Zöldségekről fogok írni. Nem először, mondod, remélem viccelődve.
De mégis, miért? Azért mert jön a nyár, és itt van a két tavaszi kedvenc zöldségem szezonja: a spárgáé és az articsókáé. Itt az ideje, hogy valaki írjon ezekről. Gondolom Magyarországon is tele vannak a piacok a spárgával, ezzel a férfias növénnyel. Az articsókában nem vagyok ilyen biztos, az kevésbé ismert. Tudod, úgy néz ki, mint egy óriási zöld rügy.

Az articsóka növény, ehető bimbóival:

Kritikával kezdem. Mi magyarok, ugyan van nagy fejlődés, nem igen értünk a zöldségek készítéséhez. Tisztelet a kivételnek. Legtöbbek szerint, hogy „kiadós” legyen egy főzelék, azt “jól” be kell rántani. Ez a mentalitás sok helyen. Az eredmény, főleg közkonyháknál, kiábrándító. Amolyan csirizszerű dolog. Brrr. 

Jobb helyeken habarják, tejfelbe kevert liszttel. Így kissé jobb lesz az a főzelék. De kedves honfitársaim….a fenébe a sok rántással és legtöbb esetben a habarással is! Tegyél rá kis tejszínt, olvasztott vajat vagy olíva olajt. És fontos, vigyázzunk, ne főzzük a zöldségeket túl! Sokja nyersen is jó!

A zöld spárga:

Igen a nyers uborkától, nyers spenóttól/sóskától nem leszel beteg! De még a fiatal zöldhagyma zöldjétől sem! Vágd az utóbbit a salátára. És könyörgöm a salátára, friss uborkára, paradicsomra ne csak ecetes-cukros vizet öntsünk! Próbáld ki kis olíva olajjal és jobbfajta ecettel!

Köztudott hogy a zöldségek a szezonjuk kezdetén a legjobbak, amikor először kaphatóak a piacon. Ezeket hívják “primőrök”-nek. Persze ekkor a legdrágábbak. De az új friss borsót, zöldbabot, a fiatal karalábét, a zsenge tököt nem lehet összehasonlítani a korossal.

 A fehér spárga:

Manapság persze lehet majdnem minden zöldséget (és gyümölcsöt) kapni egész évben. Mintha nem lenne szezon. Jobb esetben a szezon kívüliek melegháziak, rosszabb esetben messziről, Mexikóból, Chiléből repítették őket az asztalodra. Ilyesmit jobb nem venni, és a szezont figyelemmel kísérni. Ámbátor bevallom sokszor ezt a szabályt magam is megszegem. De nincs jobb, mint a helybeli földeken termett friss zöldség és gyümölcs, szezonjában. 

Na, elkalandoztam, vissza a spárgára és az articsókára. Hogy mit csinálsz velük? Hát ezek nyersen nem jók, ugyan Franciaországban eszik nyersen is az articsókát, ha nagyon friss. A spárga egy hajtása a növénynek, míg az articsóka, nem más, mint egy bimbó.

Nem kell őket évente palántázni, több éven keresztül fog mindkét növény neked tavasszal termést hozni, ha netán kertedbe ülteted őket.

1 Spárga:

Kétféle spárga ismeretes, a fehér és a zöld. Ugyan az a növény. A zöld spárgát enni aránylag ”új dolog”, és a zöld olcsóbb. Gyerekkoromban, az 50-60 as években, csak a fehér spárga volt ismeretes, és még ma is ennek van a nagyobb státusza. Minél vastagabb és nagyobb a fehér spárga, annál drágább.

 Sült tejfeles rakott fehér spárga:

A fehér és vastag spárgát termeszteni munkaigényes. A földből tavasszal kiemelkedni akaró hajtásokat a nap elől el kell takarni, mert a napon megzöldülne. Ezt régebben földhalmok építésével érték el. A növekvő növény előtt emelték a földet, ergo a spárga hosszabbodott, vastagodott, de fehér maradt. Manapság, egyszer láttam Spanyolországban, fekete műanyag plasztik takarókkal bolondítják a növényt.

Elkészítéséhez csak a végét kell levágni (vagy letörni), mert az fás, plusz a fehér spárgát a fejétől lefele ajánlatos egy zöldséghámozóval meghámozni. Kis sós vízben főzd őket, vastagságtól függően. A legvastagabbakat max. 20 percig. Ezután vedd ki és hagyd őket hűlni.

A vizet ne dobd ki, tedd félre. Az jó lesz leveshez, vagy az ételhez való rizs készítéséhez. A spárgaleves receptet nem írom le, a netten megtalálhatóak. 

 Fehér spárga termelők:

A lehűlt főtt spárgákat tedd be egy kivajazott tűzálló tálba. Takard le tejfellel és tetejére szórj vajban vagy olíva olajban pirított prézlit. Ha akarsz szeletelt szalonna is mehet rá. Prézli helyett, reszelhetsz a tetejére parmezán sajtot. Ezután be a tállal a meleg sütőbe, kb. félórára, amíg jó szint kap. 

Készítheted a spárgákat előételként (antipasti) is. Főzd meg őket, mint az előbbi receptnél. Közben keverj össze egy csészében jobb fajta olívaolaját és kis minőségi ecetet, kb. egy decinyit, négy embernek. Tegyél bele összenyomott/apróra vágott foghagymát, aprított petrezselymet, és ha van, más friss fűszer, azt is, plusz darált borsot. Kb. félóra múlva önts a keveréket a főtt spárgákra, amiket előtte egy üvegtálba rétegbe raktál. Zárd le plasztikkal és tárold a hűtőszekrényben egy éjszakán át. Hidegen tálalod, a főétel előtt. Nagyon finom, több napig eláll a frizsiderben.

Németországban szokásos a fehér spárgákat, melegen, hollandi szósszal szolgálni.

 Fehér spárga hollandi szósszal:

Az előbbi receptek a zöld spárgára is jók. A zöld spárga olcsóbb, plusz nem kell hámozni, és egyszerűbben is felhasználható. Mivel vékony, hamarabb elkészül. Ajánlom egyszerűen apróra vágni, és olíva olajban pár percig pirítani. Avagy apróra vágva a készülő rizs tetejére lehet szórni, és az utolsó 5 percben ott megpárolni. De lehet olívaolajban megkenni és a sütőben egy csirke mellett sütni, avagy rövid ideig grillezni és körítésként felszolgálni.

Articsókák:

2 Az articsóka:

Ellentétben a spárgával, az articsóka egy “nőies” zöldség. Szerintem. Miért? Időbe telik, míg a legjobb részéhez érsz, a szívéhez. Egy növény bimbója. Magyarországon alig ismert. A  franciák és olaszok imádják. Ha kapható, válaszd azokat, amik kemények, zöldek, nem sárgásak. A száruk is ehető és finom, ne vágd le, csupán egy millimétert a végéből, mielőtt főzni kezded őket. Sokszor lehet őket konzervben, vagy üvegben venni, ezek már evésre készek, sokszor marinírozottak. De a friss az igazi.

A nagy articsókákat enyhén ecetes vízben, néhány koriander maggal kell főzni, max. 40 percig. Ha kisebb kevesebb ideig. Ezután, amikor kissé lehűlt, majonézbe mártogatva, előételként lehet enni.

 Articsóka levelei levéve, az ehetetlen "haj" eltávolítása:

Hogyan? Letépsz egy levelet, bemártod a majonézbe, majd fogaddal a levél belsejéről a “húsát” lehúzod. Ezután a levelet félreteszed, ez már hulladék. Jöhet a következő. Ahogy így a növény fogy és a szívéhez közeledsz a belsőbb leveleknek egyre több a húsa, sőt egészükben is ehetőek lesznek. Végül is magához a virághoz érsz, nincsen több levél. Ezt a növény „szívének” hívják. A szív fogyasztása az élvezet csúcsa. Mielőtt belekezdenél, kiskanállal kapirgáld ki a virágon levő „hajat”, mert az keserű és nem jól emészthető. Ezután, megdolgoztál és megérdemelten elértél az orgazmus pillanatához, a megtisztított szív és szár evéséhez! 

