közel öt ezer amerikait és a többi nációk elesetteit ne is említsem.

Eredményes volt ez a háború a terror elleni küzdelemben? Hmmm. Előfordulhat hogy az ellenkezőjét érte el? Ennek eldöntését rád hagyom.

http://www.economist.com/blogs/democracyinamerica/2013/03/iraq-war

1/ Nnna tessék. Megint elfelejtettem elkészíteni a házifeladatomat. Most aztán szarban vagyok. A tanár ki fogja találni. Le fogja rontani a jegyemet.
Talán még van idő hogy lemásoljam valakijéről? De nincsen idő, már jön….

2/ Itt vagyok egy nagy városban  a villamoson, de nem tudom a címet ahova mennem kell. Tetejébe jegyet se vettem. Ez rázós, elkaphatnak. Mellesleg hol hagytam a kocsinkat? És a bőröndünket is leadtam egy megőrzőbe...valahol….de hol??? Nem emlékszem…mit csináljak most?

3/ Megint Magyarországon vagyok. Hogy a p…ba kerültem ide vissza hiszen már régóta disszidáltam? Na most megint melózhatok havi 2000 Ft-ért és tervezhetem hogyan lehet innen lelépni?

4/ Jéé tudok lebegni….csak felhúzom a lábaimat, kitárom a kezeimet és…lebegek vízszintesen. Hogy lehet hogy csak most jöttem rá? Ez egyszerű!

PS

Ha van kedved és neked is van visszatérő álmod, irdd ide le!

Már sötét volt amikor megérkeztünk Saigonból egy Vietnam Air-rel. Megvettük a vízumot és kiléptünk a reptér elé. A hotel által beígért kocsi már sehol sem volt mivel egy órát késtünk. A fiam mobilja nem működött. Megkértünk egy kedves helybélit és így felhívtuk a hotelt. Mondták 20 perc múlva ott lesznek. Négyen voltunk, kisebbik fiam nejestől (ők Hong Kongban élnek) és én párommal.

Siem Reap egy nagyobb Kambodzsai város, egyedüli nevezetessége a híres Angkor Wat romok amik a városon kívül vannak. Nemrég egy UNESCO Világ Heritage Hely lett és ezáltal egy mágnes azoknak akik szeretnek régi misztérikus romokat látogatni. A romok nagy területet foglalnak el, egy nap nem is elég hogy mindent bejárjál. Mi három napra jöttünk.

Angkor Wat-ot egy francia utazó fedezte fel az 1900-as évek elején. Addig (és jó része ma is) be volt nőve sűrű dzsungellal. Lassacskán “kihámozták” és kiderült hogy ezek a romok a világ legnagyobb hindu/khmer templom komplexusát képezik. A 12.-13. században építették de egy idő múlva elhagyták, és idők folyamán a dzsungel bekeblezte. A korábbi romok hindu, a későbbiek buddhista és khmer stílusban épültek.

Ha látogatást tervezel kétféle szálláshely létezik. Persze van kemping is. Többségük a repülőtér közelében található, itt nem kell a távol keleti város problémáival törődni. Avagy bent laksz a városban mert éppenséggel nem bánod azt a kalamajkát ami ezzel jár.

Választott hotelunk a város kellős közepében épült. Bevallom nagyon luxusos volt, olyanfajta oázis. Nagy kerítés, belűl csoda kert pálmákkal, spa, uszoda, étterem neves ausztrál séffel, “alles was gut und teuer”.

Megérkezésünk után, szobáinkba egy órára visszavonultunk, aki akart úszkálhatott is, kivéve engem, én (szokásom szerint) felajánlottam hogy “kiugrok és próbálok egy jó éttermet találni ahol majd megvacsorázunk”. Az ausztrál séf várhat ránk, majd máskor megyünk.

