A Fülöp Szigetekre látogattunk el az idén, Új Év után. Három napot Manilában töltöttünk, a menyem nővérénél, majd még délebbre repültünk egy nyaraló komplexumba, Cebu mellé, öt napra.

Menyem egy nagy, tehetős fülöp szigeti családból származik. A család Ausztráliába emigrált, amikor ő tinédzser volt, de azóta egypáran, így legidősebb nővére is, visszaköltözött. Menyem fiammal már többször járt Kanadában és Magyarországon is. Budapesten volt az esküvőjük. Szóval nekünk illett a Fülöp Szigetekre ellátogatni. Hongkongból kevesebb, mint két óra repülővel, déli irányban. Következésképpen, míg januárban HK-ban kellemes 18-20 fok van, Manilában trópusi 30.

Látogatásunk nagy szám volt, a Fülöp szigeti népek nagyon vendégszeretőek. Az egész rokonság kijött a reptérre minket üdvözölni, majd innen két fekete Hundai furgonnal behajtottunk a sógornőék házába, ami Manila jobb részében volt. Egy „gated community”-ban, azaz a negyed kerítéssel körül van véve, mint egy katonai támaszpont, elválasztva a várostól. Bemenésnél, az biztonsági személyzet a kocsit alaposan megvizsgálja, hasonlóan, mint anno kelet-nyugat Berlin között. Itt az megvizsgálandó, hogy fegyvert, bombát be ne vigyél és, hogy ha nem itt laksz, kit látogatsz?

Ezek utána egy jó módú negyedben találod magadat, alá Pasarét. A sógornőék földszintes háza, japán stílusban épült. Nagy, nyitott terek, csodás kis nyugodt udvar, bambusszal határolva. Mindketten dolgoznak, valami ausztrál céget képviselnek, ausztrál fizetéssel, ami itt nagyon nagy pénz. Ketten vannak, van egy 5 éves kisleány. A személyzetük 3 szobalány, egy sofőr, aki kertészkedik is és grillezni is tud. Az első szobaleány a gyerek után néz, a második takarít, a harmadik a szakács. Kb. száz dolcsit kapnak ezek havonta, ami itt az átlag fizetés. A sofőr kivételével, a házban laknak és kapnak élelmet is. Ez az „upstairs-downstairs”, az urak és a szolgák világa, még mindig virágzik itt a Fülöp Szigeteken, ahol az emberek 80%-a napi két dollárból él.

Manila maga másfél milliós, de az azt körülvevő külvárosokkal együtt, közel 23 millió ember él itt. Nagyon sűrűen. Ugyan egypár HÉV szerű helybeli vonatot látni, nem láttam se városi buszt se villamos járatot. A helybéliek, és ez igaz az egész Fülöp szigetekre, kis furgonok segítségével jutnak el céljukhoz. Ezeket „Jeepney”-nek hívják, mert a kezdetük az amerikaiak által hátrahagyott jeepek voltak. Ez a fő közlekedési eszköz. A furgonok kis magán vállalkozások, sokszor rikító színekkel vannak befestve. Jobbára csak a helybéliek tudják a menetirányt. Gyakran tömve vannak kuncsaftokkal, ott inted le, ahol tudod, és ott áll meg ahol akarod. Mindez fillérekért, a díjat a bent ülők, kézről kézre adják előre a vezető tulajhoz. Turistának minden, csak nem való.

Városnézések közben, amit a fekete légkondicionált Hundai -al tettünk, csupán bepillantás lehetett nyerni arról, hogy hogyan él a „80%”. Látod, hogy az utakat szegélyező boltok egyre szegényesebbek lesznek. De amikor a mellékutcákba pillantasz be, utcáknak ugyan nem lehet ezeket nevezni, mert 3-4 méter szélesek maximum, és csak motorbiciklivel vagy gyalog járhatóak, bádog viskókat látsz, megszámlálhatatlan mennyiségben. Nem is tudom, mi történne, ha egy ilyen sikátorba csak úgy besétálnál. Az ehhez kellő merészség szerintem ahhoz hasonlítható, mintha egy szafarin hirtelen elhatároznád, hogy most leszállsz a jeepedről, és innentől kezdve egyedül és gyalog mész tovább a vadonban. Menthetetlenül eltévedhetsz, tetejébe találkozhatsz egy éhes oroszlánnal?

Ezekben a negyedekben sokszor nincsen ivóvíz, nincsen csatornázás, a jóisten tudja, hol mosakodnak. Mondták, hogy üríteni sokszor a közeli patakokhoz, folyókhoz mennek. Láttam is egy párat, nyílt szennycsatornának néznek ki, tele legyekkel a trópusi melegben. Na, van képed most róla, menjünk vissza az úri osztályhoz.

Elhatározódott, hogy tiszteletünkre este, nagy grillezés lesz. Nosza, a három férfi, a házi úr, a fiam és én, beültünk a sofőrös Hundai-ba, és kimentünk, a kerítésen kívül, 5 percre levő, vásárló központba. A grillezendőket megvásárolni. A vásárló központ, nagyon flancos és légkondicionált. Tele volt „jobb” emberekkel, és gyerekeikkel. A bejáratnál, megint csak őrök mérnek végig. Ha nem ide tartozol (pofára és öltözékre megy), ide be nem lépsz.

Elmentünk az élelmiszer áruházba, ami az alagsorban volt. Volt ott minden. A háziúr elkezdett húst, halat, bort vásárolni, mint egy részeg tengerész. Meg is említettem, nekem túl nagy mennyiségnek tűnt. Mondta ne aggódjak, ha nem esszük meg, a személyzet megeszi vagy hazaviszik. A vásárlás befejeztével, a dobozokba tett élelmiszert, az áruház alkalmazottja vitte fel a Hundai-hoz, mikőzben mi kényelmesen megnéztük a vásárló központ más nevezetességeit.

Este volt nagy vacsora, parázson sült marha, disznó, bárány és rák. Kérdeztek a magyar ételekről, ugyan már jártak MO-n, az esküvőn. Megígértem, hogy utolsó nap készítek egy gulyást. Nejem meg egy almás pitét készített. Mindkettő nagy siker volt.

OK, most már gondolom, kérdezed, jó jó, de mit láttatok Manilából? Elmentünk a régi negyedbe, amit anno a spanyolok építettek. Szép restaurált korabeli épületek, macskaköves utcák. Van itt két gyönyörű templom, szombat lévén, esküvők zajlottak, egyik a másik után. A templomok előtt koldusok.

Elmentünk egy múzeumba is, ahol a Fülöp Szigetek történelme volt bemutatva, vagy hatvan életképben. A Fülöp Szigeteket a spanyolok fedezték fel, 1571-ben, ugyan előtte még a kínaiak és a brunei szultán is próbálkozott itt, több kevesebb sikerrel. Az 1700-as évek közepétől az angolok jelentek meg és a spanyolokra nehéz idők jártak. A tehertől megszabadulandó, 1898-ban, a spanyolok eladták gyarmatukat (Guam és Puerto Ricoval együtt) 20 millió dollárért, Treaty of Paris, az amerikaiaknak. Ekkor lett Kuba független.

Na, ezek után a második világháborúban a japánok rohanták le, míg aztán, véres csatákban, mint tudjuk, a japánokat az amerikaiak végül is leverték. Ennyi a történelmük egy dióhéjban, legalábbis ami bennem maradt.

A városban van egy nagy amerikai katonai temető. Ezt is megnéztük. Az összes elesett katona, vagy 10 ezer, neve fel van vésve egy emlékműre. A csend, a keresztek, nagyon szép látvány.