Articsóka szivek:

Vannak kisebb (bébi) articsókák is. Ezeket az olaszok először késsel lecsonkítják, azaz a bimbók végét levágják. Majd négy részre vágják és felvert tojásban (amibe reszelt parmezán sajt lett belekeverve) megforgatják. Forró olíva olajban megsütik. Ha elkészültek, sózd meg, csavarj rá citromot. Nagyon finom!

Kis articsókák, oliva olajban sütve, olaszosan:

 PS

Allábbiakban a magyar nyelvű wikipedia linkek a articsókához és a spárgához:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Artics%C3%B3ka

https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6z%C3%B6ns%C3%A9ges_sp%C3%A1rga

Érdekes könyvet olvastam. Kiadásakor, 1998-ban, nagy port vert fel. Az ismert amerikai szerző, Paul Theroux „Sir Vidia’s Shadow” (Vidia úr árnyéka) című könyvéről van szó. VS Naipaul –al, (szintén ismert író), kötött hosszú barátságáról ír, tele véleménnyel. Ugyan, mint nemrég kiderült, egypár dologról hallgatott. A könyv egy amolyan „nem hivatalos” életrajz (a későbbi Nobel díjas) Naipaul -ról.

Az idősebb Naipaul már a barátság kezdetekor, a 60 években is ismert és díjazott író volt. A fiatal Theroux ekkor még csak szárnyait próbálgatta. Ugandában találkoztak, a Kampalai Egyetemen, ahol Theroux, angol irodalmat tanított, míg Naipaul egy ideig, mint az egyetem bentlakó írója, egyik Afrikáról szóló könyvén dolgozott. Theroux és Naipaul barátsága eltartott majdnem 50 évig, és annak a fent említett könyv kiadása vetett valószínűleg végett, avagy a könyvet a barátság megszakadása ihlette.

A könyv VS Naipaul-t kíméletlenül átvilágítja. Naipaul hibái: sznob, fukar, arrogáns, aki feleségét nem becsülte, azt lenézte és csúnyán kihasználta, mondhatnánk a halálába űzte. Theroux nem tagadja Naipaul nagyságát, ami a tárgyi igazság és a tökéletes stílus fáradhatatlan keresésében rejlett. És hogy neki, mint pályakezdő kezdő írónak, önzetlenül és készségesen rengeteget segített. Kritikájával, állandó biztatással a nehéz időkben és kapcsolataival a londoni kiadók világában.

A Kampalai Egyetem, Uganda:

Mindkét író munkásságát a nagyvilágban tett utazások leírásai jellemzik, ugyan mindketten írtak regényeket is. Theroux, gondolom, nem szereti hallani, könnyebb stílusban ír, ő inkább egy hagyományos útleíró. Naipaul mélyebb, komolyabb. De nem szabad hasonlítgatni, az operett és opera komponálókat sem szoktuk együtt elemezni.

 xxx

 Egész röviden bemutatom az írókat:

Paul Theroux 1941-ben született, Massechusetts államban. Egyetemi tanulmányai után, egy volt a sok a 60-as évek balos, a vietnami háború ellen tiltakozó fiatal között. Csatlakozott a Peace Corp-hoz, világot akart látni. Hamarosan Ugandában, Kampalában tanított, angol irodalmat. Író szeretett volna lenni, és ezen igyekvésében az oda látogató VS Naipaul, akivel barátságot kötöttek, sokat segítette.

Afrikai tartózkodása után megnősült, és angol feleségével, Naipaul bátorítására Londonba költöztek. Itt sokáig, mint alig ismert külföldi (amerikai) író, tengette magát. Feleségének fizetéséből éltek, igen szűkösen. Házassága végül is elromlott, elválltak, gyerekei a feleségénél maradtak.

Paul Theroux:

Barátja, Naipaul, mindvégig biztatta. Végül is, mondhatjuk kétségbe esésében, elszánta magát egy olcsó, de egyedülálló útra, és annak leírására. Vonattal, fapadoson, Londonból Japánba utazott. Törökország, Irán, India, stb.-n keresztül. Az eredmény, a Great Railway Bazar (A Nagy Vasúti Bazár), nagy siker lett.

Theroux ettől kezdve nem nézett vissza. Sikeres úti könyvek és regények sorát írta. Több regényét meg is filmesítették. Csak egyet említek, a Mosquito Coast (Moszkitó Part, 1986). Az első sikeres vasúti úti könyvének receptjét olykor máshol is alkalmazta. Vonatozott Kínában, gyalogolt Angliában, kajakozott a Csendes Óceánban.  Leghíresebb könyvét, útját Bostonból Argentínába, a Great Patagonian Express-t, magyarra is lefordították.

Theroux, nem egy tipikus angolszász. Több nyelven is beszél. Tud a németül, franciául, spanyolul és a mandarint is ismeri, hogy egypár afrikai nyelvet ne is említsek. Manapság idejét Hawaii és Cape Cod (Bostonhoz közel egy félsziget) között osztja meg.

 Vidiadhar Surajprasad Naipaul, Theroux egykori jó barátja és könyvének tárgya, tíz évvel idősebb, és talán még híresebb. 1932-ben született Trinidadban, ami akkor angol gyarmat volt. Indiai családba. Középiskolai tanulmányai eredményeként ösztöndíjat nyert Angliába. A neves Oxfordi egyetemet választotta, ahol az irodalom szakon tanult.

VS Naipaul:

Az egyetem elvégzése után, dacára hogy Oxford végzettségről beszélünk, képtelen volt állást szerezni. Persze az is hozzá játszhatott, hogy színes volt és ezek még az Angliába beáramló nagyszámú indiai emigránsok előtti idők voltak, amikor is a megkülönböztetés mindennapos volt. Akkoriban egy Oxfordra járt barna arcúval nem tudtak mit kezdeni. Jó ideig angol barátnője, későbbi felesége tartotta el, akivel aztán nem bánt rendesen.

Kezdeti regényei, a Rejtélyes Masszőr (1957) és a Miguel Utca (1959), Trinidadi gyerekkori élményeire épültek. Hasonlóan első sikeres könyve, a „Mr. Biswas háza” (1961) címmel. Az utóbbi magyarra is le van fordítva.

Míg regényei nagyon szórakoztatóak és könnyen olvashatóak, Naipaul-t én főleg útleírásai miatt szerettem meg. Hosszú hónapokat utazott, ősei hazájában, Indiában (a 60-as években), később Afrikában, a távol Keleten, Argentínában. Hasonlóan a lengyel Richard Kapucinski-hez, hihetetlen adottsággal írta meg könyveiben tapasztalatait és megfigyeléseit. Ezeket nem fonta be cukorba, a politikai korrektség számára, még ma is, ismeretlen fogalom. Nem csoda, hogy Indiáról szóló első könyvét, Area of Darkness, (Sötét Hely) 1964-ben ott be is tiltották, mondván hogy Indiát túlzottan negatív fényben ábrázolja. Egy másik könyvét Indiáról, „India, egy sérült civilizáció”-t, 1977-ben adták ki.

Afrikáról szóló könyvei közül egyet olvastam. Címe, In a Free State, (Egy szabad államban, 1971). Ez a könyve a Booker díjat nyerte el. Itt a gyarmatosítás után önállóvá vált országokban szerzett tapasztalataira építi a történetet, és nem hízelgően ír az ottani viszonyokról. Talán nem meglepő, hogy Naipaul előre látta a muszlim vallás szélsőséges/fundamentalista formája okozta (későbbi) problémákat.