Na ki is lépek a hotelból, kikerülvén a portások, őrök, auto/motor és biciklis taxisok áradatát. Egy útkereszteződésnél találtam magamat este 8 felé. Káosz, hőség, por, tömeg vett körül. No vaktából jobbra fordultam és sétálni kezdtem. Dacára hogy a járdán mentem vigyázni kellett mert mopedek és biciklisek is használták, sokuk 3-4 utassal (nem vicc). Hajtottak minden irányba, ügyesen kerülgetvén a járókelőket és az utcai árusokat. Többek között voltak fodrászok, cipészek, szabók is akik itt a járdán űzték mesterségüket helyi bevett szokás szerint.

Nem hinném hogy a városnak lenne út-karbantartó részlege mert az út és a járda látszólag se tisztítva, se aszfaltozva évek óta nem volt. Nagy lyukak éktelenkednek itt is ott is. Ugyan néha már köveket is hoztak hogy megjavítsák, de aztán valószinűleg elfeledkeztek róla….. Ezek a lyukak nincsenek körbekerítve vagy jelezve…..a sötétben nem látod, beleeshetsz...ha beleesel az a te bajod.

Na én csak megyek. Többen is barátságosan megközelítenek hogyaszongyák akarok-e dugni?? Mondom/jelzem udvariasan nem…majd megint, nem akarok esetleg egy "blow job"-ot??? …aztán később: talán egy masszást??.... mondom megest köszönöm de nem nem. Egy idő múlva ez is megszűnt. Próbáltam célom szerint éttermet keresni, de ami volt nemigen tetszett, nem tűntek túlzottan higiénikusnak és bár nagyon olcsóak voltak, nem keltettek bennem bizalmat.

Sikertelenül visszamentem a hotelba. Elővettem a Lonely Planet turista kalauzt és onnan  kinéztem egy éttermet ami közel volt. Úgy hívták hogy “A Külföldi Újságírók Klubja”…kambodzsai kajával, mert azt akartunk…. Szóval tájékoztattam a családot és rövidesen útra is keltünk. Előzetes tapasztalatom alapján, és tekintettel a hölgyekre, dacára hogy csak kb. egy kilométert kellet volna mennünk, nem gyalogoltunk hanem fogadtunk egy “tuk-tuk”-ot, egy motoros nyitott taxit. Mutattam neki egy cédulán a címet, alig tudott angolul, de bólintott. Négyen belefértünk a nyitott utastérbe, nagy pufogások közben útra keltünk. Határozottan romantikus így a trópusi éjszakában utazni.

Az étterem egy folyó partján volt egy parkban, nagy kerthelység, angolul éneklő zenekar, sürgés forgás, tele hasonlóakkal mint mi. Akarom fizetni a taxist, de mondja nem…meg fog minket várni! Mondom/gesztikulálom: ember, itt lehetünk két órát is, nem tudom pontosan mikor kerülünk ki!!!…De hiába... mondja az nem baj…itt fog várni. És úgy is lett. Én már aggódtam hogy nem fogjuk felismerni a sok közül, de nem, jött, a többiek tudták hogy mi az ő kliensei vagyunk.

Menj erre a websitra ha képeket akarsz látni Angkor Wat-ról:

https://www.google.ca/search?q=angkor+wat+pictures&hl=en&tbo=u&tbm=isch&source=univ&sa=X&ei=kOkSUYuqHI6I9QTX5oDACg&sqi=2&ved=0CC4QsAQ&biw=1259&bih=680

És ide Kambodzsáról:

http://www.lonelyplanet.com/cambodia/images/angkor-wat-cambodia$26408-4#content

Kettős állampolgárok, emigránsok, néha kerülnek olyan helyzetbe ahol nehéz ezt elhatározni. Én mint kanadai magyar ritkán kerülök olyan szituációba ahol ez felmerül...de volt már, pl az olympiai evezés és kajak kenuban, kanadaiak és magyarok is nagyon jók és még döntőkben is fej fej mellett versenyeztek.

Esetemben 26 év magyar és 44 év kanadai tartózkodás küzködik és (bevallom) igen sokszor a fenn említett esetben a kanadaiaknak drukkoltam. Már csak azért is mert mindig kevesebb érmet szereznek mint a magyarok, dacára hogy népességünk háromszorosa a magyarnak. Ha nincsen kanadai a versenyben csak magyar, nincsen dilemma, vad magyar szurkolóva leszek, legyen az vizilabda, úszás, akármi.