PS

Itt van egy youtube video, 4 perc, Maniláról

Az idén családi összejövetlen voltam Karácsonykor, Hongkongban. A kisebbik fiamnál. Azon a manapság ritka alkalmak egyike volt ez, amikor mindkét fiam egy fedő alatt volt. Idősebb fiam, aki San Franciskóban él mint legényember, végül is rászánta magát, hogy öccsét meglátogatja.

Ha Karácsony közelében utazol, készülj kb. 50%-al többet fizetni a repülőjegyre, mint máskor. Na, mindegy. Volt pezsgő, halevés szenteste, unokáink nyüzsögtek a karácsonyfánál, és bontogatták az ajándékaikat. Bele is fáradtak, egypárat másnap reggelre kellett hagyni. Mi felnőttek, vacsora után, jobbfajta konyakokat és viszkiket bontogattunk/kóstolgattunk.

A következő nap, 25.-e, a Karácsony napja. Ugyan ez ünnep Hongkongban, de mivel a kínaiak többsége nem keresztény, a boltok nyitva vannak. Míg ilyenkor az észak amerikai és az európai városokban csend uralkodik, itt éppen az ellenkezője. A helybéliek, kedvenc foglakozásukat űzik, pénzüket költik. Jézus születése helyett, az aranyborjút ünneplik.

Lementünk a városba, ezúttal egy, a Causeway Bay (Times Square vásárló központ) negyedbe. Ebédre, egy mongol, grill étterembe. Az étterem, csupán Hongkongban tapasztalsz ilyet, egy magas épület 10. emeletén volt. Minden asztalba egy gázgrill volt beépítve, elszívó berendezéssel együtt, és magad grillezted az előre előkészített finom nyers húsokat/zöldségeket, avagy, ha nem akartad, pincéri segítséggel. Ez a mongol cousine nem rossz.

Már kora délután volt, amikor ebéd után lementünk a vásárlókkal teli utcákba, nyüzsögni. Idősb fiam egy órát akart venni magának, fellelkesedve a Hongkongban található nagy választékon és azon, hogy nincsen adó (VAT).

Először egy használt, minőségi órákat áruló boltba mentünk. Gyönyörű Omegák, stb., és főleg Rolexek nagy választéka volt a vitrinekben, az üveg alatt. Nagyszerűen felújítva és karbantartva. De hamarosan fiam elhatározta, hogy mégis új órát vesz, úgyhogy ettől kezdve, az azokat áruló boltokat kezdtük látogatni. Ilyenekből, csak ebben a negyedben, volt egy tucatnyi.

Bevallom, én is kedvelem a márkás órákat. Régebben volt egy Longines-em, de idővel az aranyozás lekopott róla. Most egy Tissot órám van, ami nem nagy szám a márkás órák között. Élveztem az óra keresést.

Órákról beszélünk, amik 2000 dollártól felfelé voltak árazva…nos, a csillagokig. Kisebbik fiam, aki Hongkongban él, nagy szakértőnek bizonyult. Ő is és felesége is, jobb órát viselnek. Mondta, ebben az ár kategóriában, legalább is itt HK-ban, alkudozni szokás.

Idősb fiamnak végül is egy IWC Schaffhausen óra tetszett meg. Az alkudozás elkezdődött, igen komolyan. A segítség az okos telefonunkról jött, ahol meg googeleztük az ilyen órák legalacsonyabb árát, míg az eladó, egy rafinált kínai hölgy, csak hajtogatta, hogy az internetes órák nem megbízhatóak, ők pedig garantálják, stb.

Végül is fiam elért egy 15% árengedményt, ami a 0% HK-i adóval, kedvező árnak tűnt. A fém óraszíj be lett állítva, garancia papírok, kitöltve, a svájci óragyártás egy újabb áldozatot ejtett, azon a karácsonyi délutánon.

Az alábbi fordítás egy közgazdasági nézet, szerzője Claire Cain Miller, ami a New York Times 2016 Január 17-i vasárnapi kiadásában jelent meg, az Upshot sorozatban.

Amikor a komikus Ricky Gervais viccesen kijelentette, hogy az ő fizetése, az Arany Glóbusz kommentározásáért, annyi, mint a másik kettőé, Tina Feyé és Amy Pohleré együtt, ez a durva humor valószínűleg nagyon sok munkahelyen rezonált.

Fél évszázaddal azután, hogy Kennedy elnök aláírta az Egyenlő Fizetések Törvényét, a nemek közti fizetés különbség nem szűnt meg. A Statisztikai Hivatal szerint, a nők 79 centet keresnek, minden férfi dollárhoz képest.

A statisztika a teljes állásban levők átlagfizetésén alapszik, nem csak ugyanazon munkára, amit férfiak és nők végeznek, de más adatok azt mutatják, hogy a különbség sok foglakozásnál fennáll. Claudia Goldin, harvardi közgazdász szerint az orvosnők 71%-át keresik annak, amit a férfiak, míg a szakácsok a 87%-át.

A különbség semmi közgazdászatilag mérhető fogalommal nem magyarázható – ide tartozna a dolgozók képzettsége és gyakorlata, a választott terület, a munkaidő, vagy az az idő, amit nem dolgoznak. Így azok a tényezők maradnak, amiket nehéz számokkal kifejezni, mint a diszkrimináció vagy a nők elképzelése arról, hogy mi a lehetőség számukra.

Nos, mit lehetne csinálni a különbség megszüntetése érdekében? Akadnak kutatói és politikusi ötletek, mint ahogy vállalatoknak is van, ahol már próbálkoztak a saját körökben a problémával megbirkózni.

Hozzuk nyilvánosságra a fizetéseket. Amikor az alkalmazók a fizetési adatokat nyílttá teszik, a fizetéskülönbség összezsugorodik.

Jake Rosenfeld, egy szociológus a Washington Egyetemen, azt találta, hogy a fizetések átvilágíthatósága azokat felemeli, részben azért mert az alkalmazottaknak adatokat szolgál a fizetésük megtárgyalására. „A nemek közti fizetéskülönbség tudata elég arra, hogy a helyzet változzon” - mondta.

Ez így volt igaz az állami állásoknál, ahol a fizetéseket gyakran nyilvánosságra hozzák. Alexandre Mas, közgazdász Princetonon, tanulmányozta a 2010-ben meghozott kaliforniai törvény kihatását, ami a városok alkalmazottainak fizetését hozta nyilvánosságra. Fizetéscsökkenés lett az eredménye, de csupán a férfiaknál.

A nőket tárgyalásra ösztönözte, miután látták, hogy alacsonyabb a fizetésük, - magyarázta Mas, avagy a városok kiegyenlítették a fizetéseket, a pereskedéseket elkerülendő.

Néhány európai ország megkívánja, hogy a nagyvállalatok a fizetéseket, nemek szerint, nyilvánosságra hozza. Obama elnök 2014 óta megköveteli, hogy a kormánytól munkát kapott vállalatok ezt az információt megadják a Munkaügyi Minisztériumnak. Vannak amerikai vállalatok is akik a fizetéseket szintén ilyen vizsgálat alá vetik, ugyan a legtöbbjük nem hozza nyilvánosságra az eredményt.

Marc Benoit, a Salesforce.com vezérigazgatója a múlt évben úgy nyilatkozott, hogy egy ilyen vizsgálat eredményeként vállalata 3 millió dollárt fordított a nők fizetésére, azért, hogy azokat a férfiakéval egyenlővé tegye. Kimberley Clark és Price Watehouse Coopers bejelentette, hogy vizsgálataik segítették az igazgatókat annak kivizsgálásában, hogy miért van kevesebb nő vezető állásban.

Okíts hogyan….vagy tiltsd be a fizetések megtárgyalását. A Férfiaknak többet fizetnek, részben azért mert többet kérnek.