Könyvei, Among Believers an Islamic Journey (1981) és utána, Beyond Belief: Excursions Among the Converted People (1998), jó példák erre. Iránban, Pakisztánban és Malesia-ban tett utazásaira alapulnak.

Naipaul kritikája a harmadik világ országainak többségéről csontba vágó. Mivel ő maga is színes, tehette. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, az irodalmi díjakat sorra nyerte. Megkapta a Lord címet és 2001-ben a Nobel díjat.

VS Naipaul Angliában él, második feleségével.

Magyarra tudtommal négy műve lett lefordítva. Ezek: Mr. Biswas háza, A nagy folyó kanyarulatában, Éva Perón visszatér és a Fél Élet.

(Zárójelben megjegyzem VS Naipaul nem tévesztendő össze öccsével, Shiva Naipaul -al, aki szintén író volt, hasonló témakörrel, és aki idejekorán meghalt.)

PS

Lásd szintén:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Paul_Theroux

és

https://hu.wikipedia.org/wiki/Vidiadhar_Surajprasad_Naipaul

Az alábbi cikk a New York Times 2016. április 17-i, vasárnapi számában jelent meg a Vélemény rovatban. A szerző Nicholas Kristof egy rovat vezetője.

Ebben a hónapban Floridában egy férfi a nyakánál fogva egy kutyát lógatott ki a harmadik emeleti balkonról, és azzal fenyegette, hogy ledobja.

Akik látták, megpróbálták menteni a kutyát. Valaki egy videót tett fel a Facebookra a kutyát lóbálóról, ami elterjedt, mint egy vírus. A közfelháborodás eredményeként a rendőrség a környéket átfésülte, és kedden kijelentette, hogy egy 23 éves férfi, Ransom May II. névvel le lett tartóztatva és állatkínzással vádolják. A letartóztatás az országos hírek közé került.

Ugyanekkor, az USA-ban, ebben az évben majdnem 9 milliárd csirkét fognak lábuknál fogva futószalagra akasztani, ahol is, amikor a procedúra nem úgy működik ahogy kellene, ezek a madarak élve lesznek halálra forrázva.

Két csirke egy West Viginia farmon, ahol nevelkednek, mielőtt visszaviszik őket a baromfi feldolgozóhoz, lemészárlásra:

Hmm. Szóval egy kutya megijesztése jóval nagyobb reakciót kelt, mint egy milliárd csirke annál rosszabb bánásmódja.

Nézd, én nem hiszek a reinkarnációban. De ha tévedek, reménykedjünk, hogy te meg én kiskutyaként jelenünk újra meg, nem csirkeként.

A Compassion in World Farming (Együttérzés a Világ Gazdálkodásában), egy állatvédő szervezet, új kutatása hangsúlyozza, hogy a baromfi feldolgozók gyakran kegyetlenek a csirkékkel, ártanak a farmereknek, és potenciálisan egészségtelen módszereket alkalmaznak a fogyasztók szemszögéből nézve. A kutatás tartalmaz egy gyomorforgató videót is, ami azt mutatja, mi történik a csirkegyárakban.

Nevezetesen, a videó képeket mutat be egy groteszk betegségről, amit gangrenous dermatitis-nek hívnak, amit egy baromfi feldolgozóipari internet oldal néhány feldolgozó elsőszámú egészségügyi problémájának nevez.

Ha a videót nézed, azt kívánod, hogy bárcsak vegetáriánus lennél. „Ha ezt a betegséget a csirke megkapja, az az izmot fogyasztja, a csontokat és a belső szerveket, addig, amíg az állat megdöglik - mondta nekem Mike Weaver, a videóban szereplő csirketenyésztő. - A csirke egyszerűen megrohad, kásává válik.”

Eric Hedrick, aki évente 1,1 millió csirkét termel Nyugat-Virginiában, azt mondta, hogy nincsen bizonyíték arra, hogy a betegség az emberekre is ártalmas, de hozzá tette: „Nem vennék a piacon csirkét”.

Úgy Weaver, mint Hedrick Pilgrimnek, az ország egyik legnagyobb csirketermelőjének szállítja csirkéit. Bill Lovett, a Pilgrim vezérigazgatója nem volt hajlandó kérdéseimre válaszolni. A vállalat szóvivője, Cameron Bruett azt mondta, hogy az összes beteg csirke ki lesz szűrve és az ebédlőasztalt el nem éri, de ha mégis elérné, az az emberekre veszélyt nem jelentene.

Weaver és Heidrick, akik megélhetésüket kockáztatják, amikor így beszélnek, azt állítják, hogy a baromfifeldolgozók a szisztémát a közönséges farmerek ellen állították be, akik tulajdonképpen a csirkéket nekik tenyésztik. A feldolgozók szállítják a kiscsirkéket és a tápanyagot. Így a farmerek önmagukat modern feles bérlőknek mondják. Nincs módjuk a folyamaton változtatni, szorongatva érzik magukat a baromfi feldolgozók markában és büntetve, ha netán tiltakoznak.

Egy 12 darabos Kentucky Fried Csirke csomag kb. 30 dollárba kerül, a farmer része 1% körül van, kevesebb, mint az adó.

Mike Weaver, a nyugat virginiai farmján-

Az igaz, hogy a csirke feldolgozók jeleskednek az olcsó étel előállításában, ma a csirke ára legalább a felére esett, az inflációt nem számítva, annak, ami 1930-ban volt. A baromfi olcsó lett, részben azért, mert a vállalatok módosították a genetikájukat, úgy, hogy azok 5 hét alatt hatalmas mellel elérik teljes méretüket. Számításom szerint, ha egy ember ilyen robbanásszerűen növekedne, a baba 5 hét alatt 150 kiló lenne.

Mégis manapság egyre inkább a tudatára ébrednek az Obama adminisztrációtól a városi ínyencekig, hogy ez az agrárüzleti modell mélységesen hibás.

„Nem mondanám, hogy diszfunkcionális – mondta nekem Weaver –, inkább az van, hogy a feldolgozóknak és azok vezetőinek nagyon jól működik, míg a fogyasztóknak és a farmereknek, nagyon rosszul.”

Az állat jólétének a kérdése kissé komplikált. Azok a csirkék, amelyeket húsnak nevelnek, tudnak barangolni az ólban, és bár az állapotuk zord, ezek a csirkék jobb állapotban vannak, mint a tojás termelő tyúkok, akiket pirinyó ketrecekbe szorítanak.

Tudatában vagyok annak, hogy a húscsirkék kevesebb, mint 5%-a döglik meg, és hogy ez alacsonyabb, mint a gyermekhalálozás nem egy országban. Angolában minden hat gyerekből egy meghal, mielőtt az 5. évét elérné.

Mégis a borzasztó dolgok, amik a gyerekekkel történnek, nem szabad, hogy felmentse az állatokkal való visszaéléseket. Mi több, Leah Garces a Compassion in World Farmingtől azt állítja, hogy maga a csirke genetikai visszaélésnek minősül. Szerinte embertelen olyan baromfit tenyészteni, aminek lábai alig képesek saját súlyát az óriási mellel hordozni.

„A csirkéknek a saját ketrecük - mondta – a saját testük.” Helyesen állítja. Sok mai csirke csak ide-oda tántorog, szétálló lábakkal, vagy legtöbbször csak ül.

A baromfitenyésztés manapság teljesen más, mint amikor gyerek voltam Oregon államban a család csirkéivel. A mai üzlet modellje végtelenül hatékonyabb, de környezetvédelmi aggodalmakat okoz, mint például az antibiotikumok túlhasználása és alapjában elnyomja úgy magát az állatot, mint a farmert.

