Most egypár mai művészt és alkotást szeretnék bemutatni.

Évek során vettünk egypárat: indián (haida) nyomatokat, navajo szőnyeget és egy kisebb eszkimó szobrot (Cape Dorset).

Tény az hogy az európai életforma ami Kolumbus érkezése óta itt lassan de biztosan elterjedt alapjában megzavarta az eredetileg itt élő emberek életritmusát. A változások hatása még sok közösségnél máig is érezhető, sokan nem tudnak a mai életbe beilleszkedni.

Gyakori az alkoholizmus és elhanyagoltság, bár van jócskán jó példa is. Az utóbbi általában olyan helyeken található ahol a természet a rezervátumokat helyileg megáldotta, turisztikai célpont avagy a nagyvárosok közelében van ahol alkalom lehet vállalkozásokra. Például sok sikeres kaszinót nyitottak mert nekik (a rezervátumokon) különösebb engedélyre nincsen szükségük. 

De határozottan jó hír az indián/eszkimó művészet népszerűsége és annak elterjedése. Ezzel mindenütt lehet foglalkozni. Mint más művészek, témájukat legtöbbször a környezetből, tradíciójukból és a vallásukból merítik. Éppen ezért gyakori a medvék, sólymok, vadászat, a nap és a család ábrázolása.

Ide másoltam egypár alkotást. A képeket kanadai galléria webjéről kölcsönöztem, (Galerie Elca Old Montreal és a Maslak McLeod Gallery of Toronto). Az első eszkimó, a második főleg indián művészekkel áll kapcsolatban.

http://www.elcalondon.com/

http://www.maslakmcleod.com/

Dög meleg van. Nyaralni kéne menni. De jobb híján álmodozni lehet a beachekről. Mellesleg erre nem találtam magyar szavat, az on-line szótárban beachre strand jön ki....az nem egészen ugyan az. 
Mindegy, azért is most két ausztrál beachről fogok írni, mind a kettő Sydney városában van. Kb. tíz éve erre jártunk, kisebbik fiamat látogatandó aki akkoriban itt dolgozott.  

Bondi Beach:  
Talán halottatok róla, ez a legnevezetesebb. Kb egy kilométer hosszú, félkör alakú. Sydney centrumától 7 kilométerre van. Ajánlom kissé előbb leszállni a buszról és a part melletti bicikli/gyalog ösvényen sétálván megközelíteni. Sok más kisebb beach mellet fogsz elmenni amíg aztán a nagy látvány szemed elé tárul. A Bondi. Nincs mit csinálni, bemégy a nyilvános öltözőbe, letolod nadrágod, felveszed a fürdőnadrágod, oszt kisétálsz. Mezítláb. Találsz helyet, főleg ha hétköznap van akkor van bőven. Csak feküdj le a homokra. Kis idő múlva, meleged lesz, kérj meg valakit közeledben nézzen már a cuccodra. Bemégy a vízbe. Huss  huss. Vannak hullámok bőven, benn szörfölnek, kinn anyák bébikkel pancsolnak. Csinibabák is vannak számosan. Felejtkezz el mindenről. Vagy emlékezz. Jó a víz csak lebegj! Oppsz, mondom kicsit hullámos... 

Manly Beach:         
Ide a központi kikötőből menj katamaránnal. Ez itt a mi buszainknak megfelelő közlekedési eszköz. (Jobbra az Opera  majd balra a hires Sydney Harbour Bridge, a nagy híd). Kb 30 perc múlva a Manly nevű megállónál kiszállsz. Ez egy félszigeten van, kocsival is lehet jönni de a hajó-busszal élvezetesebb. Manly kis városka, amolyan balatoni hangulattal. Reggel érkeztem ide, feleségem már hazarepült Kanadába, én egyedül maradtam még egy hetet, a barátomat terveztem meglátogatni Tasmániában. Azok akik Sydneyben dolgoznak már elmentek, a beach emberek meg még aludtak, azok nem ismeretesek kora kelésről. Csak sétáltam a dimbes-dombos városkában majd a kilométeres beachen és az a melletti hotel/étterem stb körzetben. Nyugalom mindenütt, alkalmazottak sepregettek nyitásra készülvén. Találsz sok német és skandináv nyugdíjast, avagy másokat, mindenesetre olyanokat akiknek van idejük. Sokuk az egész télre (itt nyár) ide költözik. Senki sem siet, nem érzed hogy a több milliós város közel van. Leültem egy kapucsínóra. Néztem a vizet….itt nem bánnák rendszeresen telelni. Kár hogy a világ másik végén van.

Egyik fiam San Franciscóban él a másik Hong Kongban. SF-ról már több posztot írtam az egyenlőség megkívánja hogy írjak HK-ról is.

Egyik város sincs közel. SF 6 óra repülővel, HK 16 óra Torontóból. Megállás nélküli speciális hosszútávú gépek mennek, ez a járat a világ leghosszabb kereskedelmi útvonalai közé tartozik. Az Északi Sark felett repülsz át, majd Szibéria, Mongólia felett és északról lépsz be Kína légterületébe. Majdnem végig a „nappal” repülsz, az érkezésre (este 7) nagy nehezen besötétedik. Igyekszem az ablaknál ülni és lebámulni. Ha tiszta az idő látod hogyan változik a terep lent...a fehérség után jön a vadon ahol nincsenek utak majd lassan egyre több az élet jele a szardínia sűrűségig. Látod az ezzel járó légszennyeződés fokozódását...nem kell jobb bizonyíték.

És akkor megérkezel a „következő századba”. Ultramodern új HK reptér után ultramodern nagy sebességű vonat vágtat veled végtelennek tűnő kikötők és toronymagas lakóházak ezrei mellett végül is be a föld alá a város szívébe. A reptéri vonat jobbára tele van üzletemberekkel akik Hugo Boss öltönyeikben komputereiket nyomkodjak. Mindig kíváncsiskodok, “hogy is van az a kínai ABC-vel a komputeren?” Előtted egy képernyő mutatja az időjárást, a börze adatait, a sebességet és a vonat helyzetét. Tisztaság, jólét és rend uralkodik. Légy üdvözölve Hong Kongba, a kinai „Svájcba”.

Megérkezvén, fiam vár, taxival megyünk haza hozzájuk. A bank szakmában dolgozik. Londonban „tanulta”, ott ismerkedett meg feleségével, aki ausztrál állampolgár és a reklám szakmában  dolgozik, de most otthon van a gyerekekkel. Van 2 kisleány unoka az egyik 3-1/2 éves, a másik 1/2. Már kétszer is jártunk náluk (nejem háromszor), jól ismerjük HK-t. Képzeld el New York Manhattanét.... az is, ez is egy szigeten van tele felhőkarcolókkal, de HK hegyes is a tetejébe. A városnak 3 szintje van. Leegyszerűsítve az alsó az üzleti belváros, a középsőben laknak és sok a bolt és sok történelmi épület megmaradt, míg a legfelső a legdrágább. Itt sok a zöld és a legjobb a levegő. Vannak persze külvárosok is és végtelen lakótelepek.