A Carnegie Mellon Egyetem doktorandusz hallgatói által végzett tanulmány szerint, állásajánlatoknál a férfiaknak 51.5%-a több pénzt kért, míg a nőknek csak 12.5%-a, mondta Linda Babcock, aki közgazdász az egyetemnél. Más kutatásoknál azt találta, hogy amikor a nők fizetésemelést kérnek, átlagosan 30%-al alacsonyabbat kérnek, mint a férfiak.

Mivel a kezdő fizetések határozzák meg a fizetés emelések alapját a jövőbeli emelésekre, és így a jövő fizetéseit, Ms Babcock szerint, azok a nők, akik nem alkudnak, karrierjük során becslések szerint 750 ezer dollárt vesztenek a közép-fizetések kategóriájában, és 2 milliót a nagyfizetésű állások kategóriájában.

De a kutatása azt is kimutatta, hogy ha a nők alkudozni akarnak, azért büntetve lesznek, míg a férfiak jutalmazva lesznek ugyanazon viselkedésért. (Ahogyan azt Jennifer Lawrence színésznő leírta a Lenny-ben. A Sony hacking nyilvánosságra hozta, hogy neki kevesebbet fizettek, mint a férfi szereplőknek, azért mert nem harcolt többért, mert nem akart „nehéznek” avagy „romlottnak” tűnni.)

Az egyik megoldás az lenne, hogy a nőket kioktatnák a tárgyalások mikéntjére. Egy másik (orvoslat) az, hogy akik a fizetéseket a vállalatoknál megszabják, tudatában lennének ennek a jelenségnek és támogatnák a nőket a tárgyalások alatt.

Még egy másik lehetőség az lenne, hogy teljesen betiltanánk a fizetések tárgyalását. Ez az, amit Ellen Pao tett, amikor a Reddit vezérigazgatója volt. A vállalat meghatározott fizetés skálát létesített, ami a pozícióra és a gyakorlatra volt alapozva és az állásokért folyamodóknak, a továbbiakban csak nem tárgyalható ajánlatotokat adott.

„A vállalat felelősségévé tettük, hogy egy becsületes ajánlatott adjanak, nem a kérelmezőévé, hogy egy ilyenben velünk megegyezzenek” - jelentette ki Ms. Pao a Hollywood Riporter lapnak.

 Ne vedd figyelembe az elmúlt fizetéseket. Amennyiben a nők milliókat veszítenek karrierjük során, mert az ajánlatok, amiket kapnak olyan fizetésen alapulnak, ami már eleve alacsony, e folyamat megállításának egyik módja az, hogy ezeket nem vesszük figyelembe.

A Google azt mondta, hogy így cselekszik, és úgy szabja meg a fizetést, amennyit neki az az állás megér.

A szövetségi kormány Személyzeti Hivatalának alkalmazó ügynökei augusztustól nem vehetik figyelembe az korábbi fizetéseket, amikor az újakat meghatározzák. A helyettes igazgató, Beth Cobert elmagyarázta, hogy az eddigi gyakorlat különösen azokat a nőket sújtotta akik (fizetés nélküli) szabadságot vettek ki gyermekeik nevelése céljából. A nők úgyszintén gyakrabban dolgoztak alacsony fizetésű állami, vagy non profit szektorokban.

„Ha nem kérdezősködsz a korábbi fizetésről, amikor embereket veszel fel, az le fogja csökkenteni a múlt diszkriminációjának a hatását”.- mondta Ms. Babcock. „Azt gondolom, hogy ez a gyakorlat a leghatásosabb, amit a vállalat megtehet.”

Könnyíts meg az anyák dolgát. A kutatás azt mutatja, hogy az iskola el végeztével, az első állásnál, a fizetések még alig különböznek. A nemek közti különbség kiszélesedik egy pár év múlva, amikor a nők elkezdenek gyerekeket szülni.

Olykor a fizetésük lemarad, mert megszakítják munkájukat akkor, amikor a gyerekeik még nagyon fiatalok. Kevesebb órát dolgoznak, avagy több időt töltenek távol munkahelyüktől, mint a férfiak, a gyerekeik okozta krízisek miatt. Van olyan, hogy az alkalmazó ezt előre sejti, még akkor is, ha ez be nem következik.

Azok az intézkedések, amik elősegítik a nőket a munkájuk megtartásában, mint például az „affordable child care”, a fizetett beteg szabadság és a gyermek szabadság, közgazdászok szerint azt eredményezik, hogy az anyák gyakrabban jönnek vissza dolgozni, több órát képesek dolgozni, és magasabb lesz a fizetésük.

„Ha egy pénztáros teherbe esik, ott ahol nincsen gyerekszabadság, ott fel kell mondania és később újra az állásért kell folyamodnia, ami nem ugyanaz, mint egy állás megpályázása - mondta Philip Cohen, aki szociológus a Maryland Egyetemen. „Amit a rendelkezések el tudnának érni az az, hogy a nők a karrierjüknél maradhatnának.”

Létesíts több flexibilis munkahelyet. Harvard Ms Golddin-ja úgy találta, hogy a fizetés különbség azoknál a foglalkozásoknál a legnagyobb ahol a legkevesebb a rugalmasság a munka helyében és annak idejében, mint például a pénzügyi és az egészségügyi szektorokban. A különbség kisebb, amikor az emberek saját maguk szabhatják meg munkaidejüket, mint például a legtöbb IT munkában és ott ahol az emberek könnyen helyettesíthetik egymást, mint ahogy a gyógyszerészeknél szokásos. Ennek eredményeként a nők nincsenek annyira megbüntetve, azért mert kevesebb időt dolgoztak.

A vállalatoknak meg kellene fontolni a jelenlét és a túlóra fontosságát, és meg kellene változtatniuk, ahogyan jelenleg működnek. A gyógyszertárakban az elektronikus egészségügyi adattár megkönnyítette azt, hogy a más és más patikus könnyen szolgálhat ki ugyanazt a klienst.

Változtasd meg a törvényt. A szövetségi törvények az előbb említettek egyikét sem követelik meg, ezért a törvényhozók más taktikával próbálkoznak.

A legerősebb egyenlő bér törvényt ebben a hónapban iktatták be, Kaliforniában. Ez kimondja, hogy férfiak és nők ugyanúgy kell, hogy fizetve legyenek, hasonló munkakörben, nem pedig pontosan ugyanabban a munkakörben, ugyanazon a munkahelyen, mint ahogy a lazábban fogalmazott szövetségi Egyenlő Fizetések Törvénye követeli meg. A kaliforniai törvény úgyszintén megtiltja azt, hogy megbüntessék azokat az alkalmazottakat, akik a fizetésüket vitatni akarják.

A javasolt szövetségi Igazságos Fizetés Törvény megkövetelné a vállalatoktól, hogy a fizetéseket jelentsék, anyagi támogatást adna fizetés megtárgyalás-gyakorlatokra és megkönnyítené a „class action” perek indítását, de ez a törvény fent akadt a Kongresszusban.

 PS

Köszönet barátomnak, aki a fordításom magyarságát átfésülte.

Az eredeti cikk itt található.

Tudjátok hogy az étterem kritikusok legjobbja, a Guide Michelin, több három csillagos éttermet listáz Tokióban mint Párizsban? A franciák meghajolnak a japán konyhaművészet előtt? Hogyan lehetséges ilyesmi?

Úgy hogy a japán konyha, ami mindig is nagyon jó volt, az utóbbi 15 évben nagyon divatos lett. A japán konyha könnyű.... azaz egészséges. Kedveli a helybéli, friss, kemikáliát nem érintett termékeket. Mivel sziget ország, sok a hal és a tengeri herkentyű, egy szóval azok a fajta kaják, és olyan előkészítésben amit orvosod ajánl. A japán kajánál fontos a prezentáció, az adagok nem nagyok. Legyen ennyi egyenlőre elég.