A fogyasztók aggodalmaira válaszolandó, a Whole Foods (fordító: egy nagy amerikai élelmiszeráruház hálózat), múlt hónapban közzétette, hogy tradicionális genetikával fog csirkét árulni. A Whole Foods az iparban vezető szerepet játszott hasonló dolgokban, és fogadok, hogy más vállalatok is fogják példájukat követni.

Ha a csirketenyésztők állítják, hogy a mai szisztéma megbukott, akkor itt az ideje, hogy a fogyasztók a vásárlóerejükkel nyomást gyakoroljanak olyan ételekért, amik kevésbé ártalmasak, úgy az emberekre, mint az állatokra. Ha egy beijedt kutya Orlando városában tömeget tud megmozgatni, képesek vagyunk-e egy milliárd háztáji állat érdekében is aggódni – és azok érdekében, akikre azok tenyésztése van bízva?

PS

Köszönet barátomnak, aki a fordításom magyarságát átfésülte.

Az eredeti cikk itt található.

Erről a két szóról minden magyarnak a Balaton északi partja jut az eszébe. Almádi, Füred, Badacsony. De persze más országokban is vannak „északi partok”. Mindig is vágytam a Bajkál tavat meglátogatni, annak északi partját nagyon rejtélyesnek mondják.

 Madarak még mindig bőven találhatók Bodega Bay-ben:

Idősebbik fiam San Francisco testvérvárosában, Oakland-ban él. Egyik látogatásunk alkalmával az attól északra levő és a Csendes óceán partján levő vidéket látogattuk meg. Mondhatnánk persze, hogy ez nem is az Északi Part, mert az USA nyugati partjáról beszélünk, de hát az itteniek így hívják. A North Shore. Mert SF-tól északra van. Két napra béreltem egy vityillót a Bodega Bay nevezetű helyen, a Csendes Óceán partján.

Bodega Bay arról nevezetes, hogy Alfréd Hitchcock 1963-ban itt forgatta a Madarak című filmjét.  Kis hely, a történelmi 1-es US országút mellett. A spanyolok fedezték fel, de érdekes módon az első telepesek az 1800-as évek elején, az oroszok voltak.

Bérelt nyaralónk, Bodega Bay-ben:                                                                                                           

Az 1-es országút vonala a Csendes óceánt követi. Nagyon látványos. Legtöbb ember ismerősebb a Los Angeles-San Francisco közötti szakaszával. Ezt mi is megtettük családostól, vagy 30 évvel ezelőtt egy nyáron. De akkoriban SF-tól északra nem mentünk.

 Bodega öböl. Nagyon szép:

SF-ból indulván először egy nagy sztrádán (az US Hwy 101) Petaluma városkába érkeztünk. Maga Petaluma a Sonoma borvidékhez tartozik.  Szép kis város, turisták kedvelik, de akkor, amikor mi erre jártunk, közvetlen Karácsony előtt, alig voltak. Röviden sétáltunk, kávéztunk, és az ünnepekre szükséges borokat egy szaküzletben megvettük. Itt  letértünk egy normális országútra, balra. Ezen az óceán part felé tartottunk. A kis országút két oldalán kiszáradt dombok voltak, sok eső erre nem esik. Vannak itt akik lovakat tartanak, ha van kedved, lovagolhatsz. Persze találsz borászatokat, és itt-ott birkák is legelnek.

 Tipikus kép az 1-es országút mentén:

Petaluma-tól a Csendes Óceán már egy órányira sincs, és az 1-es országutat az óceánnál, Bodega Bay előtt éred el. Télen Kalifornia e részén a hőmérséklet este lemehet nullára, de nappalra, 15-20 fokra is felmegy. Amikor mi itt jártunk, minden nap felhőtlen volt az ég.

 Magányos szörfölő:

A falu felfedezése után, másnap az 1 úton még tovább északra hajtottunk, a tájat felfedezendő, az azt következő napon meg délre, Oakland/SF fele. Az óceán melletti út (az 1-es) kanyargós, a magas parton halad, érzésed mintha egy szakadék szélén hajtanál. A látvány fenomenális, az óceán vad, sziklás, nagy a szörf. Néha van elágazás, ahol le tudsz hajtani az elhagyatott strandokra. Sajnos nejem szédülős és sokat panaszkodott, mert neki ez az út túl veszélyesnek tűnt.

 Ha szereted az osztrigát, itt a helyed:

Na de eleget a szóból, felteszek egypár képet.

http://www.frommers.com/destinations/bodega-bay/interactive-map

Az alábbi cikk a New York Times 2016 március 20-i, vasárnapi számában jelent meg a Vélemény rovatban. A szerző Eric Fair egy nemsokára megjelenő memoár, ”A következmény” szerzője, ami iraki tapasztalatairól szól.

2004 májusában Faludzsa mellett, a Forward Operating St. Mere nevű támaszpontján, munkából hazafelé menet, Ferdinand Ibabao, jó barátom és társ vállalkozó is velem sétált. Egy hosszú nap volt mögöttünk, tele vallatásokkal, szóval előre örültünk, hogy e-mailünket megnézhetjük és értesülni fogunk családunkról és, hogy mi a hír messze otthon.

Ahogyan a nyílt mezőn sétáltunk, beszélgetésünket a becsapódó akna félreismerhetetlen hangja szakította meg. Arról beszélgettünk, hogy új vállalkozás után nézünk Irakban. A vallatások, Abu Gráb és Faludzsa is kezdte rajtunk áldozatát venni. Mindketten egyet értettünk, ideje lenne valami kevésbé komplikált dologba fogni, olyan irányba menni, ami nem jár azzal, hogy munkánkkal kapcsolatosan az emberi mivoltunktól eltekintsünk.

Ahogy az aknák közelünkben robbantak, Ferdinánd, mindig is a viccesebb köztünk, elkezdett szaladgálni, mint egy baseball játékos, miközben ordibált, „elkaptam, elkaptam!” ….Azt mondta: ez kegyelemdöfés lenne.

Miután Ted Cruz és Donald Trump, az elmúlt hónapban a republikánus jelöltek egyik vitájában szemrebbenés nélkül jóvá hagyta a „vízkúra” újbóli használatát, azon kaptam rajta magamat, hogy Ferdinándról és az ő fekete humoráról morfondírozok. „Visszaállítanám a vízkúra használatát”- mondta Trump úr - „és még annál jóval keményebbeket is bevezetnék”.

Nem tudom, mi késztet egy embert ilyen beszédre. Csupán azt tudom, hogy olyanok, mint Ferdinánd és én kell, hogy majd vállaljuk a következményeit.

Jómagam, mint a Hadügy Minisztérium civil vállalkozója, 2004-ben az első három hónapban, iraki foglyokat kínoztam. Akkoriban fokozott vallatásnak hívtuk, de ezt a kifejezést ma már nem használom. A stressz pozíciók, felpofozások, az iraki foglyok személyes méltóságának megtörésére voltak kitalálva. Lealáztuk, megtörtük őket…és vele….saját magunkat.

Ferdinánd és én 2004 első hónapjaiban országunk új kihallgatási programját vezettük be. Küszködtünk azzal az egyre növekedő érzéssel, hogy (eközben) saját lelkiismeretünket rendítettük meg és beszennyeztük lelkünket. A vallatások megengedett módszereket alkalmaztak. Papírokat állítottunk ki mindenről, követtük a szabálykönyvet és a rendeleteket. De minden egyes fogoly után, akiket a falhoz szorítottunk, akiknek meztelenül a hideg cellában állniuk kellett, avagy akiket meg kellet abban akadályoznunk, hosszú ideig, hogy aludjanak, egyre inkább nem éreztük magunkat normálisnak.  És egyre inkább nem éreztük magunkat amerikainak.