Kis információ HK -ról. 7 millió lakos, 1997-től megint Kínához tartozik, de speciális terület saját pénzzel  és az angol  jog megmaradt. (Angliában végzett jogászok pl. majdnem rögvest praktizálhatnak). Két hivatalos nyelv. Kínaiak az anya országból csak vízummal jöhetnek, és lényegében bizonyítaniuk kell hogy van elég pénzük a látogatásra. A világ legdrágább ingatlan piaca, még NY és Londonnál is drágább. A lakbéreket nem akarom leírni mert obszcének. Hong Kongban jelentős számban élnek olyanok (mint a fiam és felesége) akik nem ott születtek. Képzett emberek fizetése jó, az adó nagyon alacsony. A maximális marginális adó ráta nem több mint 17%. (Kanadában 45%, US-ben 40%). A másik oldalról nézve nem tudom van e minimum órabér, gyanúm hogy nincsen.

Igen sok HK-inak van bentlakó szobaleánya. Ezek a Fülöp szigetről esetleg Indonéziából jönnek.  Fiaméknál is van, nagy segítség a házimunkában és a gyerek nevelésben. A szobaleányok egész nap rendelkezésedre állnak, vasárnap az egyetlen szabad napjuk. Ha hétköznap kimész a bérház előtti csendes utca tele van velűk, a kutyákat sétáltatják, mennek bevásárolni. Itt Észak Amerikában (és gondolom az EU-ban is) a magas minimum órabér miatt ilyesmi alig található. De itt az alacsony bérek után csupán 2% adót fizetnek. Mivel a szobaleányoknak ingyen lakás és kaja jár így marad hogy hazaküldjenek és otthoni családjukat segítsék.

A klíma szubtrópusi, télen le mehet nagy néha + 10 fok C-ra, nyár az nagyon meleg. 
HK-hoz tartozik Kowloon, ami már nem sziget, a kettőt a Viktória öböl választja el. A kikötőben van rengeteg hajó amivel a külsőbb szigetekre mehetsz kirándulni. Nem kevesebb mint 20 perc alatt HK-hoz tartozó régi kínai halász falukban mászkálhatsz és egy olyan életformát látsz ami keveset változott az idők folyamán. Maga HK szigete sincsen teljesen beépítve. A hegyek mögött a másik oldalon vannak hatalmas parkok, órákig gyalogolhatsz, van homokos tengerpart és halászfaluk is. Szóval ellentétben a közhittel van zöld övezet. Ami nincsen az földművelés (és állattenyésztés), minden élelmiszer (halakat kivéve) importált. Az autó tartása nagyon drága, áruk is magas. Mindenki látszólag taxival jár mint NY-ban.  Van ultramodern földalatti és buszok is. A vezetés angol stílusra balra tart, a kocsik száguldoznak, vezetni talán jobb ha nem is akarsz.

Szóval mondjuk van pár napod HK-ban mit csináljál? Íme egypár ötlet, legtöbbje alig kerül pénzbe:

1/ Az emeletes villamos.

Útvonala az öblöt követi, kb 3 km és keresztül megy a belváros szívén. A jegy 2.50 hong kongi dollár, (kb 25 cent) és a leszállásnál fizetsz. Okos emberek az emeletre mennek, remélhetőleg elöl szerzel helyet aztán csak dőlj hátra élvezd az utat. Nézz be az épületek második emeletére, HK-ban a népsűrűség miatt a második emeletek (sokszor feljebb is) tele vannak üzletekkel, éttermekkel, fodrászatokkal, stb. Tekerd nyakadat a felhőkarcolókat nézvén. Vagy csodáld a lenti gyalogos tömeget és a forgalmat.

2/ Ebéd idő a belváros szívében. 
Kapaszkodjál. Délben egyszerre lejönnek a dolgozók a bankokból és más irodákból és az utca megtelik emberekkel olyan mértékben amit még nem tapasztaltál. Fogódzkodj párodba mert elsodorhatják és ki tudja látjátok-e megint aznap egymást?

2/ A mozgó lépcső. 
Ha az ebéd idő tömegéből eleged volt, menj el ahol a világ legnagyobbjának titulált mozgólépcsője kezdődik és itt menj fel a középső szintre. Kb 10 percig mozgó lépcsőzni fogsz amíg leszállsz az egyik utcánál, mondjuk annál amit Hollywood Road-nak hívnak. Kis felfedező sétára indulsz. Csodáld a gyönyörű antik boltokat, kis ez azt árusító üzleteket, megspékelve régebbi bérházakkal, tea és kávé házakkal és iskolákkal amelyek udvarjain szünetekben a kínai „következő generáció” egyenruhában hancúrozik.

3/ Viktoria csúcs 
Fogassal lehet felmenni a belvárosból indul. 552 méter magasról (mint a Jánoshegy, de annál jóval közelebb a város centrumához) nagyszerű a kilátás. Én ajánlom hogy gyalog sétálj le. Élvezd a változó kilátást, a zöld környezetet. HK legdrágább házai mellet fogsz elgyalogolni. Eltévedni lehetetlen, a belváros felhőkarcolói olyan közel vannak hogy az ablakokon majdhogy belátsz. A lefele menő út kb egy órát tart.

4/ Star Komp 
A komppal fillérekért át lehet menni  Kowloon-ba a Viktória öblön keresztül. Megint csak a kilátás, ingyenes de lenyűgöző. Felhőkarcolók tömege, néhány különleges alakú, nem egy világhíres építész alkotása. Minden este a felhőkarcolók színes fényjátékokkal vannak kivilágítva, némelyik magába az épületbe van eredetileg beépítve, a látvány rendkívül hatásos.

5/ Stanley Piac és Beach 
Stanley egy település a sziget másik oldalán. Kisvárosibb ami pihentető. Van egy nagy bolhapiac szép a tengerparti korzó, vannak jó nyugis éttermek. Busszal lehet menni jönni.

6/ A Happy Valley lóverseny pálya.

Az angolok is szerették a lóversenyt a kínaiak meg imádják. Ez a pálya amikor verseny szezon van „egy muszáj vizit”. Ingyenes. Este tömegek tartanak az irányába, a belváros egy szép részében van. A magas tribünök az egyik oldalon a közeli dombokon épült eszméletlenül magas bérházak sokasága a másik oldalon. A fényár, a tömeg mordulása amíg egy egy verseny lezajlik nem akármilyen élmény. Tülekedj a pályához, gyönyörködj a színesen öltözött jockey-ikban ahogy bemutatáskor táncoltatják lovaikat.

De ez nem csak verseny, ez egy igazi HK szociális esemény ahol barátok találkoznak, szerelmesek randevúznak. Csirkét vesznek és sört isznak, és ha akarnak fogadnak. Érdemes lemenni oda ahol a fogadásokat lehet tenni, kínai nyugdíjasok, előkelő dámák, egyetemi diákok százai tanulmányozzák az esélyeket mintha életük függene attól hogy mire fogadnak.