Elöljáróban, posztom nem akar a japán konyha szakértői leírása lenni, csupán az én gondolataim.  Saját tapasztalataimról írok. Ámbátor szeretek főzni és sok ételt tudok készíteni, az ázsiai, kínai és a japán ételek készítésére nem vállalkozom. Az előbbiekre a komplikált fűszer igény miatt, az utóbbinál, a japánnál ahol a fűszerek kevésbé játszanak szerepet, azért mert elismerten nagy szaktudás szükséges készítésükhöz.

Első találkozásom a japán koszttal Torontóban történt, kb 35 évvel ezelőtt. Még koránt sem volt ilyen népszerű. Az akkori kevés japán étterem tradicionális volt. Nem mertek volna észak amerikaiaknak nyers halat felszolgálni. Az éttermet valaki ajánlotta és családostul mentünk: feleség, két kis fiú. Hagyományosan öltözött köszöntő fogadott, cipőnket a bejáratnál kellet hagyni és papucsot adtak ha jól emlékszem. Az alacsony asztalunkhoz vezettek, a padlón ültünk de az asztal alatt volt egy mélyedés ahova lábadat helyezted. Kimonóba öltözött pincérnők szolgáltak ki. Mindez a gyerkőcöknek nagyon tetszett. Hát még amikor sukiyakit rendeltünk! Ezt a japán ételt magad főzöd az asztalnál, a kellékeket gusztusosan elrendezve egy tálcán hozzák (vékonyra vágott marha hús, zöldségek, stb.) és egy lábosban, (égő alatta), azt hiszem bouillonban magad főzöd. Nagyon tetszett mindannyiunknak, és finom volt!

A japán étterem invázió a Teppanyaki steak house-ok bemutatásával folytatódott. Az első, Benihana, New Yorkban nyílt 1964-ben. Az 1980-as évek közepére Torontóban is nyílt egy és mi, megint gyerekestül elmentünk. Mert látványos és a kaja jó. Egy nagy kerek asztal körül ülnek a kuncsaftok, a séf a közepén. Rendelj sakit, japán rizs bor, és nézd az előadást. A séf egy nagy késsel különféle attrakciót mutat be. Például egy hagymát úgy vág fel hogy állad is leesik. Előtte a forró acél platni, ahol zöldségeket aprít és grillól, végül is marhahúst készít, majd késével porciókra osztja és tányérodra teszi.
Mindezek után eljött az ideje hogy sushi éttermek is megnyíljanak. Ezek is látványosak voltak eleinte. San Franciscóban mentünk az elsőbe egy vakáció alkalmával. Felülsz egy ovális nagy bár székének egyikébe. Előtted kis folyó amin kis hajókat húznak, amolyan lassan mozgó futószalag, és mindegyikén egy sushi finomság van. Lazac kaviár, tengeri sün húsa, nyers tonhal, mackrel, stb. Amit megkívánsz leveszed, megeszed. Kb. négy választás kell amíg jól laksz.

Idővel, mint az elején említettem a japán éttermek olyan népszerűvé váltak, hogy megálltak simán saját lábukon a szórakoztató allűrök nélkül is. A tipikus japcsi sushi étterem étlapján a menü három részre osztható:

1        Nigiri, itt a falatok egy kis rizs alapon ülnek.
2        Maki.  Itt a falatok hínár levélre tett rizsre vannak téve, majd ezt hengerbe sodorják és porciókra vágják.
3        Sashimi. A kedvencem. Itt nincsen rizs. A kaja, általában hal, nyersen vékonyra van vágva.

Az előbbiek mind hidegen vannak szolgálva. Jobb helyen rendelésedre készítik, de ma már százával vannak olcsó gyors konyhák is ahol előkészítve kis plasztik dobozban veszed. Jár hozzá szója szósz, wasabi (a japán zöld torma, istentelen erős) és ecetes fehér retek (daikon). Pálcikákkal eszel.

Sok sushi étterem szolgál egypár meleg ételt is. Hires a levesük, a miso, és a rántott dolgaik (rák, zöldségek) amit tempurának hívnak. A „rántott” szót használtam (ala bécsi szelet), de bűn így hívni mert hihetetlen könnyűnek tűnik ellentétben a mi rántott húsunkkal.

Most csak röviden megemlítem a kobe marha hús vágatokat, a “wagyu” marha egy speciális fajtája. Ez a Japánban kitenyésztett (irigylésre méltó) marha fajta.  Speciális diétának, és napi masszázsnak (!) van alávetve. Sört és sakit sem sajnálnak tőle, amitől a marha még jobban érzi magát. Persze a végén levágják. Az eredménye a világon legfinomabbnak tartott marha hús. Méreg drága áron. Én egyszer ettem egy kobe húsból készült hamburgert. Nagyon jó volt, de harmincszoros áron? Mindenesetre a hús tele lesz márványszerű zsírral, ideális grillezni, és a hús vaj puha.

Befejezésül leírom egy pár éve történt élményünket. Kapcsolatos a téma. Torontóban voltunk (én üzleti ügyben) és érkezésünk után elmentünk egy divatos japán étterembe vacsorázni. Neve  Blowfish on the Bay. Az üveg-felhőkarcolók alatt, a pénzügyi negyedben. Gyalog sétáltunk ide a karácsonyra már gyönyörűen kivilágított városon keresztül, a hotelunkból. Egy újonnan épült torony kacifántos bejárata mellett nyílt két éve. Az eredeti Blowfish étteremben már évekkel ezelőtt jártunk. Az innen kissé nyugatabbra van, a város bohém részében. A tulaj sikerén felbuzdulva egy új éttermet nyitott. Itt a nép inkább jól szabott öltönyökben lebzsel, hölgyek akta táskával, smárt kosztümben, jogi diplomával. Ahogy belépsz óriási bár mellett mégy el. Ha egyedül vagy ide is ülhetsz, itt is lehet enni. Leültünk. Én sört rendeltem. Jól vacsoráztunk.

No gondoltam megyek pisilni. Mutatja a pincér. Amikor visszajöttem mondtam nejemnek neked is kell menni! Miért kérdi? Mondom ezt a WC-t látni kell! De csak kérdez miért? Mondom kerestem hol van a férfi/női jelzés, de ilyen nincsen. A WC co ed, azaz a férfi/női rész közös. És nem hely hiánya miatt. Belépsz, csupa márvány, vizelde nincs, csak fülkék. A fülkék fala belül tükör. A hölgyek itt szépíthetik magukat. Pisilek nézem magamat a tükrökben, mintha egy óriási teremben volnék, az az illúzió. De mit látok szemben, a WC mögött, egy nagy akvárium van!!! Egy egzotikus hal néz kíváncsian! Gondolja ilyet is látott már! Szia hal!!! Ez van. No jó, kimegyek, kezemet kell mosni (anyukám mindig mondta), de hol a csap? Na ez nincsen. Van egy vályú, mint ahol a lovakat itatják és egy cső lóg le a plafonról. Gondoltam innen jön a víz…és tényleg ahogy a kezedet a cső alá teszed, azt tudja, és felülről, gravitációs nyomással langyos víz csörgedezik. Feng shui elgondolás. Hát aki itt járt az tuti hogy ezt elmeséli és ez, de a kaja is, sok új kuncsaftot eredményez. Gondolom én.

Az árnyékban feküdtem egyedül. A nyugágyon. Egy nádtetős ernyő tákolmány alatt. A hőség miatt másutt nem lehetett kibírni. Ebéd után volt, januári, rekkenő, trópusi meleg.