2007 óta nyilvános beszédeket tartok erről a vallató koromról. Gyakran kérdik, mikor jöttem rá először hogy túl mentem? Hogy átléptem a határt?  Válaszom az elmúlt tíz évben tele volt konfliktussal. Egy ideig azt válaszoltam, hogy akkor léptem át a határt, amikor Faludzsában egy fogoly alvásának megakadályozásában vettem részt. De elgondolkoztam, hogy nem-e akkor volt első túllépésem, amikor „bent” az Abu Gráb fogdában, először használtam stressz pozíciókat, avagy amikor először mondtam egy iraki fogolynak, hogy családját sosem fogja viszont látni? Talán akkor, amikor elhatároztam, hogy vallató leszek Irakban. Válaszaimat változtatom, nem azért mert be akarom az embereket csapni, hanem azért mert képtelen vagyok megérteni milyen könnyű volt egy amerikai kínzóvá válni.

Amikor Donald Trump és Ted Cruz azt sugalmazta, hogy a vízkúrát és más gyűlöletes vallatási technikát ismét legálissá kellene tenni, majdnem hogy felmentettem magamat. Nem akartam én senkit vízkúráztatni Irakban. Azt gondoltam, én azt sosem tenném. De nincsen jogom így gondolkozni. Az iraki háborúban tanúsított viselkedésem arra a beismerésre késztet, hogyha Abu Gráb - ban, kora 2004-ben engem erre kértek volna, minden valószínűséggel ezt is megtettem volna.

Ha alkalmam lenne más vallatókkal és kémelhárítókkal beszélgetni, figyelmeztetném őket olyan emberekre, mint Donald Trump és Ted Cruz. Figyelmeztetném őket, hogy ezek olyan dolgokat fognak tőlük kérni, amiket ők maguk sosem tennének meg, és ezeket a határokat át fogják lépni mielőtt a vízkúrára kérik őket. És figyelmeztetném őket, hogy, azok, akik ezeket kérték nem lesznek ott nekik segíteni, hogy mindezek után önmagukat újra megtalálják.

Ferdinánd végül is talált egy új munkát Irakban. És végül is tényleg „elkapott” egy aknát. Egy öngyilkos merénylő áldozata lett 2004 októberében, a Zöld Zónában. Három másik vállalkozó halt meg vele együtt.

Jómagam 2005-ben visszatértem Irakba, és ámbár én nem „fogtam meg” semmit, vannak napok, amikor azt kívánom, hogy kár, mert nekem is járna egy kegyelemdöfés. Mint vallató, mikor munkába mentem, a kínzások az emberiségemet a háttérbe kényszerítették. Ez olyasmi, amit teljességében sohasem leszek képes elfelejteni. És ez olyan valami, amire egyetlen más amerikait sem szabad megkérnünk.

PS

Köszönet barátomnak, aki fordításom magyarságát átfésülte.

Az eredeti cikk itt található.

Hát, tessék. Itt van egy hír, ami mostanában itt Kanadában a legnagyobb port verte fel.

A főszereplő az ismert CBC rádió műsorvezető, Jian Ghomeshi. Angliában született, iráni származású, 40 egynéhány éves. Legutóbbi műsorsorozatát, a „Q”-t az US-ben is sugározták, a nívós PBS állami adón.

A Q-t 2007-ben Ghomeshi kezdte. Egy kulturális mindennapi sorozat, közismert személyek, intellektuelek, főleg színészek és zenészek interjúvolására specializált és rendkívül népszerű volt. A szimpatikus, jól tájékozott, szórakoztató Ghomeshi, aki zenészként kezdte karrierjét, mindenki kedvence lett. Gyakran választották, filmfesztiválok, hasonló rendezvények vezetésére, bemutatására, vagy a zsűri tagjának.

A baj kb. 2 éve kezdődött, amikor is Ghomeshi a Facebook-ján rajongóit és a CBC-t figyelmeztette, hogy „különleges szexuális” ízlése miatt, zsarolják, és vádak fogják érni. Hamarosan kiderült, hogy a „különleges” alatt, S and M értendő, azaz „durva sex”. Ez ugyan önmagában, beleegyezett felnőttek között nem büntetendő…de vigyázni kell vele, főleg gondolom híres embereknek, mert hogyan lehet később bizonyítani, hogy a partner tényleg beleegyezett?

Nos, három volt barátnő vádat emelt, erőszakos szex és fizikai bántalom (fojtogatás) címén. Ghomeshi állását elvesztette, visszavonult, egy sztár specialista ügyvédet szerződtetett. A nagyon publikált tárgyalás, ahol Ghomeshi ártatlannak vallotta magát, most januárban zajlott le, egy bíró, tehát nem zsűri előtt. Ghomesi nem tanuskodott, mint vádlott nem kellett neki. Az ítélet két hete jött nyilvánosságra: Ghomeshi-t a bíró ártatlannak találta!

Az ügyvéd, Marie Henein, a 3 női vádlót kíméletlen keresztkérdések alá vette, és kiderült, hogy vádaskodásuk nem állja a sarat.

Ghomeshi, jobbra és ügyvédje, Marie Henein:

Mindannyian azt állították, hogy a durvaságok után Ghomeshi -vel a kapcsolatot megszakították, ugyan őt fel nem jelentették, csak öt év múlva. Az ügyvéd azonban, e-maileken keresztül (de még leveleken keresztül is) bizonyítani tudta, hogy ez nem volt igaz….az illetők jó ideig Ghomeshi -vel intim kapcsolatban voltak, avagy a múlt kapcsolatot felújítani akarták, és kedveskedtek neki. Mindezt a vád emelésekor a rendőrségnek „elfelejtették” elmondani.

Az ország most két táborra oszlott. Vannak azok, akik szerint Ghomeshi mégis bűnös, dacára az ítéletnek, és azt állítják, hogy a tanúknak (ez esetben a vádlóknak) a negatív élménye, nem fog kedvező hatással lenni hasonló tárgyalásokra, a jövőben.

A másik oldal szerint igazságos volt az ítélet, aki elhallgat dolgokat, hazudik eskü alatt, annak hinni nem lehet.

PS

Itt egy link a tárgyalásról a Guardien-ben.

Az alábbi cikk a New York Times 2016 február 14-i, vasárnapi számában jelent meg a Vélemény rovatban. A szerző Greg Milner egy nemsokára megjelenő könyv ”Hajszálpontosság. Hogyan befolyásolja a GPS a technológiát, a kultúrát és a mi tudatunkat” szerzője.

Nem régen, a múlt hónapban Noel Santillan, egy amerikai turista Izlandon beállította bérelt kocsiján a GPS-t, hogy az őt a Keflavik Nemzetközi Repülőtér mellől egy hotelba irányítsa Reykjavík mellett. Sok óra és több mint 250 jeges mérföld elteltével végül is leállt Siglufjordurnál, ami egy halászfalu a sarkkör közelében. Santillan úr, aki egy áruházi marketező New Jerseyből, akaratlan híressége lett az izlandi médiának, ami szétkürtölte véletlen kirándulását.

Santillan urat nem szabadna hibáztatni, ő az útmutatást követte. Siglufjordnak van egy utcája amit Laugarvegurnak neveznek, ezt a szót Santillan úr hűen másolta be a hotel konfirmációból - Laugavegur helyett, ahogyan azt ott írni kellett volna, ami egy fő utcája Reykjavíknak. Az igazi rejtély az, hogy miért nem vette figyelembe az útjelző táblákat, amik azt mutatták, hogy egyre messzebb távolodik Reykjavíktól. Az újság szerint Santillan úr ezt éppenséggel úgy magyarázta, hogy „hitt a GPS-nek.”