7/ A szobalányok vasárnapja. 
Vasárnap hagyomány szerint a szobalányok egyedüli szabadnapja. Mint írtam legtöbbjük a Fülöp szigetekről származik. A belvárosban a HSBC Bank torony alatt (építész Norman Foster) találkoznak. A torony lábakon áll, a hely alatta egy nagy üres tér de ilyenkor (vasárnap délelőtt) szobalányok ezrei lepik el. Letelepednek pokrócaikra, gondolom ugyanabból a faluból valóak egy csoportban. Traccsolnak, hozott kajákból lakmároznak és élvezik az szabadságukat. Ez az ő „Nagyrétjük”  a beton dzsungel szívében. Mert a parkokban nem lenne hely mindannyiuknak. Azok tele vannak HK polgáraival akik élvezik a tenyérnyi zöldet ami itt ott adódik.

Befejezésül leírom találkozásunkat magyarokkal. Szép vasárnap reggel sétálunk fiammal, Bianka unokánkkal és a kutyájukkal az egyik hegyi ösvényen HK felett. Fiam, (bár nem beszél magyarul de jól felismeri) felhívta a figyelmünket a magyar beszédre. Egy fiatal ember egy kisfiút tanított biciklizni. Leálltuk beszélgetni. Az információ technikában dolgozott, saját kis cége volt. Sokat üzletelt magyarokkal is de másokkal is. Felesége és még két kisebb gyereke is volt, ezek nem voltak vele a sétán, főtt a vasárnapi ebéd. Az év nagyrészét itt töltik. Gyerekei három nyelven fognak beszélni, magyarul, angolul és kínaiul.

Persze sok van. Én most csak háromról fogok beszélni, főleg képeken keresztül igyekszem majd bemutatni őket.

Ezekbe a városokba busszal lehet eljutni a fővárosból. A turisták majdnem mindig a menetrendszeri luxus buszokon mennek. Legtöbbje rögvest a reptérről indul. Megérkezvén csak mész a buszodhoz. Veszel jegyet, majd beszállás előtt még meg is motoznak, nehogy a sok gringó frissen érkezve kirablásnak legyen kitéve. A kaját is a kezedbe nyomják. Kényelmes ülésed előtt még TV is van. Tisztára olyan mint a repülőn a business class.

1/   Quarétaro:

Itt fogták el osztrák származásu első Maximilánt és itt végezték ki 1867-ben.
Valamikor főváros is volt, ma az ugyanolyan nevű megye székhelye. UNESCO World Heritage Site, és a leggazdagabb mexikói város, 800 ezer lakossal.

Kb 3 óra busszal. Megérkezvén a buszállomáson mégy a taxi kioszkhoz. Megmondod hova akarsz menni, kifizeted. Adnak egy cetlit. Ezt megmutatod a taxisnak és már visz is.

A mi hotelunk a “Centro Historico” központjában volt. A város legjobb terén. Régi épület, már 300 éve is fogadó volt. Lehetett látni hova kötötték és hol itatták a lovakat. Este volt, kimentünk a térre, beültünk egy étterembe és rendeltünk egy margarítát. Nemsokára még egyet. A téren játszott a mariachi banda… a helybeliek korzóztak…a hangulat jó volt. Érdemes volt messziről ide jönni, télből nyárba.

2/   St Miguel de Allende:

Quarétarótól fél óra taxival. Kissebb festői hely, kb. 80 ezer lakossal. Ennek nem kis része amerikai/kanadai nyugdijasok és művészek. A hőmérséklet nappal 25 fok C, éjszaka 10 éspedig egész évben. Se fűtésre se légkondicionálásra nincsen szükség. 2000 méter magasan vagy, de nem tudnád. Egy “szoba reggelivel” (B & B) béreltünk 4 napra. Egy amerikai nyugdíjas házaspár volt a tulaj, volt vagy 5 kiadó szobájuk. 15 perc sétányira a városka központjától egy dombon. Macskaköves utak, virágok, kaktuszok mindenütt. Szobánknak volt verandája, leláttál a nem messzi főtérre és az ottani nagy bazilikára. Nappal minden órában jött a bim-bam. Este a főtéren nagy az élet. Mariachik zenélnek a népek élvezik a semmit tevést, gyerekek kergetőznek. Senki sem néz TV-t.

3/        Guanajuato:

Ide egy bérelt autóval (vezetőstül) mentünk. Guanajuató egy régi egyetemi város és valamikor ezüstöt is bányásztak itt. A bányából (és egypár kiszáradt földalatti folyóból) alagutak maradtak és ezeket mára autó utakká alakították át. Ide oda bandukoltunk a városkában, be is mentünk az egyik szép templomba. Épp az egyetem zenekara gyakorolt egy Mozart zongoraversenyt a szombati koncertre…mondták  csendben legyünk. Nem kellett mondani. Beültunk egy padba…hallgattuk a csodás koncert zongorát és a zenekart…mind fiatalok…a professzor karmesterrel az élükön. Úgy gondoltam megpihenek itt egy kicsit…szinte éreztem ahogy az agysejtjeim regenerálódnak….

A napi rutin:

Ez egyszerű. Úgy érzed más dolgod sincs csak gyalogolni egész nap. Ha ezt nem élvezed, ide ne gyere.
Az első nap, az átkelés a Pireneusokon a legnehezebb. Ezt úgy is hívják hogy “rue Napóleon”. Állítólag ő itt egyszer átkelt és meglepte seregével a spanyolokat. Két gyalogut áll rendelkezésedre, az egyik az országutat követi és “csak” 300 m az emelkedő, a másiknál 900 m. Az utóbbi “látványosabb” (értsd fárasztóbb), a hossza 26 km. Mindenki a másodikat ajánlja, no mi is arra mentünk, és feleúton halálra fáradtan már késő volt meggondolni.

Egy itteni kollégámmal voltam, de sokszor nem együtt és csak este találkoztunk. Az első nap reggel 7-kor indultunk, elbandukolván a francia/baszk falucska péksége mellett, ami már jó pár órája működött. Az ösvény rögvest felfelé megy hamarosan úgy érzed ennek sosem lesz vége. Azt mondták kb. 8 óra alatt illik a másik oldalra, Roncesvalles spanyol/baszk faluba átjutni. Nos nekem 10 és fél órába tellett, barátomnak, Len-nek 12 órába. Persze Lent nem segítette az hogy minden második kocsmánál megállt és a helybeli sört kóstálgatta. Én ezt mindig a nap végére hagytam mert az alkohol lecsökkenti az erődet. Mondtam is neki, de persze hiába, ezt a szokását az út végéig megtartotta.