Na és mi van ha se magyar se kanadai nincsen a versenyben? Én sokszor drukkolok az under-dognak, azaz nem az esélyesnek...már ilyen vagyok, van egy olyan gén bennem ami ezt kihozza. Ugyszintén ki jön bennem a regionalitás, közép európát favorizálom mások ellen: hajrá Dojkovics bravó Wozniaki!

A hosszú évek során más változást is tapasztaltam. Anno elképzelhetetlen lett volna hogy a ruszkiknak drukkoltam volna. Elnyomóink voltak, de manapság az ellenszenv megszünt és sokszor húzok feléjük és álltalában örülök hogy látszólag megtalálták magukat, nemcsak a sportban.

Bőven vannak akik csalódtak az eddigi demokratikus kísérlet eredményeiben és közülük számosan visszasírják a harminc évvel ezelőtti korszakot. Ez nem csak magyar jelenség, a gazdagabb Németországban is így van... lásd az "osszikat".

Lehetséges hogy nem a demokráciával van a probléma, a vele járó szabadságot mindenki kedveli, hanem a hozza fűződött elvárásokkal: jobban fogunk élni.... mondták...és lám nem?

Mi történhetett? A demokratikus változással jött az áttérés az igazi kapitalizmusra. Ez azt jelentette hogy máról holnapra magyar gazdaság a világpiaci verseny mélyvizébe potyant. Itt uszkálni más mint a Balcsiban. A kormány és a gyorsan kialakuló új elit nem volt megfelelően felkészülve. Noch dazu a későbbi válságok csak  rosszabbítottak a már egyébként is nehéz helyzeten. A következmény az elkerülhetetlen leépítések voltak. Idősebb dolgozók és nem megfelelően iskolázottak különösen érintettek voltak. Munka nélkül, kevés pénzzel a "régi idők" biztonsága bizony érthetően kívánatosnak tűnhet.

Mégis a demokráciát nem sorolnám a jelen áldatlan állapot okai közé. Mi is a demokrácia? Alapvetően az ország polgárai (vagy egy részük ha önkormányzatról van szó) időnként titkos szavazásban vesznek részt, a szavazatokat megszámolják, akinek (amelyik pártnak) a legtöbb a szavazata az nyer. Mi lehet ennél egyszerűbb/jobb? Nekem semmi más nem jut eszembe.

De tökéletes-e a szisztéma, vannak negatívumok?

1/ Persze a pénz az eredményt befolyásolja, érdekeltségek (lobbik) hirdetéseket tudnak vásárolni úgyszintén a versengő pártoknak más módon adományozni. Ez a támogatás (ha nem is nyílt) befolyást eredményez. Ha mást nem is hát közvetlen meghallgatást fognak kapni a kulcs pozícióban levő politikusoktól….módjuk lesz "tanácsot adni"...te meg én, egyszerű szavazók, ilyet nem tudunk produkálni.

2/ Választások előtt a képviselő jelöltek és a pártok hajlamosak olyan ígéreteket tenni amik a választóknak tetszik, tekintet nélkül hogy ezek az ígéretek reálisan megvalósíthatóak-e vagy sem? Kicsit olyan ez mint az udvarlás…azt mondod a másiknak amit az hallani akar…

3/ Ha a nyertes párt többségi győzelemmel nyer (ez választási rendszerek szerint lehet akár 50%-nál is alacsonyabb!) akkor gyakorlatilag képes azt megszavaztatni a parlamentben amit akar. Az eredmény az hogy fontos határozatok nem lesznek kellően megvitatva és a kisebbség érdekei nem lesznek figyelembe véve.

4/ Ha meg nincsen többségi győzelem, fontos intézkedéseket sokszor lehetetlen behozni, mert az ellenzék nem járul hozzá, agyonvitatják, időt húznak…meg is tudják a kormányt buktatni…ilyenkor idejekorán újra választani kell …nincsen haladás, megy a pénz fecsérlése. Lásd ami most megy az USA-ban.