A hit konceptusa gyakran felmerül GPS baleseteknél. „Azt mondta, hogy ezen az úton menjünk” – közölte egy japán turista Ausztráliában, aki miközben Észak Stradbroke-szigetre akart eljutni, belehajtott a Csendes-óceánba. Egy ember Nyugat-Yorkshire-ban, Angliában, aki BMW-jével letért az útról és majdnem egy szakadékba hajtott, elmondta a hatóságoknak, hogy a GPS-e „erősködött, hogy az ösvény egy út volt”.  Ami talán a legaljasabb GPS okozta malőr, az annak a nőnek az esete, aki Belgiumba megkérte a GPS-ét, hogy egy két órányira sem levő helyre vigye. Két nap múlva eljutott Horvátországba.

Ezek az események természetesen hihetetlenek tűnnek, mi több, csúfondárosnak. Miután néhány svéd hibásan követte a GPS-t Carpi városába (amikor is Caprit akarták megnézni), egy olasz turista hivatalnok szárazon megjegyezte, hogy „Capri egy sziget. De ezek még nem is csodálkoztak, hogy nem mentek át egy hídon sem, de még hajóra sem kellett szállniuk.” Egy Upper West Side blogger szerint egy férfi a „fordulj itt” utasításra felhajtott a Riverside Park lépcsőzetén, és így ezt az illetőt „a GPS és az agyament” vezetőnek titulálta.

De néhány eset tragikusan végződik, - mint annak a párnak esete, amelyik semmibe vette az „Út lezárva” jelzéseket és Indiana államban tavaly lehajtott egy hídról. Végzetes incidensek, amelyek olyan vezetőkről szólnak, akik elhagyatott utakat követnek és eredményeként a Death Valleyben, Kaliforniában eltűnnek, annyira gyakoriak, hogy a helyi park rendőrség, nevet is adott a jelenségnek: „Halál GPS segítségével”. Tavaly októberben Brazíliában agyonlőttek egy turistát, miután a GPS őt és férjét egy rossz utcába irányította, egy hírhedt kábítószer-negyed közepébe.

Ha magunkba nézünk, nem nehéz elképzelni, hogy mi is hasonló helyzetbe keveredhetünk. Mindannyian használjuk a GPS-t, mint egy mankót, amikor ismeretlen területen vezetünk. Ilyenkor mindenről megfeledkezünk és hagyjuk, hogy a sima GPS hölgy a tájékozódás piszkos munkáját helyettünk elvégezze. Az utóbbi 10 évben a GPS robbanásszerű elterjedése, jó pár tanulmány árán megerősítette azt, amit magunk is érzünk. A Cornell kutatói, akik a GPS-t használó vezetők viselkedését vizsgálták, azokat a „környezetüktől eltávolodottaknak” találták. A tanulság szerintük az, hogy: „a GPS feleslegessé teszi, azt, hogy odafigyeljünk”.

Mint eszköz, a GPS nem annyira új technológia, hanem a technológia csúcspontja. Amióta csak az autók léteznek, az emberek próbálták az automatikus navigációt kifejleszteni. A 20. század elején olyan produktumok, mint a Jones Live-Map Meter és a Chadwick Road Guide, komplex mechanikus szisztémák segítségével, amik a kocsi kilométer órájához voltak kapcsolva, próbáltak speciális utasításokat adni. Az 1960-70-es években, Japán és az US kísérletezett útmutató adók hálózatával, amik számítógépekkel voltak összekötve, és amik lehetővé tették az út vételét és az ahhoz szükséges információ átadását.

Mondhatjuk, megszállottjai voltunk annak, hogy az autókat átalakítsuk, egy szállítási eszközből, ami a világot nekünk megmutatja, azzá, ami azt helyettünk látja is.

A következmény saját „helyzetfelismerő” képességünk csökkenése, egy terminológia, amit 1948-ban, Edward Tolman, Berkeley Kalifornia pszichológus fogalmazott először. Egy úttörő tanulmányban, dr. Tolman kísérletekben analizálta patkányok viselkedését labirintusokban. Azt állította, hogy a patkányok nem csak „útitervet” voltak képesek alkotni – de úgyszintén átfogóbb térképeket, amik az egész labirintust magukba foglalták.

Lehetséges, hogy a GPS felkarolása, a helyzetfelismerésünk rovására megy? Julia Frankenstein szerint, aki egy pszichológus a Freiburg Egyetem Kognitív Ismeret Tudományok Központjában, a GPS-ben rejlő veszély az, hogy „nem kell az információra emlékeznünk, sem azt feldolgoznunk – ahogy az jelentkezik, nem kell vele törődni, avagy dönteni”. Úgy fogalmazott, hogy ámbár „az utat látjuk A-tól Z-ig, de a tájékozódási pontokat nem vesszük figyelembe.” Ilyen értelemben „e kevés információból egy kognitív térképet alkotni hasonlóan (lehetetlen) mint egypár hangjegyből az egész zeneművet megismerni akarni.” A GPS tehát megakadályozza tájékozódásunkat a környezetünkkel.

Van arra bizonyíték, hogy helyzetismeret képességünk leromolhat. A londoni taxisokról 2006-ban készült, széles körökben ismert tanulmány azt találta, hogy az agyuk szürke állománya megnövekszik, azokon a helyeken ahol a komplex helyzetismeret van feldolgozva. A nyugalmazott taxisok agyátvilágítása pedig azt állapította meg, hogy a szürke állomány ezeken a helyeken csökken, amikor ez a része az agynak már nem annyira gyakran használt. „El tudom képzelni, hogy ha olyan valakit vizsgálsz, aki GPS-re támaszkodva rengeteget navigál - feltételezte - Hugo Spiers, a taxi tanulmány egyik szerzője - hogy ott is csökkenést tapasztalsz az agyban.”

Dr. Tolman számára a helyzetfelismerés egy flexibilis metafora, számtalan alkalmazással. Ő együtt érzett patkányaival.  Mint azok, a kutató is labirintusokat fejt meg, útvonaltérképek segítségével - majd azokat átfogó térképpé formálja át – mint mondta - egyre pontosabb modelljeivé „annak a nagy, istenadta labirintusnak, ami a mi világunk.” Az agressziókényszer számtalan példáját látta ő ebben az emberi világban – „az elszegényedett déli fehéreket, akik dühüket a feketéken vezetik le, mi pszichológusok, akik más fakultásokat kritizálunk, amerikaiak, akik az oroszokat kritizálják, és oroszok, akik minket” – mi mindannyian bizonyos fokig, az alagút vízió példái vagyunk, a szemellenzős nézetnek, ami képtelen a nagy képet felismerni. „Mit tudunk tenni?” - kérdezte. „Csupán azt válaszolhatom, hogy a dolgok okairól kell beszélnünk – azaz a széleskörű ismeret fontosságáról.”

A GPS csupán egyik módja annak, hogy a világot leegyszerűsítsük, be a kocsink gubójába, miközben a labirintust járjuk. Talán hálásnak kellene lennünk, amikor alkalomadtán ebből kizökkentenek minket – még akkor is, ha hibaként. Santillan úr válasza az elkorcsosult útjára a helyes válasz volt: kiszállt kocsijából megcsodálta a tájat és elhatározta, hogy ott marad valameddig. Reykjavík meg várhatott magára, egy ideig.

PS

Köszönet barátomnak, aki a fordításom magyarságát átfésülte.

Az eredeti cikk itt található.

Sok ismert írója van Kanadának. Margaret Atwood, Modecai Richler, Michael Ondaatje, Margaret Lawrence, Stephen Leacock, Robertson Davies, egy néhány, akiket itt most mutatóba megemlítek, de Nobel díjas csak egy van, Alice Munro.