Az első éjszakáddal Roncesvallesben elkezdödik az eljövendő egy hónap rutínja., Halál fáradtan megérkezel, bejelentkezel, kiválasztod az ágyadat a szobádban, ráteszed a cuccodat foglalóként. Eltántorogsz a zuhanyzóba. Felfrissülsz, és kimosod a szenyesedet is lábaddal taposván zuhanyzás közben. Ha korán van még szundizhatsz egyet, majd elmegy a helyi kocsmába. Rendelsz jó vörös bort (egy pohár egy euró) vagy sört. Fizetsz egy eurót a komputer használatáért, leveleidet, facebookot leellenőrzöd, írsz az otthoniaknak időnként hogy még élsz.

Elmégy egy étterembe úgy hat óra fele egypár vándor ismerőssel és a “vándor menüt” eszed. Ez mindig jó, egyszerű de friss kaja, három fogás (általában 3 választás minden fogásnál). Ez időben a spanyolok még nem vacsoráznak, csak iszogatnak és kis finom ínyenc falatokat rendelnek amiket “tapas”-nak hívnak. Ezt is ehetsz, nagyszerűek és nem drágák. Majd csevegsz másokkal és legkésőbb 10-kor ágyba mész.

Reggel sajnálatos módon igen korán fogsz ébredni. A turázók, különösen megfigyeltem a koreaiak, kora kelőek. Nem vicc már 4-kor a sötétben zseb lámpájukkal cuccukat rendezgetik, lehetetlen aludni, hiába mordulnak rájuk. Szóval ettől kezdve nem igen aludsz és jóval reggel hat előtt már mindenki megunja, fel is gyújtják a villanyt…. menni kell.
Én meg olyan álmos voltam csak a fogamat mostam meg, nyicsta reggeli, csipásan mentünk. Még sokszor sötét is volt.

Kisétálsz a városkából, ül a köd a mezőkön, jön fel a nap. Eloszlanak a gyaloglók nemsokára egyedül leszel. Úgy kilenc fele egy útmenti kávézóban jó kapucsínót iszol egy kroasszanttal, majd tovább. Eleinte gyorsabban haladtam mint Len, aki pedig valamivel fiatalabb, főleg felmenet lejtőkre. Az út végére persze jó erőbe került és együtt mentünk. Van emelkedő bőven. Ez a része Spanyolországnak hegyes, még havat is látsz a csúcsokon. Én mindig kb. 3 órát mentem, lassan de megállás nélkül. Zsebemben volt szárított gyümölcs és mandula/dió keverék azt majszoltam, és a vizes flaskóm is a nyakamban lógott, inni se kellet leállnom. Szóval menetközben “töltöttem” magam mint valami amerikai bombázó.

Röviden az idő járásról:

Ugye ti is tudjátok a “napos Spanyolország” van a hirdetésekben…nos az mind hazugság. Az első nap után, ami szép napos volt, 20 nap esős hideg idő köszöntött be. Nem azt mondom hogy végig esett, de délre mindennap beborult, csepegni kezdett, sokszor ólmos eső is vagy dara, a hőmérséklet lecsúszott +5 fokra. Ez északi széllel párosulva nagyon hidegnek tűnt még a Kanadából jövőeknek is! Ilyen időben OK gyalogolni de a kezed elbénul, pl. ha le akarod húzni a cipzárat a slicceden rájössz hogy nem megy mert nem érzed az ujjaidat. Persze az internetes lista ajánlotta hogy hozzak kesztyűt, de ezt nem vettem figyelembe….jól megbántam. Még szerencse hogy hoztam egy gyapjú szvettert és az anorákomnak nagy zsebei voltak, ott tartottam a kezemet. Fontos volt az is hogy ott ahol éjszakázunk legyen pokróc és fűtés, mert persze hálózsákot sem hoztam (az is rajta volt a listán). A gyalog ösvény persze sárossá vált és extra energiába telt tovább jutni.

Gyalogló társakról:

A kanadai: Említettem, Len-t aki már nyugdíjas, ő valamikor kollégám volt. Ideális partner, sosem panaszkodott, élvezte az új emberekkel való találkozást és lassan az új ízeket is amihez bátorítás kellett. Életében Kanadán kívül alig járt. Eleinte gyanakodott az új ételektől, és pl. mindig sült csirkét rendelt. A sajtok közül is a háromszögletű ömlesztettet választotta az üzletekben. Én meg pont az ellenkezője voltam. Rendeltem az exotikusat, kemencében sült nyulat, paprikás pacalt, kondérban főtt polipot … és a sajt boltokban helybeli isteni sajtokat vettem. Lassan megkérdezte megkóstolhatja-e? Egy kis idő múlva úgy evett gusztussal mint én.

Az olasz: Eduárd Bergamóból való volt. Nyugdíjas (volt építész technikus) nálam valamivel fiatalabb, kis termetű. Bergamó közel van a hegyekhez, Eduárd gyakorlott gyalog túrázó volt. Már az első napon indulásnál találkoztunk, elhúzott mellettünk, de az után következő napokban sokszor együtt jártunk. Az én keserves olaszommal komunikáltunk, angolul nem tudott. Mindig megkínált kajával amit magával hozott, jó csokoládé vagy narancs. A felnőtt leányáról is mesélt. Sok olasz papot ismert akik ellátták katolikus ingyenes zarándok menhelyek címeivel, sokszor ilyen helyen aludtunk, én ezek hol létéről nem tudtam. Néha illett misére menni este, de Len és én udvariasan nemet mondtunk, kivéve egyszer. Ez alkalommal bementünk velük a kisváros zárdájába, ahol Eduárd barátja misézett. Érdekes élmény volt, a középkorban sötét köböl épült zárda, üres de hátul az apácák ültek. Sokuk manapság Afrikából való, mert a spanyol utánpótlás bizony elenyésző.

A svéd: Márkus egyszerű, erős, nagydarab, középkorú elvált ember volt  Stockholm közeléből. Egy este egy üveg jó fajta Riója vörössel az asztalunkhoz ült. Megkóstoltuk megdicsértük a bort. Beszélt angolul mint majdnem minden skandináv. Foglalkozása műbútor asztalos…éreztem rendkívül jó szakember lehetett. Jó tudni hogy ilyen foglalkozás van még, és nem minden IKEA.

Mondtam is neki. Talán ezért is de megkedvelt. Egy leánya él Londonban. Mivel egyedül volt velünk tartott egy jó pár napig aztán elválltunk mert nagyobb “motorral” rendelkezett, gyorsabban haladt….

Az írek: Ők négyen voltak, két férfi két nő, nem házasok, talán kollégák avagy csak itt a caminon találkoztak. Jókedélyű emberek, érdeklődőek, a piálásban mindig benne voltak, és türelmesek voltak mikor én a helybeli “legjobb” kocsmát akartam megkeresni és nem az elsőbe rögtön beülni.