A Fülöp Szigeteken voltunk fiam családjával, unokáinkkal, öt napra, egy szálloda komplexumban. Cebu városához közel, egy óra repülővel, délre Manilától. A Mactan szigetén. Akár hiszed akár nem, a portugál felfedező, Ferdinánd Magellán, itt, egy köpésnyire a hotelunktól, halt meg, egy, a bennszülöttekkel vívott csatában. 1521 áprilisában. Építettek neki egy emlékművet, meg is néztük.

Nejem gyomrát a svédasztalos reggelik kissé megviselték, úgyhogy visszavonult a szobánkba. Fiamék a gyerekekkel a medencék körül nyüzsögtek. Én meg csak néztem a homokos tengerpartot. Nyugalom vett körül. Kék ég, tökéletes víz hőmérséklet. Bemenjek, ne menjek be?

A lifeguard mellettem ült az árnyékban. Nem a magas székében, ahol ülnie kellett volna. Ugyan volt ott is napernyő, ott melegebb volt. Innen lentről is jól látott mindent. Néha rásípolt egypár kínai turistára, akik a bójákon kívülre mentek sorkelezni, mentő mellény nélkül.

„Hány éves vagy uram?” - szólított meg, nagy közvetlenséggel. A kérdés meglepett, mert a személyzet itt nemigen beszél hozzád a szokásos udvariasságokon kívül: „How are you sir?” „Beautiful day sir!”. Megmondtam a koromat…..jó, kerekítettem. Megdicsért milyen jó formában vagyok, koromra tekintve. A Fülöp Szigeteken, harmadik világ, az átlag életkor férfiaknak, 65 év. Elbeszélgettünk a jó étkezés fontosságáról, mondta a zsíros étel, mint az itteni koszt, nem egészséges.

Izmos fekete férfi volt, nem a tipikus Fülöp szigeti típus. Azok, ázsiaiabbak, törékenyebb felépítésűek. Bemutatkozott, neve Jonatán. Jonatán szeretett beszélni. Ő, mondta, negyven éves, pár éve nős. Két kislánya, a mi unokáinknak (szintén lányok) megfelelő korban volt.

Megtudtam, édesapja egy amerikai katona volt, akit sohasem látott. (Íme, bizonyíték, testalkatára). Mondta, kissé szomorkásan, de belenyugodva, apjával talán nem fog találkozni. Hogyan is tudná megkeresni? Ő itt Cebu-ban éli életét, apja meg messze, valahol az USA-ban.

Jonatán jól beszélt angolul, ami egy ritkaság. Dacára hogy a Fülöp Szigeteken angol a hivatalos nyelv, (azért, hogy a sok szigeten beszélt nyelv és dialógus között legyen egy közös), a legtöbb egyszerű ember alig beszéli, mert az iskolázottságuk igen hiányos.

Érdekelte Kanada, (ahol én élek), a foglakozásom. Mondtam, hogy Európából, Magyarországról származom. Arról még nem hallott. A szálloda jómódú kínai, koreai, japán és orosz családokkal volt tele. Elvétve, európait is láttál. Ajánlotta, hogy vegyek egy túrát a közeli, part menti barlangba. Mondtam, amolyan itteni Kék Barlang lehet, ami Capriban is van. Capriról még nem hallott. Mondtam milyen hideg van most Kanadában, beszéltem a hóról, és hogy lehet síelni, korcsolyázni.

Kérdeztem hogyan él? Naponta mopeddel jön ide dolgozni, egy órába telik. Felesége otthon van. Hétköznapokon a lányokkal elmegy az iskolába, az idősebb első elemibe jár. Az út másfél óra, a rozoga itteni buszokon. Az iskola mellett vár a kisebbik lánnyal, amíg 4-5 óra múlva a nagyobbik újra megjelenik, és utána együtt hazabuszoznak.

Az iskoláért, dacára hogy elemi, fizetni kell, mondta. Jonatán fizetése, napi 2-3 US dollár lehetett, ami a tipikus fizetés ilyen munkáért a Fülöp Szigeteken. A munkabérek a Fülöp Szigeteken köztudottan hihetetlen alacsonyak, így megérted miért mennek, iskolázott nők, szobalánynak Hongkongba, és az arab országokba, havi 500 dollárért. Az itt nagyon nagy pénz.

Mondta a lifeguard pozíció jó állás. A koszt a bérében benne foglaltatik, plusz, sokszor, még megmaradt ételt is vihet haza. De így is, az iskolára és az ahhoz szükséges dolgokra alig marad pénz. Tisztában volt mennyire fontos az iskolázottság. Ő csak 8 elemit végzett, leányainak jobbat akart.

Jót nevettem, amikor feleségéről beszélt. Mondta nagyon beszédes asszony. Kérdeztem, mit ért ezalatt? Hát mondta, amikor a munkájából fáradtan haza ér, az asszony nem szűnik meg fecsegni. És ha megkéri, hogy legyen csendben, visszafelesel! Hogyan, kérdeztem? „Azt mondja nekem”- mondta Jonatán, - „ha csöndet akarsz, menj a temetőbe!”

Beszélgettünk a szegénységről, amit én a városában és Manilában láttam, és hogy ezeknek mennyi gyereke van. 6 gyerek családonként az átlag. A Fülöp Szigetek szigorúan katolikus ország. Még válás sincs hivatalosan, és a fogamzás gátlás bűn, ezeket a szereket (pirula, óvszer) nem árulják. De Jonatán nem látott ebben semmi kivetni valót. Mondta, a sok gyerek áldás, hogy a Jó Isten és a Szűz Mária mindannyinkra ügyel, és ő úgy érzi, bajba senki emiatt nem kerülhet.

Mit is válaszolhattam erre? Csak bólogattam a nagy melegben.           

Itt az ideje hogy a legnagyobb Kanadai városról írjak, Torontóról. Nem mint turista hanem mint egykori lakos. Ez volt az a város ahova 1969-ben letelepedtünk. 1989-ig itt éltünk. A városról kellemes emlékeink maradtak. Még mostanában is kb. kétszer évente visszalátogatunk. Ez egy 5 órás autó út, vagy 1 óra repülővel. 

Fiaink  13-15 évesek voltak amikor Ottawába átköltöztünk. Emlékszem az idősebbik félrevont mielőtt a költözködés híre véglegesnek tűnt és privátim megkérdezte jól átgondoltam-e én ezt? Mondtam igen, miért? Azt mondta, Dad tisztába vagy te azzal hogy Ottawa nagyon kis város…. még földalattija sincs? 

Mint az sok domináló város esete (pl. New York az USA-ban) Kanada szerte sokan ellenszenvesnek találják Torontót. Miért? Túl sokat szerepel a TV-n, túl sokat írnak beszélnek róla az újságokban. A kanadai pénzügyi világ központja, majdnem összes nagyvállalat székhelye, messze a leggazdagabb város. Úgyszintén a legkozmopolitább, a legtoleránsabb, ez egyenlő a legerkölcstelenebbnek egyes ember szemében. A Torontón kívüliek úgy érezhetik hogy mindent Torontóban határoznak el és hogy nekik sok dologba (demokrácia ide-oda) nincsen beleszólásuk. Az a kép alakult ki hogy a torontóiak nemigen tudnak túl sokat más városról. Ha politika, akkor saját polgármesterük az egyedüli amiről beszélnek, nem érdekli sokukat a megyei vagy szövetségi politika.