2013-ban kapta. Volt nagy öröm, és persze ahogy szokásos némi kritika is, hogy talán nem ő a legmegérdemeltebb, de felejtsük ezt el. Alice Munro, aki akkor 82 éves volt, maga volt a legjobban meglepődve.

Alice Munro specialitása, élet az Ontario megye kisvárosaiban. Rendszerint egy fiatal tapasztalatlan leány szemén keresztül vizsgálva, majd ezeknek a leányoknak, felnőtté cseperedése, a szerelem és az élet, na meg a házasság hétköznapjaival, nehézségeivel és rejtelmeivel való megismerkedésük. Mondhatnám, mindennapi, kissé borongós történetek. Nem ritkán, meglepő fordulatokkal. Sok műve novella, persze írt regényeket is.

Ennek a témának a mestere, itt éli életét, mint ahogy Modecai Richler a montreali zsidók életére specializált, ahol ő nőtt fel.

Megnéztem, vagy 10 műve magyarra is le van fordítva. Ha tudsz, vagy tanulsz, angolul, ajánlom, olvasd eredetiben, nyelvezete nem nehéz.

Végül is itt van Alice Munro életrajza, lefordítva, ahogyan az saját website-ján, http://alicemunro.ca/ le van írva:

Alice Munro Julius 10-én született, 1931-ben, és egy farmon nőtt fel, nem messze Wingham, Ontario-tól. Az University of Western Ontario-ra járt, angol szakra, és itt adta ki első novelláját az egyetemi újságban. 1951-ben feleségül ment James Munro-hoz és Victoria városába, British Columbia tartományba költöztek, ahol három gyerek született és ahol egy kis könyvesboltja volt férjével.

Első novellás kötetét 1968-ben adták ki, és azóta még 15 jött nyilvánosságra. Írásai gyakran megjelennek magazinokban, pl a New Yorker-ben, Az Atlantic Monthly-ban, és a Paris Review-ban. 1972-ben elvált, visszaköltözött Ontario-ba és az University of Western Ontario „bentlakó” írója lett. Ezt a pozíciót később az University of British Columbia és az University of Queensland-nél is betöltötte.

1976-ban feleségül ment Gerald Fremlin-hez, és annak otthonába, Clinton Ontario-ba költözött. Gerald meghalt 2013 áprilisában. December 13.-án, 2013-ban megnyerte az irodalmi Nobel díjat. Alice nem régen bejelentette, hogy nem fog többet írni. Továbbra is Clinton Ontario -ban él.

PS

Alább egypár magyar nyelvű link, ami hasznos lehet az olvasónak.

http://www.libri.hu/szerzok/alice_munro.html

http://magyarnarancs.hu/konyv/irodalmi-nobel-dij-2013-alice-munro-egy-oreg-holgy-a-faluvegrol-87002

Ottawa, március 16, 2016

Az elnökválasztás November 8 – án lesz. Júniusig, a primary-k zajlanak, mindkét oldalon. El kell dönteni, ki lesz a két párt elnökjelöltje? A mező, saját véleményem szerint ez alkalommal, nagyon gyengus.

Valljuk be az elnökválasztás, jobban mondva a primary, az egyetlen igazi hír itt Észak Amerikában. A CNN 90%-a csak erre fordítódik. Történjen akármi, legyen az a menekültekkel kapcsolatos, az orosz be és a legújabb „kiavatkozás” Szíriában, Anglia és az EU viszonya, Kínában korrupció….nemigen érdekel itt az senkit.

Már hónapok óta, majdnem hetente mennek nyilvános jelöltek közti viták, ahol egymást hazugnak nevezik és másmódon sértegetik. Vannak gyűlések ahol a résztvevők összeverekednek, és persze vannak negatív TV hirdetések dögivel. Tagadhatatlanul szórakoztató, de van, aki sír is rajtuk. Okkal. Nem méltó mindez a világ legfontosabb országához.

Hillary Clinton, demokrata

A primary az államon (megyén) belüli elnökjelölt választás, párhuzamosan megy a demokratikus és a republikánus oldalon. A jelöltek ezeken a helyi választásokon képviselőket biztosítanak maguknak. Minél népesebb egy állam annál több a képviselők száma.

Van állam ahol a képviselőket a választás eredménye arányában osztják el, van ahol a nyertesé lesz minden képviselő. Hogy a helyzet bonyolultabb legyen, van olyan állam, ahol a szavazóaknak nem kell párttagnak lenniük, tehát akárki, például egy demokrata is, szavazhat a republikánus primary-n. Ezt open (nyitott) primary-nek hívják. Van, ahol csak a pártok tagjai szavazhatnak, ez a closed primary.

Mindehhez tenger pénz kell.  Ezt jórészt gazdag milliárdos mecénások, kisebb részben egyszerű emberek is, szolgáltatják. A pártok, és jelöltjeik támogatása az adóból levonható.

Bernie Sanders, demokrata

Ha végül is a júniusi pártkongresszusok előtt a republikánus jelöltek közöl az egyik 1237, avagy a demokratáknál 2383 képviselőt fel képes mutatni, akkor ő magának az elnökjelöltséget biztosította. Ha ezeket a számokat egyetlen elnök jelölt sem képes elérni, akkor új szavazással, a pártkongresszusokon fogják ezt elhatározni. A pártkongresszusokon nem biztos, hogy a legmagasabb számú képviselővel rendelkező elnökjelölt fog nyerni.

Amint a pártok elnök jelöltje biztosítva van, azaz legkésőbb júniustól kezdve, a két párt nyertes jelöltje közötti nyilvános kampány, viták, stb. fog elkezdődni, egészen november 8. ig. Ad nauseam.

Posztom írásakor a primary-k fele zajlott még csak le, és a republikánus oldalon, Donald Trump vezet, kb. 220 képviselővel, Ted Cruz előtt. A demokrata oldalon, Hillary Clinton vezet, nagy előnnyel, de érdekes módon, népszerűsége nem általános, és ellenfele a jóval baloldaliabb Bernie Sanders, még nincsen leírva és egyre népszerűbb. De nehéz elképzelnem, hogy Bernie Sanders, aki közel 70 éves, egy demokrata szenátor Vermont államából, (akármennyire is szeretném), le tudná győzni Hillary-t, a volt elnök feleségét és a volt külügyminisztert az Obama kormányból. Hillary mögött áll a nagy pénz, és New York és Washington elitje. Bernie Sanders, szocialistának van kikiáltva, ami itt, a fiatalok egy rétegét kivéve, piszkos szó.

Az igazi és látványos csetepaté tagadhatatlanul a republikánus oldalon van. A vezető Donald Trump, egy sikeres és ismert ingatlan milliárdos New Yorkból, volt TV játékvezető, aki egy „anti politikus”. Ugyan rendkívül népszerű, sok ellenséget szerzett, szókimondóságával, és demagóg viselkedésével.

 Donald Trump, republikánus

Donald Trump népszerűsége a kisemberek elkámpicsorodottságára alapszik. Ezek kiábrándultak a politikából, a politikusokból, az azoknak tanácsot adó politikai elitből, az életszínvonal stagnálásából, a PC beszédből, a médiákból, és abból, hogy szerintük végül is a bennfentes pénzes emberek és washingtoni bürokraták határozzák el mit és hogyan cselekedjen az ország. Ennek eredménye, szerintük az, hogy a demokrácia nem működik, az életszínvonal, kivéve a szuper gazdagokét, nem emelkedik. Ismerősnek hangzik? Ne zavarjon, hogy a gazdasági helyzet éppenséggel az adatok szerint nem is olyan rossz, a munkanélküliség átlagosan 5%, ami még nemrégen magasabb volt.