A szlovén: Csak rövid ideig voltunk együtt. Az olasz és én mentünk kettesben egy töltésen, a lenti gyalogút túl sáros volt, mögöttük nem messze jött. Említettem is az olasznak hogy ilyen nagydarab (kövér) nő, dicséretére méltó hogy itt jár. Na a töltésnek vége lett le kellett ereszkedni vissza a sáros gyalogútra egy rövid meredeken. Ez trükkös szakasz volt. Az olasz és én egymásra néztünk és megvártuk a hölgyet és hátizsákjával lesegítettük az útra. Nagyon megköszönte, elmesélte hogy vakácón van, Slovéniából való és hogy ott mint masszőz dolgozik egy wellness hotelben. Ezzel meg is értettük nagy méretét és erejét…ha ez neked masszázst ad akkor azt megérzed.

Az ausztrálok: Két férfi volt, tökéletesen két síbottal felszerelve (sokan mások szintén) kisportolt, izmos emberek, kétszer olyan sebességgel menvén mint jómagam. Kapucsínó közben mesélték hogy fél évre jöttek Európába, a caminon csak egy hetet töltenek aztán mennek felfedezni Európát.

A koreaiak: Már említettem hogy ezek kora kelőek. Meglepően sokan voltak, szerintem mind katolikusok, álltalában csoportosan, de nem mindig. Sokan a családjukkal jöttek, kell hogy Dél Koreában a Caminonak nagy híre legyen, legalábbis a katolikusok között,.

Befejezőül:

Hogyan is fejezzem be?
Ha ilyen útra vállalkozol megtanulod megbecsülni egy egyébként nem sokat emlegetett test részedet, a lábaidat. A bakancsodnak jónak kell lenni. A harisnyádnak szintúgy. A gatyádnak sem szabad dörzsölnie a combodat. Minden este ellenőrizd hogy van-e vörös folt, a hólyagzás előjele. Ha igen rögtön kezelni kell. Az utolsó dolog amit akarsz hogy fájdalmas sebeid legyenek ami zavar a gyaloglásban. Este találsz társaid között “szakértőket”, hallgass rájuk, vegyed a kenőcsöket/tapasztokat amit ajánlanak, sokszor ingyen is adjak. Még a segged is begyulladhat mert a sok gyaloglásban a “felek dörgölődnek”. Len is és én is egy alkalommal megmutattuk fenekűnket egy spanyol kisvárosi patikusnőnek, mondta nem az első amit lát. Adott spéci bébi kencét amitől meggyógyultunk.

Úgyszintén csak annyit menjél egy nap ami nem túl sok. Mi eredetileg naponta 40 km akartunk menni, de ezt felejtsd el. Napi átlag 25 lett belőle.

Bon Camino!

Mi az a Camino?

A Camino Santiagó egy középkorból maradt gyalog út hálózat. Ezek mind a spanyolországi (Galícia tartományban levő) Santiago Compostela városba vezetnek. Itt Szent Jakab apostol maradványait tartják a város közepén levő nagy ősi bazilikában. 
Santiagó a középkortól kezdve egy zarándokhely. 
A sok hozzávezető út közül a legnépszerűbb manapság a “Francia Camino”, ami a Pireneusok francia oldaláról indul egy St Jean Pied de Pont nevezetű kis városkából. Innen az út kb. 760 km. Ez, attól függően hogy mennyit gyalogolsz naponta, legalább egy hónapot vesz igénybe. Az ösvény Spanyolország a turisták által alig látogatott részén vezet át. Nagyobb városok az úton a célvárost nem számítva: Pamplona, (ez még ismert a bikák futtatása miatt), Burgos és León.

Az út egyre népszerűbb. Ugyan sokan vallási okok miatt teszik meg, saccolásom szerint a gyalogosok legalább fele, magamat is beleértve, a fizikai teljesítmény (hééé megcsináltam!!!!) és terápikus okok miatt vállakozik rá....mert a mai zaklatott élettől merően eltérő körülmények között fogsz élni egy hónapig. A táj isteni: (májusban még havas) hegyek, zöld völgyek, erdők/mezők, középkori faluk, szölők és termőföldek között jársz.  Sokszor a modern élet minden jele eltűnik és csupán a magasban húzó repülőgépek emlékeztetnek nagy néha arra hogy a 21. században vagy nem a 15.-ben.

A gyalogút egész évben nyitva van de ajánlatos április és november között menni. Becslésem szerint a nyári csúcsforgalomban kb. 300-an bandukolnak “egy szakaszon” tehát  kb. 10 ezren vannak az úton. Tavasszal és ősszel kevesebben. Én 2010 májusában jártam itt.

Nem leszel egyedül, még ha egyedül is vágsz neki. A világ minden tájáról jött gyalogosokkal fogsz megismerkedni, ebéd/vacsora időben, útközben, vagy este a helybeli kocsmákban. Van szálás bőven, kezdve a katolikus egyház által szolgáltatott sokszor ingyenes menhelytől a legnépszerűbb (és rendkívül olcsó) állami turista szállókig ahol nagy termekben, emeletes ágyakon (co-ed stilusban) alszol. Vannak bérelhető szobák, kis szállodák, stb. Ezek többe kerülnek. Rezervációra nincsen szükség, persze az olcsó helyek kelnek el legelőször…de minden városkában/faluban vannak önkéntesek akiknek a dolga hogy mindenkinek megfelelő ágyat találjanak.  
Az út mellet rengeteg reggeliző/kávézó/kocsma/étterem található szóval túl sok kaját nem kell magaddal vinni.

Ha meg akarod tenni hogyan tervezzél?

Rengeteg internetes hely van ami tájékoztat mit ajánlatos magaddal vinni. Én itt nem részletezem. Nagyon fontos hogy a hátizsákod súlya a minimális legyen, mert a túlsúly miatt szenvedni fogsz. Egy jól bejárt gyalogló cipő is fontos. Egy térkép az útról és egy leírás az jó ha van.

A gyaloglók a kezdetnél kapnak egy “útlevelet”. Fontos hogy minden szálásnál egy pecsétet kérjél…az útlevelet sok helyen mutatni is kell mert az olcsó szálás a “caminosoknak” van fenntartva és nem más turistáknak. Az út végén Santiagóban a pecsételt útleveleddel bizonyítod hogy te megjártad, és akkor egy bizonyítványt kapsz erről.
A Caminot vakáció nem drága. Napi 35 euró elég. A szállás kb. 10 euró lesz, a vacsorád mondjuk 10, és a többi a reggeli, az ebéd, a kávé és a napvégi borra vagy sörre megy.

Legtöbben az egész távolságot megteszik de sokan mint én is rájönnek hogy az idő (én esetemben 30 nap) amit rászántak nem lesz elég. Ilyenkor szabad “csalni”. Például én a Burgos-León távolságot (kb 120km)  buszon tettem. Persze vannak olyanok akik csak egy részét gyalogolják, aztán vannak túrázók akik csoportosan vezetővel jönnek csak egy hétre, és a cuccukat egy minibusz viszi…. ami nagy előny. Láttam olyanokat is akiket a párjuk kocsival követett, és este a megbeszélt helyen találkoztak. Ezek megincsak nem cipeltek hátizsákot. Talán váltogatva vezettek és gyalogoltak? De megcsinálhatod az utat terep biciklivel is, avagy lóháton, az utóbbit ritkán látni és csupán a cél közelében.