Toronto úgyszintén az a város ahol a legtöbb bevándorló található. A város lakosságának megdöbbentő százaléka, több mint fele, nem Kanadában született. Hasonlóan Londonhoz (avagy New Yorkhoz) az etnikumok (és színek) bábeli zűr zavara meghökkenti az erre nem felkészülteket. A hatvanas évek végéig az európai emigránsok domináltak. Torontónak ennek megfelelően vannak olasz, portugál, zsidó, görög, stb., negyedei. Manapság ezek (ugyan névben még léteznek) eltörpülnek a kínai, indiai, pakisztáni, koreai, karibb tengeri városnegyedek mellett. Az emigráció miatt, és az országban levő vezető szerepe miatt, a város egy mágnes és állandóan növekszik. Manapság Toronto 2.6 millió lakossal rendelkezik a külső területeket nem beszámítva. Azokkal együtt 5.5 millió ember lakik itt, Észak Amerika ötödik legnépesebb városa. A növekedés emelkedő ingatlan árakkal jár. A magas ház árak miatt elterjedtek a kondominiumok, (öröklakások), mert magában a városban a ház árak sokaknak túl magasak. Az echte kanadai házban szeret lakni. Itt sok képtelen venni. Azoknak van akik szüleiktől örökölték. Ismerős történet gondolom egy európainak? Mi 1971 ben vettük házunkat és 1989-ben adtuk el az eredeti ár nyolcszorosáért. Ma a mi volt torontói házunk az eredeti ár (1971-es) 25 szörösét érheti. Kanadában más városban, Vancouver kivételével, ilyen ház ár emelkedések ismeretlenek.

Leírom egy kicsit a várost. Az Ontarió-tó északi partján fekszik, 1793-ban York néven alapították. A tó óriási, a másik partot nem látod. A város a tótól befele (északra) menve egy enyhe lejtőn helyezkedik el. Nem egy kis folyó és patak szeli át. Ezek végül is a tóban torkolnak. Ezek a vizek kisebb nagyobb kanyonokat vájtak, amiket itt “ravine”-oknak hívnak. A ravinok sok helyen parknak vagy védett zöld övezetnek vannak kinyilvánítva. Ma a torontóiak kedvenc helye  piknikezni, kirándulni, sétálni vagy biciklizni. Torontónak ezáltal rengeteg természet adta zöld övezete van. Az utcák (kevés kivételével) “necces” hálózatban vannak elrendezve, tipikus észak amerikai módra. Főutcáját Yonge Streetnek hívják. A tónál indul és északra tart. A tóval a hátad mögött ami innen jobbra van az kelet, innen balra az nyugat. Állítólag a világ egyik leghosszabb utcája, később a 1-és országúttá válik. Nagyon ismeretes még a Bay utca a belvárosban ahol a nagy bankok felhő karcolói vannak és ahol a Toronto Tőzsde (TSE) működött. 20 éve egy közeli másik utcába költözött, egy modern épületbe és egyben automatizálódott. A TSE a fő tőzsde Kanadában, ez az ami számít, ennek az indexnek kell emelkednie ahhoz hogy minden jól menjen az országban.

Említésre méltó még a Bloor utca is, ami Kelet-Nyugat irányba megy. Szintén egy nagyon hosszú utca. Egy részét anno az emigránsok üzletei és éttermei foglalták el. Mi sokszor jártunk ide vásárolni és enni. A Tüske hentes, az Elizabet fűszeres, a Interkontinental és Korona éttermek hogy csak egy párat említsek tele voltak szombatonként magyarul beszélőkkel. Mindenki ismert mindenkit…úgy tűnt.
De ezek az idők elmúltak ma már csak egy magyar étterem létezik, úgy ahogy. Nincsen számot tevő magyar emigráns, az itt levők nem jönnek, máshol vásárolnak. 

OK. Befejezésül tegyük fel hogy van időnk a várost felfedezni. Ülj be kocsimba, kis autókázásra megyünk. A belvárosban kezdjük. Nézz ki az ablakon itt van a régi (klaszikus stílusban épült) fő pályaudvar, a Union Station, a Bay és Front utca sarkán. Mellette a számtalan bank és nagyvállalat tornyai. Innen nem messze van az új hoki stádium ahol a Toronto Maple Leaf játszik és a kinyitható tetővel ellátott nagy stadion ahol baseball (Blue Jays) és (amerikai) futball (Toronto Argounats) meccsek vannak. A hires televíziós torony, sokáig a világon a legmagasabb épület, is erre van. Sorba kell állni ha fel akarsz menni és lehetelen parkolni. Inkább lehajtunk a tó partjára. Ez tele van jobb fajta új bérházakkal. Van egy szép sétány is. Innen keletre megyünk. 10 perc alatt kocsival egy régi városrészbe érünk ami a 30-as években Toronto nyaralóhelye volt. A neve is illő: Beaches. Még ma is nyaralóhelyes az atmoszférája. Hála Istennek nem igen engedtek meg itt új építkezést, meghagyták a régi stílust. Főutcája a Queen St East, megspékelve kis éttermekkel, bárokkal, egyedi butikokkal. Rengeteg fiatal lakik itt. Lemegyünk a tópartra. Itt láthatod legjobban a hatalmas tavat. Van ős-fás korzó, tenisz klub, hosszú homokos strand, és egy verseny uszoda. Nyáron lehet fürödni és csini babákat nézni.

Innen visszamegyünk a városba meg akarom mutatni azt a részt ahol a gazdagok laknak. Kettő is van, Rosedale és Forest Hill. Kiszállhatunk, sétálhatunk a fákkal tele lombos utcákon. A házak jó része 100 éve épült, már akkor is a jobb módúak laktak erre fele. Innen kicsit megint vissza a belváros fele, lemegyünk a Yonge és Bloor útkereszteződéshez, ahol a luxus boltok és áruházak vannak. Kávézni fogunk az itt megmaradt egyetlen magyar helyen amit Coffe Millnek (Kávé Darálónak) hívnak. Ez a hely jól megy, népszerű, a legtöbb itt kávézó nem is tudja magyar eredetét vagy hogy a tulaj még ma is magyar. Igyunk egy duplát ha akarsz egyél egy krémest, talán van gesztenye püré! Innen nyugatra megyünk a Bloor utcán és a Torontói Egyetem óriási területét nézzük meg. Én szeretek ide járni, egyetemista koromat idézem vissza. Nézd a sok fiatalt ahogy előadásról előadásra mennek. Figyeld meg az angliai egyetemeket imitáló épület stílust és a nagy pázsit szerintem amerikai beütés. Bemehetünk a könyvesboltjába, talán az egyetlen életben maradt nívós torontói könyvesbolt.

Innen tovább megyünk nyugatra megint a Bloor utcára és a Country Style (Falusi) étteremben fogunk ebédelni. Egyáltalán nem drága. Láthatsz egypár öregedő magyar törzsvendéget, (56-osakat), számuk egyre csökken. Mivel közel van az egyetemhez és jók az árak, diákok is jönnek. Ez az utolsó itteni magyar “bástya”, napjai szerintem meg van számlálva. A városnézés a High Parkban fejeződik be. Torontó megfelelője  a londoni Hyde Parknak. Ha nem is akkora mint az eredeti Londonban. Ilyenkor ősszel szépek a színek. A tóhoz közel fekvő részén ebben az időben vadlibák gyülekeznek mielőtt délre húznának.  A pázsit tele vadliba szarral. Vigyázva járkálj, talán jobb ha nem szállunk ki a kocsiból. Bónuszként, ha van időd elhajthatunk a Niagara-on-the-Lake nevű festői városkához ahol nyaranta a Bernard Shaw színház fesztivált tartják és persze a nem messzi vízeséshez. Mindez kocsival másfél óra alatt elérhető.

A Cheung Kong Center lobbyjában vagyok, Hongkong centrumában. A Karácsony előtti napon, december 23.-án. A kisebbik fiamra várok, délután 4 óra előtt. 

Fiam egy banknak dolgozik. Normálisan este 8-ig, de ma az ünnepre és az ünnep előtti lassú tőzsde forgalomra való tekintettel, előbb fog végezni. Kocsival jött, én később busszal. Hazamenet fogunk venni halat, és a hozzávalókat. A fiam és én fogjuk Szentestére a vacsorát készíteni a családnak. A főzés szeretetét tőlem örökölte.