Olyanok, akik eddig a politikán kívül álltak,népszerűek. Donald Trump, egy új arc a republikánus pártban. Azt mondja, kampányát ő saját maga finanszírozza, következésképpen nem lesz lekötelezve pénzes támogatóknak. És, ha nem tudnád, neki minderre megoldása van,….ugyan nekem és sokaknak ezek túl egyszerűnek hangzanak. El ne felejtsem, persze ez mindegyik jelölt mondja, Amerikát újra naggyá fogja tenni!

Ted Cruz, republikánus

Trump kijelentései, miszerint az illegális emigránsokat (főként mexikóiak) haza fogja telepíteni, és falat fog építeni a határra, aminek költségét Mexico adósságából fogja fedezni, hogy a volt elnök G. W. Bush hazudott (!!!) az iraki háború szükségességéről, és hogy ez a háború a világon terrorizmust eredményezett, hogy egy muszlimot sem fog az országba beengedni, amíg azok meg nem változnak, és hogy majd beszélni fog a kínaiakkal és Putyinnal, olyan kijelentések, amiket ritkán hallasz, de amik népszerűek. Eddig az ilyen beszéd szentségtörésnek tűnt, és kimondhatatlanul bosszantja a republikánus párt vezetőit, és a neoconokat, akik magukat nagyon sebezve érzik. Fő vádjuk, Trump nem egy igazi konzervatív, túl flexibilis, azaz elvtelen, nem is vallásos, stb.

 Marco Rubio, republikánus

Oda jutottunk, hogy nyíltan, maga a republikánus párt vezetői Donald Trump jelölése ellen vannak…. ami sokaknak magában anti demokratikusnak tűnik. A párt és gazdag támogatói nagy pénzeket költenek más jelölt segítésére. Eleinte a Bush öccse volt a kedvencük, de az már kiesett. Ezután Marco Rubióra esküdtek, a kubai származású fiatal szenátorra, de eredménytelenül. Tegnap Rubio csúnyán vesztett saját államában, Floridában. Donald Trump nyert.

Tudni illik, a republikánus párt elitje a jelenleg második helyen álló jelölttel, Ted Cruzzal (szenátor Texasból), sincsen megelégedve. Ő nagyon vallásos, szélsőséges és nem „csapatjátékos”, mondják. Cruz az adóhivatal eltörlését (!!!) és az egykulcsos adó bevezetését proponálja.

Mivel Trump demagóg beszédei népszerűek, a média mással sem foglalkozik. Trump média ellenes, szóval ez egy „szeretem-gyűlölöm” viszony a média részéről, Trump a forgalmat növeli, de a „média korrupt” Trump üzenet miatt őt ellenségesen kezelik. És miközben a média Trump ellen van, „mikor fordul meg Trump szerencséje?” spekulálnak,…Trump egyre inkább népszerűbb lesz.

 John Kasich, republikánus

John Kasich, az utolsó helyezett republikánus jelölt, Ohio állam kormányzója, tűnik, az összes republikánus jelölt közül a legnormálisabbnak. De ő nem karizmatikus, és a primary-ken, eddig legalábbis képtelen volt elegendő képviselőt nyerni ahhoz, hogy komolyan lehessen venni, ugyan tegnap saját államában, Ohióban legyőzte Trump-ot. Ez az eddigi egyetlen győzelme és ez a nyeréshez a jelen pillnatban édes-kevésnek tűnik.

Szóval ajánlom figyelmetekbe az elnök választást. Szórakoztató, de nem mindegy ki nyeri meg.

PS

1/ A primary verseny jelenlegi állására kattints ide.

2/ Előző, 6 hónapja írt posztom erről a témáról,itt található.

Az alábbi írás a New York Times 2016 február 28-i, vasárnapi Magazinjában megjelent cikkre alapul. Az eredeti cikk szerzője Malia Wollan, a képeket Brian Finke készítette. Ez a Magazine a munkahelyről beszélt, több cikk is ezzel foglalkozott.

Samantha Brix, senior fogalmazó, Havas Life, New York, NY: Kelkáposzta saláta, feta sajttal, olajbogyókkal, céklával és dióval.

 Az 1987- ben készült Wall St. című filmben hangzott el az egyik szereplő, Gordon Gekko, azóta is híres nyögése: „ebédelni a nyápicok szoktak”. Igazából ez a mai amerikai munkahelyeken uralkodó helyzetet tükrözi, ahol is, ha valaki időt szán arra, hogy ebédeljen, az veszélyes lehet, az illető tétlenségét mutathatja. Az ebédszünetnek több volt az értelme a fizikai munkáknál, amikor is az emberek testi erőt fektettek munkájukba: építettek, ültettek, szüreteltek, gyárban dolgoztak – mindez megkívánta a pihenést, és az evést. De abban a munkakörben, ahol a feladat egy képernyő előtt ülni, az ebéd kevésbé intuitív és inkább választható.

Michel Brennan, Magashozamú Kötvény Eladás igazgató, Citigroup, New York: Pizza és csirkeleves

Manapság 60%-a a felsőfokú végzettséggel rendelkezőknek azt vallja, hogy általában az íróasztalánál eszik. Az evés fontossága az értekezletek, a levelezés, a munka mögött foglal helyet. Durván, a dolgozók fele, egyedül ebédel. A Hartman Csoport kutatása szerint azok, akik nagykorúságukat 2000 körül érték el, (az úgy nevezett „millennials”), jobban szeretnek így egyedül enni. Egy negyede ezeknek egyetértett azzal a kijelentéssel, miszerint „Azért eszem, egyedül mert így tudok dolgozni evés közben”.

Dominic Chu, CNBC piac riporter, CNBC , Englewood Cliffs, New Jersey: tegnapról maradt teriyaki stir fry, csirkéből és zöldségekből

Az lehetséges, hogy ezzel előnyök járnak: A társ nélkül ebédjeink valószínűleg kisebb adagok. Disznókon, patkányokon, kiskutyákon, csirkéken és más állatokon végzett kísérletek, az 1920-as években kimutatták azt, amit „szociális könnyítésnek” neveztek, mégpedig azt, hogy társaságban többet eszünk. Ugyan egy jó ideig azt hitték, hogy az emberek mások, mára már bebizonyult, hogy nem. Ha egy másik emberrel együtt eszünk, 44% többet fogyasztunk átlagosan, ha több mint 7 emberel eszünk együtt, majdnem a dupláját fogyasztjuk el annak, amit egyedül ennénk.

Alex Eugensen, Associate organizáció managment, Citigroup, New York: Pizza

Igen ám, de az igazi ebéd hanyatlása eredményeként, az emberek többet nassolnak. Egy tanulmány szerint, ami 122 alkalmazottal foglalkozott, az emberek átlagosan 476 kalóriát fogyasztottak el az íróasztaluknál. Volt egy, aki 3000 kalóriát töltött magába, sajtos rósejbnitől, csoki szeletekig, tetejébe 5 tonhal konzervecskét.

Amy Bloom, Producer, Praktikus Varázslat, Sun Valley, California: Pepperoni pizza

Brian Wansink, a Cornell Egyetem Étel Laboratóriumának igazgatója szerint, manapság az íróasztalnál evés, nem a szorgalom mutatója, mert ezek valószínűleg nem is dolgoznak, hanem a Facebookjukat ellenőrzik. Ő, és más kutatók, megvizsgálták a tűzoltó brigádokat egypár amerikai városban, és azt találták, hogy az együtt evés, és főzés, a munkájukra jelentős pozitív hatással járt.

Mollie Tavel, Számla felügyelő, Weber Shandwick, Chicago: Párolt spenót, fettucine marinara szósszal, és húsgombócokkal 

„A munkával való megelégedés sokkal magasabb, ha kollegáiddal együtt étkezel. Jobban szereted a munkádat és a kollegáidat”- mondta.

PS Az eredeti cikk itt található.