Kedvelem a gyalogtúrákat. Kiskoromban hétvégeken szüleimmel jártuk a budai hegyeket. Később huszon koromban a Tátrában is túráztam. 
Megházasodván Kanadába jővén, majd gyerekestül a tradíció folytatódott. Vakációink helyét legtöbbször úgy választottuk hogy kombinációja legyen fürdési lehetőségnek és kirándulásoknak.

Most egy olyan utat szeretnék leírni ami itt komolyabb túrázóknak ajánlott. A címbeli gyalogtúra Kanada legnyugatibb pontjánál van. A Csendes Óceán egy elhagyatott partját követi. A túloldalon….. nagyon messze Japán fekszik. 
Hallom most két éve a tsunami után Japánból elsöpört szemét tonnája landol ezeken a prisztín partokon. Milyen kár.

De vissza túrára. Kb. 75 kilométer hosszú, É-D irányban megy. A gyakorlott túrázónak 6 napra van szüksége hogy megtegye. Télen zárva, júniustól októberig nyitva van. Kérdezed ez a távolság kevesebb mint 12.5 km naponta, ez nem is olyan sok? De bizony nagyon sok mert az ösvény olyan mint egy akadály pálya. Az előremenet lassú és tele veszélyekkel. Ezeket hamarosan részletezem. 

Az egész út védett és indián területen megy át. Engedély kell. Rezerválni is ajánlatos és indulás elött be kell jelentkezni, majd fejenként kb. 25 dolcsit kifizetni. Mielőtt indulsz a parkőrség elbeszélget veled, elmondják mire kell vigyáznod, hogyan viselkedj adott szituációkban.

Az ösvényen csak meghatározott számú ember lehet, azt hiszem max. 20 indulhat naponta, egy-egy irányból. Lehet a déli végen kezdeni Port Renfrew-nal ahol mi kezdtük, avagy az északi végén, egy másik városkánál amit Banfield-nek hívnak. A túra befejeztével busszal visszavisznek a kocsidhoz.

Az ösvény világhíres, sok svájci és osztrák túrázóval lehet találkozni. Ezek azok az országok ahol a gyalogtúrázást és a hegymászást a legkomolyabban veszik. 
Mivel egész úton távol leszel lakott területtől, minden kaját, stb.-t a hátadon kell vinni, sátrat beleértve. Van egy kis indián vendéglő kb. félúton, ez minden. A hátizsákod garantáltan min. 25 kg súlyú lesz. Vizet szerezhetsz a patakokból. A szemetet is ki kell vinni. Az ösvény az óceán partját követi de nem mindig a beachen vezet, (mivel ez sok helyen az járhatatlan), hanem sokszor a mögötte levő hegyekben. A hegyekben óriási fenyők nőnek, sokjuk már ott volt többszáz évvel ezelött. A nehézségek: 
 
1        Amikor az ösvény a hegyekben megy át kell hidalnia megannyi viz vágta kanyont/völgyet. Ezt legtöbbször létrák alkalmazásával érik el, mert a völgyek lejtője túl meredek. Képzeld el naponta kb. 6 szor egy kb. tiz emeletes házak mélységébe kell lemásznod, átlábalsz a patakon majd az ottani másik létrán felmászol megint a tiz emelet magasságába.  Mindezt a 25 kilós cuccoddal a hátadon, sokszor ködben esőben. Igen. Egészségedre. 
 
2        OK. Most a parton sétálsz, de itt meg valami őskori erő hétvégi ház nagyságú sziklákat hordott össze. Ezeken kell átevickélni, a sziklák csúszósak, ha elesel komolyan megsértheted magadat. Sokszor egyedül vagy (ugyan ez nem ajánlatos) senki sem látja mi történik veled. Ez a rész órási, visszamenni valakit keresni nehéz, ugyan az illető remélhetően tud kiabálni. 

3        Most megint a parton sétálsz de másféle elemi erő cédrus fatörzseket dobott eléd ezrével az óceánból. Az idő, az óceán a fákat simára csiszolta. Ezeken át kell vergődnöd.

4        Megint a beachen sétálsz, mérföldre csak homok, gyönyörű táj, sirályok és a hullám törik nem messze. Igen ám de a homok olyan fajta (és nedves) amibe bokán felül belesűlyedsz mint valami nehéz mély hóba. Minden lépés egy erőfeszítés, úgy érzed semmit sem haladsz. 25 kg-a hátizsákod 50 kilónak érződik. Szenvedsz mint egy serpa a Himaláján.

5        Most egy nagyobb patakon kell átmenni, nem lehet átgázolni. Fából a két magas parton tornyot építettek és csigákon egy kettős kábelt feszítettek ki. Ezen egy kétszemélyes “vödör” lóg. Felmégy a torony tetejére, magadhoz húzod a vödröt, rögzíted, beleülsz, elengeded magadat a folyó feléig mesésen letujázol. Onnan kézzel kell magadat a másik partra felhúzni. Jobb ha erős vagy, ha nem várni kell amíg valaki jön és segít húzni. Ha nem jóccakát a vödörben.

6        Hoppá, medvével találkozol. Sok a fekete medve. Várnod kell míg a medve el szíveskedik vonulni. Ha sok a málna/szeder eltarthat egy ideig. Medvével találkozni nem élvezet. Csak úgy felbukkanhat előtted az ösvényen a vadonból két méterre. Mondják ha megtámad szimuláld hogy halott vagy….más esélyed nincs. Miközben mégy jobb ha hangosan társalogsz avagy egy kolomppal hangot adsz magadról az előbbi szituációt remélhetőleg megelőzendő. A medve se akar veled találkozni.

7        A part egyes szakaszait meredek hegy határolja. Dagályban az ahol most sétálsz víz alá kerülhet. Tudnod kell hol van ilyen veszély, mikor jön a dagály és addigra ezen a helyen át kellett hogy menjél. Ha nem, fel kell kapaszkodnod a meredek partra, és ott 6 órát gubbasztani míg újra apály jön és utadat folytathatod.

Más hirtelen nem jut eszembe.

És mi a jutalmad? Romlatlan elemi természetben mész 6 napon át. Távol mindenféle civilizációtól. A levegő jódos, az óceán, a hullámok, a tengeri élet amit apálykor látsz, a madarak mindenütt, a bálnák messze kinn a távolban garantáltan elfeledtetik veled napi gondjaidat.
Emlékeztetnek arra milyen kicsinyek és lényegtelenek lehetünk ebben a nagy világban.