5/ Vannak országok ahol a lakosság eleve nem bizik a szabad választásokban, csalásra gyanakszanak (sokszor jogosan). Úgyszintén sok helyen nem látják be azt hogy a demokráciában, a választók egy része elkerülhetetlenül vesztes lesz, még akkor is ha nem volt csalás, és ez azzal jár (főleg egy többségi kormány megválasztása esetén) hogy a vesztesek a következő választásig (+/- 4 év) olyan intézkedéseket fognak látni ami éppenséggel nincs a kedvükre. Válaszul az ellenzék tüntetésekbe, bojkottálásba, rágalom hadjáratba és rendbontásba keveredik és az állam működését megbénítja. Ez nem segít az ország gazdasági helyzetén. Kinek árt mindez? A lakosság szegényebb rétegének. Lásd eklatáns példáját most lejátszódni “élőben” Egyiptomban. Kicsit úgy érzem MO is ide tartozik.

6/ A szólás szabadság ajtót nyit addig lappangó gyűlöletek szellőztetésére.

Mi más létezik a demokrácia mellet?

1/ Technokrácia: Én ennek nevezem ami most Kínában, Vietnamban, stb. megy. Nincs igazi demokratikus választás, a vezetők, mint nagy magán vállatoknál feltételezhetően hozzáértésük (és összeköttetéseik) alapján emelkednek a karrier létráján. Ha nincs is tejhatalmuk a népnek közvetlenül nem felelősek. Fontos határozatokat aránylag kisszámú bennfentesek hozzák. A vezetőknek időnként maguktól félre illik lépni, és le is válthatják őket. Ez a rendszer előnyös abban hogy képes gyorsan reagálni. Ugyanakkor a néppel való kapcsolata távolibb. Ellentmondás általában csak bizonyos keretek között van megtűrve. Cenzúra, a joggal való visszaélés gyakori.

2/ Diktatúra: Van erre bőven példa, Saudi Arábia, Kuba, Észak Korea, számtalan afrikai ország ide tartozik. Jellemzőjük hogy a vezetők sokszor családi alapon “öröklik” az uralkodás jogát. Persze a hatalmat eredetileg sokszor forradalom/pucs avagy igenis demokratikus alapon szerezték meg, de esze águkban sincs a hatalomról lemondani. Ezek a rendszerek azok ahol dilettantizmus avagy olyan irány követése ami a népességet nem jól szolgálja szabadon virágozhat. Ellentmondást nem tűrnek. Jogállam csak formájában létezik, gyakorlatban nem.

Gondolom ugyan hosszútávon a demokrácia a leghatásosabb államforma, nem minden ország érett rá. Miért? A demokrácia főképpen gazdagabb társadalmakban működik, ahol megengedhetik maguknak a lassabb fajta igazgatás luxusát. Szegényebb országokban és ott ahol nincs lényeges demokratikus hagyomány, ahol a közelmúltban még diktatórikus, mesterséges és korrupt állapotok uralkodtak, a polgárok nehezen fogják megérteni hogy a demokrácia nem garancia a jólétre. Ezek, főleg egy gazdasági válság nehézségeivel küszködve, megkérdőjelezik a demokráciát. Az embereket elsősorban a saját jólétük érdekli és nem az államforma.

A jólét nem függ a demokráciától, a jólét jó vezetés és jó gazdálkodás eredménye ami versenyképességet és azt követően beruházásokat eredményez. Na de ez egy más posztnak lenne a témája.

A Karácsonyt idösebb fiamnál, San Franciscóban töltöttük. Ilyenkor a hömérséklet tavaszias, napközben +15C.

Kalandos dolgokat kedvelvén elhatároztam átbiciglizem az Arany Kapú hídon, mondtam is az asszonynak jösz velem vagy sem? Szemeit forgatta de mondta jön.

December 27.-én egy gyönyörű felhőtlen napon, reggel 10-re elgyalogoltunk a legközelebbi bicigli bérlőbe, vagy 20 perc séta, amit Bicycle Hutnak hívnak, és a parton van, a Pier 40-nél.