A bank lobbija óriási, és több emelet magas. Hatalmat és hidegséget sugároz. De ténylegesen hideg is van itt bent, a hőmérséklet nem lehet még 20 fok sem. Üveg és márvány mindenütt. Olyan az érzésem, mintha egy templomban lennék. Középkorban a templomok építkezésére ment a pénz, manapság a bank székházakra.

Ez az épület 1999-ben készült el. Akkoriban a harmadik legmagasabb épület volt itt Hongkongban. Csupa üveg, a tradicionális new yorki üveg/acél bank épület stílusban épült. Lev A Daly és Cesar Pelli építészek alkotása. Az üvegbe optical fibre lett beépítve, ezek esténként csodás fényjátékokat produkálnak a többi hasonló épülettel együtt. Hong Kong híres a felhőkarcolók esti fényjátékáról.

Velem szemben, a távolban, mint egy oltár, egy nagy, nevetségesen hosszú pult látható. Mögötte, papok helyett, kifogástalanul öltözött portások, diszkrét biztonsági emberek. Rajtuk és rajtam kívül más ember alig van itt. A csendet csak a halk, nagysebességű liftek csilingelése töri meg. Ezek fekete öltönybe/kosztűmbe öltözött embereket eresztenek ki magukból, akik át a biztonsági ellenőrző pontnál, vendégeket üdvözölnek, avagy kimennek, talán egy kávéra a közeli vásárlóközpontok egyikébe. Nézem messziről a lifteket, 46-58. emeletre mennek ezek, a 30-37.-re azok, és így tovább.

Mivel gyanús itt csak így állni, és bámészkodni, odamegyek az egyik portáshoz. Mondom, fiamat várom, négyre illik itt lennie, halat fogunk főzni vacsorára. Ezzel megelégszik, nem mosolyog.

A 68 emelet magas épület, Hongkong belvárosában, a Bank of China és más bank épület mellett, ma má nem a legmagasabb. A csillagászati magas iroda béreket csak a bankok tudják megfizetni.

Az épület Li Ka Shing tulajdona, aki Ázsia leggazdagabb embere. Vagyona 30 milliárd US dollár felett van. Pletyka szerint, Li úr szereti a teher liftet használni, az épület legmagasabb emeletén levő irodájából, mert így nem kell sehol sem megállnia, jöttében/mentében.

Talán az épület előtti fekete sofőrös Bentley rá várna? Vagy a földalatti garázsban tartja kocsiját (ahova később fiam Lexusához lementünk), mert volt itt hozzá illő kocsikban bőven választék! A Ferrarik, Teslák, Aston Martin, Rolls Royce-ok egyike lenne az övé? Mert én halandó, becsszóra, ilyen drága autókkal megszórt garázsban még életemben nem jártam…..

Nyugi, nem politikáról írok, kajáról. A belsőségekről. Tudod, máj, vese, vér, tüdő… Én szeretem ezeket. 

Szóval az úgy kezdődött hogy még nagyon kicsi voltam, de már a nagyok asztalánál ülhettem. A tyúklevesnél a nagyok kérdezték, ki akarja a pipi fejéből az agyat (két bab nagyságú dolog) megenni? És én jelentkeztem. Nekem adták, mert én egyetlen gyerek voltam és akkoriban válogatós…. Fogpiszkálóval ettem, nagyon ízlett. 

Még zsenge gyermek voltam de emlékszem arra is hogy telente egyszer kaptunk falun készített disznótorost, véres és májas hurkát, kocsonyát. Valaki hozta fel vonattal Bőnyrétalapról. Osztán a későbbiekben az átkosban lehetett mirelit resztelt májat, szalontüdőt és vese velőt venni a Közértben… ezek mind kedvenceim lettek. És mondja valaki hogy nem mondok jót néha arról a korról! Éttermekben, nagy ritkán ha mentünk, ilyesmit rendeltem mert azt tanácsolta bölcs anyukám: Fiam azt rendelj amit otthon nem kapsz! 

Később diák éveimben Lengyelben autóstoppoztam, és bemutattak a flacskinak. Magyarul pacal leves. Majorannás. Életre szóló szerelem lett az eredménye. 

Telnek múlnak az idők. Franciában utaztunk sokszor volt a “ris de veau” az étlapon. Hiányos a francia tudásom, gondoltam rizses borjú…. unalmasnak hangzott, csak az út végén rendeltem, egyszer. Uraim és hölgyeim nem rizses hús hanem borjú bríz!!! Nagyon finom! Hogy mijaz a bríz? Olyasmi mint a velő, de nem olyan gejl. Valami mirigy. Magyarországon nem divatos. Még a Nagycsarnokban sem árulták amikor legutóbb megkérdeztem. Talán manapság igen. Én nagyon jó kaját tudok brizből készíteni. De nem dicsekedem.

Hogy a franciáknál maradjak, van egy pacal ételük amit úgy hívnak hogy “Tripe a la mode de Caen”. Pacal caeni módra. Isteni. No de ehetsz pacalt mozgóárustól Firenzében, császárzsemlébe adják egy nagy kondérból. A pacal kaják sokfajták, világszerte népszerűek.

Salzburgban egyszer este érkeztünk. Az éttermek már be voltak csukva. Szóval egy divatos bor bárba mentünk, tele volt emberekkel. Csak a magas bár széken kaptunk (szerencsével) helyet, kérdezzük van valami kaja? Mondja csak Beuschel van. Kérdem mi az? Mondja mi nem fogjuk szeretni...amerikaiaknak nézett...”tüdő van benne és szív”. Mondom neki téved, csak hozza! Isteni volt.  

Itt elájulnának ha csirkefejet találnának a levesben. Oh my! No! 
Észak Amerikában, nagyon ritkán vannak belsőségek az étlapon. OK New York az kivétel. De másutt? Ha volt is ma már nincsen. De Pesten is hol kapsz vesét? Sehol. Szalon tüdőt is csak egypár helyen, áldja meg őket az Isten. OK pacal gyakran van de vese velővel? 

Az angol szó a belsőségre “offal”. Nem bizalom gerjesztő szó. Ezek itt kajában gazdag országok.  A belsőségeket a kutyákhoz dobták. Kanadában sokan még a májat se szeretik. A többivel a világ végére kergetheted őket. Tisztelet a kivételnek. Amikor kijöttünk a borjú máj fillérekbe került. Persze megdrágult azóta, de még ma sem vészes. Tüdőt és velőt nem árulnak. A pacal, a bríz (itt sweetbread-nek hívják) az van, az utóbbi drága. Libamáj az persze méregdrága. Hallom sokja Magyarországból származik. 

Befejezem egy történettel. Torontóban régen volt egy zsidó étterem, már bezárt. A College és Spadina kereszteződéséhez közel. Bagel volt a neve. Anno mint fiatal mérnök ha arra volt dolgom ebédre gyakran beugrottam. Mikor először beültem látom hogy van szalon tüdő. Rendeltem. A nagydarab pincérnő odaállt hozzám és végig nézett. Tudod fiam mit rendeltél, kérdezte? Mondom bizony tudom. Ez nem volt neki elég, faggatott honnan való vagyok? Mondtam. No akkor megnyugodott és hozta. Én meg ettem. Könnyes szemmel.

Mindenki ismeri a nagy neveket. Amnesty International, Medicine Sans Frontieres, UNICEF hogy csak egy párat említsek. Adományokból működnek. 

Azok akik kissé hosszabb ideig éltek és dolgoztak Észak Amerikában, (nem tudom ez hogyan zajlik le Európában), tisztában vannak azzal hogy a jótékonyság az itteni társadalomban egy fontos tényező. Jótékonyságnak nem feltétele a pénz adománya sokan idejüket (vagy szakértelmüket) adományozzák. Ingyen dolgoznak menhelyeken, ingyen konyhán, a harmadik világban tanácsot adnak, vagy csak járják a szomszédságot jó célra pénzt gyűjtendő.