PS. Minden olvasónak Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok

http://www.westcoasttrailbc.com/trail_guidebook_map.htm

Azt mondták nekem, úgy nézek ki mint Uruguay elnöke. Nem vicc.
Öt éve májusban elszántam magamat hogy legyalogolok  +/- 750 km-t Spanyolban azt amit úgy hívnak hogy a Camino Santiágo. Melegen ajánlom mindenkinek aki (mint én) szeret gyalog túrázni és van 5 hete. Kb. ennyi időbe telik St. Jean Pied de Port-ból (a kis francia pireneusi falu) Santiagóba del Compostela-ba (nagyobb város Galíciában) gyalog menni. Csodálatos tájon megy a vándor út, Spanyolországnak egy turista mentes részén (Pamplona, Burgos, León-on át). De nem erről akarok írni.
Harmadnap az úton, a turista szálláson valaki a nyakamba borult és aszongya hogy tisztára úgy nézek ki mint Jose Mujica, Uruguay elnöke!!!! Egy Uruguayi volt, vagy egy Argentin, ezt a vándor utat nagyon sokféle nációból valók járják.

Na ezt rögvest el is felejtettem, de hazajővén csak eszembe jutott és leguggliztam. Tényleg, az illető igazat mondott. És tetejébe ez az uruguayi elnök egy nagyon érdekes karakter. Azóta már a New York Timesban is olvastam róla.
Mivel fogadni mernék egy NOLBloggos sem hallott róla, gondoltam készítek egy posztot. Mindig tanulunk, miért is ne?

Jose Mujica 1935 -ben született, baszk és olasz származású szülőktől. Egy valamikori gerilla harcos, a Tupamero mozgalom tagja volt akiket a kubai forradalom inspirált. Ezért a tevékenységéért 14 évig ült börtönben. 1994 -ben kiengedtek és demokratikusan szenátorrá választottak. 2005-ben agrár miniszter lett. 2010 -ben megnyerte az elnöki választásokat.
OK, OK de miért is hírneves? A vegetáriánus elnököt a “világ legszegényebb elnökének” titulálják. 12,000 dolláros havi fizetésének 90%-át a szegények ügyeire adományozza. Nem hajlandó az elnöki palotában lakni. Gyerektelen, egykori gerilla társnőjével élt együtt és csak akkor vette feleségül amikor az az elnökséghez kellett. Egy szűkös düledező farmon laknak, (ez sem az övé hanem a feleség tulajdona), Montevideótól nem messze. Itt virágokat (chrisantheunumokat) termesztenek. Egy min. tiz éves VW bogárral furikázik, az ingyen járó sofőrös elnöki limuzinba nem akar beülni kivéve hivatalos funkciókra. Öltözködése, mint a farmerek, csizma, stb. Így jár hivatalos funkciókra is. Nyakkendőt öltönyt csak ritkán vesz amikor muszáj, pl. fogadásokra. Nem vallásos.
Állítom hogy nincsen még egy ilyen államfő és nem is lesz sokáig.
Lásd a mellékelt videót. Kicsit büszke lettem hogy hasonlítok rá.
Csak kinézésre. Én húsevő vagyok.

http://www.nytimes.com/2013/01/05/world/americas/after-years-in-solitary-an-austere-life-as-uruguays-president.html?pagewanted=all&_r=0

Március 21.-én lesz a 10 éves évfordulója a ennek a “sorry” háborúnak.

A nyugati médiában van cikkezés bőven, sokan akik akkor buzgón támogatták ma beismerik hogy felesleges volt, sok életbe került. Na nem mindenki…

Itt a bloggon, de még az NOL-en is, eddig csend uralkodott. Persze van még két nap. De van Magyarországon másról is beszélni…. és ez a hóvihar! 

De vissza az évfordulóhoz. Miért is kezdődött? Talán te tudod. Ha nem vegyél egy (vagy több) kártyát a lenti listából: 
 
1        G.W Bush így akarta. Apukájának akarta bizonyítani hogy ő ezt a problémát meg tudja véglegesen oldani. 
2        Befolyásos csoport (úgynevezett neokonzervatívok), az ifjabb Bushhoz közelállók, rábeszélték hogy a demokráciát ha kell erővel is lehet terjeszteni. 
3        Szadamnak olyan fegyverei vannak/készűlnek amivel “árthat nekünk” (értsd a nyugatnak). 
4        Szadam megérdemli. Véres kezű diktátor. Jobb Irak lesz utána. 
5        Olaj van ott és nem kevés. 
6        Szadam nyíltan támogatja a PLO-t. 
7        Hadseregünknek nem árt néha egy kis csetepaté, ha sokáig béke van még a budgetünket is visszavághatják. 
8        Nem árt ezeket az új fegyvereket kipróbálni, az öregeket elhasználni. 
 
Szerintem, bár a 3-es kártya teljes fantáziának bizonyult, a többi bizony mind tényező volt. NB, a harmadik kártyáról csupán annyit hogy (saját tapasztalatom szerint) az alkalmazottak (ebben az esetben a CIA) majdnem mindig tálcán szolgálják fel azt az eredményt amiről sejtik hogy a nagyfőnök szeretne. Ha valami szürkének néz ki és a fönök a fehért szereti biztos lehetsz hogy az elemzés után nem marad szürke, de nem is lesz fekete. Váll veregetés, még talán előléptetés is következhet ilyen jó/alapos munka után.

A nemzetközi téren Tony Blairre jutott a hitelesítő szerep. Ő két végén égette a gyertyáját e cél érdekében.

A “bizonyítékokat” mint tudjuk az ENSZ előtt hatásos videóval, stb. prezentálták. Nem kissebb hitelű államférfit dobtak be mint az akkori US hadügy miniszterét, Colin Powellt a viccet nem ismerő katonát. (Megjegyzem újabban jópárszor hallottam saját szájából mennyire nem büszke erre a szereplésére). 

Ugyan az ENSZ sosem szankcionálta, ez kaput nyitott a háborús tervek befejézésére és támadás kezdetére. Nem kevés “követő” csatlakozott a “coalition of willing” táborba.  Beleértve majdnem az összes országot az egykori “szocialista táborból” … Romániát kivéve. Említendő hogy a franciák és a németek nem csatlakoztak. Kanada is nemet mondott Erre sok kanadai, magam is, büszke volt.

OK. Forgassuk előre ezt a szalagot. Szóval jobb az élet most Irakban mint Szadam idejében volt? Őket kellene megkérdezni. Gondolom azokat akik ártatlanul meghaltak már nem lehet. Több mint százezer irakiról beszélünk. Azok sokaságát pedig akik megcsonkultak, szeretetteiket, házukat elvesztettek, talán szintén nem érdemes. Hogy a közel öt ezer amerikait és a többi nációk elesetteit ne is említsem. 
 