A tulaj, Craig ellátott minket egy egy bringával (20 dolcsi per bringa) és hipp hopp úton voltünk. Innen az út kb 16 km hosszú, maga a híd 2.5 km, a visszamenő utat komppal ajánlatos tenni.

Kicsit a hídról magáról, 1937-ben lett kész 4 év épitkezés utan, akkori 35 millió dollárért. A szoros amit átível 2 km széles, a híd legmagassabb pontja, 113 méter. 6 sáv van autóknak, a történelmileg is híres US 101 (California 1) országutat rövidítette le. Ha autóval mégy ingyenes átmenni, de a visszamenés 8 dolcsi.  A tervező mérnök neve, Joseph Stauss.

Először vagy 10 km-t a SanFrancisco „Duna Korzóján” biciglizel, ami ennek a félsziget városnak a tenger partját követi és  Embarcaderó-nak hivják. Kezdéspontunk a másik nagy híd, az Oakland híd elött volt, szóval ez alatt is elmentünk. Ez híd hasonlóan óriási, ráadásul két emeletes.

Innen a Ferry (Komp) Épület mellet hajtasz el, ahol farmer piac és jó éttermek vannak. Következőleg az egyik legturistásabb rész következik, a Fishermen’s Wharf, a Halászbástyához hasonlóan ember-ember hátán, a biciglit tolni kell.

Tovább jön egy kis emelkedő, Fort Mason,  egy volt katonai basis, most műemlék, majd a Marina negyed.  Mindvégig jobbodon a tenger, balodon a város a sok dombja, látványos út. A Marina körzet kedvecem, szép sorházak, a legutolsó földrendéskor (1989) jópár összedölt.

Végül is elbringáztunk Crissy Fields mellett, nagy zöld területek. Messzebb a Presidió a a hires tengerész támaszpont műemlék épületei találhatóak.

Egészen a híd északi lábához bicigliztünk, feletted kb 100 méterre a híd és a déli hídoszlop. Ez már alig védett az oceán tarajos óriás hullámaitól. Van itt egy kis erődítmény: Fort Point. Innen vissza kell pedálódzni és felhajtani az említett magaslatra hogy a híd tulajdonképpeni átbiciglizését megkezdjed.

Mint említettem gyönyörű idö, volt, és ugyan hétköznap de rengeteg túrista. Hétköznap a híd őldalain levő, járókelökre és biciglistakra megengedett járdái közül csak az egyik van nyitva. Hatalmas káosz, emberek száza gyerekeivel, biciglisek mindkét irányból, úton útfélen családok fényképezik egymást....az átkelés nem volt éppen nyugis, sokszor le kellet szállni a bicigliről és tolni.

Maga a híd kb 2.5 km hosszú, nyitott repülőgépen érzed magadat, magasan a szoros vize felett, jobbról gyönyörű kilátás a városra, és körülötted ez a mérnöki csoda, a méteres kábelek, a hatalmas tartószerkezet...egy nagy élmény.

A végéhez érven, lefelé megy az út egy jó ideig, amig a bájos Sausalító városkába nem érsz ami San Franciscóval szemben van és ami sajnos dugig tele van turistákkal mint nyáron Velence.

Nosza vettük a kompot, 20 perc és 6 dollárért visszavisz a városba.

Ott egy késői de jó halas ebédet rendeltünk a Ferry Épületben, egy bárszéken ülve és a tengerszorost nézve...büszkén gondoltunk a napi nagy erőfeszítésünkre.

Karácsony egy jó időszak ezt a fő túrista uniqum-ot megtekinteni.

Kevesebb a túrista, mindenki a vásárlással van elfoglalva, szóval aránylag nyugisan mehetsz ide/oda.

Az 1800-as évek végére indult be, ma már tisztán antik, túrista látványosság.

Hangsúlyozom, semmi high teck nem lett (látszólag) beiktatva, még mindig van vezető és kalauz, az utobbi segít a fékezésben. A kocsik mind 200 plusz évesek, szeretettel karbantartva.