Azoknak akik megengedhetik maguknak persze pénzt is illik adni. Nem csak a gazdagokról beszélek hanem igenis a középosztályról. Hogy mennyit adsz évente az bizalmas adat, hasonlóan ahhoz hogy mennyi a fizetésed. De elváratik hogy valamit valahol/valakinek adsz. Arról hogy kik mennyi jótékonyságot fizetnek aggregát statisztikák vannak. Érdekes hogy itt Kanadában a New Fundlandiak (a legszegényebb megye) adnak per kapita a legtöbbet.

Persze vannak akik a “jótékonysági ipar” ellen beszélnek. Azt állítják hogy ha az állam magasabban adóztatná a jól keresőket akkor azt az extra pénzt arra tudná fordítani amire ténylegesen kell (mivel demokratikusan volt megválasztva ezt tudnia illik). Így pedig ezek a pénzek arra mennek amire az adományozók irányítják. Igen népszerű például (dús gazdag embereknek) nagyobb pénzt adományozni egyetemeknek. A segített tanszék, az adott pénzből épült új épület sokszor az adományozó nevét viseli. Így nevük  megmarad az utókorra. Ez egy centbe sem került az adófizetőnek. Oktatásra extra pénzt adni jó dolog nemde? Nem is lenne ez nagy baj, de ujabban kiderült hogy az adományozók néha odáig mennek hogy az oktatásba is beleszólási jogot kérnek, (maguknak vagy alig rejtett képviselőiknek). Pl. az egyetem irányító tanácsában vezető helyet követelnek. Így pl. döntő lehet a szavuk abban hogy kié legyen a megüresedett dékán pozíciója. De még abba is bele akarnak szólni (egyesek szerint) hogy milyen kutatást folytassanak és hogy mi legyen a curriculum. Ezek a kísérletek érthetően aggasztóak.

Visszatérve a jótékonysági ipar itt nagyon fejlett. Sok vállalatnál van automatikus (önkéntes) levonás a fizetésből. Választhatod hogy ez a pénz hova menjen (rák kutatás, segély a 3.-dik világba, a hontalanok támogatóihoz, stb.). Az adó bevallásnál egy összegen felül ezek az adományok adómentesek, azaz az adót visszafizetik. Magasabb jövedelmű emberek a 45% (marginális) adó nívón vannak, így amit adnak annak felét az év végén vissza kapják.

A hivatali levonásokon kívül, teméntelen jótékonysági alap próbál tőled támogatást (pénzt) szerezni. Számtalan televízió és nyomtatott média hirdetéssel vagy bombázva. Szegény afrikai/indiai gyerekeket mutatván és csak egy dollárt egy napra kérvén, ezek nagyon elterjedtek. Ezen felül a vallási szervezetek, városokon belüli jótékonysági intézetek, (pl. ingyen konyhák, ingyen élelmiszer boltok) szintén komoly “játékosok” ebben az iparban. Nap mint nap telefonál ez az az intézmény, kopogtatnak az ajtódon és kérnek. Ha adományozol hivatalos nyugtát adnak amit adóbevallásnál használhatsz. Nem árt mielőtt adsz utána nézni kinek adsz mert egy jó néhánya a buzgón hirdetőknek/gyűjtőknek nem osztja szét a pénzt túl hatásosan. Sokuk csupán a begyűjtött pénz 5%-át adja a rászorultaknak, és 95% saját intézményének fenntartására megy, nem túl hatékony…. az ilyen szervezet, mondhatni hogy öncélú.

Befejezésül röviden ismertetni szeretnék egy cikket amit múlt vasárnapi New York Timesban olvastam. Egy érdekes kutatást eredményéről számolt be. Harvard és MIT egyetemek voltak a kutatás mögött. A projekt neve GiveDirektly. Azt próbálta megvizsgálni menyire hatásos ha csupán egyszerűen pénzt adunk a szegényeknek ahelyett hogy pl. támogatjuk az élelmiszer vásárlásukat avagy a egészségügyi helyzetet. Kiválasztottak egy szegény falut Kenyában és közölték az ottani családfőkkel hogy abban az évben fognak kapni kétszer 500 dollárt. Ez az ottani évi jövedelemnek megfelelő összeg volt. Nem meglepően a falubeliek alig hittek a fülüknek. Mintha az égből potyogott volna rájuk a manna. Sokan félnek hogy ilyen esetben a pénz el lesz fecsérelve, elisszák, eldohányozzák, stb. De nem ez történt. A falubeliek mindegyike másként költötte el a pénzt de jóval hatásosabban mintha más határozta volna el hogy nekik mi a legjobb/legszükségesebb.

Az egyik a viskója szalmatetőjét bádogra cserélte ki, következményképpen sok évig költségmentességet biztosított, mert a szalmatető karbantartása évente sokba kerül. A másik egy olcsó motorbiciklit vásárolt és hamarosan egy kis taxi vállalkozásba kezdett. Mások kereskedni kezdtek, a nagyvárosban vettek dolgokat és más falubelieknek kezdték eladni. És így tovább. A konklúzió, az emberek maguk tudják mire a legjobb a pénzt költeni, ha van nekik. Azaz leghasznothajtóbb ha csak pénzt adunk nekik ahelyett hogy pl. tehenet veszünk, vagy orvosságot, vagy oktatásukra fordítsuk a pénzt.

Elgondolkodtató.

 
Nyaralni mentünk. Még Februárban foglaltam egy stúdiót az interneten, Truro városkához és az Atlanti Óceánhoz közel. Bepakoltunk, jött kutyánk is. Irány dél-kelet. 880 km a távolság, kb. Bp.-Dubrovnik. Megállásokkal, határ átlépéssel kb. 10 óra kocsival. Montreál és Bostonon keresztül hajtasz. 

Cape Cod Boston “Balatonja” egy népszerű nyaralási célpont. Kb. 1-2 óra kocsival Bostontól (attól függőén hogy elejére vagy végére mégy). Egy hosszú félsziget, partja homokos beach, hasonlóan a Keleti/Balti tengerhez (Warnemünde, Sopot, stb. jut eszembe). 
 
Augusztus első hete csúcs idény, minden tele volt vakációzókkal. A strandokon sokan vannak, egyesek taligákkal viszik ki a teméntelen cuccot, az ernyőt, a kaját, a gyerekeket és nagymamát, a sört, a gumi állatokat, a székeket …. és az egész napot el tudják itt tölteni. Nap mint nap. Mi csak max. napi egy-két órát bírtunk, túl napos, túl meleg. 

A félszigeten a strandokon kívül vannak régi bájos “új angliai” falvak, fehérre festett fából épűlt templomok és házak, bolha és paraszt piacok, tér zene, világító tornyok, kikötők. Bérelhetsz motor csónakot és mehetsz halászni nagy halra. Kirándulhatsz komppal a közeli szigetekre, Martha’s Vineyard és Nantucket, errefelé nagyon ismert helyek. 
 
Nagy része a tengerpartnak védett, nem lehet építkezni. Sétálhatsz homokhegyeken (úgy érzed magadat mintha a Szaharában lennél, ugyan itt-ott van kis fű). Biciklizhetsz, gyalogolhatsz a sok ösvények valamelyiken. Ne felejtsük el a kaját, van sok hal, rák és kagyló. Mehetsz éttermekbe, vagy a mólon egy olcsóbb kisütödébe, álá, gyermekkorom sült keszeges helyei a Balcsin. 

De ahelyett hogy én itt tovább szövegelnék felteszek egypár képet amit nem régen ott készítettem.