Eredményes volt ez a háború a terror elleni küzdelemben? Hmmm. Előfordulhat hogy az ellenkezőjét érte el? Ennek eldöntését rád hagyom. 

http://www.economist.com/blogs/democracyinamerica/2013/03/iraq-war

Sokaknak elege van a kanadai télből és egy időre melegebb helyre vágynak. Kapásból Florida és a Karibb tengeri szigetek az első választék de Arizona állam nem marad nagyon mögöttük.
Ugyan nincsen tengerpartja, klímája isteni, száraz és ebben az időben (nem úgy mint nyáron) nem túl meleg.
Pár évvel ezelőtt éppen Húsvétkor ide repültünk. Béreltünk egy kocsit aztán nosza... egy körutat tettünk. Először délre mentünk Tucsonba, majd vissza Phoenixbe pár napra. Innen irány északra: Sedona, a Grand Canyon, Monument Valley, Canyon de Chelley majd Winslow, ez egy kisváros majd vissza mentünk Phonixbe haza repülni.
Azokról az állomásokról szeretnék írni amik a legjobban tetszettek.
1/ Sedona.
Gondolom ez a hely otthon kevésbé ismert. A Grand Canyon felé menet egy kis kitérő, itt megálltunk két napra. A városka a közeli piros homokkő hegyeiről ismert. Mivel magasabban van, még nyáron is kellemes a hőmérséklet. Mint sok hasonló helyet a művészlelkek fedezték fel, turisták követték ezeket és végül is tehetősebb nyugdíjasok végképpen felsrófolták az ingatlan árakat. Népszerű jeepeken „safarira” menni, indián szőnyegeket és más értéktárgyat venni avagy amit mi is csináltunk csak kihajtani a városkából és az egyik ösvényen sétálgatni. Bajba is kerültem mert sétáltunk egy ösvényen amiről kiderült nem az volt aminek én hittem...A képem a híres vörös sziklára épített templomot mutatja. 

2/ A Grand Canyon.
Ide ténylegesen érdemes elmenni, a látvány felejthetetlen. Sedonából jővén a déli peremre érsz. Ebben az időben az északi még le is van a tél miatt zárva. Áprilisban még havat is látni, 2300 m magasan vagy. Több kilátó pont van. Parkolsz elbandukolsz a kilátó felé, az emberek sűrűsödnek, odaérsz, lenézel...és megborzongsz. A képek nem hazudtak, időbe telik a látványt beszívni. Madarak keringenek, látod évmilliók rétegeit a szemközti (északi ) falon. Valahol messze lenn ott megy a Colorado folyó.
Megint csak két napot töltöttünk itt, a hires El Továr hotelben, fél évre előre kell legalább foglalni. Ez közvetlenül a Canyon mellett épült. A többi hotel, kemping stb.. messzebb van, igyekeznek a kanyon környékét természetesnek hagyni. Furcsa ezen a helyen kirándulni. Nem úgy mint az Alpokban, vagy a Tátrában itt előszörre lefele mégy (ez valamivel könnyebb) és hazafele meg felfelé, ami nagyon erőfeszítő. Sokan ezt nem veszik figyelembe, túl messze mennek és vissza felé túl fáradnak, víz hiányban szenvednek...Mindenfelé vannak táblák figyelmeztetésekkel ezt megelőzendő. A Rim Trail (Perem ösvény) a peremet követi...ez aránylag könnyű. Vannak lefelé (a folyóhoz) vezető ösvények is. A déli oldalon, ahol mi voltunk a két leghíresebb a „Bright Angel” (Fényes Angyal ) és a South Kaibab ösvény. A folyóhoz lemenni legalább három óra. Visszajönni duplája, nagyon nem ajánlatos gyakorlatlanoknak ezt egy nap megtenni. A legélvezetesebb módja öszvérrel lemenni, ott lenn a Phantom Ranch menhelyen vacsorázni majd aludni. Másnap jó reggeli után az öszvérrel visszajönni. Mindez jó pénzért. Ezt persze megint csak fél évre előre az interneten le kell foglalni. Amikor jobbik felemet, Máriát kérdeztem aszondá hogy ő semmiképpen se akar öszvéren lemenni ...veszélyes mondá....de persze amikor az öszvéreket ott meglátta és akkor már akart volna menni ...de az összes öszvér túra akkora már rég le volt foglalva...Szóval gyalog mentünk le (a Fényes Angyal ösvényen) avagy egy órát. Felejthetetlen a kilátás a csönd.

3 Monument Valley

Ez a nemzeti park Arizona és Utah állam határán van. Elhagyatott, a világ végén érzed magad. Akkor lett hires amikor egy itteni kereskedő, akit Gouldingnak hívtak, meggyőzte Henry Ford filmrendezőt hogy ez a hely alkalmas vadnyugati filmek forgatására. A táj gyönyörű a szél és idő marta vörös homokkő oszlopok, körülötte a sivatag, vadregényessé teszi. A hely még most is kedvence azoknak akik szeretnek lovagolni. Találkoztunk a motelben egy cseh származású hölggyel aki csupán ezért hajtott fel Los Angelesből. Egy Navajó indián rezervátumon van, tequiládat jobb ha megveszed mielőtt ide jössz, piát tilos árulni. Mi egy indián vezette egész napos terepjáró túrára mentünk oda ahova magad nem tudsz behajtani. Este a Golding utódai által vezetett motelban aludtunk. Van egy mozi ahol ingyenes vadnyugati filmeket vetítenek. Este meg a holdfényes furcsa tájra nézhetsz ki ablakodból.

4 Canyon de Chelly

Ez egy kisebb de szintén érdekes canyon, lehet látni sziklába vágott lakóhelyeket ahol az indiánok elődei éltek több ezer évvel ezelőtt.

5 Winslow Arizona

Egy bájos kis város, max.. tízezer lakos, a híres 66 országút ment át rajta, ma is ez a főutcája. Manapság persze az Interstate 40 átvette minden forgalmát. Ez Floridát köti össze Los Angelessel. A sebesség határ 85 mérföld óránként kb. 140 km/óra az egyik legmagassab megengedett az US-ben. A kamion és más forgalom csak hömpölyög rajta, kösd fel a gatyádat ha itt vezetsz. A városkán megy át a Santa Fe vasút vonal is. Mi az állomás melletti hacienda stílusban épített Posada Fogadóban szálltunk meg. Délután nem volt mást csinálni, kiültünk vonatot nézni. Nem csalódsz. Húsz percenként dübörögnek át végtelennek tűnő tehervonatok, négy hatalmas diesel mozdony húzza őket, jobbára tele konténerekkel Hundai, China Link felírattokkal oldalukon...világos, (ha még eddig nem az volt), hogy honnan jön az áru. Este nyolckor meg egy pár percere megáll a híres SouthWest Chief vonat, kiszaladtam az étteremből hogy megnézzem, csupa ezüst kocsi, útban Chicagóból Los Angelesbe. Nagyon impozáns és romantikus.
Másról is hires ám Winslow! Itt van az utca sarok amiről az Eagles együttes énekelt az 1974-es slágerban:

Well, I'm a standin' on a corner in Winslow, Arizona,

and such a fine sight to see

It's a girl, my Lord, in a flatbed Ford,

slowin' down to take a look at me.

A következő nap elhajtottunk megnézni a Hopi indiánokat akik amolyan kőkiemelkedések tetején laknak, valószinűtlen környezetben és meg kell mondanom elég nagy szegénységben.