Tudvalevő SF jó része nagyon dombos. De városatyák annó a város utcáinak lefektetésekor mégiscsak a mindenütt kedvelt necces utca hálózat mellett döntöttek, és nem a girbe gurba topográfiát követő mellett. Ez egypár helyen hihetelen meredek lejtőket produkál....de oda se neki.

Ha a kocsidat hajtod ezeken az utcákon először, csupán az jár az eszedben, "nem ez lehetelen"....de igenis lehetséges, jobb ha a féked jó állapotban van, idegeid szintúgy. Parkolás ilyen helyen a lejtőre merőleges, az egyik oldalon kapaszkodj az ajtódba kinyitáskor mert majdhogy kiesik, a másik oldalon, mint egy tankból kellene kiszállni.

Szisztéma beindítása sarkalatos változásokat hozott (amellett hogy a mindennapos ló ütlegelések elmaradtak), a gazdagok kezdték a magasabb területeket benépesíteni, onnan a szegényeket kiszorítani.

Tegnap este a kanadai "nemzeti" adó, a CBC, az esti hír műsorában (National) egy 20 perces riportban a fennti problémával foglalkozott.

Aki meg akarja nézni (angolul van) menjen az alábbi linkre, és klikkoljál a "Seeking safety" műsorra.

http://www.cbc.ca/thenational/watch/

Ha netán a link nem jön be, menjél a google-ra, keresd: cbc, national, seeking safety.

Egy photo sorozat, ide nem szükséges nyelvtudás, itt látható:

http://www.cbc.ca/thenational/indepthanalysis/roma/photogallery.html

Elárulok egy titkot, kicsit szerelmes vagyok a kaktuszokba. Régi viszony, nem titok, van otthon jópár szeretőm, a nej mindig mondja egypártól már meg kéne szabadulnom. Kezdem mindenesetre a szabadonélő kaktuszokról amikkel Arizona államába, később Mexicóban találkoztunk. Arizona államának hivatalos virága a Saguaro kaktusz virága. Kattints a baloldali képre amitket 2008 februárjában készítettem amikor Arizonában jártunk. Két hetet töltöttünk és bérelt kocsival sokfele jártunk. Elmentünk a Tucson melletti megyei Saguaro Parkba, ahol ezek (és más kaktuszok láthatóak, és ahol hivatalos guidok elmagyarázzák mindent  amit valaha is tudni kivantál ezekről az érdekes növényekről.

 http://www.nps.gov/sagu/index.htm

Október 31, Hallottak Napja. Itt mások a szokások és ezt a napot Halloween-nek hívják.

Mint gyerek otthon mindig mentünk a nagyszüleim sírját a Farkasrétiben meglátogatni. Emlékszem nagy tömeg volt, sok égő gyertya, hulltak a levelek és én a potyogó gesztenyéket gyüjtöttem...aztán a teli 59-essel haza mentünk szép emlék.

Itt az a szokás hogy a gyerekek mindenféle maskarákba öltöznek és háztól házra járnak, "trick or treat?"-ezni ( becsapsz vagy adsz? lenne a durva fordítása).

A kicsik a legédessebbek, a szüleik is jönnek velük. Este 6 kor ezek jönnek először, majd késöbb az utca megtellik nagyobbakkal, még teenagerekkel is, és sokan buliznak is ezen a napon.

Ha "benne vagy" ami alatt azt értik hogy ajtót nyitsz a kopogtatásra és édességet adsz azt úgy jelzed hogy a házad elé egy faragott sütőtököt teszel ki benne egy égő gyertyával. Sokan képesek feldíszíteni házukat koporsókkal, csontvázakkal, villódzó lámpákat és kisérteties hangokat is bedrótoznak.  

Itt balra a mi két fiúnk, 1985-ből, amikor még Torontóban laktunk. A Halloween-t mindig nagyon élvezték.

Lenn a mi tökünk, mai felvétel és egy "kuncsaft" a papájával. Fly jól megugatott mindenkit ami ezen az estén OK.

Az utca képe a sok trick-treatelővel tellik meg.